01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Ginger szeme könnybe lábadt.

– Hát nem érted? Nincs már miért élnem. Marna nemsokára

nem lesz. A tesóm haldoklik! Blake pedig elveszi azt a libát. Akkor

már én is inkább dobjam fel a talpam.

Kaidan köré fonta a karját, ő pedig hangos zokogásban tört ki.

A térde is megroggyant, alig tudta tartani magát.

Marna is sírni kezdett. Megfogtam a kezét.

Kaidan megtartotta Gingert, hogy össze ne essen, és a haját

simogatta, mintha csak a bátyja lenne. Meghittségük tök érthető

volt, hiszen együtt töltötték a gyerekkorukat.

Marna melléjük lépett. Kaidan kinyúlt, és őt is bevonta a közös

ölelkezésbe. Összenéztünk Blake-kel, majd bólintottunk, és

átvonultunk a szomszéd szobába, hogy ők hárman

beszélhessenek. Leültünk a bőrkanapéra. Blake kényelmesen

elhevert, és öklével dörzsölni kezdte a szemét.

– A francba! – morogta. – Minden annyira összekuszálódott.

És ezzel keveset mondott. Nekem nem is volt rá szavam.

Miután Kaidan és az ikrek visszajöttek, és ők is helyet foglaltak,

mind az ötünkre gyászos csönd telepedett. Minden egyes együtt

töltött pillanat újabb veszélyeket rejtett magában.

Kaidannak megszólalt a mobilja. Valamennyien

megdermedtünk ijedtünkben. Barnára sült arca elsápadt, ahogy a

kijelzőre nézett. Nekünk is felmutatta, hogy lássuk, ki hívja.

Pharzuph volt az.

Mind a négyen visszafojtott lélegzettel hallgattuk végig a

beszélgetésüket.

– Feltételezem, helyre raktad akkor azt a csajt – kérdezte

Pharzuph a maga sima, angolos kiejtésével.

– Hogyne, apám. Különben pedig nem volt szűz.

– Nocsak. – Hosszú, várakozásteli csönd támadt. – A

démonszellem, akit kiküldtem ellenőrzésre, a pokolba került

vissza, nem a földre. És tudod, miért?

Kaidan szeme rám villant.

– Nem, apám.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!