Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

haza, és pihened ki magad? Adj neki időt, hogy mindent rendre
megemésszen.
A kapu kinyílt, és a kocsi előrearaszolt.
– Nem! – sikoltotta Michelle. – Valami rossz történik odabent!
Muszáj bemennem!
Menj inkább az autódhoz! – vetettem be az angyali hipnózist.
Odafutott, de mikor rájött, hogy a kapu közben becsukódik,
visszarohant, ám elkésett. Ott bőgött előtte, dühösebben, mint
valaha.
– Ez is becsavarodott – fogta tréfára a dolgot Kai. Felhajtott a
kocsifeljáróra, és pontban a főbejárat előtt parkolt le. Mindhárman
kiszálltunk. Az ajtó azonban zárva volt.
Kaidan ököllel verni kezdte. Vártunk egy darabig, aztán újra
dörömbölt.
– Nyisd ki, te idióta! Ne csináld ezt!
Végtelennek tűnő idő után az ajtó mégis kinyílt. Mindhárman
szájtátva meredtünk a házigazdára. Blake-en csupán térdig érő
kosaras sort volt. Kemény, harcias arckifejezéssel meredt ránk.
Ilyennek még nem láttam. Aztán a hátunk mögé nézett, oda, ahol
Michelle állt a kapuba fogódzva, és fennhangon kiabálva. Blake
zöld démonjele még nagyobbra nőtt.
– Hagyd őt – szóltam rá. – Tényleg kivan szegény.
Blake háta mögül kaján kacaj hallatszott. Ginger jelent meg.
Egyedül Blake combközépig érő inge volt rajta, más semmi. A
démonjele vadul pörgött a mellkasán. Egyikünk sem volt önmaga.
Egyrészt a természetük is irigységre és ármánykodásra sarkallta
őket, másrészt talán fel is lázadtak apáik ellen, akik elől oly régóta
kellett bujdokolniuk.
Ginger rákönyökölt Blake vállára, aki átkarolta a derekát.
– Mennünk kell, Gin – lépett eléjük Marna.
Ginger továbbra is Blake nyakán tartotta a karját, és
farkasszemet nézett a tesójával.
– Még te beszélsz! Ha jó emlékszem, én is hiába próbáltalak
hazavonszolni. Kösz, de tök jó itt nekem.