Keresztény Eletmód

newcovenantpublicationsintl
from newcovenantpublicationsintl More from this publisher
15.04.2023 Views

Keresztény Eletmód Későbbi éveiben az állam minden gondja ránehezedett, s a legnagyobb próbákat állotta ki. A végtelen erő forrásába kapcsolódva, a küzdelemben csak megerősödött. Tudta, hogy ha munkáját jól akarja végezni, Isten segítségére van szüksége. Tapasztalta, hogy a kísértésben egy óráig sem tudna megállni Isten nélkül. Háromszor imádkozott naponta és Isten meghallgatta imáit. A menny tanuja ismerte Dániel tiszta indokait és midőn Dániel Isten oldalára állott, hogy Őt kövesse, az Úr is Dániel mellé állott, hogy megőrizze. {KE 24.2} Ifjúságában szülei a legnagyobb mértékletességre nevelték. Megtanították arra, hogy mindenben a természet törvényeit kell követnie. Tudta, hogy az evés és ivás nagyon befolyásolja szellemi, testi és erkölcsi erőit és hogy képességeiről az Úrnak számot kell adnia. Ezért Isten adományának tartotta őket, melyeket semmiképpen sem szabad megrontania. E nevelés következtében hordta Isten törvényét szívében, lelkében, s lett az Úrnak egyik legnagyobb prófétája. Fogságának első idejében próbát kellett kiállnia, mely által megismerkedett a királyi dicsőséggel, a képmutatással és a pogánysággal. A valóságban különös iskola volt ez számára, mely őt a józan, szorgalmas és hűséges életre késztette és képesítette. A megkörnyékező gonoszság közepette, tisztán megállott, mert az Úr vele volt. {KE 25.3} Dániel és társainak tapasztalata mutatja, hogy az egyszerű táplálék mennyire előnyös és mit tesz Isten azokért, akik a lélek megtisztítása és nemesbítése érdekében Vele együttmunkálkodni akarnak. Dániel és társai megdicsőítették Istent; a babiloni udvar fénylő csillagai voltak. {KE 25.1} A történelem e fejezeteiben Isten szava szól hozzánk; kér bennünket, hogy legyünk a keresztényi mértékletességnek, az egészséges élet törvényeinek hordozói és töltsük be parancsolatát. Helyet kívánunk az örökös örökségben, Isten országában, ahova nem mehet be semmi tisztátalan. Akik Jézus nevét vallják, éljenek úgy, hogy a világ előtt példájukkal és szavaikkal az igaz élet alapelveit nyilatkoztassák ki. „Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” {KE 25.2} 15

Keresztény Eletmód Fejezet 3. Izgatószerek Hatása „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatürtőztető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant.” (1. Kor. 9, 24—25.) A Szentírás ezen szavai mutatják az önuralom és mértékletes életmód jó eredményeit. {KE 26.1} Pál apostol a régi görögök játékait, versenyfutását használja fel példakép gyanánt, hogy a lelki küzdelmet és jutalmazását szemléltesse. Aki ezeken a játékokon, futóversenyeken résztvett, a legszigorúbb önmegtagadást gyakorolta. Mindent, ami testi erőit gyengítette, eltiltottak tőle. Bor, mindenféle ínyencség és nyalánkság tilos volt, csak azért, hogy megőrizzék rugalmasságukat, bátorságukat és kitartásukat. {KE 26.2} Legnagyobb kitüntetés volt, ha a kitűzött díjat — egy hervadó virágkoszorút — a tömeg éljenzése közepette a győztes átvehette. Ha ezek mulandó, hervadó koszorúért ily áldozatot hoztak, mennyivel nagyobb áldozatot kell hozniok azoknak, akik hervadhatatlan koronáért, az örök életért küzdenek! {KE 26.3} Komoly, ünnepélyes munka vár ránk. Ízlésünket, szokásainkat és hajlamainkat az élet és az egészség törvényeivel kell összhangba hoznunk. Ezáltal jó egészséget és lelki világosságot nyerünk, hogy a jót a rossztól megkülönböztethessük. {KE 27.1} A mértékletesség kérdésének helyes megértéséhez szükséges, hogy azt a Biblia alapján vizsgáljuk meg. Azonban sehol sem találhatunk alkalmasabb példát az igaz mértékletességre és annak áldásaira, mint Dániel és társai történetében, Babilonia királyi udvarában. {KE 27.2} Midőn — ezeket az ifjakat kiválasztották, hogy „tanítsák meg őket a káldeusok írására és nyelvére”, hogy „álljanak a király palotájában”, élelmüket és borukat naponta a király asztaláról kellett volna kapniok. „De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala.” (Dán. 1, 8.) {KE 27.3} A király tápláléka olyan ételeket is tartalmazott, melyek Mózes törvényei szerint tisztátalanok voltak. Azért az udvarmesterek fejedelmét, kinek őrizete alatt álltak, kérték meg, hogy egyszerűbb ételt adjon nekik. Ez vonakodott kérésüknek eleget tenni, mivel félt, hogy az ilyen szigorú önmegtartóztatás kinézésükre kedvezőtlenül hathat és ha lesoványodnak, elveszítheti a király kegyét. Dániel azonban csak tíz napi próbaidőt kért. Ezt megkapták. S tíz nap mulva szebbek és erősebbek voltak, mint azok az ifjak, akik a király asztaláról táplálkoztak. Azontúl Dániel és társai csak növényi eledelt ettek és vizet ittak. {KE 27.4} 16

Keresztény Eletmód

Későbbi éveiben az állam minden gondja ránehezedett, s a legnagyobb próbákat állotta

ki. A végtelen erő forrásába kapcsolódva, a küzdelemben csak megerősödött. Tudta, hogy

ha munkáját jól akarja végezni, Isten segítségére van szüksége. Tapasztalta, hogy a

kísértésben egy óráig sem tudna megállni Isten nélkül. Háromszor imádkozott naponta és

Isten meghallgatta imáit. A menny tanuja ismerte Dániel tiszta indokait és midőn Dániel

Isten oldalára állott, hogy Őt kövesse, az Úr is Dániel mellé állott, hogy megőrizze. {KE

24.2}

Ifjúságában szülei a legnagyobb mértékletességre nevelték. Megtanították arra, hogy

mindenben a természet törvényeit kell követnie. Tudta, hogy az evés és ivás nagyon

befolyásolja szellemi, testi és erkölcsi erőit és hogy képességeiről az Úrnak számot kell

adnia. Ezért Isten adományának tartotta őket, melyeket semmiképpen sem szabad

megrontania. E nevelés következtében hordta Isten törvényét szívében, lelkében, s lett az

Úrnak egyik legnagyobb prófétája. Fogságának első idejében próbát kellett kiállnia, mely

által megismerkedett a királyi dicsőséggel, a képmutatással és a pogánysággal. A

valóságban különös iskola volt ez számára, mely őt a józan, szorgalmas és hűséges életre

késztette és képesítette. A megkörnyékező gonoszság közepette, tisztán megállott, mert az

Úr vele volt. {KE 25.3}

Dániel és társainak tapasztalata mutatja, hogy az egyszerű táplálék mennyire előnyös és

mit tesz Isten azokért, akik a lélek megtisztítása és nemesbítése érdekében Vele

együttmunkálkodni akarnak. Dániel és társai megdicsőítették Istent; a babiloni udvar fénylő

csillagai voltak. {KE 25.1}

A történelem e fejezeteiben Isten szava szól hozzánk; kér bennünket, hogy legyünk a

keresztényi mértékletességnek, az egészséges élet törvényeinek hordozói és töltsük be

parancsolatát. Helyet kívánunk az örökös örökségben, Isten országában, ahova nem mehet

be semmi tisztátalan. Akik Jézus nevét vallják, éljenek úgy, hogy a világ előtt példájukkal és

szavaikkal az igaz élet alapelveit nyilatkoztassák ki. „Kérlek azért titeket atyámfiai, az

Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves

áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” {KE 25.2}

15

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!