A Nagy Kuzdelem

A Nagy Küzdelem
folyosóhálózat vezetett a város falain túl több mérföldnyire. Krisztus követői e föld alatti
menedékhelyeken temették el halottaikat; és itt találtak otthonra is, amikor
meggyanúsították és törvényen kívül helyezték őket. Amikor az Életadó életre kelti a
nemes harc megharcolóit, Krisztus ügyének sok-sok mártírja jön majd elő azokból a sötét
üregekből. {NK 37.2}
Jézusnak e tanúi a leghevesebb üldözések idején is makulátlanul megőrizték hitüket.
Minden kényelemtől megfosztva, a napfénytől elzárva, a föld sötét, de békés ölén találtak
otthonra. Panasz nem hagyta el ajkukat. Hitről, béketűrésről, reménységről tanúskodó
szavakkal bátorították egymást, hogy el tudják viselni a nélkülözést és a gyötrelmeket.
Semmilyen földi áldás elvesztése nem tudta őket rákényszeríteni arra, hogy Krisztusba
vetett hitüket megtagadják. Minden próba és minden üldözés csak egy-egy lépés volt,
amellyel közelebb jutottak a megnyugváshoz és a jutalomhoz. {NK 37.3}
Sokan Isten régebbi szolgáihoz hasonlóan, „kínpadra vonattak, visszautasítván a
szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek” (35.v). Mindez Mesterük
szavaira emlékeztette őket, aki azt mondta, hogy amikor Krisztusért üldözik őket, legyenek
nagyon boldogok, mert nagy lesz jutalmuk a mennyben; mert korábban így üldözték a
prófétákat is. És ők örültek, mert Krisztus méltónak találta őket arra, hogy az igazságért
szenvedjenek, és győzelmi énekük felhangzott a lobogó lángok között. Hitszemükkel
felfelé néztek, Krisztust látták és az angyalokat, amint a legmélyebb érdeklődéssel
tekintenek le a mennyből, és helyeslőn figyelik kitartásukat. Isten trónjától egy hangot
hallottak: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját!” (Jel 2:10). {NK
38.1}
Sátán hiába próbálta erőszakkal megsemmisíteni Krisztus egyházát. Nem szűnt meg a
nagy küzdelem, amelyben Jézus tanítványai feláldozták életüket, amikor ezek a hűséges
zászlóvivők elhullottak őrhelyükön. Vereségük győzelem volt. Isten munkásait megölték,
de az ügy biztosan haladt előre. Az evangélium tovább terjedt, és követőinek száma nőtt.
Behatolt még a „római sasok” számára megközelíthetetlen területre is. Egy keresztény, aki
vitába szállt az üldözést szorgalmazó pogány uralkodókkal, ezt mondta: „Ha
meggyilkoltok, megkínoztok, elítéltek bennünket... Igazságtalanságotok tanúsítja, hogy
ártatlanok vagyunk... Kegyetlenségtekből nincs..., hasznotok.” Ez még inkább vonzott
másokat meggyőződésükhöz. „Minél több embert kaszaboltok le közülünk, annál többen
csatlakoznak hozzánk. A keresztények vére magvetés.”1 {NK 38.2}
Ezrek kerültek börtönbe, és ezrek áldozták fel életüket, de mások léptek a helyükbe. A
keresztény hit mártírjainak, akiket Krisztus győzőknek nevezett, az üdvösségük biztosítva
van. A nemes harcot megharcolták, és Krisztus eljövetelekor megkapják a dicsőség
koronáját. A szenvedés, amelyet elviseltek, a keresztényeket közelebb vitte egymáshoz és
Megváltójukhoz. Életük példája és haláluk tanúvallomása el nem halkuló bizonyságtevés
21