Érd és környék - Régió Kalauz (Online változat)

6
gyar forradalmárok birtokolták. A Kiegyezés utáni
időszakban jelentősen emelkedni kezdett a lakosság
száma. Ennek fő oka, a közeli világváros az 1873-ban
létrehozott Budapest, óriási gazdasági fejlődése szinte
mágnesként vonzotta a munkaerőt az agglomeráció
településeire. Egyébként ez az első hallásra pozitív
fejlemény nem segítette igazán e települések,
köztük Érd fejlődését, hiszen az ipar alig-alig jelent
meg ezeken a helyeken. Minden komoly befektető a
fővárosban szeretett volna üzletet csinálni, így a főváros
környéki települések nem igazán tudtak lépést
tartani a fejlődéssel.
Az első világháború poklában több, mint száz érdi
lakos halt hősi halált a különböző frontokon. Az ő
emlékük előtt tisztelegve avatták fel 1924-ben a háborús
emlékművet. A két háború közötti időszakban
az új parcellázások miatt a házak és a lakosság száma
lényegében megduplázódott. A főváros közelsége, a
csendes környezet, a hűsítő Duna igen népszerűvé
tette Érdet az új otthont keresők körében.
A második világháború borzalmai 1944-ig viszonylag
megkímélték hazánkat. Ám ebben a tragikus
évben minden összeomlott. 1944. március 19-én
bevonultak a német csaptok, ezzel kezdetét vette a
magyarországi zsidóság kálváriája. A zsidókra vonatkozó
első helyi adat az 1787-es népesség összeírásból
származik. Ekkor 1 nyolc főből álló izraelita család élt
Érden. Számuk a XIX. század második felében jelentősen
emelkedett és az érdi polgárság „gerincét” is
ők alkották. 1944 márciusának végén már kötelezővé
tették számukra a sárga csillag viselését. Fejér megye
főispánjává Toldy Árpád csendőrőrnagyot nevezték
ki, aki kíméletlen antiszemita nézeteket vallott. A
helyi zsidók számára kötelező lakhelyeket jelöltek ki,
ezzel megkezdődött a deportálások előkészítése. A
környékbeli zsidókat a fehérvári Eppinger-féle téglagyárba
szállították május végén. Itt már nem a csendőrség,
hanem az SS felügyelte őket. (Az SS a hírhedt
német katonai-rendfenntartó egység volt, melynek
egyik szervezeti egysége felügyelte a koncentrációs
táborokat, szervezte a zsidóság fizikai megsemmisítését.)
Június 13-án bevagonírozták a foglyokat
és 4 nappal később a szerelvények megérkeztek az
Auschwitz-Birkenauban létesített haláltáborba. Nem
állnak rendelkezésünkre pontos adatok az elhunytak
számáról, de nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a
megérkezettek 80-90%-át azonnal kivégezték. 1944
végére megérkezett a front is Érd térségébe. A település
kiemelt szerepet töltött be a közúti és vasúti
infrastruktúrában, tehát stratégiailag fontos pont
volt. December 6-án a szovjetek már közvetlenül a
településen harcoltak, ám ekkor még sikerült őket
visszaverni. 24-ére a harcok befejeződtek és a szovjet
csapatok teljesen birtokba vették a környéket. Igazi
„fekete Karácsony” következett.
A megszálló csapatok viselkedéséről 45 évig nem
lehetett őszintén beszélni. A „hős” és „felszabadító”
szovjet katonák, akiket a magyar nép osztatlan örömmel
várt és fogadott, - legalábbis a kommunista propaganda
szerint. A valóság ezzel szemben más képet
mutatott. A civilekkel szembeni tömeges rekvirálások
és a nők tömeges megerőszakolása jellemezte ezt az
időszakot. Sokakat érintett a „malenkij robot”. Ez a
kifejezés magyar nyelven annyit tesz, mint „kis munka”.
Ez a végtelenül cinikus megnevezés valójában azt
jelentette, hogy a megszállt országokból bizonyos
számú munkást össze kellett gyűjteni a szovjet hatóságoknak.
A foglyokat a Szovjetunióba deportálták,
hogy kényszermunkára fogják őket. A szovjet vezetés
abból indult ki, hogy építsék újra az országot, azok,
akik szétrombolták. Ahogy egy helyi visszaemlékezésből
olvashatjuk: „Az oroszok sokszor vittek munkára
embereket, vagont kirakodni, ágyúállást ásni, ápolónőnek,
vagy éppen péknek, akár több hétre is. 1945.
január 6-án azonban más volt a helyzet. Végigjárták
a községet és minden munkára alkalmas férfit, vagy
éppen fiút elvittek… Szegedtől nem messze Majsa határában
egy ideiglenes reptérre hurcoltak. Itt volt szép
emléke kedves feleségemnek. Utánam utazott, hogy
találkozhassunk, s ennek érdekében reptér mellett
kapáló asszonyok kezéből kivette a szerszámot, csak,
hogy beszélhessen velem néhány szót… Így kerültem
Sztálingrádba, s a Donyec-medence szénbányájában
dolgoztam… a WC-nek nevezett óriási lyukba volt, aki
beleesett, s mi nem tudtuk kihúzni. Állandó hasmenés
gyötört minket, s gyógyszereket nem kaptunk. Így hát
mi csináltunk magunknak, például lehántott fakéregből
hasmenés ellen.”
A kényszermunkatáborokba hurcoltak nagyjából
fele soha többé nem tért vissza, akik pedig visszatértek
évtizedekig nem beszélhettek a Szovjetunióban
átélt borzalmakról. Az 1945-ben tartott viszonylagosan
szabad választásokon, a Független Kisgazdapárt
szerezte meg a szavazatok közel 50%-át Érden.