Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Törökbálint - Régió Kalauz (Online változat)

7
JELENKOR
1699-ben a karlócai-béke következtében a Török
Birodalom a Temesköz kivételével feladta magyarországi
területeit. Ennek következtében a Habsburg-
Birodalom bekebelezte hazánk maradék területeit is.
A 150 évig tartó török megszállás és a felszabadító háborúk
következtében a lakosság óriási veszteségeket
szenvedett. A Habsburg uralkodók tudatos telepítési
politikába kezdtek, és a következő száz évben óriási német
tömegeket telepítettek országunkba. Ők elsősorban
délnémet területekről érkeztek és katolikusok voltak.
1718-tól folyamatosan jöttek az új lakók Budaörsre.
A telepesek maguk közül elöljárót (Gemeinderichter)
választottak, aki képviselte őket a legkülönbözőbb tárgyalások
során. 1739-ben a pestisjárvány 259 halottat
követelt, de ez döntően nem akasztotta meg a kibontakozó
gazdasági fejlődést. Az elhaltak pótlására további
50 új családot telepítettek be. Az évszázad közepére a
község népessége 785 fő volt, ami hatalmas eredménynek
számított, ahhoz képest, hogy az 1700-as évek elején
még lakatlan pusztaként volt feltüntetve a falu.
1752-re újjáépítették a török korban megsemmisült római
katolikus templomot, amit Nepomuki Szent János
tiszteletére szenteltek fel. A későbbi időszakban bővítették
és barokk stílusjegyekkel gazdagították. 1738-
ban iskolát építettek a faluban, ahol a tanítás hivatalos
nyelve a német volt, 1914-ig. A korai időszakban a tanulók
még csak a téli időszakot töltötték az iskolapadban,
mert tavasztól-őszig a földeken segítettek szüleiknek,
hogy előteremtsék a szükséges élelmiszert. (A tankötelezettséget
6-12 éves kor között csak 1868-ban írták elő
törvényi szinten.) A helyiek egyik legfontosabb megélhetési
forrása a szőlőművelés volt, a német telepesek
kitartó szorgalommal virágoztatták fel a budaörsi borkultúrát.
A napfényes déli lejtőkön termelt szőlőből,
főképpen vörösbort készítettek. Sajnos a 19. század
végén kitörő filoxéra ezt a borvidéket is majdnem teljesen
tönkretette. (A filoxéra egy szőlőgyökér-tetű volt. Ez
a kártevő kis híján kiirtotta az európai kontinens hagyományos
szőlőkultúráit. Csak nagyon nehezen és későn
született meg a hatékony megoldás ellene.)
A budaörsiek új megélhetési forrásává leginkább a fellendülő
baracktermesztés vált a huszadik század elején.
A főváros közelsége egy lényegében kimeríthetetlen
felvevőpiacot jelentett, ahol kényelmes haszonnal
lehetett értékesíteni a jó minőségű, friss gyümölcsöket.
Meg kell még említenünk, hogy a svábok körében
nagyon gyakori volt az iparosmesterség. 1808-ban
mintegy 100 mestert írtak össze a faluban a legkülönbözőbb
szakmákból. 1852-ben Hölle János Márton
elindította pezsgőbor-gyárát, 1854-ben Saxlehner
András keserűvíztelepet alapított. A gyógyhatású ivóvizet
főképpen hashajtásra ajánlották.
Törökbálint 1693-tól került a Jezsuita Rend tulajdonába.
(A Jezsuita Rendet 1540-ben alapították és
a katolicizmus világméretű elterjesztése volt legfőbb
célja.) A török korban elnéptelenedett falut idegen
lakosokkal népesítették újra. Kezdetben főképpen rácok
(szerbek) érkeztek, majd egyre nagyobb számban
svábok. Néhány évtized alatt a település teljesen német
jellegűvé vált. A leghíresebb földesura Festetics
Antal volt, akinek birtokában a falu felvirágzott. Helyreállították
a kastély és a templom épületét, valamint
jelentősen felélénkült a kereskedelmi élet is. Nagy fejlődést
hozott az 1884-ben átadott vasútvonal, mely
a települést bekapcsolta az országos közlekedési
rendszerbe, valamint még közelebb hozta a fejlődő
világvárost, Budapestet. 1900-tól hivatalosan is Törökbálintnak
hívták a községet. Az ipar is fejlődésnek
indult a térségben, de Budapest közelsége kedvezőtlenül
hatott. A közeli nagyváros a helyi munkaerő
nagy részét „elszívta”.
Budaörsön és Törökbálinton leginkább az egy-kétszemélyes
ipari vállalkozások domináltak döntően a következő
profilokkal: építőanyag-ipar, vas- és fémipar,
ruházati ipar, faipar és élelmezési ipar. A trianoni
országcsonkítás nem érintette a térséget, a fejlődés
folytonos maradt a Horthy-korszakban is. 1941-ben
5177 lakosa volt Budaörsnek ebből 58% vallotta magát
magyar- és 42% német nemzetiségűnek.
Budakeszi tekintetében is beszélhetünk helyi iparról:
elektromos műszaki gyár és festékgyár létesült.
Bián 1870-ben megépült az új biai református templom.
Ebben az időszakban élte virágkorát a gróf
Sándor Móric tulajdonában lévő földbirtok. Az emeletes
kastélyban működött az uradalmi igazgatóság.
Az uradalom a környék legkorszerűbb birtokai közé
tartozott. A gróf Sándor család birtoka ezután leányági
öröklés útján a herceg Metternich családhoz került.
A Szily birtok ugyanakkor a Fáy család tulajdona lett,
akik igen szép uradalmat hoztak létre több gazdasági
épülettel.