Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Törökbálint - Régió Kalauz (Online változat)

9
2000 helyi svábnak kellett elhagynia szülőföldjét, helyükre
magyar lakosság érkezett. Közöttük egyébként
sokan voltak az Erdélyből elüldözött székelyek.
1949-től egy új totális diktatúra épült ki hazánkban,
a Rákosi-rendszer. A következő 7 évben egy terrorisztikus
rémuralom következett, mely gazdaságilag
nyomorba döntötte a magyar lakosságot. A féktelen
személyi kultusz, az állandósult hatósági zaklatások,
a hazug propaganda végül robbanáshoz vezettek
1956 őszén.
Budaörsön október 24-én kezdődtek a forradalmi események.
Ekkor megalakult a helyi Munkástanács, de az
alakulásakor kikötötték, hogy nem lehet kommunista
tagja. 26-án egy fiatalokból álló 20-30 fős csoport megrongálta
a szovjet emlékművet, a tetején lévő csillagot
pedig levették, majd összetörték. A következő napon
megalakult a Nemzeti Bizottság és megszerveződött a
Nemzetőrség. Az MDP helyi irodáját szétverték, az itt
tárolt dokumentumokat és propagandaanyagokat elégették.
Az itteni párttagokat lefegyverezték. Egy erre
haladó szovjet páncélos járőr a tömegbe lőtt, a mészárlás
4 halálos áldozatot követelt és többen súlyosan
megsebesültek. Meg kell jegyeznünk, hogy több akkori
szemtanú nem szovjet, hanem magyar tankot látott,
tehát a Magyar Néphadsereg kötelékébe tartozó járműre
emlékszik. A hivatalos iratok egyértelműen szovjet
páncélost említenek, de nem lennénk meglepődve,
ha a kádári vezetés igyekezett volna a felelősséget az
oroszokra „tolni”. Tehát lényegében elmondhatjuk,
hogy Budaörsön már 27-én győzött a forradalom,
a pártállam megszűnt létezni. Sajnos a reménykedés
és a csodás napok november 6-án szertefoszlottak.
Szovjet alakulatok jelentek meg a településen, a lázadók
egy csoportja este tüzet nyitott az egyik idegen
szállítójárműre. Ezután két tank tűnt fel Budaörsön.
Az 1956-os forradalomból a biatorbágyiak is kivették
részüket. Több száz oldalnyi irat, számos érdekes
dokumentum került elő 2006 szeptemberében a Pest
Megyei Levéltárból, melyek újabb adalékokkal szolgálnak
a forradalom itteni eseményeivel kapcsolatban.
Budakeszi különleges helyet foglal el az 1956-os
forradalom történetében, ugyanis az itt lezajlott
események vizsgálata során fontos adatokkal bővíthetjük
a kádári megtorlás működéséről szerzett
ismereteinket. A település forradalmát beárnyékolja
Sziklai Sándor honvédezredes ügye. A hivatalos kommunista
történetírás Sziklait az „ellenforradalmárok”
elleni harc „hőseként” jegyezte, míg az október 26-i
események tanúi szerint Sziklai nem hős volt, hanem
gyilkos, aki halálosan megsebesített egy fiatalembert,
majd végzett apósával és önmagával. Október 26-án
Budakeszin begyűjtötték a fegyvereket a kommunista
diktatúra kiváltságosaitól. Egy fegyvertelen csoport
Sziklai Sándor ezredesnek, a Hadtörténelmi Intézet és
Múzeum parancsnokának a házához ment, hogy tőle
is elvegyék a fegyvert, ám a házból rájuk lőttek. (Egy
fiatal, hónapokkal később belehalt sebesülésébe.)
A felkelők ezt követően behatoltak Sziklai házába, ahol
őt sebesülten, apósát, Kiss Lajost, a Hazafias Népfront
községi elnökét pedig holtan találták. Sziklait – feltehetően
már holtában – a tömeg kivitte az utcára, ott
taposták és gyalázták. Az ügyben a megtorlás idején
tartott per szerint Sziklai a házát ostromlók elleni harcban
esett el, apósa pedig – látva reménytelen helyzetét
– öngyilkosságot követett el.
Törökbálinton a községi pártszervezet, a Hazafias
Népfront és a V.B. fegyveres őrséget szervezett. Október
30-án megválasztották a nemzeti bizottságot. Kezdetben
voltak a tagok között kommunisták, de később
őket kizárták. November 4-én Tóth Mihály nagy menynyiségű
lőszert vételezett azért, hogy azt szétossza
a lakosság körében, akiket felszólítottak a szovjetek
elleni fegyveres harcra. November 5-én a lőszerraktárhoz
felsorakozott két tüzérezred, továbbá a légvédelmi
tüzelőállások legénysége, fegyvereit kiosztotta
a helyiek körében, majd szétszéledtek.
A Kádár-rendszerben a hatvanas évektől újra fejlődés
mutatkozott. A későbbi szocialista évtizedek során
a települések népessége gyorsuló ütemben nőtt.
Az ország minden tájáról érkeztek új betelepülők, akik
döntően a budapesti gyárakban, üzemekben találtak
maguknak munkát. A közúti hálózat, a csatornázás és
az egyéb közművek kiépítése a forráshiány miatt csak
nagyon lassan és akadozva zajlott.
Az elmúlt 30 évben a térség újra felvirágzott, folytatódott
a betelepülés az agglomerációs zónába, hatalmas
fejlesztések történtek, a városok utcaképe
rendezetté vált.