Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Törökbálint - Régió Kalauz (Online változat)

8
Érdekesség, hogy 1924. június 13-án Magyarország
eddig ismert legnagyobb tornádója Bián és Torbágyon
végzett hatalmas pusztítást. Bia: 65 ház teteje, 33 háznak
a félteteje, 23 háznak a tetőfedő anyaga elpusztult;
96 ház kisebb-nagyobb mértékben megrongálódott;
4 ház romba dőlt. Torbágy: romba döntött és lakhatatlanná
tett házak száma 20. Kisebb-nagyobb mértékben
összesen 196 ház rongálódott meg. Majd egy másik katasztrófa,
a torbágyi merénylet Torbágyot tette országos
hírűvé. 1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter
felrobbantotta az egyik sínszálat a viadukton a Budapest-Bécs
vonalon közlekedő gyorsvonat alatt, amely
kisiklott, majd a gőzmozdony és első kocsijai a mélybe
zuhantak. A robbantás 22 halálos áldozatot követelt.
A második világháború pokla 1944 tavaszán érte el
Magyarországot, mikor a Német Birodalom csapatai
március 19-én megszállták hazánkat. Kezdetét vette
a zsidóüldözés. A törökbálinti zsidóságot jelentő 52 főt
1944 augusztusában deportálták az Auschwitz-Birkenauban
létesített megsemmisítő táborba. Közülük
a legfiatalabb egy kétéves gyermek volt. Azon kevesek,
akik túlélték a haláltábort, nem tértek vissza
a településre. A szovjet csapatok 1944 Karácsonyán
érkeztek meg. Fosztogatás és erőszak vette kezdetét,
a helyiek nem győzték összeszedni az órákat és pincékben
lévő borokat, hogy csillapítsák a megszállók
féktelen szerzési vágyát. Egy budaörsi szemtanú így
mesél az eseményekről:
„Nem sokkal ezután a konyha felől zaj hallatszott,
ugyanis az egyik orosz katona elkapott egy ott tartózkodó
evakuált asszonyt. Rémületünkre az orosz erőszakkal
berángatta az asszonyt abba a helyiségbe, ahol
az anyám és én feküdtünk egy halom takaró, dunyha és
régi lim-lom alatt megbújva. Egy másik katona is bejött
a kivilágítatlan szobába. Részegségükben és a sötétben
nem vették észre, hogy a sarokban áll még egy ágy.
A félelemtől megdermedve feküdtünk és moccani sem
mertünk, miközben pár lépésnyire tőlünk, egymást váltva
gyalázták meg azt a szánandó asszonyt.”
Nos, ilyen jeleneteket kellett átélni Magyarország sok
polgárának, majd 45 évig ezt az eseménysort ünnepeltették
felszabadulás címén.
A második világháborút követően a németeket több
országban is kollektíven bűnösnek kiáltották ki
a nácizmus szörnyűségei miatt. A potsdami-konferencia
szellemében Közép-Európából ki kellett telepíteni
a helyi német kisebbségeket. Ennek nyomán született
meg 1946. január 4-én a kitelepítési rendelet. Meg kell
jegyeznünk, hogy az Országgyűlés pártjai közül csak
a szociáldemokraták egy része és a liberális polgári
demokraták ellenezték ezt. A kisgazdák és kommunisták
között ebben a kérdésben nem volt jelentős
véleménykülönbség. Az elsőként sorra kerülő település
Budaörs volt, mert ezt tartották a Volksbund egyik
legerősebb egykori bástyájának. (A Volksbund a Magyarországi
Németek Népi Szövetsége, egy 1938-ban
alakult szervezet volt, mely a hitleri birodalom érdekeit
képviselte hazánkban.) A helyi lakosok maximum
50 kg tömegű csomagot vihettek magukkal és meg kellett
jelenniük a vasúti pályaudvaron. Összesen 7 vasúti
szerelvény indult el a januári hónapban az amerikaiak
által megszállt délnémet területek irányába.
Ahogy az egyik kitelepített írta, nem volt rózsás az ottani
fogadtatásuk sem:
„A falu őslakói gyanakvó tartózkodással viselkedtek
a kitelepítettek megérkezésekor… Ez ránk, mint új honpolgárokra
nyomasztóan hatott és azonnal sejtettük,
hogy itt bizony semmiféle fogadtatás, meleghangú üdvözlés
sem a falu vezetőségétől, sem más szervezettől
nem várható. Pedig Isten a tudója, hogy jól esett volna
pár vigasztaló szót hallani.”
Ezzel még nem ért véget a budaörsi svábok kálváriája,
hiszen 1947-ben újabb 80 családot telepítettek ki
a szovjetek által birtokolt keletnémet zónába. Ezzel
Budaörs jelenkori története választóvonalhoz érkezett.
Egy több évszázados, szervesen fejlődő, a semmiből
mezőgazdaságot, ipart és kultúrát létrehozó
népességgel lett szegényebb a vidék. A község lényegében
elnéptelenedett, a kiürült házak a fosztogatók
martalékává váltak, majd új telepesek érkeztek.
A világégés Biatorbágynak és Budakeszinek sem kedvezett,
alapvetően felborította a települések életét.
A háborús áldozatok veszteségeit Budakeszin az őslakosnak
számító svábok kitelepítése még tovább fokozta
és a község lényegében Budapest alvóvárosává vált.
Törökbálint esetében is hasonló szomorú eseményekkel
találkozunk ebben az időszakban. Több mint