Zsámbéki Polgár - 2021. szeptember
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
● SZERETETTEL, KITARTÁSSAL ÉS HATALMAS ALÁZATTAL ÉRDEMES BÁRMIT IS CSINÁLNI AZ ÉLETBEN. ●
ZSÁMBÉKI POLGÁR
ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER HAVI KIADVÁNYA
2021
•www.zsambek.hu•
Fotó:
TARTALOM
04. oldal
• BŐHM CSABA
07. oldal
• POLGÁRMESTERI
BESZÁMOLÓ
04
A szélsőséges időjárástól eltekintve nem lehet
panasz a nyárra. Városunk programokban bővelkedett,
szinte egymást érték a zenei rendezvények,
a jobbnál jobb színházi eladások és kiállítások.
Augusztus huszadikán a Romtemplomban
tartott szentmise után átvehették elismeréseiket
Zsámbék város kitüntetettjei, akiknek ezúton is
gratulálok. Ezen a jeles napon, a Premontrei
rendtől Horváth László, Horgos Zsolt, valamint
testvérvárosaink polgármesterei a Szent Norbert
emlékérmet kapták a közös munka elismeréseként.
A Nyakason felszentelték a közadakozásból
megépített, kőből készült kettős keresztet.
Önkéntes tűzoltóink augusztus 21-én ünnepelték
meg fennállásuk 130. évfordulóját. Mivel a rendezvényt
a korlátozások miatt tavaly nem tudták
megtartani, idén még nagyobb várakozás előzte
meg az eseményt. A 27 autóból álló kéklámpás
szirénás felvonulás, Tökön és Perbálon is hirdette
az ünnepet. Gratulálunk tűzoltóinknak és nagyon
köszönjük önzetlen munkájukat!
Szeptember elején a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál
négy napos rendezvénye új helyszínen,
a Zárdakertben várta a vendégeket. Az eseményt
Monostori Ferenc homokszobrász kiállítása nyitotta
meg, amelyet október végéig még önök is
megtekinthetnek az új piacépületben.
Az ősz új rendezvényeket is tartogat számunkra,
ezek közül kiemelném a művelődési házban
induló Gólyafészek családi táncház és népi játszóház
sorozatot, amit valószínűleg már sokan
várnak, akik kedvelik a hagyományőrző összejöveteleket,
valamint felhívom figyelmüket, hogy
a Fékomadta Fesztivál is ősszel kerül most megrendezésre.
08. oldal
• AUGUSZTUS 20.
11. oldal
• ,,MERT ELFUT A VÍZ
ÉS CSAK A KŐ MARAD,
DE A KŐ MARAD.”
12. oldal
• 130 ÉVES A ZSÁMBÉK
VÁROS ÖNKÉNTES
TŰZOLTÓ EGYESÜLETE
14. oldal
• MŰVÉSZETI KAVALKÁD
16. oldal
• NEMZETKÖZI
HADIKULTÚRA
FESZTIVÁL
18. oldal
• SZÜLETÉS HETE
RENDEZVÉNY
ZSÁMBÉKON
19. oldal
• GÓLYAFÉSZEK
20. oldal
• FŐNIX BADMINTON
21. oldal
• PROGRAMAJÁNLÓ
IMPRESSZUM
08
14
20
Szeptember az iskolakezdés időpontja is, ezért
minden diáknak és a szüleiknek is sikeres tanévkezdést
kívánok az általános és középiskolákban
valamint a felsőoktatási intézményekben.
Nógrádi Timea
főszerkesztő
Zsámbéki Polgár
Zsámbék Város Önkormányzatának
közéleti havilapja
www.zsambek.hu
Alapító:
Zsámbék Város Önkormányzata
2072 Zsámbék, Rácváros utca 2–4.
Főszerkesztő:
Nógrádi Timea
+36 20 / 3999111
viragzozsambek@gmail.com
Szerkesztőség címe:
Polgármesteri Hivatal Zsámbék
2072 Zsámbék, Rácváros utca 2–4.
Nyomdai kivitelezés:
EUROPRINTING Nyomda
Budapest, Lajta u. 3, 1185
Lapzárta: minden hónap 20. napja.
Megjelenik havonta 2000 példányban.
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
3
BŐHM CSABA
AZ ÖTTUSA ÖSSZETETT VERSENYSPORT, AMELY ÖT SPORTÁGBÓL LOVAGLÁSBÓL, VÍVÁSBÓL, ÚSZÁSBÓL ÉS
A KOMBINÁLT SZÁMBÓL FUTÁS ÉS LÖVÉSZETBŐL ÁLL ÖSSZE. BŐHM CSABA IDÉN JÚLIUSBAN AZ ÖTTUSÁZÓK
ALEXANDRIAI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁGÁN EGYÉNIBEN BRONZ ÉRMET SZERZETT, CSAPATBAN PEDIG A DOBOGÓ
LEGMAGASABB FOKÁRA ÁLLHATOTT FEL ARANYÉREMMEL A NYAKÁBAN.
4 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
Hogy kezdted a sportolói karriered?
Lovagoltam és utána mentem el úszni. Volt bennem egy kis versenyszellem
és az úszóoktatók mondták anyának, hogy menjek
tovább verseny szintre. Akkor elkezdtek járatni a Komjádyba
versenyúszni.
Hány éves voltál akkor?
Általános negyedik félévében mentem fel Pestre lakni, mert
már harmadikos koromtól ott úsztam akkor úgy 8-9 éves lehettem.
Mit jelent az, hogy felmentél Pestre lakni?
A nagyszüleim akkor még mindketten éltek és náluk laktam,
mert a reggeli úszás hat órakor kezdődött és innen elég nehéz
lett volna bejárni. Ma is ott lakom és hétvégente járok haza
Zsámbékra.
Hogy jött az öttusa?
Az öttusa sportáganként épül fel. Először kéttusa van, aztán
három, négy és csak a legvégén jön az ötödik sportág. Volt egy
úszótársam, aki kéttusázott és én már itt Zsámbékon is szerettem
futni, jól szerepeltem Anti bácsinál a cooper teszteken,
így kitaláltam, hogy mi lenne, ha én is kipróbálnám a kéttusát.
Aztán ottragadtam.
Hogy jönnek időben egymás után a sportágak a felkészülésben?
Először van az úszás, aztán a futás, majd a lövészet, azt követi
a vívás és a legvégén a lovaglás.
Nekem elég jó alapom volt az úszástól, így a futásba nem volt
annyira nehéz belerázódnom. A pasaréti Vasas Atlétika Klubba
vitt el anya, ahol elkezdtek velem foglalkozni és felzárkóztam
szépen lassan 3-4 év alatt. A lövészetet Kőbányán kezdtem
Geleta Karcsi bácsinál, ő rögtön a szárnyai alá vett, személyesen
foglalkozott velem, így sikerült behoznom a lemaradásomat,
mert én viszonylag későn kezdtem az öttusát. 2015-től
már háromtusáztam. A vívást párhuzamosan csináltam, de
minden sportágnak van egy alapja, amit meg kell tanulni, mielőtt
elkezdjük művelni és amikor a vívásban is eljutottam már
arra a szintre, hogy az edzők úgy érezték, hogy érdemes bekötni
azaz, rendesen részt vehettem az egymás ellen vívásban, akkor
elmehettem versenyre, így jött a négytusa. A lovaglással
nem volt sosem bajom, nyilván újra kellett kezdenem, de semmi
problémám nem volt vele, nem akkor láttam először lovat. Így
viszonylag korán lettem öttusázó.
Akkor te későn kezdted az öttusát, de korán lettél öttusázó,
ha jól értem.
Igen, viszonylag hamar beletanultam.
Apropó tanulás, hogyan lehet összeegyeztetni a versenysportot
a tanulással, magántanuló vagy?
Most egyetemista vagyok, levelezőn, de a középiskolában sem
voltam magántanuló. A Szent Gellért Katolikus Általános Iskolába
és Gimnáziumba jártam, nekem ott luxus életem volt, mert
az igazgató megengedte, hogy ki be járjak amikor akarok. A fontosabb
érettségi tantárgyakra bejártam, de a többit magamtól
tanultam, a tanárok is nagyon toleránsak voltak velem, nem
vették szigorúan a sport miatti hiányzásaimat, nagyon sokat
köszönhetek nekik.
Miért tetted folyamatosan fentebb és fentebb a lécet? Miért
nem volt elég egy sportág, amiben a maximumot nyújtod?
Hogy jön ez az elhatározás egy kamasz életébe, mert azért
nem ez a jellemző.
Ezen sose gondolkodtam, de az öttusának pont az a szépsége,
hogy nehéz. Öt sportágat csinálni – nem olyan szinten, mintha
atlétákkal versenyeznénk, mert ők azért jobbak – de öt sportágat
majdnem tökéletes szinten művelni azért ez egy nagy kihívás.
Egyszerűen minden egyes sportágat annyira szeretek,
hogy amikor elkezdtem egy-egy újabb tusát, akkor megszerettem,
és tudtam, hogy csinálom majd tovább és a legjobb akarok
lenni benne. Nem is tudom megfogalmazni igazán.
Milyen a te magánéleted egy ilyen erős sportélet mellett?
Van magánéletem, de nem olyan, mint egy átlagembernek,
mert ugye én egy kicsit burokban vagyok. Nem csak én, hanem
az összes élsportoló aki ennyit edz. Olyanok, hogy hobbi,
szabadidő nem nagyon vannak, nyilván az ember amit nagyon
szeret arra lehet időt szakítani. Ha a párkapcsolatra gondolsz
az egy kicsit bonyolult, de azt is meg lehet oldani, sokan öttusa
berkeken belül jönnek össze. Engem nem zavar, hogy sok
mindenből kimaradok, amiben a korombeli fiatalok részt vesznek,
mert kárpótolnak az eredmények. Ez úgy működik, hogy
áldozatot kell hozni valamiért...én ezt csinálom. De szeretem
és én nem munkaként tekintek rá, mert ugye ezért nekem már
fizetnek, de ez sose jár a fejemben.
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
5
Hogy néz ki egy napod? Egy nap csak egy sportágban edzel?
Nem, egy napon van, hogy négy öt sportág is szerepel.
De mégis ezt hogy kell elképzelni, onnan, hogy reggel 8-kor
kezded?
Reggel 8-kor én már megjövök az első edzésemről az úszásról.
De minden napom más igazán, úgyhogy elmondom, hogy néz
ki egy hétfő. Reggel hatra megyek úszni, fél nyolckor végzek,
utána van egy kis pihenő, aztán vagy egyedül futok, vagy a többiekkel
kombizom. Lefutom az adagot,utána ebédelek. Aztán
van gyógytornám, ez minden nap van és bele is számolnám az
edzésbe, mert van, hogy egy óránál is hosszabb, utána estefelé
még van egy két órás vívó edzés.
Hány országba jutottál már el a sport révén? Beutaztad a
világot?
Még nem, de voltam már Argentínában, Törökországban, Egyiptomban,
itt Európában belül Barcelona, Lengyelország, Németország.
Keletre még nem mentem, és Ausztrália is kimaradt.
Erről a legutóbbi Alexandriai versenyről mondanál pár szót?
Mutatom az érmeinket...ez a csapat arany és amire a legbüszkébb
vagyok, az egyéni bronz érmem.
Négy ember mehet egy versenyre egy nemzetből és a három
legjobb pontszámát összeadják és így jön ki a csapat értékelése.
Ez a Junior Öttusa Világbajnokság volt. Én most már nem
vagyok junior, nekem ez az utolsó ilyen versenyem volt, mert
ez 21 éves korig van.
Hány szakember vesz rész a te felkészítésedben?
Vannak az edzők sportáganként, de van ahol nem csak egy
foglalkozik velem, hanem van nevelőedző is, és vannak a vívómesterek,
a sportorvos, a pszichológus, a dietetikus, a gyógytornász,
a masszőr, szóval legalább 14 szakember figyel rám.
De ők csak a mostaniak, régebben is sokan dolgoztak velem,
volt legalább hat úszóedzőm.
A családod mit szól a sportsikereidhez?
Nagyon örülnek neki, támogatnak. Igazából ők indítottak el
ezen az úton. Régebben nagyon benne voltak, amikor kisebb
voltam minden úszóversenyre jöttek, viszont amikor átmentem
öttusázónak, akkor megmondtam a szüleimnek, hogy ez már
nekik nagyon sok lenne, és én se szeretném, hogy mindig ott
legyenek és helyettem is gondolkozzanak, mert ez rám is kihat.
Függetlenedni szerettem volna és ezt tiszteletben tartották.
Kötődsz még Zsámbékhoz?
Persze, ha tehetem minden hétvégén itthon vagyok. Nagyon
nagyon szeretem Zsámbékot és valószínűleg, ha nem is itt, de
ilyen helyen szeretnék majd élni, nem Pesten. Ilyen kerttel, állatokkal.
Azért én itt gyerekeskedtem. Itt jártam templomba,
suliba, a templomi búcsúba. A focipálya is itt van hozzánk közel,
mindig itt fociztunk, itt vannak a barátaim, szeretek hazajárni,
mert itt lelassul egy kicsit az élet, megvan az a hangulat – még
akkor is, ha nagy ütemben fejlődik a város – ami régen volt.
Ezért is jó ide visszajönni Pest forgatagából.
NT
De akkor egy nagyon szép lezáró eredménynek számít ez a
csapat arany és egyéni bronzérem. Mik a további terveid?
Felnőttben folytatom. Kvalifikációs versenyekre kell mennem.
Nagyon nehéz korosztályt váltani. De nem szeretek és nem is
szoktam előre célokat kitűzni. Mindig úgy megyek oda, hogy
az adott versenyen a legjobbat hozzam ki magamból. Ezzel a
felfogással nem teszek terhet magamra, mert az egy nagyon
komoly lelki tényező.
6 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
TISZTELT
ZSÁMBÉKI
POLGÁROK!
Az idei augusztus és a nyár úgy általában a járvány utáni időszak
csúcspontjává vált.
A megkezdett beruházások befejeződtek egy kivételével. A
Zsámbéki SK pályáján egy új fejlesztés indult. Egy új, nagy műfüves
focipálya kialakítása kezdődött meg. Ennek létrehozását
az egyesület által elnyert pályázati forrás és a város által biztosított
önrész teszi lehetővé. A nagy pálya mellet kialakításra
kerül egy kisebb harmadik pálya is. Így hamarosan a csapadékos,
sáros, őszi-téli időszakban sportolóink új lehetőséget kapnak
az edzésmunkára. Az egyesület teljesítménye kiváló volt
az előző bajnokságban, bízunk abban, hogy ez így marad, sőt
fejlődik a jövőben.
A konkrét beruházásokkal szemben két másik területre helyeződött
át a fókusz: az egyik a tervezés, a másik pedig a közösségi
alkalmak, ünnepek területe. Az augusztus mindkét területen
„erős” volt. Megkezdődött egy új művelődési ház, komplex
sportpark (játszótér, futópálya, kerékpáros és gördeszkás pálya)
tervezése, Zárdakert rehabilitáció, turisztikai projekt, főtér
projekt folytatás, útfelújítás tervezése, előkészítése. A tervezést
nem az újabb papírhalmok gyártása motiválja, hanem a
várhatóan belátható időn belül elinduló TOP-os pályázatokon
való részvétel szándéka. A másik terület pedig a közösségé augusztusban
és a következő két őszi hónapban.
A számtalan települési rendezvény (színház, koncert, fesztivál)
az augusztus 20-i – Szent István napi és az azt követő napokban
lezajló események tették széppé. Ünnep az Öregtemplomban,
kitüntető díjak átadása, fejér Máté kettős keresztjének
átadása, amely széles körű közadakozásból valósult meg,
a Zárdakerti rendezvények, a tűzoltóink 130. évfordulójának
megünneplése, lovas nap, majd később traktoros rendezvény,
mind önmagukban is értékes, közösségépítő alkalmak voltak,
de különösen fontos az, hogy együtt, biztonságban, zsámbéki
és messzebbről érkezett magyar, valamint külföldi barátainkkal,
testvértelepüléseink nagy létszámú csoportjaival együtt
ünnepelhettünk.
Bizalommal tekintünk a jövőbe, bíztatunk tehát mindenkit, hogy
tartsanak velünk a sűrűnek és tartalmasnak ígérkező őszi időszakban
is.
Élesszük és indítsuk újjá, alakítsuk és frissítsük közösségi életünket
mi zsámbékiak mindannyian!
Horváth László
Hat évnyi munkánk eredménye, a Tudományos és Technológiai
Park cím korábbi megszerzése. Az Óbudai Egyetem rektora,
Dr. Kovács Levente, nem csak az egyetem tanévnyitóján, hanem
itt nálunk Zsámbékon is megerősítette, hogy a felsőfokú
oktatási intézmény és Zsámbék városa közösen épít Jövőipari
Tudományos és Technológiai Parkot településünkön.
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
7
AUGUSZTUS 20.
Fotók: Nógrádi Timea, Fejér Gábor
Az ünnepi kenyereket nemzetiszín szalaggal feldíszítő csapat.
Köszönjük munkájukat!
8 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
Kung György Pro Urbe díjat vehetett át.
A Pedagógiai díjat Kovács Mária igazgatónő
kapta 2021-ben.
Pius atyától, a Premontrei Rend képviseletében
átadja a Szent Norbert emlékérmet.
Fejér Gábor a Köz Szolgálatáért kitüntetéssel.
Uhrinyiné Hajdú Etelka és Balázs Csilla elismerő
oklevelet kapott a Jelli páter könyv fordításának
szervezéséért.
Testvérvárosaink polgármesterei a Szent Norbert
emlékéremmel.
Horváth László polgármester és Horgos Zsolt alpolgármester
a Szent Norbert Emlékéremmel.
Kultúráért Díjat kapott Pálfi Zsolt
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
9
Fotó: Fejér Gábor
,,MERT ELFUT A VÍZ
ÉS CSAK A KŐ MARAD,
DE A KŐ MARAD.”
Az egyik fiam megkérdezte a minap: „Apa, nem tartod furcsának,
hogy református lelkészként részt veszel egy kereszt
szentelésen?” „Nem, bár abban igazad lehet, hogy nem sok református
lelkészről hallottam, hogy részt vett volna egy ilyen
eseményen! Tudod, mindazt, amit ez a kettős kereszt jelképez,
mi magunk is hisszük és valljuk.”
Ehhez a párbeszédhez még egy másik gondolatot is szeretnék
hozzátenni! 2017-ben a marosvásárhelyi unitárius püspökhelyettes
mondta egy beszélgetés folyamán a többi felekezet –
római katolikus, görög katolikus, evangélikus és református –
képviselőinek: „Ma Erdélyben, az Anyaországban, Európában
nem a hitviták idejét éljük!” Így vagyok most én is! Annak van
az ideje, hogy odaálljunk a másik mellé és közös értékeinkről
tegyünk vallást. Magyar kultúránkról, történelmünkről, hőseinkről
és Megváltó Krisztusunkról! Mindarról, amit ez a kettős
kereszt jelképez!
István király, a keresztyén államiság ünnepe, valamint az új
kenyérért való hálaadás napja mindig alkalmat ad nekünk három
fontos kérdés tisztázására: kik vagyunk, hova tartozunk
és hova tartunk?
Döntő kérdés: KIK VAGYUNK?
Csak az tud másokat tisztelni, aki ismeri, elfogadja, értékeli önmagát,
örökségét, feladatát, lehetőségeit és korlátait.
Ez az ünnep áldott lehetőség arra, hogy erősödjünk örökségünkben,
értékeinkben, feladatunkban, lehetőségeinkben, önazonosságunkban,
valamint erősödjünk keresztyénségünkben
szerte a hazában, a Kárpát-medencében és a világban. Fontos,
hogy tartsuk nagyra értékeinket!
Bátran elfogadjuk a múltunkat, akármilyen nehéz történelmünket
is, mert abban mégis az Úr megtartó vezetését látjuk.
A másik kérdés, ami mindig felmerül ezen az ünnepen, hogy
HOVA TARTOZUNK?
István, államalapító királyunk ünnepe egyértelműen felel erre
a kérdésre. Mi magyarok, örökségünkkel, nyelvünkkel, értékeinkkel,
feladatunkkal, – Európához tartoztunk és tartozunk. De
úgy vagyunk Európa része, hogy benne megvannak a saját értékeink,
a saját feladatunk, küldetésünk, amit hozzá tehetünk
az egészhez.
István, a keresztyén magyar állam megteremtője volt, Isten
eszközeként. Ez az ünnep tehát minden más ünnepnél jobban
szembesít bennünket azzal a vitathatatlan ezer éves örökségünkkel,
hogy keresztyének vagyunk.
Hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó; – és az embernek
szüksége van a megváltásra, hogy ezt az életet is másként
élhesse. A keresztyén hit arra indít, hogy Isten dicsőségére és
a másik ember javára éljünk; – elsősorban azok javára, akiket
különösképpen ránk bízott az Isten: a „sajátjaink” javára. Mind
a 64 javára!
Végezetül felvetődik a harmadik kérdés: HOVA TARTUNK?
„És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva
bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.”Sok viszály után is él
nemzet e hazán, ami azt jelenti, hogy hisszük, van jövő, van remény,
van kibontakozás, minden nehézség ellenére is.
Hisszük, hogy van jövő! Ehhez azonban szükségünk van egymásra.
Szükségünk van a hitből fakadó reményre és szeretetre,
az egymásért mondott imádságokra.
Hisszük, hogy van jövő! Ehhez szükségünk van a mindennapi
kenyérre, az élhető életre, a mindenki számára kiszámítható
egzisztenciára.
Hisszük, hogy van jövő! Ehhez pedig, mindenekelőtt, szükségünk
van az Isten áldására, ahogy ezt a 36. zsoltár hangsúlyozza:
„Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig,
igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, szárnyaid árnyékába
menekülnek az emberek, dúslakodnak házad bőségében,
örömöt árasztasz rájuk, mint patakot, mert nálad van az élet
forrása.”
Kedves Olvasó! Feladatod van! Nem csak az emlékezés, a dícső
múlt emléke, annak tisztelete! Nem csak egy főhajtás! Hanem
valahányszor megállsz e kettős kereszt alatt, valahányszor ránézel,
jusson eszedbe: ki vagy? Hova tartozol? Hova tartasz?
Erősödj meg magyarságodban, hitedben! Legyen számodra
tájékozódási pont e kettős kereszt és mindaz, amit jelképez!
Feladatod van: állj meg sziklaszilárdan hitedben, magyarságodban!
Végezetül egy verset szeretnék idézni – az utolsó versszakát:
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Szükségünk van egymásra, nincs más választásunk. Felelősek
vagyunk egymásért
Matyó Lajos
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
11
130 ÉVES A ZSÁMBÉK VÁROS
ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLETE
Zsámbékon az első önkéntes tűzoltó egylet 1890-ben alakult
meg. Azóta sok év telt el, és a szervezet sok átalakuláson, fejlődésen
ment keresztül, de a mai napig működik, és 2020-ban ünnepelte
fennállásának 130. évfordulóját, melyet idén augusztus
21-én egy rendezvény keretein belül ünnepeltünk meg.
Reggel 8:30-kor indult a 27 tűzoltóautóból álló kéklámpás, szirénás
felvonulás Zsámbék, Tök és Perbál településeken keresztül.
A délelőtt folyamán az idelátogató vendégeknek programokkal,
gyerekjátékokkal, kézműves foglalkozással készültünk,
illetve büfé is üzemelt a rendezvényen.
A meghívott tűzoltó barátainknak pedig játékos versenyeket
szerveztünk, mint porral oltó dobás, fecskendőhúzás és egyéb
ügyességi versenyek.
A finom sertéspörkölt ebéd után 14 órakor kezdődött a hivatalos
ünnepség, ahol Horváth László polgármester úr, Kelkó
Balázs ezredes úr, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság igazgatóhelyettese és Horváth Nándor
ezredes úr, a Pest megyei polgári védelmi főfelügyelő tartottak
beszédet. A rendezvényen részt vettek határon túli magyar
tűzoltó barátaink Erdélyből, Homoródszentmárton Község
Önkéntes Tűzoltósága, a Szikra Tűzoltó Egyesület, és a község
polgármestere, valamint Forrai Tibor Homoródszentpálról. Németországi
testvértelepülésünk Wettenberg polgármestere,
fúvószenekara és tűzoltói, valamint a lengyelországi testvértelepülés
Zawiercie tűzoltói és polgármestere tiszteltek meg
bennünket az ünnepen.
A tűzoltók esküje után elismerések, kitüntetések átadása következett
a tagoknak.
A Pest Megyei Tűzoltó Szövetség Szolgálati Érdemérem Arany
fokozatát kapta Dinnyés László, aki 26 éve aktív tagja egyesületünknek,
vonulós évei során rengeteg káresetnél, gyakorlaton
vett részt. Sokáig műszaki vezetőként erősítette a vezetőséget
és segítette az egyesület működését. Nyugdíjba vonulása után
is aktív maradt, részt vesz a rendezvényeken, és még mindig
sok műszaki problémát old meg a szertárunkban.
A Szolgálati Érdemérem Ezüst fokozatát Harcos Tamás és Nyírő
Tibor urak kapták, melyet Hodut János, a Szövetség elnöke
adott át részükre.
Harcos Tamás 18 éves kora óta tagja az egyesületnek, az évek
alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött a káreseményeknél és a
szervezet életében. Munkájával sokszor segítette az egyesületet,
építkezéseknél, felújításoknál mindig részt vett, kreatív
műszaki megoldásaival pedig sokszor könnyítette meg a dolgunkat.
2008 óta tűzoltásvezető, és 2019 óta pedig az egyesületünk
parancsnoka.
Nyírő Tibor az egyesületünk 1995-ös újjáalakulásánál csatlakozott
a zsámbéki tűzoltósághoz. A 26 év alatt számtalan káreseményen
vett részt, rendezvények, külföldi utazások állandó
résztvevője. 2008 óta tűzoltásvezetői minőségben vesz részt a
vonulásokon és évek óta titkári pozícióban erősíti a vezetőség
csapatát.
A Komárom-Esztergom Megyei Tűzoltó Szövetség „Kimagasló
Önkéntes Tűzoltó Munkáért Emlékérem arany fokozatát Csepilek
Mónika vehette át Ágoston Gábor szövetségi elnöktől. Mónika
1996 óta tagja az egyesületnek, részt vesz vonulásokon,
rendezvényeken. Az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
hatósági osztályán osztályvezetőként dolgozik, és mióta
önálló beavatkozó egyesület vagyunk, ő mentorként segíti a
munkánkat a katasztrófavédelem részéről.
Az önkéntesként eltöltött évek után a Magyar Tűzoltó Szövetség
Szolgálati Érmet adományoz a tűzoltóknak. Kelemen Zsolt,
a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke adta át az érmeket.
25 éves szolgálatáért elismerésben részesült: Harcos Tamás,
Csepilek Mónika
10 éves szolgálatáért kitüntetésben részesült: Kemény Imre,
Richinger Flórián
A Zsámbéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vezetősége külön elismerésben
részesített egyesületi tagokat, akik kiemelkedő munkájukkal
és erőfeszítésükkel segítették a szervezet fejlődését.
Aschenbrenner Attila, Baksa Ádám, Csepilek Adél, Kemény Imre,
ifj. Kemény Imre, Tóth Richárd
A hivatalos ünnepség zárásaként átadásra és megáldásra került
az új csapatszállító kisbusz, melyet a Wettenbergi Önkormányzat
és tűzoltóság ajándékaként kaptunk. Ez egy 2001-es
gyártású Fiat Ducato 8 személyes jármű, amely Németországban
káreset irányító járműként szolgált, és átalakították nekünk
csapatszállító autóvá. Korához képes az autó rendkívül kevés
kilométert futott, mindösszesen 9000 km van a járműben, ebből
adódóan nagyon jó állapotban van, aminek fenntartásáról
természetesen mi is gondoskodni fogunk.
Az ünnepség után az ifjúsági tagozatunk egy önálló tűzoltási
bemutatót tartott, majd egy látványos műszaki mentési bemutató
következett a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság és a
Zsámbéki Mentőállomás közreműködésével, ahol egy balesetet
szimulálva egy sérültet mentettek ki az egységek egy autó
roncsai közül feszítő-vágó berendezés segítségével.
A napot egy óriási habpartyval zártuk, melyre nagy örömünkre
rengetegen eljöttek.
Nagyszerű, sikeres napot tudhattunk magunk mögött, mindenkinek
köszönjük a segítséget, támogatást és a részvételt!
Bors Tamás
Fotók: Bálint Csepilek, Gyula Bors
A rendezvény támogatói:Nemzeti Együttműködési Alap, Zsámbék Város Önkormányzata,
Alex Fémbútor Kft. B’rent, Bali Jánosné, Bicske ÖT, Dizseri Gábor, Fodor
Károly, Juhász Péter, K&K Family Kft., Kárpáti Zöldséges Zsámbék, Kovács Bt.,
Kovács Pincészet, Lámpás Étterem, Lovász József, Malibu No.1 Kft., Nagy Tibor,
Novák Festékbolt, Nyakas Pincészet, Nyírő Judit, Pirotext Kft., Prémium Húsbolt
Zsámbék, Reiser Hungary Kft., Schwarz 2000 Bt., Spar Regnum Húsüzem Perbál,
Szűcs Tamás, Városőrség, Zsámbéki Mentőállomás, Zsámbéki Rendőrőrs, Zsámbéki
Sportklub, Zsenzinkút/Ambi Kft., ZSTS Garage
Köszönjük szépen!
12 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
13
MŰVÉSZETI KAVALKÁD
14 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
A Zsámbéki Nyári Színház idei évadában 26 produkció látogatott
el hozzánk. Ezen a nyáron is igyekeztünk felvonultatni a kortárs
színházi, irodalmi és zenei szcéna kiválóságait és természetesen
nem hiányoztak visszatérő fellépőink sem. Közel 3000-en voltak
kíváncsiak a programjainkra, több mint 70 településről érkeztek
nézőink, legtöbben Budapestről, Zsámbékról és környékéről. Idén
nyáron is nagyon színes volt a repertoárunk: volt könnyűzenei és
komolyzenei kamarakoncert, zenés-irodalmi szerzői est, kortárs
tánc és népzene, bábjátékok, felolvasószínház, monodrámák és
egy színészlegendákkal színre vitt kamaradarabot is vendégül
láttunk.
Évről évre jelentkező #kedvesZsámbék! zenés irodalmi felolvasószínház-sorozatunkban
többek között olyan művészekkel találkozhattunk,
mint Csákányi Eszter, Csuja Imre, Járai Márk, Bálint
András, Udvaros Dorottya, Vecsei H. Miklós, Czutor Zoltán, Hajdu
Steve, Hámori Gabi, ifj. Csoóri Sándor, Lackfi János, Szirtes Edina
Mókus. A produkciók nagy része a Zichy-kastély udvarán állt színpadra,
de két előadásnak a Romtemplomot választottuk helyszínül.
Évadnyitóként Arvo Part kortárs zeneszerző leggyönyörűbb
hegedűjátékaiból és gondolataiból Kelemen Barnabás és Vecsei
H. Miklós hoztak el hozzánk egy rendhagyó, beavató estet, melyre
az öregtemplom méltó díszletében került sor. A Romtemplom
színpadán játszódott a Két pápa is, olyan színészóriásokkal, mint
Molnár Piroska, Lukács Sándor és Jordán Tamás.
A Zichy-kastély falai között most is látványos, izgalmas, érzelmekkel
teli produkciók születtek. A Katona József Színházból Takátsy
Péter, az Örkény István Színházból Tenki Réka járt nálunk
két monodrámával. Mácsai Pál és Huzella Péter egy Villon-esttel
érkeztek hozzánk. Egyházi és világi művek csendültek fel a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének tanszakának kamarakoncertjén.
Kollár-Klemencz László két nagyszerű zenésszel, Farkas
Róbert hegedűművésszel, a Budapest Bár vezetőjével és Dargay
Marcell zongoraművésszel adott koncertet. Vendégünk volt a líraiballadisztikus
zenét játszó Platon Karataev zenekar. Beck Zoltán
és Wunderlich József önálló estjét mutatta be, Vecsei H. Miklós
és fiatal alkotótársai Csoóri Sándor életműve előtt tisztelegtek
egy koncert-színházi előadás keretében, Dés László pedig szóló
zongoraesten játszotta el dalait. A Grecsó fivérek estjén irodalom,
zene és tánc volt a főszerepben, de Berecz András Kossuth-díjas
népdal énekes-mesemondó és fia, Berecz István néptáncos Apjafia
műsorában is egyforma hangsúlyt kapott a népzene, népdal,
mese és a tánc.
Zsámbékhoz számos művész kötődik, nagy öröm, hogy idén többen
voltak vendégeink. Nálunk került sor Lackfi János #JÓÉJTPUSZI
c. kötetének első felolvasószínházi bemutatójára. A Zsámbékon
élő író-költő a lányával, Lackfi Dorottyával és Sinha Róbert gitárművésszel
közös zenés műsorban is fellépett. Itt volt velünk a
frissen a környékre költözött Szarvas József önálló estjével és két
előadással jelen volt Fabók Mancsi Bábszínháza: Fabók Mariann és
Keresztes-Nagy Árpád délelőtt a gyerekeknek játszottak, este pedig
egy felnőtteknek szóló előadással készültek. Emlékkoncertet
szerveztünk Payer Öcsi születésének 80., halálának 10. évfordulójára,
melyen a Kati Bár és Varga Vince előadásában hallhatta a közönség
Öcsi szerzeményeit. Ősbemutatót is tartottunk: izgalmas,
kortárs összművészeti előadás készült Szent Imre életéről, helyi
és budapesti alkotóművészek közreműködésével.
A megszokott műfaji sokszínűség idén is jellemző volt évadunkra.
A magyar színházi-irodalmi-zenei kultúra gazdagságának, legkülönbözőbb
értékeinek bemutatására törekedtünk. A jövőben is
megtartjuk jó szokásunkat és lelkesedésünket! Szeretnénk, ha a
Zsámbéki Nyári Színház nem csak játszóhely, de valódi közösségi
találkozóhely lenne – a közönség és az alkotók örömére.
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
15
NEMZETKÖZI
HADIKULTÚRA
FESZTIVÁL
2021. SZEPTEMBER 25–26.
KEDVES LÁTOGATÓK, HAGYOMÁNYŐRZŐ,
MILITARY JÁRMŰGYŰJTŐ BARÁTAINK!
Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam
az alábbi, nem mindennapi komplex
ismeretterjesztő szórakoztató, minden
korosztály igényeit kielégítő félkatonai
szabadidősport rendezvényünket.
A tengerentúlon és Nyugat-Európában
évtizedek óta rendeznek nagy sikerű hasonló
komplex rendezvényeket, s arrafelé
mára-már kialakult egy sajátos „military
hipster” életérzés is. A sikeres példákat
követve a témát kedvelő népes táborból
kikerülő alakulataink segítségével (szervezetek,
intézmények, cégek, egyesületek
részvételével) -melyek köre napról
napra bővül- nem kisebb célt tűztünk ki
magunk elé, mint azt hogy létre hozzuk
a környező országok egyik legkomplexebb,
legnagyobb alapterületen szerveződő
hasonló szabadidős military, sport
témájú civil rendezvényét, fesztiválját.
A honvédelem jelentős össztársadalmi
ügy, melyből minden felelősen gondolkodó
társadalmi szereplőnek részt kell
vállalnia. Így teszünk mi is immár 8. éve,
hiszen számunkra kiemelten fontos
a magyar katonai emlékek, a hőskultusz,
a katonai hagyományőrzés, a különböző
korszakok katonáiról, fegyverzetéről,
harceljárásairól, katonai szervezeteiről
való emlékek, hagyományok ápolása.
Rendezvényünk az évről-évre növekvő
látogatottságot figyelembe véve, kiemelten
kezeli a felnövekvő generációk
civil összefogáson alapuló honvédelmi
nevelését, és hazánk szeretetének ügyét.
16 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
2021-ben, emléket állítva az 1951-1991-
ig szeptember 29-ére eső, a hazát
szolgáló „Magyar Néphadsereg, majd
Fegyveres Erők” napjának a HMFEST
Military Hagyományőrző és Szabadidő
Egyesület a fővároshoz közeli volt légvédelmi
Rakétabázison itt Zsámbékon,
valamint a volt laktanya területén, egy
közel 20 hektáros területen immár 7. alkalommal
rendezi meg 2021. szeptember
25 – szeptember 26. között, családi
és gyermek programokkal egybekötött
látványos hagyományőrző katonai parádéját,
a VII. Nemzet közi Hadikultúra
és Military Fesztivált. A rendezvényről
bővebben a www.hmfest.hu oldalon tájékozódhatnak,
ahol a részletes programokon
és a fesztivál térképén kívül megtalálják
illusztris védnökeink listáját is.
7 év küzdelmes, de kitartó közös munkánk
eredményeképpen sok lelkes hagyományőrző
alakulat, állami szervek
és elhivatott magán gyűjtő közreműködésével
jutottunk el odáig, hogy mára
már az ország egyik legelismertebb hadi
hagyományőrző témafesztiváljaként lehetünk
a köztudatban. Rendezvényünk
évről évre formálódott, csiszolódott és
a múzeumok, szakmai szervezetek hadi
hagyományőrző baráti társaságok segítségével
a magyar hadtörténelem hiteles
interaktív bemutatására törekedett, egy
nem mindennapi nyugati mintájú katonaromantikával
átitatott témafesztiválon.
Hazánk szinte minden évben bővelkedik
jeles napokban a haza védelmét illetően.
Ilyen az idei is, ezért rendezvényünkön
fokozott figyelem övezi majd ezen
hadi évfordulókat is, kiemelten az 1848.
szeptember 29-ei pákozdi győztes eseményeket
is.
Rendezvényünk - amely közép-kelet európai
léptékben is egyedülálló - kötelez
bennünket arra, hogy immár heted ízben
is nívós programokat és bemutatókat
vonultassunk fel a kilátogató több ezer
vendég részére.
Bízunk abban, hogy a rendezvényre kilátogató
vendégek egy életre szóló történelmi
időutazáson vesznek majd részt
és páratlan élményekkel gazdagodva
térnek majd haza.
Mindenkit vár bajtársi szeretettel az
egyesület nevében: Kovács Imre főszervező.
A Kilián György Repülőtiszti
Főiskola volt hajózó hallgatója, emeritus
hagyományőrző kiskunkapitány,
a HMFEST Military Hagyományőrző és
Szabadidő Egyesület elnöke
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
17
SZÜLETÉS HETE RENDEZVÉNY ZSÁMBÉKON
STEGENA KITTI EREDETILEG NÉMET NYELVTANÁR,
SZAKFORDÍTÓ ÉS IDEGENVEZETŐ VÉGZETTSÉGET
SZERZETT, KONFERENCIÁKAT SZERVEZETT.
VÁRANDÓSSÁGA ÉS A SZÜLÉSE AZONBAN ALAPJAIBAN
MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETÉT ÉS ÚJ ÚTRA TERELTE. ÍGY
LETT BELŐLE SZÜLÉS KÖRÜLI SEGÍTŐ: DÚLA, KISMAMA ÉS
BABÁS JÓGAOKTATÓ, VALAMINT NŐI ÉS BABA MASSZŐR.
TAVALY ÓTA FOGLALKOZIK ZSÁMBÉKON A KÖRNYÉKBELI
KISMAMÁKKAL ÉS FIATAL ANYUKÁKKAL. SZEPTEMBER
25-ÉN VÁROSUNKBAN IS MEGTARTJÁK A SZÜLETÉS HETE
RENDEZVÉNYT, AMELYNEK SZERVEZŐJE ÉS HÁZIGAZDÁJA
LESZ KITTI, ENNEK APROPÓJÁN BESZÉLGETTÜNK.
Mi volt az oka, hogy Zsámbékon is megszervezted ezt a rendezvényt?
A Születés Hete országszerte május és szeptember között kerül
megrendezésre. Azért szerettem volna mindképp városunkban
is megszervezni, mert ez az elmúlt másfél év, a járványhelyzet,
valamint az egészségügyi törvény, az orvosválasztás lehetőségének
megváltoztatása rendkívül bizonytalan és kiszolgáltatott
helyzetbe hozta a kismamákat. Nagyon egyedül érezték
magukat, rengeteg szorongás volt bennük. Úgy gondoltam,
hogy hiteles információkkal és szakemberek bemutatásával
tudjuk őket támogatni a tudatos felkészülésben, hogy megerősödhessenek,
és újra bízhassanak magukban. És hogy érezhessék,
nincsenek egyedül, hogy itt vagyunk, támaszt nyújtunk
számukra, ha szükségük van ránk.
A másik ok pedig az volt, hogy én magam sem tudtam, hogy
milyen szakemberek érhetők el itt helyben, Zsámbékon. Itt most
lehetőség lesz arra, hogy a lakosság is megismerje, hogy ki,
mivel foglalkozik, és kihez milyen ügyben lehet fordulni várandósként,
vagy (frissen szült) édesanyaként.
Milyen szakembereket sikerült megnyerned az ügynek?
Lesznek a várandósgondozással foglalkozó védőnőkön kívül,
szülésfelkészítők, dúlák, hordozási tanácsadó, gyászfeldolgozásban
segítő szakember, kismama jógaoktatók, babamaszszázs
oktató, gyógytornász, szülő-csecsemő konzulens, valamint
a gyermek mozgásfejlődésével foglalkozó szakemberek,
gyógypedagógus, konduktor is. Ami pedig külön öröm, hogy
a lelki felkészülésben, a szülés, valamint az anyaság megélésében,
feldolgozásában segítséget nyújtó komplex művészetterápiával,
valamint irodalomterápiával foglalkozó szakemberek
is jelen lesznek.
Csak zsámbékiakat vársz a rendezvényre?
Nem. Természetesen mindenkit nagy szeretettel várunk, aki
érdeklődik a téma iránt, vagy érintett.
Kik támogatták a rendezvényt?
Nagyon hálás vagyok, hogy mindenki ilyen nyitott volt, így
a Zsámbéki Önkormányzat, a Védőnői Szolgálat és a Művelődési
Ház is rögtön rábólintott az ötletemre. Támogat minket
a Fészek Cukrászda is és remélem, hogy a rendezvényig a baba-mama
piknik megszervezéséhez még sikerül pár támogatót
találnom. A legfontosabb és külön öröm számomra az, hogy
a nők, édesanyák és családok mellett elkötelezett előadók nagy
része önkéntes módon, egy felhívásomra jelentkezett, így ők
azok, akik tudásukat, idejüket és energiájukat adják ebbe az
eseménybe.
Mikor lesz a rendezvény és hol?
Szeptember 25-én Művelődési Házban lesz az egész napos
rendezvényünk, ahol a szakmai előadásokon, a gyakorlati foglalkozásokon
túl, hordozó bemutatóval, mosipelus mustrával,
várandós- és baba-mama fotózással is várjuk az érdeklődőket.
Másnap pedig baba-mama börzét szervezünk, ahol mindenki
felkészülhet az őszi szezonra. A részletes programot megtalálják
itt az újságban is.
Stegena Kitti honlapja: www. anyakeszul.hu
NT
18 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
GÓLYAFÉSZEK
– CSALÁDI TÁNCHÁZ ÉS NÉPI
JÁTSZÓHÁZ ZSÁMBÉKON
HAMAROSAN ÚJRA LESZ RENDSZE-
RESEN TÁNCHÁZ A ZSÁMBÉKI MŰVE-
LŐDÉSI HÁZBAN. BERECZKY RÉKA ÉS
MITRULY ENIKŐ KEZDEMÉNYEZÉSÉ-
RE, BALÁZS MÓNIKA CSILLA SEGÍTSÉ-
GÉVEL ÉS INTÉZMÉNYI HÁTTERÉVEL,
VALAMINT A CSOÓRI SÁNDOR PROG-
RAM PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÁVAL,
KÖZÖS SZERVEZÉSBEN VALÓSULHAT
MEG A SOKAK ÁLTAL VÁRT RENDEZ-
VÉNYSOROZAT. 2021 SZEPTEMBERÉ-
TŐL 2022. MÁJUS VÉGÉIG 9 CSALÁDI
TÁNCHÁZAT TERVEZNEK, HAVONTA
EGYSZER, VASÁRNAP DÉLUTÁNON-
KÉNT 16-19 ÓRA KÖZÖTT.
Hogyan kezdődött az együttműködés?
BMCS – Nagy örömmel fogadtam Bereczky
Réka és Mitruly Enikő megkeresését.
Egyrészt magam is nagyon fontosnak,
a művelődési ház egyik fő feladatának
tartom, hogy a hagyományos kulturális
értékeket képviselje, közvetítse, másrészt
nagyon hiányzott a fiatal szülőkkel,
kisgyermekes, anyukákkal való aktív
együtt gondolkodás lehetősége. Nem
is volt kérdés, hogy az ügy mellé állok.
A Csoóri Sándor Program felhívása éppen
kapóra jött, Rékával és Enikővel közösen
állítottuk össze azt a programtervet,
amellyel a Zsámbéki Közművelődési
Intézet és Könyvtár nevében sikeresen
pályáztam. A csapatmunka pedig folytatódik:
Réka és Enikő kiveszik a részüket
a szervezésben, a lebonyolításban és
a reklámban is, ők lesznek a rendezvénysorozat
háziasszonyai.
Honnan jött az ötlet, hogy szervezzetek
egy táncházat?
BR – Családunkkal néhány éve élünk
Zsámbékon, 3 kisgyermekünk van, szerettünk
volna nekik, köréjük közösséget
teremteni, ahol barátaikkal élhetik át
a táncolás, mozgás, a játék örömét.
ME – Nagyon aktív hagyományőrző élet
folyt itt, de úgy érezzük kicsit megfáradt,
s szeretnénk új lendületet adni ehhez.
Reméljük, hogy sok család mellénk
áll a szervezésben is, és magáénak érzi
majd ezeket az alkalmakat.
Milyen rendszeresen lesz látogatható
a Gólyafészek? Mi lesz a tematika?
BR – Egy olyan havi rendszerességű, tematikus
program sorozatot képzeltünk
el, ahol a gyermekek a magyar kultúrának
minél több oldalával ismerkedhetnek
meg. Az élő népzenés tánctanítás
mellett az egyes alkalmakon lesz népdaloktatás,
népi játék, ölbéli mondókák,
kézművesség, mesemondás és remélhetőleg
még bábos mese is.
ME – Az egyes alkalmak témáit pedig az
évkör ünnepeihez és szokásaihoz igazítottuk:
pl. első őszi alkalmunk Szent Mihály
napjához, az őszi búza vetéséhez,
a kenyér sütéséhez kapcsolódik.
Miért fontos a néptánc és a népi játék
már fiatal korban is?
BR – Pedagógus éveim során is és szülőként
is megtapasztaltam, micsoda fejlesztő
ereje van a népi játékoknak. Népi
játékok alatt értem a mondókákat, az
énekes körjátékokat, az ügyességi eszközös
játékokat, a kézművességet és
a táncot is beleértve. Azért élvezik a mai
modern gyerekek is ezeket a játékokat,
és attól működnek, mert évszázadok
csiszoltak tökéletessé. A játékoknak nem
feltétlenül kötött a szabályrendszere,
minden közösség maga formálja alakítja
és örökíti tovább őket, ettől tökéletesedik,
ettől válik személyessé, ezért szeretjük.
A magyar kultúra páratlansága
abban rejlik, hogy hihetetlenül régi népi
körjátékaink, kézművességünk, a mai
modern világban élő gyermeket és felnőtteket
is ugyanúgy magával ragadja.
Egyben igen ősi, mégis friss és nagyon
is mai.
ME – Fejlesztő hatásuk utolérhetetlen
minden szempontól, koordinációs képességek,
szociális érzékenység, koncentráció
és memória fejlesztés, önfegyelem,
kitartás, fizikálisan is erősítő, és
még élvezetes is!
Szerencsére környékünkön van olyan
oktatási-nevelési intézmény, ahol van
néptáncoktatás, de nagyon fontos, hogy
családi körben, szabadidejükben is megéljék
a gyerekek a népi játék és a néptánc
örömét.
A Gólyafészek nem csak a táncról szól.
ME – Legfőbb célja, hogy közösséget
teremtsünk a népi kultúra iránt fogékony
családok számára, és fogjuk össze
a helybéli és a környező falvakban élő
lelkes pedagógusokat, népzenészeket,
iparművészeket, táncosokat és amatőr
művészi csoportokat.
Kiket vártok a Gólyafészekbe?
BR – A család minden tagját. Reméljük
minden generáció megtalálja benne
a kedvére valót.
A kicsiknek lesznek ölbéli mondókák,
az óvodásoknak népi játékok, az iskolás
korosztálynak dramatikus és bábos
mesék, a nagyobbaknak kézművesség,
a fiataloknak találkozási hely, a felnőtteknek
énektanítás, borkóstolás és természetesen
mindenkinek táncolás!
ME – A magyar hagyományainkat nem
csak őrizni, hanem éltetni és továbbadni
is szeretnénk a következő nemzedéknek.
Ezért nyitottak vagyunk a pedagógusok
és művészek azon törekvésekre
is, amikor a hagyományos népmeséket,
népdalokat felhasználva valami újat,
mait teremtenek, mégis ízléseset és magyart.
Gondolhatunk itt a népdalok több
szólamban való éneklésére, a népmesék
dramatikus eljátszására, vagy a népi
motívumok mai használati tárgyakon
való megjelenítésére.
BR – Kodály Zoltán azt mondta „a zene
mindenkié”, bővítsük ki a gondolatot:
hadd legyen a tánc, a mese, a népi játék
is mindenkié!
NT
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
19
FŐNIX
BADMINTON
A NYÁR FOLYAMÁN MÉG 2 SOROZATBAN IS
VERSENYBEN VOLT CSAPATUNK. MOSTAN-
RA MINDKETTŐT SIKERESEN LEZÁRTUK ÉS EZEK-
KEL EGYÜTT EZT AZ EGÉSZ VERSENYÉVADOT!
Az 58. Budapesti Férfi Csapatbajnokságban a III. osztályban
szerepeltünk idén. A csapat a 2 játéknap alatt 3 bajnokit játszott.
Két győzelemmel szereztük meg a szépen csillogó ezüstöt!
Főnix Badminton Zsámbék – Diaboló Retro 3:2;
Főnix Badminton Zsámbék – BTBK Monday Boys 4:1;
Főnix Badminton Zsámbék – BTBK Rutin 1:4
A csonka bajnokság ellenére fontos siker volt ez számunkra,
igaz sokan nem tudták vállalni a játékot közülünk sem. És
azt sem szabad elfelejteni, hogy férfi bajnokság ide vagy oda,
8 lány alkotja a csapat gerincét! A következő szezonra elképzelhető
a feljutás is, ez még nem eldöntött. Főleg a várható
kettős terhelés miatt, ugyanis a Magyar Tollaslabda Szövetség
NB3-as bajnokságában is indulni fogunk! A szereplés szépnek
tűnik és elégedett is vagyok az eredménnyel, de a megszokott
pozíciónk veszélyben volt. Ez egyrészt a riválisok megerősödése
miatt alakult így. Illetve a mi edzéshiányunk is nagyon
látszik. Jövőre magabiztosabb szereplést várok magunktól!
A 2020/2021-es 58. Budapesti Férfi CSB III. osztály 2. helyezett
Főnix Badminton játékosai: Kardos Luca, Kardos Eszter, Kármán
Csaba, Kocsis Lili Jusztina, Novák Adrienn, Novák Barabás, Novák
Rebeka, Onder Júlia, Onder Sára, Onder Tamara; játékos-edző:
Kármán Miklós
A másik szereplésünk a Budapest Serleg ranglistás kupasorozatban
volt. Itt már sokkal inkább az egyéni teljesítményé volt
a főszerep. A februártól-augusztusig tartó szezonban folyamatosan
szállítottuk a jobbnál jobb eredményeket. Egy ilyen
menetelésnél fontos, hogy minél több alkalmat tudjunk vállalni,
akkor lehet szép helyezéseket elérni a végén.
Összesen 15 alkalom volt megmutatni mit is tudunk, nekünk
ezek egyben az edzéseink is voltak, de soha rosszabbat! Ezen
versenyek során 52 arany, 30 ezüst és 35 bronz került Főnix
játékoshoz! Tollaslabdázóink több, mint 800 mérkőzésen vannak
túl, remélem mindenki sokat tudott tanulni ezen összecsapásokon.
Külön kiemelném Tamara 200 meccs fölötti számát.
A csapat pontszámához hatan dobtunk a közösbe (Novák Adrienn
(10 verseny), Novák Rebeka(9), Onder Tamara(13), Tudia Izabella(1),
Novák Barabás(15) és Kármán Miklós(15)), ennek is köszönhetően
nagy fölénnyel mi lettünk a legeredményesebb gárda. Több mint
kétszer annyi egységet gyűjtöttünk, mint az utánunk következő
egyesület.
Versenyszámonként és nemenként további serlegek kerültek
kiosztásra, ezek közül is sok Zsámbékra került! Az utánpótláskorúak
U1 lány ranglistáját Novák Adrienn nyerte meg, a női
párosoknál Adrienn (3.) és Tamara(2.) lett! Vegyesben pedig az
utolsó fordulóig kiélezett csata volt. Végül Tamara (2.) és Rebeka
(3.) helyen zárt! Az női egyes pedig talán a legszebb eredményt
hozta: Tamara (2.), Rebeka (3.), Adrienn (4.) pozícióban
teheti le rövid időre ütőjét!
A férfiak mezőnyében egyszerűbb volt a helyzet. A páros közös
megnyerése Barabásnak és Miklósnak fölényesen sikerült. De
játékos-edzőnk nem állt meg ennyinél és a vegyes páros és az
egyéni serleget is begyűjtötte! Egyéniben Barabás lett a második,
a vegyes 25. jelzi hogy nem ez a kedvenc versenyszáma
fiatalunknak.
Mindezek fölött van egy úgynevezett összesített ranglista
is, ahol szintén remek számok jelennek meg a nevünk mögött...
Miklós (1.), Barabás (2.), Tamara (5.), Rebeka (8.), Adrienn
(12.) több mint 110, többnyire felnőtt játékos között!
Hatalmas gratuláció a sikeres szerepléshez mindenkinek!
A következő évad várhatóan szeptember végén indul majd. Addigra
remélhetőleg újra edzhetünk teremben. Jó szereplésünkhöz
köszönjük a támogatást az Önkormányzatnak, a T(r)ollas SE-nek
és szurkolóinknak, de legfőképp a szülőknek! Hajrá Zsámbék!
Hajrá Főnixek!
KM
20 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
PROGRAMAJÁNLÓ
A ZSÁMBÉKI MŰVELŐDÉSI HÁZ, KÖNYVTÁR
ÉS MÚZEUMOK PROGRAMJAI
2021. SZEPTEMBER 17 – OKTÓBER 17.
2021. szeptember 17. péntek, 18 óra
A ZSÁMBÉKI ÖKOMŰHELY ELŐADÁSA
A Klímaváltozás és alkalmazkodás sorozat
keretében a művelődési házban:
KÖRNYEZETTUDATOS ÉS ALKALMAZKODÓ
ÉPÍTKEZÉS, FELÚJÍTÁS
2021. szeptember 19. vasárnap, 16 óra
ÚJ! GÓLYAFÉSZEK CSALÁDI TÁNCHÁZ
Gyermek- és felnőtt táncház, közös
éneklés, ölbéli ringatók és mondókák, népi
énekes körjátékok, eszközös játékok,
mesemondás, kézműves foglalkozás,
kenyérsütés kemencében, játszósarok,
babaszoba, zsíros kenyér, borocska.
2021. szeptember 25. szombat
Születés Hete - tematikus nap
– előadások, foglalkozások és sok más
2021. szeptember 26. vasárnap,
9.30-13 óra BABA-MAMA BÖRZE
a művelődési házban
2020. október 1. péntek, 11 óra
IDŐSEK NAPJA – nyugdíjasaink
köszöntése
Marmorstein Berta csodálatos élete -
színházi előadás Rák Kati előadásában,
a művelődési házban
2021. október 2. szombat, 16-18.30 óra
MESÉLJ NEKEM! Quirin Ágnes
meseterápiás foglalkozása
felnőtteknek, közben mesemondás,
bábozás és játszóház a kicsiknek,
a NÉPMESE NAPJA alkalmából
a művelődési házban
2021. október 6. szerda, 10 óra
PÓDIUM SZÍNHÁZ - Piroska és a farkas
Zenés mesejáték a művelődési házban
2021. október 17. vasárnap, 16 óra
A zsámbéki VARÁZSECSET
FESTŐKLUB kiállításának megnyitója
a művelődési házban
Bővebb információ:
Tel: +36 23 340 694, Mobil: +36 20 665 9464
E-mail: muvhaz@zsambek.hu • FB: Zsámbéki Közművelődési
Intézet és Könyvtár • Web: www,mizsambekunk .hu
Balázs Mónika Csilla
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
21
AKIKNEK ÖRÜLÜNK:
Kapornai Adél 2021. 07. 16.
Tokos Dániel 2021. 08. 02
Blaskó Mátyás 2021. 08. 04.
Nemes Vencel 2021. 08. 10.
Schneé Simon 2021. 08. 10.
Gulyás Mendel Dávid 2021. 08. 14.
Méder-Zágon Mór 2021. 08. 17.
Csordás Lia 2021. 08. 18.
Borsik Bence 2021. 08. 27
AKIKNEK GRATULÁLUNK!
Fekete Csaba
és Fekete-Duzmath Alexandra
2021. 08. 27.
AZ ARS SACRA
FESZTIVÁL PROGRAMJA
A KERESZTELŐBEN
„MINDEN FORRÁSOM BELŐLED FAKAD!” (Zsolt 87,7)
2021. SZEPTEMBER 10-ÉN PÉNTEKEN
16.00 VILLÁMCSŐDÜLET AZ ISKOLA
BELSŐ UDVARÁN A KASTÉLY KÚTJÁNÁL,
DIÁKJAINK INSTALLÁCIÓJA ÉS AKCIÓJA
ISTEN ÉS A VILÁG
KIÁLLÍTÁS TÓTH CSABA
MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ ÉS
VARGA BERNADETT TEXTILMŰVÉSZ
SZAKRÁLIS MŰVEIBŐL AZ AULÁBAN
ÉS A KŐTÁRBAN
17.00 MEGNYITÓ
MEGNYITJA: GERBER PÁL FESTŐMŰVÉSZ
KURÁTOR: KUNGL GYÖRGY
SZOBRÁSZMŰVÉSZ
A MI SZIKLÁS MADONNÁNK
18.00 A ZSÁMBÉKI TRIZNYA KOCSMA
PROGRAMJA. TÓTH CSABA
FESTŐMŰVÉSZ ELŐADÁSA A PINCÉBEN
A KIÁLLÍTÁSOK MEGTEKINTHETŐK
2021. SZEPTEMBER 10 – NOVEMBER 25-IG,
HÉTKÖZNAPONTA 8.00-17.00 ÓRÁIG
CÍM: KERESZTELŐ SZENT JÁNOS
ISKOLAKÖZPONT,
TAKÁCS MENYHÉRT GALÉRIA
VARGA BERNADETT - KÁLVÁRIA (RÉSZLET)
2072 ZSÁMBÉK, ZICHY TÉR 3.
TÓTH CSABA - MIKÉNT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS (RÉSZLET)
BiaDent
Az egészséges
és szép fogakért...
Biatorbágyon és Bicskén is. • www. biadent.com
Kezelések:
• Fogpótlások
• Fogmegtartó
kezelések
• Implantológia
• Szájhigéniai
kezelések
• Fogfehérítés
• Fogékszer
Dr. Ágh-Bíró Zoltán
fogorvos-szájsebész szakorvos implantológus
Bejelentkezés:
Biatorbágy: 06 30 3471952
Bicske: 06 30 5149670
22 ZSÁMBÉKI POLGÁR 2021. szeptember
...hogy vidáman induljon a tanév,
nézzél be hozzánk!
Nyitvatartásunk:
Minden nap délelőtt
10-től este 19 óráig
Zsámbék, Szent István tér 2.
WEB oldal: feszekcukraszda.hu
E-mail: rendeles@feszekcukraszda.hu
dr. Kende Réka
ügyvéd
Tanácsadás • Okiratszerkesztés • Képviselet
Tel.: +36 20 418 8140
Email: kende.reka@drkende.hu
Web: www.drkende.hu
2072 Zsámbék, Nyárfás utca 2.
Fogászati Klinika
Az egészséges mosolyt Ön is megérdemli!
Akcióinkat figyelje Facebook oldalunkon:
facebook.com/dentinelfogaszat
• panoráma röntgen
• fogfehérítés
• esztétikus tömés
• cirkon korona
• fémkerámia korona
• fogeltávolítás
• implantátum
• fogkőeltávolítás
Profi fogászat Zsámbék szívében • fogszabályozás
Fogorvosaink célja az észrevehetetlen fogászati beavatkozás!
Nálunk garantáltan elégedett lesz mosolyával!
06 70 886 4878 info@dentinel.hu www.dentinel.hu
89x62.indd 1 2021.04.04. 13:33:32
2021. szeptember ZSÁMBÉKI POLGÁR
23