Értekezés

3. fejezet Vizsgálatokról
3.4.3. Mechanikai tulajdonságok
3.4.3.1. Hajlítószilárdság és hajlító-rugalmassági modulusz meghatározása
A faanyag statikus hajlítószilárdságán a faanyagnak a külsı hajlítóerıvel szemben
kifejtett azon ellenállását értjük, amely a hajlítási sebesség növelésével adott határértéken
belül nem változik. Ezen a terhelési sebességhatáron túl már dinamikus hajlítószilárdságról
beszélünk. A próbatest eltöréséhez szükséges maximális hajlítóerıt határozzuk meg, és az
ennek megfelelı feszültséget számítjuk. A vizsgálathoz az MSZ EN 6786/5 szabvány alapján
20×20 mm keresztmetszető, négyzet alapú hasáb próbatestet készítettem, amelynek
hosszúsága 300 mm, a rostokkal párhuzamosan kialakítva. A szabvány szerint megengedett a
statikus hajlítószilárdság vizsgálata a hajlító rugalmassági modulusz meghatározására használt
próbatesteken, így e vizsgálatokat egy és ugyanazon próbatesteken végeztem el.
A próbatest szélességét és magasságát a hosszúság felezıvonalában 0,01 mm
pontossággal lemérjük, majd a próbatestet sugársíkkal felfelé a vizsgálókészülékbe helyezzük
és az 28. ábrán szemléltetett módon terheljük.
28. ábra A statikus hajlító vizsgálat sematikus ábrája (bal oldal, méretek mm-ben), Instron anyagvizsgáló
központ (jobb oldal)
A próbatestet állandó terhelési sebesség vagy a terhelıfej állandó haladási sebessége mellett
egyenletesen terheljük. A sebességet úgy kell megválasztani, hogy a próbatest törése a
terhelés kezdetétıl számított 1,0 ±0,5 percen belül bekövetkezzék. A maximális terhelést
(Fmax) 1 % pontossággal mérjük. A faanyag hajlítószilárdságát (σh-u) a vizsgálat idıpontjában
meghatározott nedvességtartalomra (u) vonatkoztatva MPa-ban (N/mm 2 ) a következı képlet
segítségével számítjuk ki:
ahol:
σ
h−u
3⋅
Fmax
⋅ l
=
2
2 ⋅ a ⋅ b
σh-u statikus hajlítószilárdság, N/mm 2 -ben
Fmax. a törıerı, N-ban;
l alátámasztási távolság, 240mm;
b a próbatest magassága, mm-ben;
a a próbatest szélessége, mm-ben.
41