Értekezés

3. fejezet Vizsgálatokról
3. A vizsgálatokról
3.1. Vizsgált faanyagok jellemzése
3.1.1. Csertölgy (Quercus cerris L.)
„Hazánkban a tölgyek két csoportját különítik el: nemes tölgyek (kocsányos,
kocsánytalan, molyhos) és a cser tölgy (vagy egyszerően: tölgy és cser). A cser tölgy fáját a
nemzetközi fakereskedelemben a vörös tölgyek közé sorolják. A nemes tölgyektıl eltérıen a
cser tölgy igen széles világos szürke (esetleg sárgás) szijáccsal rendelkezik. A csernél
rendkívül gyakori a barnás-vörös álgeszt. Innen ered, hogy a gyakorlatban
(fakereskedelemben) megkülönböztetnek ún. vörös (egészséges álgesztes) és fehér csert. A
csernél a bélkörüli „juvenilis fa” általában húsz évgyőrőt foglal magába. Az évgyőrők
szélessége rendkívül inhomogén (20-25 éves korig viszonylag erıteljes a vastagsági
növekedés, szélesek az évgyőrők). A cser tipikus győrős likacsú fafaj: a korai pászta nagy
mérető edényei ("likacsai") több sorosak szabad szemmel is jól láthatók. A széles bélsugarak
a sugár metszeten feltőnı "tükrök", a húrmetszeten orsó alakú barna foltok formájában
figyelhetık meg. A frissen döntött csertölgy gesztének savanykás szaga van. A korai pászta
nagy átmérıjő (200-400µm) edényei 2-3 sorban helyezkednek el. A késıi pásztákban a
szőkebb (30-100µm) edények "lángnyelvszerő" nyúlványokat alkotnak. Az edények
mennyisége a keresztmetszet arányában: 11-16-35%. Gyakori a tiliszekkel való eltömıdés.
Fájában viszonylag nagy mennyiségő (20%), vékonyfalú hosszparenchima található,
rendezetlenül (apotracheálisan). A bélsugarak mennyisége: 15-20%, melyekben gyakran
kristályos, mézga-szerő anyagok is találhatóak. A fatest alapállományát a libriform rostok és a
rosttracheidák (együttesen: farostok) adják. A mikroszkopikus sajátosságok közül kiemelhetı
a vékonyfalú parenchimatikus sejtek (hosszparenchimák, bélsugarak) nagy mennyisége (35-
40%). Szöveti szempontból ezek szolgálnak alapul a repedéseknek, korhadásoknak,
álgesztesedésnek, fagylécesedésnek. A csernek három alapvetı hibája van: a fagyléc, az
álgesztesedés és a győrős repedések. E fahibák miatt korábban a cserbıl csak tőzifát
választékoltak. A Kárpát-medence a csertölgy természetes elterjedésének az északi zónájában
van. Ezzel állhat összefüggésben az a tény, hogy a hazai fajok közül a cser a leghajlamosabb a
fagyrepedésre.” (MOLNÁR S, BARISKA M; 2006)
„A csernél rendkívül gyakori az álgesztesedés. Ez a külsı mechanikai sérülésekkel és
a termıhellyel is kapcsolatban áll. Az inhomogén évgyőrő szerkezettel és az ehhez
kapcsolódó sőrőségi, szilárdsági változásokkal áll összefüggésben a győrősrepedések
kialakulása. A cser nagy számú rovar és gombakárosítóval rendelkezik. Már az élı,
legyengült fáknál is megfigyelhetı a különbözı cincérek, szúk, díszbogarak, farontó lepkék
károsítása. A cser nagyszámú fahibáinak, a kedvezıtlen alaki tulajdonságainak tudható be az
alacsony rönkkihozatal is. A cser az alacsony tartóságú fajok közé tartozik.” (MOLNÁR S,
BARISKA M; 2006)
A modifikációk szempontjából a geszt-szijács színbeli különbségeinek csökkentése és a fatest
tartósságának, dimenzióstabilitásának növelése lehet fontos feladat.
Fizikai, mechanikai tulajdonságok (MOLNÁR S, BARISKA M; 2006):
Sőrősége (kg/m 3 ):
abszolút szárazon: 570-690-850
légszárazon (u=12%): 720-750-810
élınedvesen: 1000-1100
27