Értekezés

2. fejezet A hıkezelés tudományos és ipari vonatkozásai
hidroxil csoportok és a modifikáló reagensek között. Ilyen reagensek, pl. a karbonsavhalogenidek,
lineáris és ciklikus anhidridek, izocianát, diizocianát, epoxid és az aldehidek is.
Dikarbonsav-anhidrides kezelés esetén elsı lépésben egy monoészter keletkezik,
majd erre addicióval további epoxid kapcsolódásával jön létre az ún. „epoxide-adducted
esterified wood”, illetve ehelyett dikarbonsav-anhidrid és epoxid keverékével kezelve a fát
oligoészterizált faterméket kapunk (MATSUDA 1993,1988 és 1987).
Oxidatív modifikáció esetén (BACK 1991) a cél egyrészt, a kedvezıbb kovalens
kötések létrehozása a hidrogén hidak helyett, pl. a fa és a ragasztóanyagok között, másrészrıl
oleofil anyagok eliminálásával (viaszok, zsírsavak) a fa ragasztási tulajdonságainak javítása.
Egyéb oxidatív módosítás perecetsavval és hidrogén-peroxiddal (PHILLIPOU 1982),
salétromsavval (BACK 1991), nátrium-dikromáttal (PHILLIPOU 1982), ózonnal (BACK
1991), plazmakezeléssel (PODGORSKI 2000), lángkezeléssel (NUSSBAUM 1993) történhet.
Az ammóniás kezelés (BOSSHARD 1984) nem a hidrofobizálásra irányul, hanem a
plasztifikálásra, mely kihat a faanyag mechanikai alakváltozására. WIENHAUS (1978) írja le
a vizes és cseppfolyós ammóniás -víz kizárása melletti- kezelésrıl: „a vizes ammóniás kezelés
teljes deacetilezıdést eredményez a hemicellulózokban, s egy idıben a lignin és a
hemicellulózok egy része is kioldódik (6-10%), míg a cellulóz kristályos része ezalatt
érintetlen marad. Cseppfolyós ammóniában víz kizárásával a fa fıként fizikai úton
plasztifikálódik úgy, hogy az ammónia molekulák megkötése következtében (a sejtfal
makromolekuláiban, ill. a cellulóz kristályos részeiben is) a hidrogénhidak felszakadnak,
majd az ammónia elpárolgása következtében újra kialakulnak.”
Az acetilezés lényegében, az egyes fakomponensek -OH csoportjainak acetil csoportra
történı „kicserélése” folytán valósul meg. Az alkalmazott ecetsavanhidridek a fával különféle
eljárások (normál légköri nyomáson, túlnyomáson, 110-120 o C között, cseppfolyósan vagy
nyomás-impregnációval stb.) során kerülnek reakcióba. A különféle eljárások következtében a
fa tulajdonságai is változóak lehetnek. ROWELL (1996) nyomán, aki erdeifenyı, juhar, tölgy,
dió, cseresznye, teak faanyagokat vizsgált, a faanyag sőrősége 5-20%-kal növekszik, a fa
színe sötét fajoknál világosodik, világos tónusúaknál sötétedik, mindemellett a gázáteresztıképesség
és nyírószilárdság csökken. DREHER (1964) Duglaszfenyı, Vöröstölgy,
Cukorjuhar fajokat vizsgálva megállapította, hogy a hajlítórugalmassági-modulusz változása
–6 és +2%, míg a hajlítószilárdság változása –8 és+17% közötti. LARSSON (1998) alapján a
Brinell keménység lucfenyıt, erdeifenyıt és rezgınyarat vizsgálva, tangenciálisan +25%-al,
radiálisan +20%-al növekedett. Acetilezéssel megfelelıen kézbentartott eljárásokat lehet
kivitelezni. A megfelelı paraméterekkel (reakcióidı, reakcióhımérséklet, nyomás,
katalizátor) a kívánt kezelés végezhetı el és a reprodukálhatósága is biztosított. Az acetilezett
faanyag dimenzióstabilitása mellett megemlíthetı a Pincegomba (Coniophora puteana),
Keskeny lemezestapló (Gloeophyllum trabeum) és Házi kéreggomba (Poria placenta) farontó
gombákra bevizsgált megnövekedett ellenálló-képesség is.
Furfurilezés során enyhén savas közegben, emelt hımérsékleten furfuril-alkohollal
kezelik a faanyagot. A kezelés hatására a szilárdsági mutatók enyhén növekedhetnek is,
kivéve az ütı-törı munkát, mely csökkenést mutat. A kezelés velejárója fa „barnulása”,
dimenzióstabilitásának és a termeszekkel, fúrókagylókkal szembeni ellenálló-képességének
növekedése is. A piacon a "Visorwood" és "Kebony" néven forgalmaznak ilyen eljárással
kezelt fatermékeket (KÜRSTEN).
A térhálósítás során bevitt DMDHEU (1,3-dimetilol-4,5-dihidroxi-etilénkarbamid) a
rétegeltlemez-gyártásban alkalmazott monomer, mely a préslapok között polikondenzációs
reakció során térhálósodik. A sejtfalakban történı térhálósodása a dimenzióstabilitás és
keménység növekedését eredményezi (KÜRSTEN).
4