A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT INTEGRÁLT ...

A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT
INTEGRÁLT SZEMLÉLETÛ KEZELÉSÉNEK
AKTUALITÁSA ÉS INDOKAI
Buda Béla dr.
A kémiai anyagabúzus és anyagfüggõség immár több mint egy évszázada nagy
társadalmi probléma, amellyel az iparilag fejlett civilizált és polgári (demokratikus)
országok küzdenek. Megkísérlik ezeket a jelenségeket megelõzni, visszaszorítani,
ártalmaikban korlátozni, a kémiai anyagok túlzott illetve ártalmas fogyasztása,
hozzászokásos használata miatt károsodott embereket kezelni, gyógyítani, rehabilitálni.
E téren átütõ sikereket vagy akár csak tartós eredményeket sehol sem lehetett
elérni. Ennek ellenére e küzdelemnek – amelyet általánosítva a szerhasználat
társadalmi kezelésének, kézbentartásának (management) szoktak nevezni – kialakult
rendszerei és hagyományai vannak. Ezeken belül lassú a fejlõdés, változás. Az
utóbbi évtizedekre visszatekintve nem állíthatjuk, hogy számottevõ haladás ment
volna végbe. Igen nagy változások zajlanak azonban a társadalompolitikai felfogás,
az elméleti összegezések, az etiológiai és patogenetikus modellek vagy a kutatási
hangsúlyok terén. Nagy viták is folynak. Különbözõ megelõzési, terápiás
vagy rehabilitációs rendszerek eltérõ álláspontokat képviselnek. Egyik vitakérdés
világszerte éppen az, hogy lehetséges illetve célszerû-e a különbözõ kémiai anyagabúzusokat
egységes modellben szemlélni. 1
A dilemmáknak éppen a kémiai abúzusok egyik osztályozási szempontja, a társadalmi
megengedés vagy tiltás ténye ad aktualitást. A kábítószerek (amelyeket a
drog kifejezésben szoktak említeni) társadalmilag tiltottak, illegálisak, viszont létezik
egy sor más anyagabúzus, amelyet a törvények nem tiltanak (legfeljebb
korlátoznak), de amelyek nagyon elterjedtek, sok embert érintenek, és társadalmi
veszélyességük nagyfokú (ez ártalmaik társadalmi – például közegészségügyi –
méreteiben is megmutatkozik). 2 Vannak tiltott szerek, amelyek azonban kevésbé
1 Az itt kifejtett gondolatok vázlatosak, voltaképpen utalásszerûek, hiszen szakemberek körében
a leírt összefüggések általában ismertek. A lábjegyzetekben megadott irodalom csak jelzésszerû
feladatot tölt be, inkább illusztráció, mint valódi okadatolás.
2 Elsõsorban az alkohol és a dohányzás jelent súlyos közegészségügyi gondot, de a lelki egészség
terén kifejtett ártalmaik is igen nagyok. Errõl összefoglalóan: G. Edwards et al.: Alcohol Policy and
the Public Good. Oxford University Press, Oxford – New York, 1994; K. Slama (ed.): Tobacco and
Health. Plenum Press, New York – London, 1995; Buda B.: A lélek közegészségtana. Vázlatok, tervek,
erõfeszítések a magyar lelki egészség érdekében (mentálhigiéné, család, szenvedélybetegségek, oktatás).
Animula, Budapest, 2001.
SZEMLE 63

ADDIKTOLÓGIA – 2005. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
veszélyesek, ártalmasak, mint a megengedett – legális – szerek némelyike. Ez felveti
a hagyományos tiltás és megengedés határvonalainak problémáját, és ebbõl
eredõen a szabályozás változtatásának szükségességét. Ez egyes drogok legalizálásának
illetve dekriminalizálásának politikai törekvéseiben fogalmazódik meg. Fõleg
a marihuána (cannabis, hasis, THC) használatának dekriminalizálását illetve
legalizálását igénylik sokan. Ezzel párhuzamosan szakemberek is képviselik, hogy
minden kémiai anyagot külön kellene szemlélni a társadalmi kezelés vonatkozásában,
hiszen minden anyagnak más a biológiai hatása, az addiktív potenciálja, és
más szociokulturális képzetanyag és motivációs háttér kapcsolódik hozzá, más a
használat társas illetve szimbolikus jelentése és folyamata stb. Más tehát a tiltás és
a büntetés szerepe is. Ha minden szert külön értelmezünk, könnyebb érvelni egyes
szerek jogi megítélésének változtatása mellett vagy ellen. A tiltás az illegális szerek
társadalmi kezelését sok szempontból homogenizálja, hiszen egységesen igényli a
szerhasználat hivatalos észlelését, bizonyítását, a szankciók végrehajtását, vagyis
hasonló utakon át viszi be valamilyen kezelési rendszerbe – terápiába, igazságszolgáltatásba,
büntetés-végrehajtásba – a különbözõ szerhasználókat, hozzászokottakat
vagy függõket, és ezzel belõlük hasonló reakciókat, magatartásformákat vált ki
(például az antiszociális motivációk erõsítését, deviáns viselkedésminták átvételét,
a korlátozásból, autonómiasérelmekbõl eredõ regressziót és tünetképzõdést stb.).
Kétségtelen, hogy a törvényes és a tiltott elkülönítés is egyfajta társadalmi kezelési
hagyomány, amelytõl nehéz elszakadni, de ettõl függetlenül is élnek törekvések
nemcsak a szerhasználat egységes, integrált értelmezésére és kezelésére, hanem
a szerabúzusok és addikciók bevonására még szélesebb kategóriákba. Például
sok szakember a káros, ártalmas szerhasználathoz csatolja a táplálkozási zavarokat
(különösen a túlevést, a bulimiát vagy az édességek túlzott fogyasztását), és a
szeraddikciókhoz az ún. viselkedési addikciókat 3 (köztük olyan viselkedésformákat
is, mint bizonyos szexuális ingerkeresési és kielégülési módokat vagy a veszélykeresés
és kockázatvállalás szélsõségeit, vagy éppen az audiovizuális hatások
túlzott igénybevételét, illetve elektronikus eszközhasználati kötõdéseket). Bizonyos
fokig ez a kiterjesztett értelmezés behatolt a társadalmi kezelési rendszerekbe,
hiszen például az elterjedt, gyakori viselkedési addikciókat a terápiás viselkedéskorrekció
rendszerei már befogadták. A viselkedési abúzusok természetesen
mind megengedett – legális – megnyilvánulások, a szexuális addikciók esetében
szerepelnek csak tiltott viselkedésformák, viszont itt az addikció kategóriája éppen
valamiféle dekriminalizációt („elterelést” illetve „pszichiatrializációt”) tesz lehetõvé.
Bizonyos szemléleti kiterjesztést jelent az is, ha a szerhasználatot toxikomániaként
értelmezzük, és olyan kémiai anyagokra is gondolunk, amelyeknek nincs
kulturális hagyományuk, mint a legális szerek típusos formáinak (alkoholnak
vagy nikotinnak), mert akkor háztartási és ipari anyagok (például ragasztók, ol-
3 Németh A. – Gerevich J. (szerk.): Addikciók. Medicina, Budapest, 2000.
64
SZEMLE

BUDA BÉLA: A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT… (63–70.)
dószerek használata) vagy éppen gyógyszerek rendeltetésellenes, visszaéléses, hozzászokásos
fogyasztása is besorolható a kábítószer-problémák közé. A szintetikus
drogok megjelenésével a legális és illegális szerek közötti határvonal többször átrendezõdött
már, korábban gyógyszerként használt anyagokból késõbb drog lett
(például amfetaminszármazékok, LSD, vagy akár korábban az opiátok vagy a kokain).
Mindez ismételten aktuálissá teszi a szemlélet (vagyis a gondolkodási és cselekvési
modellek) tisztázását.
A kiterjesztett fogalomértelmezés, illetve a viselkedési addikciók integrált felfogása
egyaránt arra mutat, hogy az abúzusszerû illetve addiktív viselkedésformák
illetve állapotok nagyon különbözõ formáiban hasonló mechanizmusok vannak,
amelyek a szemléleti integrációt indokolják.
Valóban, a szakemberek többsége véli úgy, hogy a hasonlóságok, a közös elemek
meghatározó jelentõségûek, mert azokból a társadalmi cselekvés – az említett
társadalmi kezelés – irányelvei munkálhatók ki. A közös elemeket mindenki
konstellatív illetve mennyiségi modellben képzeli el, vagyis egyes szerekben egyegy
momentum kisebb vagy nagyobb mértékben van jelen, és egy-egy szer a közös
mechanizmusok jellegzetes mintázatában egyedi és sajátos. Az integratív
szemlélet nagy ígérete, hogy valamilyen általános elmélet körvonalazódik, amely
segíti a kutatást és a meglévõ ismeretek rendszerezését is. 4
A szakirodalomban nagyon sok közös tényezõ fogalmazódott meg, amely a
legális és illegális szerek egységes megközelítését húzza alá. Ezek különbözõ koncepciókban
(definíciókkal és elnevezésekkel) találhatók meg a szakirodalomban, s
nem váltak még egyetemesen elfogadottá, tankönyvivé. Ezért a teljesség igénye
nélkül és a szemléleti kép érdekében helyenként önkényes terminológiával a következõ
tényezõket érdemes kiemelni:
1. Minden szer, amely egyáltalán szóba jön, pszichotróp hatásmódú, vagyis a
lelki folyamatokat módosítja, ezek tudati változásokként, érzelmi és hangulati reakcióként
érzékelhetõk. Nincs abúzusra alkalmas szer, illetve hozzászokást, addikciót
kelteni képes anyag, amely ne hatna érzékelhetõen a tudatra. Így lehet „szer”
a legálisak közül a kávé, a csokoládé vagy a fájdalomcsillapító, de közvetve így
hathat az édesség vagy a túlevés következtében beálló belsõ késztetésfokozódás
(arousal), vagy a meginduló emésztés következtében (agyi vérszegénységen át) létrejövõ
szorongáscsökkenés. Innen ered, hogy nem minden anyag lehet „szer”; igazi
hozzászokás mindig csak olyan anyagokhoz kapcsolódik, amelyek kellemes tudati
változásokat hoznak létre, és ezt nemcsak egyes emberek érzékelik, hanem
sokan mások. Vannak ritka szerek, de idioszinkratikus, tehát egy vagy nagyon ke-
4 G. M. Schippers – S. M. M. Lammers – C. P. D. R. Schaap (eds.): Contributions to the Psychology of
Addictions. Swets & Zeitlinger, Amsterdam, 1991; Kelemen G.: Az addikció széles spektruma. OAI,
Budapest, 1994; Rácz J. (szerk.): Drog és társadalom. Az addikció mintázatai. Új Mandátum, Budapest,
2002.
SZEMLE 65

ADDIKTOLÓGIA – 2005. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
vés emberre ható szerek csak pszichiátriai betegségben vagy bonyolult és nehezen
rekonstruálható szubjektív jelentéstulajdonítási folyamatokon át lehetnek hatékonyak.
A pszichotróp hatás tényezõje nagyon szembetûnõ az alkohol, a nikotin
vagy a koffein hatására, csakúgy, mint az illegális szerek hatására. Más kérdés,
hogy sok esetben nem lehet pontosan definiálni, hogy mi a hatás maga; többféle
biológiai, lélektani és szociális folyamat kapcsolódik össze, dózis- és szituációfüggõ
módon. 5
2. A pszichotróp hatás fontos szükségletté válik, amelynek szubjektív értéke a
viselkedésben megnyilvánuló választási lehetõségek igénybevételénél mutatkozik
meg. Nemcsak hozzászokás, hanem kötõdés is kialakul tehát a szerhez. Ez a kötõdés
a szerhasználat idõfolyamatában erõsödik, és a szer hiányában elvonási tünetként,
hiányérzésként jelentkezik. Ha úgy tetszik, a megszokott szerhasználat
kiesése is pszichotróp hatású, csak negatív formában, a közérzetet, a szubjektív
lelki egyensúlyt rontja.
3. A szer szubjektív értéke a használó számára túl naggyá válik, de az erõs hozzászokás,
kötõdés miatt a személyiség mintegy rákényszerül a fogyasztására. Az
„érték”, az „ár” metaforikus általánosítás, illegális szereknél kellemetlen utóhatásokat
jelenthet (vagy éppen nagyon erõs elvonási tüneteket), legális szerek esetében
egészségkárosodást, de jelentheti a szerhasználat miatt bekövetkezõ negatív
társas visszacsatolásokat, kapcsolatok romlását, izolációt, vagy éppen a távlati célok
feladásának fokozatosan mutatkozó kárait. A hozzászokásban tehát jelentkezik
a kényszer mozzanata, illetve szükségszerû összetevõ a viselkedés diszfunkcionális
(célszerûtlen, káros) jellegének észlelése. 6
4. A szubjektív érték, illetve a viselkedési „költségek” kérdése a szerhasználattal
kapcsolatos biológiai illetve pszichoneuro-endokrinológiai mechanizmusok hasonlóságára
utal. Ez ma dinamikusan fejlõdõ kutatási terület, és tudjuk, hogy
közvetlenül vagy közvetve minden „szer” befolyásolja az agy ún. jutalmazási
rendszereit. Többféle ilyen rendszer van, ezek idegpályák, ideggócok mûködései,
neurotranszmitter-folyamatok. Ma például sok szó esik az ún. endocannabinoid
rendszerrõl, ezt például a marihuána hatóanyagai közvetlenül befolyásolják, megváltoztatják.
Korábban sok szó volt az endorfin szerekrõl (az endorfinok a központi
idegrendszerben keletkezõ, morfinszerû „jutalmazó molekulák”). Nagyon
sok receptor van minden ilyen rendszerben, a „szerek” ezeket érik el, agonista és
antagonista hatásokat váltanak ki stb. A kutatásokból felsejlik, hogy valami közös
biokémiai út(vesztõ) létezik illetve alakul ki minden szerhasználatban. 7
5 J. H. Lovinson et al. (eds.): Substance Abuse. A Comprehensive Textbook. (Third ed.) Williams &
Wilkins, Baltimore, 1997.
6 A. Schuller – J. A. Kleber (Hrsg.): Gier. Zur Anthropologie der Sucht. Vandenhoek & Ruprecht,
Göttingen, 1993.
7 C. Stefanis – H. Hippius (eds.): Research in Addiction. An Update. Hogrefe & Huber, Seattle,
Göttingen, 1995.
66
SZEMLE

BUDA BÉLA: A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT… (63–70.)
5. A hozzászokás legtöbbször az életfolyamatban kialakult, fejlõdés- és társaslélektani
utakon át keletkezett „normál” jutalmazási rendszerek elégtelensége
vagy mûködési zavara nyomán rögzül. Vagyis a szer „öröme” valamilyen „örömhiányt”,
illetve negatív állapotot (szorongást, depressziót stb.) kompenzál. Az
„örömháztartás” valamiféle deficitjérõl szoktak beszélni, ugyancsak metaforikusan.
Ezért nevezik a szereket „pótcselekvésnek”, menekülésnek, a szerhasználatot
„öngyógyszerezésnek”, a dependenciát félresikerült öngyógyításnak. 8
6. A hozzászokás és függõség kapcsolatban áll stresszterhelésekkel, traumákkal,
veszteségélményekkel, testi és lelki mûködészavarokkal, de ez a kapcsolat
nem specifikus: az emberek kis része oldja, kompenzálja, gyógykezeli ilyen élményeit,
állapotait „szerekkel”. Ezek az életesemények tehát inkább kockázati tényezõk.
Hasonlóan kockázati tényezõk a személyiségfejlõdés különbözõ elakadásai,
defektusai és sérülései, például a korai anya–gyermek kapcsolat hibái, gyermekkori
szexuális vagy erõszakos traumák stb. Kockázati helyzet az életfolyamat
minden átmeneti periódusa, fõleg a felnõtté válás, a serdülõkor. Protektív faktor
a jól lezajlott szocializációs folyamat, a kortárscsoportban történõ jó beilleszkedés,
a társas kompetenciák fejlettsége, a jó önértékelés, az erõs kapcsolati kötõdések
(különösen a párkapcsolatok terén); ilyenkor a személyiség nem szorul (pót)szerre.
A szocializáció zavarai viszont az átmeneti korszakokban meghiúsulások
(frusztrációk) forrásai, ez különösen a serdülõkorra és a fiatal felnõttkorra
érvényes. 9
7. A szerhez kötõdés tanulási folyamat terméke, a hozzászokás társas szoktatáson
át történik. Függõvé szertõl olyan ember válik, aki elõzõleg erõsen kötõdõ
referenciacsoporttól vagy – ritkábban – domináns, modellnyújtó kapcsolattól volt
függõ (és e függésben vette át a szerhasználatot, és tanulta meg a szer élvezetét).
Szociális tanulás történik tehát, mintakövetés, szuggesztió, társas megerõsítés, jelentéstulajdonítás
és jelentéskonstrukció, rítus stb. Innen van, hogy sok szer esetében
az abúzust is gyakorolni, szokni kell, például le kell gyûrni a szervezet tiltakozását
(hányinger, rosszullét stb.). Sok esetben a pszichoteráp hatás gyors és
szerspecifikus (például heroin), de legtöbbször kognitív-emocionális (tanult) változások
nyomán alakul ki. 10
8. A legtöbb szerhasználatban van ellenkulturális tényezõ, a környezettel szembeni
agresszió és elutasítás, deviáns kapcsolatok és csoportkötõdések választott
preferenciája. Ez a szerhez való kötõdés szolgálatában is áll (a szerhasználatot is
segíti). A társadalmi normák megsértésének, elutasításának készsége köti össze a
8 E. J. Khantzian: Treting Addiction as a Human Process. Jason–Aronson, Northvale, N. J. – London,
1999.
9 J. Waller: Addiction as Human Development. Developmental Perspectives on Addiction and Recovery.
The Haworth Press, New York – London, 1993.
10 S. Eiseman – J. A. Wingard – G. J. Henlon (eds.): Drug Abuse. Foundations for a Psychosocial
Approach. Baywood Publ. Co. Farmingdale. N. J., 1984.
SZEMLE 67

ADDIKTOLÓGIA – 2005. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
szerhasználatot illetve függõséget más devianciákkal, elsõsorban a társas viselkedési
szabályok illetve a törvények megszegési készségével, ha ezek a szerhasználatot
nehezítik vagy akadályozzák (illetve ha a szabálysértések révén a szerhasználat
könnyebb). Kisebb mértékben, mint a „kemény” kábítószerek esetében, de megtalálható
ez a „puha” drogoknál, vagy az alkohol és a dohányzás esetében is (mind
az ivási, mind a dohányzási tilalom szabályait notóriusan sokan nem tartják be a
szerhez szokottak közül). Az „ellenkulturális” mentalitás konfliktusokat termel,
ezekben – mintegy normasértõ módon – agresszió nyilvánul meg. 11
9. Minden szerhozzászokás – kivált minden függõség – önértékelési zavarokat
hoz létre, hiszen az említett, átélt kóros kötõdés, illetve a szimbolikus és/vagy közvetlen
önkárosítás miatt mind erõteljesebb lesz a negatív énkép és önpercepció. Illuzórikus
kognitív kompenzációk (például egyes adottságok vagy teljesítmények
túlértékelése) nárcisztikus krízisekben foszlanak szét, ezek reaktív agressziós feszültsége
a saját én felé kanalizálódik. Innen van, hogy minden hozzászokásban
benne van az önkárosítás, az önpusztítás motivációja; ez a dohányzásban és az
ivásban is megvan, a medicinális szerek függõ használatában (például altatóabúzusban)
is megtalálható, éppúgy, mint az ártatlannak hitt (de rendszeressé vált)
füvezésben vagy extasy-használatban. Innen a fokozott balesetveszély, szomatikus
és szociális önkárosítási hajlam, a nagy öngyilkossági veszély (különösen az
addikció elõrehaladott állapotában). Súlyos szomatikus betegek (például éppen tüdõ-
vagy szívbetegek) önpusztító dohányzása éppúgy ismert, mint a máj- és szívbeteg
alkoholisták gyakori absztinenciaképtelensége. 12
10. Minden szerkötõdés és függõség lelassítja, illetve „szerközpontú” életvezetés
mellett megállítja a személyiség illetve az identitás és az én fejlõdését, az élmények
belsõ feldolgozása leáll illetve torzul, érzelmi és kognitív problémafeldolgozási
készségek, kommunikációs és társkapcsolati képességek „inaktivitási
atrófiába” kerülhetnek, esetleg elszegényednek. Így a személyiség mintegy kiürül,
és ha a szert elveszik tõle, akkor a testi és lelki hiánytünetek leküzdése után is szinte
életképtelen maradhat, korrektív reszocializációra szorul. Enyhe, ártalmatlan,
de rendszeres szerhasználatok esetében érési késés, regressziós hajlam, sztereotípiák
kialakulása, beszûkülés következik be. Erõs dohányosok, idült gyógyszerabúzusban
szenvedõk is mutatják ezeket a jegyeket. Ez a gyógyulás és a rehabilitáció
komoly akadálya, egy sor humán képességet és struktúrát mintegy újra kell
termelni a terápiás folyamatok során. 13
E nagyon vázlatos leírás több faktor és szint említésével más nevezéstanban illetve
szakkoncepciókban is kifejthetõ. Egyes – kvázi közös – faktorok helyenként
11 N. Smith (ed.): Drugs. Cultures, Controles & Everyday Life. SAGE, London, 1998.
12 O. F. Kernberg – B. Duzl – U. Sachsse (Hrsg.): Handbuch der Borderline-Störungen. Schattauer,
Stuttgart – New York, 2000.
13 G. Ammon: Dynamische Psychiatrie. Kindler, München, 1980.
68
SZEMLE

BUDA BÉLA: A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS SZERHASZNÁLAT… (63–70.)
nagy hangsúlyt kapnak a kutatásokban, szakirodalomban, ezek közül sok most
nem került említésre. Például a fiatalkori szerhasználatban megmutatkozó „tudattágítási”
igény, a spirituális szükségletek megjelenése a legális és illegális szerfogyasztásban,
a hozzászokásos vagy akár függõ szerhasználatban megnyilvánuló
rejtett racionalitás, amely a negatív következmények felõl a szerhasználatot mégis
kontrollálhatóvá teszi stb. 14 Sok szociokulturális tényezõt is kiemel a szakirodalom,
például sajátos szerhasználati kultúrák alakulnak ki a modern nagyvárosokban
(például modern zenei áramlatokkal kapcsolódva 15 ) stb. Mind az említett,
mind pedig a most figyelmen kívül hagyott közös momentumok vonatkozásában
vissza kell térni a tényezõk konstellatív és mennyiségi jellegére. Egy sor tényezõ a
konstellatív és mennyiségi jelleg révén hozzájárul, hogy legtöbbször nem egyenes
vonalú „szerkarrier” jön létre, hanem szerváltások sora, illetve politoxikománia,
vagyis többféle szer – együttes vagy alternáló – használata. A két nagy legális szer,
a dohányzás és az alkohol általában nyitó drogot jelent, megkönnyíti a „lágy”, de
gyakran a „kemény” drogok használatát is, nemcsak a deviáns csoportkötõdéseken
és modellhatásokon át, de a belsõ kompenzatív mechanizmusok révén is. Sok
szó esik az ún. kapudrogokról, e szereppel leginkább a marihuánát vádolják,
amely így mintegy megnyitná az utat a többi illegális szer kipróbálása és fogyasztása
felé. Ezt a nézetet sokan képviselik, de sokan vitatják is, nem tartják bizonyítottnak.
16
Mindenesetre az elmondott közös tényezõkbõl is nagyon sok gyakorlati következtetés
vonható le. A tiltott és megengedett szerek integratív szemlélete lehetõvé
teszi a megelõzés és a terápia egységes koncipiálását. A terápiában egyértelmû
az elõrehaladó és függõségi folyamat leépülõ és izoláló lelki mechanizmusainak
megváltoztatása, átdolgozása, miután a szervezeti károsodásokat megállította a
kezelés, illetve ellensúlyozta a kóros neurotranszmitter-folyamatokat. A jelenlegi
kutatás a biológiai szinten is ígéri a kóros szükségletek hatásainak csökkentését;
ez a terápiában nagyon fontos gyógyító beavatkozás lehet. Látható az említett
reszocializáció szükségessége a gyógyulási és rehabilitációs folyamatban.
A prevenció szempontjából azonban talán az integratív szemlélet a legfontosabb.
Ebbõl ugyanis az életfolyamat vetületében, a természetes életszínterek, személyközi
rendszerkontextusok olyan közös befolyásolási távlatai bontakoznak ki,
amelyek közösségi, iskolai és más programokban megközelíthetõk. Így olyan prevenciós
gyakorlat és szervezeti rendszer alakítható ki, amely a kockázati tényezõk
gyengítését illetve a védõ faktorok erõsítését valósíthatja meg. E történések a le-
14 N. Smith: i. m.; Demetrovics Zs. (szerk.): A szintetikus drogok világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók,
szubkultúrák. Animula, Budapest, 2000; Demetrovics Zs.: Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein.
L’Harmattan, Budapest, 2001.
15 P. B. Heymann – W. N. Brownsberger (eds.): Drug Addiction and Drug Policy. The Struggle to
Control Dependence. Cambridge University Press, Cambridge–London, 2001.
16 Freund Tamás: A „füves” út veszélyei. Természet világa, 2004. február, 50–53.
SZEMLE 69

ADDIKTOLÓGIA – 2005. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
írt közös mechanizmusok mindegyikén is demonstrálhatók, illetve azok fogalomanyagában
is kifejezhetõk. Ez a gyakorlat és rendszer konszonáns a modern társadalom-
és fejlõdéslélektan modelljeivel, nemcsak a lelki egészségfejlesztés (mentálhigiéné)
elméletéhez és gyakorlatához, hanem a pedagógiához is illeszthetõ.
Nagyon fontos, hogy ez a gyakorlat és rendszerkontextusa optimálisan általános
egészségfejlesztõ politika keretét igényli, ez az adott összefüggésben magában
kell foglaljon korszerû drog- és alkoholpolitikát, dohányzáspolitikát, ifjúságpolitikát
is.
Az integrált szemlélet tehát nemcsak tudományosan (interdiszciplináris felfogásban)
argumentálható, hanem gyakorlati irányvonal is lehet. Természeténél fogva
nem kifejtve, hanem bennfoglalt (implikált) módon a magyar Nemzeti Drogstratégia
is ezt a szemléletet képviseli és követi, mint általában más országok
nemzeti drogprogramja, drogstratégiája is.
70
SZEMLE