római kori villák történeti - Budapesti Corvinus Egyetem

lejtőin vezetett a Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca vonalon, 375 és ez az út része a
Poetoviotól Sallán és Gorsiumon át Aquincumba haladó főútvonalnak. A kisebb
jelentőségű utak kategóriájába tartozó utak a két főbb útvonal összeköttetését teremtik
meg, helyi érdekű útnak pedig a villákhoz és telepekhez vezető bekötőutak tekinthetők.
Az utak egy része, illetve a főbb útvonalak a középkorban is használatban
maradtak. Ilyen utakat találunk például Kemenesszentpéteren, Diszelen, Zalaváron, és
ilyen volt a máig jelentős Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca útvonal is. Feltűnő, hogy a
feltehetően nagyobb forgalmat lebonyolító utak nyomvonala a későbbi korok térképein is
visszaköszön: ugyanezekkel a fő útirányokkal találkozhatunk nemcsak a katonai
felmérések térképlapjain, hanem napjaink úthálózatában is. Ezen kívül a villákhoz vezető
földutak is sokszor láthatóak még, például Szentkirályszabadja is ékes példája az utak
továbbélésének. A régészeti adatok alapján villagazdaságokhoz köthető római útvonalak a
katonai felméréseken is általában fontosabb utakként jelennek meg, a villák közvetlen
közelében leginkább csak földutakat találunk. Mindez érvényes a mai úthálózattal való
összevetésre is.
Végeredményben tehát létrehoztam a terepviszonyokhoz és az általam vizsgált
189 lelőhely helyzetéhez alkalmazkodó római kori elméleti úthálózat-modellt (3.35 ábra),
amely nyomvonalvezetését a későbbi esetleges régészeti ásatások igazolhatják vagy
cáfolhatják. A maihoz létrehozásának elveiben nagyon hasonlító római kori útvonalhálózat
azonban még számos kérdést von maga után: egyrészt milyen mennyiségű, a szó szoros
értelmében vett villagazdaság és telep létesült a Balaton-felvidéken, és ezeket pontosan
hogyan kötötték össze az utak. Másrészt számolhatunk-e állandó főútvonalakkal, és ha
nem, melyik mikor létezett, illetve melyikkel létezett egy időben, és milyen mértékű
forgalmuk volt. A Balaton-felvidék a római uralom közel 400 éve alatt csaknem mindvégig
ugyanazt a villák tömegével tarkított képet mutathatta, tehát számolhatunk állandó – bár
talán koronként különböző jelentőségű – utakkal. A legtöbb villa keletkezése, illetve
fennállása ugyanis a 3-4. századra tehető, 376 amikor a severusi konjunktúra (i. sz. 3. sz.
eleje) következtében a gazdasági fejlődés közvetve a Balaton-felvidékre is hatással
lehetett.
375 Ezt a két fő útvonalat támasztják alá azok a régészeti leletek is, amelyek nagy számban jelentkeztek a
Déli-Bakonyt és a Balaton-felvidéket elválasztó törésvonal mentén és a Balaton-felvidéken, in: PALÁGYI
1994b, pp. 8-10. Egyes régészeti irodalmak ezt a főútvonalat a Balaton déli partjára helyezik, ám a
lelőhelyek ritkasága is bizonyítja, hogy a déli part egyes telepeit összekötő út alacsonyabb rendű volt. E
déli út a közvetlenül az északi part mentén futó úttal tölthetett be hasonló szerepet, ld. PALÁGYI 1994b, p.
9.
376 Ld. 1.4 és 5. 3.1 fejezetek, továbbá GABLER 1994a, pp. 149-155. és MÓCSY 1990, pp. 222-236.
67