ÚJság - Tél 2020

A magyar hagyománycsokor jellegzetes farsangi, alakoskodó
eseményén, vagyis abusójáráson eddig háromszor volt szerencsém részt
venni. A 2009-ben az UNESCO által avilágörökség részévé nyilvánított
népszokás valóban sajátos és egyedi élményt nyújt, még amai kortárs
viszonyok között is. Alábbi írásomban elsősorban a személyes
élményeimretámaszkodva kívánom közölni a busójáráshoz fűződő
tapasztalataimat, kihagyva a bevezetőtörténeti - történelmi értelmezést és
kontextust.
A különböző téltemető, tavaszváró rítusok szinte kivétel nélkül minden
kultúrábanmegtalálhatók (nyilván az éghajlat függvényében). Az
évkörnek ezen átmeneti állapotajelentős, akár pszichológiai értelemben
is párhuzamba állítható az emberi természet, lelkületaktuális folyamataival.
A korai sötétség és hideg, a napfény hiánya visszahúzódásra,
belsőelmélyülésre késztet, miközben várakozunk az élet újbóli beindulására.
A téli hónapok alattfelgyülemlő feszültség szorongássá alakul, melynek
tökéletes „levezetője” a farsang mágikusidőszaka. Ilyenkor a hétköznapi
értelemben vett tér és idő megszűnik, teljesen új dimenziókbaléphetünk át,
ahol a normalitás fogalma is más színezetet kap. Emlékszem,
márgyerekkoromban imádtam az iskolai farsangi bálokat, mindig izgatottan
vártam, hogy végrejelmezt viselhessek és valaki vagy valami mássá váljak
arra a pár órára…
Annak ellenére, hogy külső résztvevőként vettem csak részt
busójáráson, mégisabszolút magával tudott ragadni a felfokozott
hangulat. Estére, a felvonulás végénmindenkiben tetőzött a
felszabadultság érzése (ehhez bizonyára a hidegben elkortyolgatottpálinka,
vagy forralt bor is hozzátesz, valamint a hatalmas máglya körüli
körtánc sodrólendülete).