A Mandulás tornapálya kis köre (1,4 km) végtelen hosszúnak tűnt az első alkalmakkor,mikor nekiláttam lesétálni. Akik jöttek szembe velem azokról lehetett tudni, hogy ők„valahonnan a messzi távolból…” érkeznek, ahol én még talán soha nem jártam,ráadásul nem lépegetve, hanem futva közeledtek és nem csak addig voltak lendületben,amíg láttam őket... Nemtől és kortól majdnem függetlenül, minden példa felsorakozottelőttem.Az öröm az ürömben, hogy nem tudtam elfutni, ami a természet csodáival való találkozáslehetőségét jelentette számomra. A lassúság egyben az érzékelések felemelő pillanataithozta. Mára már direkt lassítok, vagy akár meg is állok egy-egy rövidebb hosszabb időrea barátaimnál. Igen, ismerősökké váltunk egymásnak a fákkal, bokrokkal, helyszínekkel.Ne szaladjunk el valami furcsa külső kényszer hatására minden alkalommal a csodákelől.Hangok, illatok, ízek is várnak ránk az erdőben. A hangokat mindenki szokta hallani észörejeket, akkor is, mikor fut. De az érzékeink kinyílásához kell egy kis idő, egy kishangolódás, egy kis összecsiszolódás a környezettel. Az először olyan ismeretlennek ésegyformának tűnő fák, cserjék, ágak, ha hagyunk magunknak időt, elkezdenekbemutatkozni. Hívogatni, ismerkedni és adni és adni és adni…. Minden kis helyszíntartogat történeteket, amit szívesen megoszt velünk.Ha sikerül egy kicsit lecsendesednünk, kérdezni is lehet a fáktól, a környezettől. Nekemszinte minden alkalommal jött válasz. Igen, gondolati úton. Az igazán bátrak szóban iskérdezhetnek. Ami azonban illendő, mielőtt belépünk az erdőbe köszöntsük atermészetet. Adjuk meg a tiszteletet, ha másért nem, akkor azért mert az ott élő fák jóvalidősebbek nálunk, sőt az egész erdő faunája, így van mit tanulnunk tőlük.Leginkább a természetességet, a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, a habitusunkatilletően is. Az erdőn, a mezőn, a vízben semmi nem akar másnak látszani. Sem növény,sem állat, sem rovar, sem alacsonyabb rendű élőlény. Nem irigykedik a másikra, mindenelfogadja, amit kap, pontosan annyit tesz, amit neki kell, de azt maradéktalanul. Közbenmegküzd minden időjárási viszontagsággal, alkalmazkodik a folyamatos változáshoz ésmindezt úgy, hogy pontosan beleillik a saját környezetébe. Nem elégedetlenkedik, nemduzzog, nem irigykedik, nem haragszik senkire és semmire. Együttműködik akörnyezetével és azon keresztül az egész univerzummal. Nem véletlenül kapunk bölcsválaszokat.Hogy könnyű nekik? No! Hát nem mi emberek vagyunk a „nagyok”? Akik jól meg tudjukmutatni, de inkább mondani mi is a tuti?Pedig a természet is kommunikál minden szinten, mára már nem ismeretlen számunkra,aztán így is egyetértésben vannak. Még a legyőzöttek sem kérik ki maguknak a legyőzőfelé… elfogadják a természet rendjét.
Minden alkalommal feltöltődöm, ha szánok magamra időt, soha nem csalódtam sem azerdőben, sem vízparton, sem a vízen, vagy a vízben. Igen és ne feledjük, milyenszükségünk van a friss levegőre… a legelőre, az állatokra, mindenre, ami a természet„gyümölcse”.Még az első alkalommal az egyik kora tavaszi sétám alkalmával jött egy gondolat, hogyösszeszedem a szemetet, amit láttam út közben. Mentem még egy kört és egy szépzacskó hulladéktól szabadítottam meg az utat, pedig végig vannak kihelyezett gyűjtők.Készítettem egy képet is róla. Itthon vettem észre, hogy az erdő adott egy szép ajándékotérte a zacskónak „majdnem” szív alakja van a képen, persze ki mit lát benne...Ja és tényleg lehet gyógyulni az erdőben, de erről majd máskor részletesebben mesélek.Hálás köszönettel!Vétek Tamás - Lélekcoachhttps://lelekcoach3.webnode.hu/
- Page 1: tél2 /4
- Page 4 and 5: PARADICSOMKERTTÉLI ÁLMA?Csendes I
- Page 6 and 7: Azt vettem észre, hogy minden kör
- Page 8 and 9: Mélybe vonulásE K E - F Ö L D T
- Page 11 and 12: Egyensúly az egyensúlytalanságba
- Page 13 and 14: Ha ezt érzem, visszafordulok, majd
- Page 16 and 17: PAGONYI TÍMEAPratjáhára- azérz
- Page 18 and 19: Egy emberöltőt nézve láthatjuk,
- Page 21 and 22: Inspirációt keresek a télhez…
- Page 23: Rendkívül érdekesnek tartom, hog
- Page 26 and 27: Ez az írás még az ősz elején s
- Page 30 and 31: Anyává válni3.RÉSZDOROGINÉ RÓ
- Page 32 and 33: Elkezd a környezet másként szól
- Page 34 and 35: kislány kortól, a serdülő, a N
- Page 36 and 37: A L A T H A T A T L A N K A P U J A
- Page 38 and 39: farsangbusójárásalakoskodásP O
- Page 40 and 41: Különösen érdekes élmény volt
- Page 42 and 43: A M IKarácsonyivarázslatunkNálun
- Page 44 and 45: Már régen volt, mikor karácsonyr
- Page 46 and 47: Hozzávalók:3-4 ponty,keszeg, kár
- Page 48 and 49: K Á N Y Á D I S Á N D O RCsikorg
- Page 50 and 51: Visszacsurgott a tömés a nyakába
- Page 52: Áldottünneplést,szépjövőt!V