ÚJság - Tél 2020
Kistérségi kulturális magazin
Kistérségi kulturális magazin
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
tél
2 /4
Ha megengeded, kedves Olvasó, akkor most egy kicsit hosszabb
beköszöntést adok neked. A téli időszak megtartásra érdemes
szokásait említem itt meg.
A téli időszak három hónapból áll: december, január, február.
Hajlamosak vagyunk a decemberrel foglalkozni, pedig a következő
hónapok, és azokhoz kötődő SZERtartások talán még fontosabbak.
December közepén (13.) van Luca nap, mely a reménység, az újra
megjelenő több fény ünnepe. Minden évben a megnedvesített,
termékeny földbe vetem az az évi gabona magvakat. Megáldom és
lesem, hogy mennyi csírázik ki Karacsunra. Jelzője ez annak, milyen
termékeny évünk volt.
Ebben a hónapban van az adventi várakozás is, ami szintén a
szeretetbe vetett hit vasárnapjait, a mindig eggyel több gyertya
meggyújtását jelenti. Lelki fejlődésünk menetét mutatja. Ehhez ad
felemelő keretet Istenanya ölelő koszorúja és a benne jelenlévő Új
üzenete. Őskép mely a körosztót hívja életre.
A Karacsun/Sötétség fordulás/Napforduló után jönnek a, regölések,
melyek jókívánságokat hoznak a házhoz. Ekkor történnek a
sólyomreptetések is, mellyel az Égi madár lehozza az Új üzenetét.
Elérkeztünk januárhoz, mely a várakozás hónapja. Hatodikán
vízkereszt ünnepe. Ilyenkor történik az epiphania, azaz az isteni
megjelenése a láthatóban. Személyes üzeneteket kaphatunk,
kinyilatkoztatásokat. Néha nagyon egyszerű dolgokban is.
Például kiránduli közben egy hirtelen előttünk álló őz szemében. Január
végén a mélyben már ébredeznek a fák. Elindítják jeleiket a földben,
életre hívva a Természetet.
Farsang farkán van a Téltemetés. Kisze báb égetése, vízbe dobása,
felajánlása a falu végén. Visszafelé már friss fűzfaágat hoznak a
leányok, és ezzel énekelve mennek végig a falun, mintegy megáldva, a
meleget hozva el.
Természet adta együttrezdülések ezek, melyek méltóak arra, hogy
életünk részévé tegyük újra. Nézz utána, hogy hol tudsz csatlakozni
valamely csoporthoz, hogy megélhesd!
Áldott, békés készülődést belül, és élettel teli Újat kívánunk!
Az ÚJság
PARADICSOMKERT
TÉLI ÁLMA?
Csendes Ildikó - Husztót
Kedves barátnőm, Gabi megkért, hogy ugyan már írnék-e az újságjukba!
Mivel nagyon szeretem, így kérése majdhogynem "parancs" számomra. :)
Témának felvezette, hogy jó volna most a "szunnyadó kertről", ahogy készül
a pihenésre.
Megjegyzem: nem vagyok újságíró, így ha formai, alaktani hibát vétettem,
kérem, nézzék el nekem!
A kert maga a MINDENNAPJAIM része. Minden apró változást, rezdülést
észreveszek rajta. Szeretem, úgy ahogy van. A legapróbb növénykével, apró
bogarakkal együtt. Sajnos kivételt képez a POLOS (nem becézzük!), akit a
legnagyobb jóindulattal sem sikerült megkedvelnem! De elfogadom
létezését, bár már remélhetőleg csak korlátozott ideig, mert nem a magas
rezgések "embere".
Az utóbbi hetekben fokozottabban figyeltem a kertet és lakóit, hogy a
cikkben igazán meg tudjam jeleníteni őket. És persze magamat is, hogy
ehhez hogy viszonyulok, milyen érzések jelennek meg bennem. Én egy
eléggé pörgős ember vagyok. Minden napomat minimum 200%-ra tervezem,
és próbálom teljesíteni. Mivel én a KERT-ből élek, ezért fontos a
naprakészség is benne, persze ha sikerül. Ezzel foglalkoztam az utóbbi
hetekben, és még mindig töménytelen munka vár rám.
A közelmúltban leesett hatalmas eső, és az enyhe idő a növényeket és az
állatokat nemhogy az elszunnyadásra, pihenésre készítette elő, hanem a
megújhodásra!
Azt vettem észre, hogy minden körülöttem felvette az én fordulatszámomat,
és ezerrel el kezdett feltámadni! A paradicsomok, amelyek októberben még
száraz kórónak néztek ki, most ragyogóan és üdén zöldellnek és virágoznak,
sőt hatalmas fürtökben hozzák terméseiket! A paprikák roskadoztak a
termések súlya alatt, és új hajtásokat hoztak telis-tele bimbókkal! Amikor lent
a kertben dolgozok, olyan madár trillákat hallok, amilyeneket a
legboldogabb, legszebb tavaszi napokon szoktam! A lehullott termésekből
millió új növényke hajt ki, és a föld alatt " szunnyadó" magvak is őrülten
duzzadnak a nedves földtől, és igyekeznek mielőbb kidugni a fejüket!
A paradicsomok, paprikák, tamarillok egyenesen kiáltják a természet
elementáljainak: Látjátok? Itt vagyunk! Erőnk teljes teljében! Képesek
vagyunk a feltámadásra, és nincs szükségünk a HALÁL-ra!
ÉS ITT EGY PILLANATRA MEGÁLLTAM!
Hogy is van ez?
A NÖVÉNYEK TUDJÁK! FELKÉSZÜLTEK RÁ!
Mert ez az ILLÚZIÓ csak a 3 dimenziós síkon érvényesül! A MEGHALÁS, az
ELMÚLÁS csak számunkra valóság. De valójában egy ÁTLÉNYEGÜLÉS, A
VALÓDI ÉNÜNKKÉ !
És, ha eléred azt a magasabb rezgésszintet, ami elvezet egy magasabb
tudatosságú LÉTEZÉSHEZ, már nincs szükség az ELMÚLÁSRA!
A növényeim, mint FŐNIX madarak, megmutatják ezt. Ők is érzik ezt az
átmenetet.
A KERT MINDIG RAGYOG és TÜNDÖKÖL, MÉG AKKOR IS, HA MI NEM
LÁTJUK AZT, EGY ALACSONYABB NÉZŐPONTBÓL!
Paradicsomkert elérhetősége: https://www.facebook.com/paradicsomfest/
H U S Z T Ó T
Pagonyi Gabriella - December
Szia Tél, üdvözöllek.
Nagy vastag, filces felhőidet.
…és még több felhőt.
Szia Nap, mely
rozsdás vörösségeddel
oly hamar elmúlsz.
…és ott az Éjjel, mely álmosít.
Fagyott ujjaim, takaróm melegít.
Kint a víz dermed ropogva,
földön a krizantém kimúl sóhajtva.
A Hold ködösen fénylik,
reggelre kivirul és bekacsint.
Az út vizese csúszon zajlik.
Egy tűfejnyi tündér villanik.
Magunkra maradunk…
SZERETETBEN.
Mélybe vonulás
E K E - F Ö L D T I L T Ó
B O L D O G A S S Z O N Y
T I S Z T U L Á S
Azt hiszem, ebben a témában, ebben a lapszámban fogok utoljára ekképpen
írni. Valami változik, mind a Világban, mind Bennem. Több ráérzés és Új
szükséges a lényeg meglátásához. Ehhez segíthet minket hozzá a
december elejei rákészülés is. Nagyon fontos, hogy valóban benne legyünk
abban a Sötétségben, ami ilyenkor szükséges a teljes belemerüléshez. A
Sötétségben, mely elvezet minket önnön valónkhoz. Mernünk kell
megérinteni, és megvizsgálni magunkban azt, ahol még változásra és
javításra van szükségünk. Igazán magunkkal kell foglalkozni ekkor, hogy
aztán a kinti sötétséget ragyogásunkkal tudjuk ellensúlyozni a családunk
körében. Megnyugvást a Nő hozhat. Mély, befogadó, anyai energiájával,
átölelő karjaival, igaz szeretetével, és a külvilág kizárásának mindenkori
védelmével. Ez a Boldogasszonyi feladat, mely reánk vár. Ebbe igyekezni
kell bevonni férfiúinkat, fiainkat és leányainkat is. Persze minden “jóságos”
erőszak nélkül. Leginkább példamutatással, ráhangolódással, és a terünk
rendben tartásával, feldíszítésével. Itt természetesen nemcsak a ház
díszítésére gondolok, hanem lelkünk szeretetben fürdetésére, teljes
kitisztulására is.
Hogy, mikor eljön a Kara-Csun, mi is megélhessük a megvilágosodást.
Ez az, amire december elejei Boldogasszony ünnepünk tanít.
Áldás legyen rajtad és családodon Ősmama karjaiban!
Pagonyi Gabriella
https://het-boldogasszony.webnode.hu/
Egyensúly az egyensúlytalanságban… talán ez lehetne az idei év
vezérmotívuma számomra. Mert sokáig éltem abban a tévedésben,
hogy, ha a külső körülményekben egyensúlyt tudok teremteni,
magamban is megtalálom azt. A legijesztőbb felismerés, hogy amit az
életem valóságának hittem, az voltaképp nem létezik, csak az én
fejemben, az én belső világomban. S amit ott valóságnak hiszek, az
jelenik meg az életemben, a megélésemben. Saját magamban is
számtalan nézőpontot tudok váltani, minek következtében mindig egy új
valóságot tapasztalok. Ha túllépek magamon, akkor viszont egy
végtelen áramlásban találom magam, megélhetem a totális feloldódás, a
Mindenséggel eggyé válás nagyszerű élményét, a határtalanságot, a
végtelen szabadságot, ami jó, mert ebben az állapotban nincs
feszültség, szorongás, félelem. De stabil alap sem. Az anyag világa
viszont, amelyben jelenleg a testemmel jelen vagyok, keretek közé
szorít, küzdésben tart.
Annak tudatában, hogy a figyelmem fókuszának, a nézőpontomnak
áthelyezésével máris egy másik valóságba kerülök, két kérdés merül fel:
hogyan lehet ebben egyensúlyt találni, illetve létezik-e akkor olyan, hogy
Abszolút Valóság? A kettő végső soron összefügg egymással, mert ha
létezik egy objektív valóság, az egyensúlyt ott találom meg, ha abba
belekerülök. Amennyiben az általam tapasztalt végtelen áramlás van,
kicsit bonyolultabb a helyzet, mert a nézőpontom függvénye, épp milyen
valóságban vagyok jelen. Mert ez esetben csak rajtam múlik, milyen
valóságot teremtek a magam számára, amit bármelyik pillanatban
megváltoztathatok, csak döntök a nézőpontváltásról, s az energiáim
koncentrálva, a szándékom erejével megváltoztatom. Persze nem
ennyire egyszerű a dolog, mert ehhez bizonyos feltételeknek teljesülnie
kell. Túl kell tudnom lépni saját énem határain, azaz kilépni az érzelmek,
gondolatok és ego világából, elengedni a személyiségemet, s magamat
pusztán energiák halmazaként érzékelve válni eggyé a végtelen
áramlással, s abban fix nézőpontokat kijelölni.
Ezen a ponton szembesülök azzal, hogy energiák halmazaként elegyes
vagyok, vannak tiszta minőségeim, amelyek segítenek az
emelkedésben, a magasabb szintű nézőpontok megtalálásában, de
vannak sötét, árnyékos részeim, ezek, mint terhek kötnek, húznak
lefelé egy alacsonyabb szintű valóságba. Tudom, hogy az élet állandó
változás és mozgásban levés, s létünk célja a fejlődés, ami bizonyos
értelemben épp a tisztulásunkat, az árnyékminőségektől való
megszabadulást jelenti. Talán épp ennek függvénye, milyen
nézőpontban, milyen valóságban élek. A döntés szabadságában a
lehúzó erőim korlátoznak, s az élet törvényeivel összhangban,
karmaként determinálják az aktuális valóságomat. S talán lehet ebben
összefüggés… amilyen mértékben fokról-fokra felszámolom az
árnyékoldalamat, annak arányában jutok egyre közelebb a szabad
valóságalkotáshoz, a teremtéshez.
Az árnyékoldallal való találkozások komoly alászállások, nagy lelkierőt,
koncentrált energiát kívánnak. Erre mindig felkészítem magam, amikor
egy nagyobb tisztító munkába kezdek. Törekednem kell az objektivitás
fenntartására, mintha kívülről figyelném magamat, de a
szembesüléseknek lesznek olyan pillanatai, mélypontjai, amikor
kicsúszik a kezemből az irányítás, mert érzelmeket vált ki belőlem s
maga alá akar gyűrni, legyőzni, az életemet irányítani. Ezért válhatnak
veszélyessé az alsó világainkba tett utazások, mert ha elfogy az erőnk,
könnyen rabul ejthetnek a lehúzó energiáink, bezárva egy valóságnak
hitt valótlanságba, mely rengeteg szenvedést okoz.
Ha ezt érzem, visszafordulok, majd újult erővel újra nekifutok. Nem elég az
emelkedés szándéka, nem tudok addig csak tiszta áramlásokban jelen
lenni, míg az árnyék a mélyben jelen van és kifejti hatását, láthatatlanul,
módszeresen újra hatalmába kerít, mert a mindennapokban táplálom a
működésemmel, habár legtöbbször nem vagyok tudatában. Csak ha
gyökerestől felszámolom, tudok magasabb szintre lépni.Mikor érdemes
ilyen jellegű tisztító munkába kezdeni? Végülis folyamatosan, akár napi
szinten célszerű tisztító gyakorlatokat végezni, de nagy volumenű
összegző-tisztító munkára az őszi és téli időszak a legideálisabb, amikor
alapvetően azok a minőségek dominálnak a térben, amik ezt elősegítik,
támogatják, avagy rákényszerítenek, ez nézőpont kérdése. Az ősz
beköszöntével bennem is megtörténik a minőségváltás, azonnal szinte fel
sem fogom, csak mikor már benne vagyok a folyamatban. Ösztönösen
elkezdek visszahúzódni önmagamba, s a figyelmemet a szokásosnál
jobban befelé irányítom, a belső folyamataimra. Hónapokig tartó munka
következik. Ahogyan a kinti világban egyre nagyobb lesz a sötétség és
kevesebb a fény, úgy élesedik ki egyre jobban a saját árnyékoldalam. Az
élet mindig velem van kölcsönhatásban, rám reagál, a sötétség
időszakában a bennem lévő sötét energiákkal szövetkezik, azokat erősíti.
Ezen a ponton kell magunkkal nagyon őszintének lenni. Szembenézni,
elfogadni, hogy ezek a minőségek is hozzám tartoznak, a jelen
valóságomnak a részei. Csak ezután van esély felszámolni, megtisztulni,
megélni a széthullottság bizonytalanságát, majd újrarendeződni, új
struktúrát létrehozni. Én döntöm el, minek adok teret magamban.Életem
minden egyes pillanatában én határozom meg, a lényemet alkotó
energiákból mit működtetek, szélsőségesen nézve felfelé vagy lefelé
indulok el, emelkedek, vagy süllyedek. Az eredmény megmutatkozik, s ez
által megláthatom, egy adott döntéssel milyen valóságot teremtettem a
magam számára. Ha hagyom, hogy ősszel az élet mérlegre tegyen, meg
fogom látni, mit működtetek élet azonosan, s mit nem. Ki fogok billenni az
egyensúlyomból, széthullok, megsemmisülök, mert a valótlan részeim
megmutatják magukat, mindazt, ami lehúz, akadályoz a kibontakozásban,
mert megköti az energiáimat. Az ősz az átmenet állapota, elkezdődik az
átalakulás. Egyre sötétebb, egyre nyomasztóbb, nagyon koncentráltnak
kell lenni, hogy átvészeljük ezt az időszakot, s
hinni abban, hogy vége lesz, újjá fogok születni, ha jól végzem el a
munkát. Újra egyensúly lesz, de én már nem leszek többé ugyanaz.
Sokat gondolkodtam ezen, miért fájdalmas az elengedés, mert az
elmúlásban valahogy mindig benne van a fájdalom, még akkor is, ha
tudom, hogy a fejlődésemet szolgálja a lehúzó minőségek elengedése.
Aztán rájöttem, ez még mindig az ego játéka, vergődése, ami benne akar
tartani az ismert, megszokott működésben, ragaszkodik a kialakult
énképhez. Furcsa érzés ebben az átmenetben létezni. Már nem vagyok
azonos korábbi önmagammal, de még nem rendeződtem egy új
struktúrába, csak hiszek benne, hogy ez meg fog történni. És csak rajtam
áll, mire elérkezik a téli napforduló, a fény születése, és megérkeznek az
új energiák, amik kijelölik az aktuális irányaimat, ebből mennyit, milyen
mértékben leszek képes befogadni. A novemberi-decemberi időszakban
a fény csökkenésével egyre inkább magunkra maradunk, az élet kevésbé
támogat. Önerőből kell küzdenünk. Az összegzés-elengedésmegtisztulás-megújulás
folyamatában végig fenntartom a szándékot az
újrarendeződésre. Próbálok naponta gyakorlatokat végezni, meditálni,
imádkozni. Leginkább a föld energiáihoz igyekszem kapcsolódni, ami
intenzíven tisztít és stabilitást ad. A medve totem a másik nagy segítőm.
Az ősökkel, a vérvonalammal való kapcsolódás is nagyon fontos ebben
az időszakban, támogatásukkal, iránymutatásukkal a saját
megtisztulásom egy nagyobb összefüggésbe ágyazódik, az egész
vérvonalam tisztításán, emelésén lehetőségem nyílik dolgozni. A téli
napforduló közeledtével a Nap, a fény erejére hangolódok, időnként
segítségül hívva a sólyom totemet. Nekem ezek a gyakorlatok segítenek,
de voltaképp mindenkinek magának kell megtalálnia, neki milyen
módszerek működnek. A lényeg, hogy a célt ne tévesszük szem elől, mi
végre végezzük a gyakorlatokat, hiszen ezek csak eszközök, hogy a
folyamat végére egy új ember szülessen. Ha valaki érdeklődését
felkeltették az általam említett technikák és esetleg kipróbálná, szívesen
megmutatom, illetve nyitott vagyok közös gyakorlásokra is.Mire elérkezik
a fény születésének ideje, csak rajtam áll, mit leszek képes belőle
befogadni. Addig még hosszú út áll előttem, de már nem félek. Tudom,
hogy a fényhez a sötétségen keresztül vezet az út. Szembenézek az
árnyékkal, legyőzöm, s mintegy az elvégzett munka jutalmául teret adok
a sötétség helyén a fénynek.
PAGONYI TÍMEA
Pratjáhára- az
érzékek
visszavonása
F E J L Ő D É S J Ó G Á V A L
Folytatva a jóga fáján való haladást elérkezünk a kéreghez, ami az egész
növényt körbeveszi, védi. Az emberi testen ezt a funkciót a bőr látja el,
védve a külvilág behatásaitól.
A bőrünk az, mely elválasztja a testünket a külvilágtól, egyúttal a legnagyobb
érzékszervünk is.
A pratjahára szembefordulást, visszahúzódást jelent, a tapasztaló szervek
visszavonását, az érzékszervek ellenőrzés alá vonását. Az ember tudatában
van a körülötte lévő történéseknek, de ezek nem befolyásolják őt. Ezáltal
nincs, mi az elmét megkösse, és létrejön a tudat tiszta formája.
Az emberi elme az érzékszerveken át tapasztalja a földi világot,
rendszerezi, majd az emlékezet eltárolja. Az emlékezet segít később
eldöntenünk, mi az, amit szeretnénk, hogy megismétlődjön életünkben, mi
az, amit nem. A számunkra jó dolgokat igyekszünk minél gyakoribbá tenni, a
rosszakat kerülni. Azonban a mai ember hajlamos egész életét az érzékei
kielégítésével tölteni, újabb és újabb fizikai örömöket hajszolni, ám ebben a
cselekvés szervei legyengülnek, és egy idő után már nem tudják kielégíteni
az érzékszervek és az elme vágyait.
Amikor tudatunk fejlődik, elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor meghallja az
értelem, a józan ész hangját, és itt érkezik a pratjáhára, hogy megérezzük,
hol az igazi KINCS. A tudat a külvilág felől a belső Mag felé fordul, erejüket
vesztik a földi csábítások, és egy belső derű lesz jelen életünkben. Ez
természetesen nem azt jelenti, hogy meg kell vetnünk a „földi hívságokat”,
csak tudatában leszünk, hogy a tárgyak csak rövid ideig képesek örömöt
okozni számunkra. Az érzékeinkkel értékeljük a világ szépségeit, de tudjuk,
hogy a belsőnk által nyújtott szépségeket semmi sem múlhatja felül, és ez
állandó, mindig rendelkezésre áll.
Egy emberöltőt nézve láthatjuk, hogy a fiatal kor szól általában az érzékek
megismeréséről, kiéléséről, tapasztalatok gyűjtéséről, ám ahogy haladunk
életünkben előre, egyre inkább jelentőségüket vesztik a külső elemek.
Régen az idős emberek alkották a vének tanácsát, akik hatalmas
bölcsességükkel jó irányba tudták terelni a közösség életét, az öregek
meséltek a fiataloknak, tanították őket.
Sok-sok gyermek már kicsi korában nagyobb bölcsességgel rendelkezik,
mint némely felnőtt, s ha támogató közegbe kerül, ezt a tudást nem veszíti el
később sem.
És vannak olyanok is, akiknek nem kell feltétlenül a tapasztalás minden
lépcsőfokán végig menni, mert más életeik bölcsességét nem felejtették el,
és tovább tudják vinni ebben. Az ilyen emberek hajlamosak kicsit „aszkéta”
életmódra, s ha ez valódi sorsfeladatuk, akkor semmi problémát nem okoz
életükben.
Napjainkban egyre több emberben ébred fel az érzés, hogy valami sokkal
értékesebb is van a fizikai világban megszerezhető javaknál, és kezdi el a
saját belső világát, saját MAGját felfedezni. Mert ez természetes…
Számomra az „élvezni az életet” nem folyamatos bulizást, tivornyázást
jelent, hanem magát az Életet értékelni, ami körülöttünk él és létezik,
beleértve a látható és láthatatlan dolgokat is. Egyszerűségre törekszem
(néha sikerül is), és a jó értelemben vett „igénytelenségre”.
Ugyanakkor a pratjáhára ennél több. Iyengar szerint: „Az értelem
segítségével az érzékek elkezdik belső utazásukat, és visszatérnek
Eredetükhöz… Így a pratjáhára a világ dolgaitól való elkülönülést és a lélek
felé fordulást jelenti.”
Örömóda
Filmajánló
Pagonyi Gabriella
Az Örömóda című film egy ritka betegségben szenvedő férfiról szól. A
túlzott érzelmektől leblokkol az izomzata, és elveszti az eszméletét is. Nagy
választás elé áll, mikor az élet egy olyan szerelem lehetőségét tartogatja
számára, amibe akár bele is halhat. Vajon mit tesz? Vajon hogyan választ?
Kiskapukat keres? Vagy belevág, felvállalva a visszafordíthatatlant is?
Életünk nagy dilemmái közé tartozik nekünk is, hogy vajon felvállaljuk-e
azokat az utakat, amik a boldogság, az öröm felé vinnének minket, de azért
fel kell adnunk a kényelmünket, a szokásainkat, a régi gondolati mintáinkat,
és néha a kapcsolatainkat is. Le kell mondanunk esetleg függőségeinkről is,
hogy egy új élet reménye vezethessen tovább.
Mert van-e annál több, mint amit magunkkal vihetünk a lelkünkben és a
szívünkben? Megmondom... NINCS. Csak azt vihetjük tovább. A jó érzést, a
boldogságot, a szeretet, az élményeket.
Kívánok a filmhez nyitott lelket!
Inspirációt keresek a télhez… merthogy szinte sehol sem tapasztalok
semmit, ami a télre utalna, annak előhírnöke lenne. Pedig egyszer csak meg
fog jönni… Jövetelének csupán apróbb jeleit és megnyilvánulásait látom.
Sárgulnak és hullanak a levelek, és csúszós talajt képeznek, amennyiben
még eső is hullik rájuk. Máris van teendőm kinn a hűvös, és friss levegőn:
rendezgetem a kertem, megtisztítom, átültetek, és újra gondolom a kertet,
hogy a jövő évben még több örömöt hozhasson. Közben a szellemem is
tisztul, lecsendesedem. És megmozgatom a testem, és közben kattog a
telefon (fényképezőgép helyett), mert meg kell örökíteni ezeket a
szépségeket azok esetleges téli átnézegetéséhez és újraéléséhez. Majd be
kell hozni kellemesebb hőmérsékletre a kinti nyári öröm-virágokat,
növényeket. A gondosan megszárított (saját termesztésű vagy a városon
kívül megszedett) növények bekerülnek tiszta papírzacskókba és helyet
kapnak a konyhai polcokon. Finom fűszerekként és gyógyító teaként fognak
szolgálni, amikor a szervezetnek némi támogatásra lesz szüksége. Na, és
megmelengeti majd a didergő lelket is. Mi van még, milyen előkészítő
teendő? Autógumit kell cserélni…
Hogy hogyan készül a télre és a vele járó örömökre és ünnepekre a
környezetünk, amelyben élünk, vagyis esetemben a város? Ami legelőször
feltűnt nekem még pár hete (itt Pécsen), belépve az egyik bevásárló
központba, hogy az egyik polc-sort már feltöltötték különböző karácsonyi
kellékekkel, díszekkel. A díszek minőségéről és esztétikai élményéről nem
fogok itt beszélni, mert mindenkinek joga van a saját értelmezése szerinti
„szépnek” a megélésére.
Első reakcióm ez volt: jé, tényleg, ezek szerint hamarosan vége lesz ennek
a csodás hosszú ősznek, a másik pedig: számomra egy kicsit erőszakos
módon, siettetve az események és évszakok egymásutániságát,
türelmetlenül, a kereskedelem máris a költésre próbál ösztönözni bennünket.
Ez engem minden évben valahogy egy kicsit elszomorít. Merthogy én a telet
vagy annak egyházi vonatkozású tartalmaival kapcsolatos eseményeket
csendesnek, világosnak, tisztának és nem tolakodónak képzelem el. Arról
nem is beszélve, hogy az ilyen módon művileg felfokozott élmények
(ajándékok tömkelege) nekem nem csak egyszerűen a tiszta szeretetről
szólnak. Ami viszont örvendeztet (visszatérve az ünnepi díszítésekre): Hál’
Istennek többen vagyunk, akik magunk, saját kreativitásától indíttatva
szépítjük ilyen mód környezetünket, illatosítjuk azt saját készítésű
süteményeinkkel.
Benn járva a városban tapasztalom, itt még nem igazán érezhető, hogy
hamarosan jöttével meg fog bennünket örvendeztetni a tél. Nem láthatóak
még azok a szimbólumok (díszek, feliratok), melyek erre valahogy
utalnának. Ezért itt mellékelem a tavalyi pécsi karácsonyi hangulatról készült
fotót, illetve mivel a napokban találtam egy-két ilyen szimbólumot Budán egy
bevásárló központ belső udvarán, és siettem azt is lefotózni, azt is
mellékelem kedvcsinálóként.
Ami a programokat illeti, merthogy valamennyien szeretünk kimozdulni, és
nagy szükségét érezzük annak, hogy emberekkel vegyük körbe magunkat,
hogy elvegyüljünk ebben a sokaságban. Pécs viszonylatában, amit sikerült
megtudnom, az a következő: a Város (a dolgok jelenlegi állása szerint)
készül az Adventre, annak városi szinten történő megtartására, de a
részletek és a konkrét tartalmak még nem ismertek, még mindig minden
képlékeny.
Rendkívül érdekesnek tartom, hogy a Püspöki
Látogatóközpont készül adventi tematikájú
túrák megtartására. Pontos részleteket még
nem tudni, ezért célszerű az interneten
tájékozódni. A felújított székesegyház
kapcsán, melynek ünnepélyes átadása ismét
csúszni fog egy kicsit. A főhajó szabadon
látogatható, szombati és vasárnapi napokon
van mise. És még egy érdekesség: a délkeleti
részen elhelyezkedő toronyba
szabadon fel lehet menni, ahonnan
csodálatos panoráma nyílik a szeretett
városra. Annak megközelítése, a felújítási
munkálatok (állványozás) miatt most egészen
izgalmassá vált, a szentélyen keresztül lehet
oda feljutni! Vagyis „útközben” oda is
betekintést nyerhet az arra járó látogató. Erről
a csodás panorámáról itt melléklek egy nyári
fotót. Megyek tovább: A Zsolnay Kulturális
Negyed programajánlata is képlékeny még.
Utóbbi esetben is az internetet célszerű
segítségül hívni.
Fotók:
-Advent –Pécs, tavaly
-Egy budai bevásárlóközpont idei ünnepi fényei és díszei
-Kitekintés a székesegyház tornyából (itt: egy szép nyári napon)
Hasznos linkek tájékozódáshoz:
pecsi egyhazmegye.hu (magtar-latogatokozpont)
Imagine Budapest-en belül rákeresni „Pécs”-re
pecsprogram.hu
Végezetül mindenkinek kívánok szép telet,
békességet és nyugalmat.
Elérhetőség: https://mostfordit.hu/
Csimotáink megírták levelüket a Télapónak (a Jézuskának még nem
írunk mama, az még ráér). Határozott kérésekkel persze, és a levél
végén fölhívták a nagyszakállú figyelmét, hogy nem bánják, ha lesz
meglepi is a csizmácskákban.
Szorgalmasak voltak: elkészült az adventi koszorú, kisült (és már
majdnem el is fogyott) az első adag mézeskalács.
Készülődünk mi, felnőttek is. Ki-ki a maga módján. Megvolt az alapos
takarítás, egy tálkányi mézes pedig már úton van, szeretetet visz
magával valakinek.
Csokoládéba burkolózva sorjáznak a szaloncukrok is a tálcákon. Lelkes
asszony-csapat gyűlt össze (a környék falvaiból, Pécs városából), hogy
jókedvű beszélgetés mellett ügyes kezek elkészítsék a családnak ezt a
jellegzetesen karácsonyi édességet.
Legtöbben sosem csináltak még ilyet, s mégis csoda finomságok
születtek. Lett kókuszos-fehér csokoládés, zöld teás-citrusos, enyhén sós
pisztáciás, marcipános (telis- tele mandula darabokkal), vegán trüffel,
csokis-gyümölcssajtos, diós-narancsos, ganache-sal töltött-aszaltszilvás.
Sőt! Még a birsalmasajtból is lehet remek szaloncukrot alkotni, miután
bevonta a finom étcsokoládé.
Hmmm… még fölsorolni is gyönyörűség, hát még kóstolni!
Higgyétek el: jó móka volt együtt szaloncukrot készíteni.
Meg aztán… olyan hagyományteremtő ’íze’ volt ennek a délelőttnek.
Jövőre folytatjuk
Ez az írás még az ősz elején született, de
lelkesíteni akarunk vele mindenkit, hogy
ismerje meg a borongós, vagy akár a hideg,
téli erdőt, természetet is. (Szerk.)
HÁLA A
TERMÉSZETNEK
Év elején történt, a hideg zord időjárás alig múlt el, hívást éreztem a Mecsek kiránduló
helye, a Mandulás tornapálya felől.
Ez bárkivel megeshet, de akinek az ízületei úgy tudnak fájni, hogy lehajolni is alig tud,
annak ez több mint izgalmas…
Az teljesen világos volt előttem, hogy ki szeretnék lépni az ízületi fájdalmak világából és
nem orvosi segítséggel, tehát el kell hagynom a kényelmi zónámat.
Az elmúlt évek autós, és szinte minden mozgást nélkülöző stresszes időszaka szó szerint
beszűkítette az életteremet. Első lépésekként egy kedves barátnőm unszolására
reggelente elkezdtem az 5 Tibeti jóga rítusát próbálgatni, több kevesebb sikerrel és
eléggé komikus rítusok sikeredtek. Azonban ahogy telt múlt az idő, kiderült számomra,
hogy nagyon jó így kezdeni a reggelt. Ténylegesen feltölt és felszabadítja az ízületeimet
is. Mondjuk szinte minden alkalommal megkérdeztem magamtól, hogy „én most tényleg
jógázom…?” Én, aki valamikor a focit, kondit, teniszt ugyan csináltam teljesen amatőr
szinten, de ezek a mozdulatok teljesen távol álltak tőlem.
Hölgyeim és uraim, aki eddig nem tette, érdemes kipróbálni. Ráadásul kiderült az is, hogy
a „beállt” ízületekre pont a mozgás, ami a leginkább hasznos. Ezt már tényleg nem
értettem, hiszen az elején szinte minden mozdulat enyhén szólva „nehezemre esett”…
Telt múlt az idő, mikor az időjárás elengedte a hűvösebb énjét, kimerészkedtem a
lakásból. A konditermek világa nem vonzott, mert pont a teljes szabadságot szerettem
volna megélni a szabad levegőn, természetes, szabad környezetben. A tavaszi ébredő
erdő lehetőséget adott a fellélegzésre. Szó szerint, mert alig kaptam levegőt az elején a
sétától is…
Azonban az első pillanattól valami csodálatos dologgal ajándékozott meg a természet.
Akkor még nem értettem, mára tisztult le. A természetben a „természetességet” lehet
megélni. Minden szinten.
Az első alkalmak „szenvedései”, mikor még a séta is nehezemre esett, azért nem a
szárnyaimat adta oda, talán „egy-egy tollat” kaptam ajándékba, hogy legyen jel
számomra, van valami keresnivaló itt nekem is. Azonban a természet sem adja ingyen az
ajándékait. Meg kell érte dolgozni.
De megéri.
A Mandulás tornapálya kis köre (1,4 km) végtelen hosszúnak tűnt az első alkalmakkor,
mikor nekiláttam lesétálni. Akik jöttek szembe velem azokról lehetett tudni, hogy ők
„valahonnan a messzi távolból…” érkeznek, ahol én még talán soha nem jártam,
ráadásul nem lépegetve, hanem futva közeledtek és nem csak addig voltak lendületben,
amíg láttam őket... Nemtől és kortól majdnem függetlenül, minden példa felsorakozott
előttem.
Az öröm az ürömben, hogy nem tudtam elfutni, ami a természet csodáival való találkozás
lehetőségét jelentette számomra. A lassúság egyben az érzékelések felemelő pillanatait
hozta. Mára már direkt lassítok, vagy akár meg is állok egy-egy rövidebb hosszabb időre
a barátaimnál. Igen, ismerősökké váltunk egymásnak a fákkal, bokrokkal, helyszínekkel.
Ne szaladjunk el valami furcsa külső kényszer hatására minden alkalommal a csodák
elől.
Hangok, illatok, ízek is várnak ránk az erdőben. A hangokat mindenki szokta hallani és
zörejeket, akkor is, mikor fut. De az érzékeink kinyílásához kell egy kis idő, egy kis
hangolódás, egy kis összecsiszolódás a környezettel. Az először olyan ismeretlennek és
egyformának tűnő fák, cserjék, ágak, ha hagyunk magunknak időt, elkezdenek
bemutatkozni. Hívogatni, ismerkedni és adni és adni és adni…. Minden kis helyszín
tartogat történeteket, amit szívesen megoszt velünk.
Ha sikerül egy kicsit lecsendesednünk, kérdezni is lehet a fáktól, a környezettől. Nekem
szinte minden alkalommal jött válasz. Igen, gondolati úton. Az igazán bátrak szóban is
kérdezhetnek. Ami azonban illendő, mielőtt belépünk az erdőbe köszöntsük a
természetet. Adjuk meg a tiszteletet, ha másért nem, akkor azért mert az ott élő fák jóval
idősebbek nálunk, sőt az egész erdő faunája, így van mit tanulnunk tőlük.
Leginkább a természetességet, a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, a habitusunkat
illetően is. Az erdőn, a mezőn, a vízben semmi nem akar másnak látszani. Sem növény,
sem állat, sem rovar, sem alacsonyabb rendű élőlény. Nem irigykedik a másikra, minden
elfogadja, amit kap, pontosan annyit tesz, amit neki kell, de azt maradéktalanul. Közben
megküzd minden időjárási viszontagsággal, alkalmazkodik a folyamatos változáshoz és
mindezt úgy, hogy pontosan beleillik a saját környezetébe. Nem elégedetlenkedik, nem
duzzog, nem irigykedik, nem haragszik senkire és semmire. Együttműködik a
környezetével és azon keresztül az egész univerzummal. Nem véletlenül kapunk bölcs
válaszokat.
Hogy könnyű nekik? No! Hát nem mi emberek vagyunk a „nagyok”? Akik jól meg tudjuk
mutatni, de inkább mondani mi is a tuti?
Pedig a természet is kommunikál minden szinten, mára már nem ismeretlen számunkra,
aztán így is egyetértésben vannak. Még a legyőzöttek sem kérik ki maguknak a legyőző
felé… elfogadják a természet rendjét.
Minden alkalommal feltöltődöm, ha szánok magamra időt, soha nem csalódtam sem az
erdőben, sem vízparton, sem a vízen, vagy a vízben. Igen és ne feledjük, milyen
szükségünk van a friss levegőre… a legelőre, az állatokra, mindenre, ami a természet
„gyümölcse”.
Még az első alkalommal az egyik kora tavaszi sétám alkalmával jött egy gondolat, hogy
összeszedem a szemetet, amit láttam út közben. Mentem még egy kört és egy szép
zacskó hulladéktól szabadítottam meg az utat, pedig végig vannak kihelyezett gyűjtők.
Készítettem egy képet is róla. Itthon vettem észre, hogy az erdő adott egy szép ajándékot
érte a zacskónak „majdnem” szív alakja van a képen, persze ki mit lát benne...
Ja és tényleg lehet gyógyulni az erdőben, de erről majd máskor részletesebben mesélek.
Hálás köszönettel!
Vétek Tamás - Lélekcoach
https://lelekcoach3.webnode.hu/
Anyává válni
3.RÉSZ
DOROGINÉ RÓKUS BEÁTA
„Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de
valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás.
Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban
vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a
karjai között tart.”
Pilinszky János
Az anyaság folyamatának egyik legmeghittebb, legbensőségesebb időszaka
köszönt ránk, amikor is egy testben egyszerre több szív dobog!
Megfogalmazni mi minden is történik ilyenkor egyszerre, egy időben, az
alábbi vers szépen kifejezi.
Nem látlak, de érzem minden mozdulatod,
Te adod az ütemünk, én meg a hangot.
Elveszek ebben a boldog, nyugodt percben,
Mikor két szív doboghat egyetlen testben.
S ha kihagyna szívem egy apró ütemet,
Érintésed betölti ezt a szünetet.
Elképzelem mosolyod, könnyeid is tán,
Mikor először hallom, szeretlek anyukám.
Mindezt lefesteném ezen az éjszakán,
És életed könyvébe beragasztanám.
Hadd legyen védőburkod az a szeretet,
Mit elmondani nem, csak érezni lehet.
Amíg megszokom lassan a gondolatot,
Mekkora ajándék, mit a sors rám hagyott,
Érzem, ahogy megnyugszol, tán elszenderedsz,
Mennyei békédben egyre csak növekedsz.
S mint zajra szomjazó üres, néma termek,
Úgy várlak, hogy végre törd már át a csendet!
Vitái Nikoletta - Várlak
A csend, a várakozás, a türelem, a felkészülés és az átalakulás ideje.
Mondhatni az önfeladásé, mikor már egy másik élet fontosabb lesz a
sajátodnál, mikor a lelked egy része felkészül arra, hogy egy másik lélekért a
saját haláláig felelős lesz, mikor minden rezdülését érzékeljük, mert bennünk
növekedett, és ezért kicsit a sajátunk is. És az alázat ideje is, mikor
tudatosítjuk, hogy most még együtt vagyunk, egy testként lüktetünk, de
szabadjára engedjük, megtanítjuk repülni a másikat, a legdrágább
kincsünket, de semmiképp nem rendelkezünk felette. Figyelünk befelé, most
aztán leginkább befelé. Magunkra és a bennünk fejlődő életre. Az
impulzusok már nem elfedhetők, nem lehet halogatni őket. Megváltozik
bennünk és körülöttünk minden.
Elkezd a környezet másként szólítani: állapotos, várandós, áldott állapotú,
viselős, másállapotos, pocakos, gyermeket vár, babát vár, kismama, anyai
örömök elé néz. Elkezdünk mi saját magunkra másként tekinteni, naprólnapra
megváltozik a tükörképünk. Eleinte előfordul, hogy a mellünk feszül,
vagy a hasunk. Érezzük, ahogy a testünk, szöveteink egyre inkább
lágyulnak, rugalmasak, ahogy otthont adunk az új ÉLETnek! Mindegyikünk
teste egyedi, más-más jeleket veszünk észre saját magunkon, ezt nem lehet
általánosítani.
Megváltoznak az étkezési szokásaink. Nálam leginkább ez volt feltűnő. Én
nem voltam igazán az, aki a tejtermékekért rajongott, de egyik nap kefirt
ettem, másik nap lapkasajtot, és mondhatni végig így ment a nagy
várakozásban. De a tejes hűtőt kerültem, mert a szagát sem tudtam
elviselni. Aztán megesett az is, hogy az édesanyámhoz felmentem és
megkértem, hogy főzzön paradicsomlevest. Mindjárt meg is kérdezte, hogy
beteg vagyok? Mondtam neki nem, de a pocaklakó azt kér. Köztudott volt,
hogy a paradicsomot nem eszem meg semmilyen módon főzve.
Ebben a csodálatos időszakban fontos volt számomra az elcsendesedés, én
ezért sokat színeztem, rajzoltam, és zenét hallgattam. Olyan kikapcsolódást
kerestem, amivel a gyermekem készségeinek, képességeinek kialakulását
segítettem. A rajzolás, színezés mindenképp segítette számomra a stressz
levezetését, a kikapcsolódást, a kreativitást, az önkifejezést, az elmélyülést.
Nyugodt állapotot sikerült elérnem.
A zenehallgatás, amellett, hogy jó hatással van az ember lelkére, a
komolyzene a fejlődő gyermek idegrendszerére, a matematikai készségekre,
a nyelvérzékre is hatással van. Így nálunk sok komolyzenei lemez,
rádióadás szólt.
És hogy ez tényleg hatással volt rá?! Igen.
Mégis megrémít a mai világban sokszor
tomboló közöny a saját fejlődő
gyermekünkkel szemben. Vagy inkább
hívjam önzőségnek,türelmetlenségnek,
kíváncsiságnak, hogy én és én és
harmadszorra is én, tudni, látni akarom,
hogy milyen lesz az arcocskája, hogy
milyen nemű és sorolhatnám.
Nem törődve azzal, hogy minden egyes ultrahangos vizsgálattal mi
mindennek tesszük ki gyermekünket, milyen fejlődési rendellenességek
alakulhatnak ki. Hogy a számára megfelelő hőmérsékletű magzatvíz
felmelegszik, hogy neki még érzékeny a hallása, és az ultrahangra érzékeny
és fél, így húzódik, bújik el tőle. A technika ártalmait fel nem fogva, már
ebben az időszakban akaratunkon kívül ártunk a minket választott kis emberi
lénynek, ahelyett, hogy meghagynánk számára a biztonságos, nyugodt
légkörben való fejlődés lehetőségét!
A másik nagyon fontos téma, amit nem tudok megkerülni az a
népművészetünkben a tulipán szimbólum rendszere. A cikksorozat több
részében előkerültek a magyar hagyományaink. Ennek fontos eleme a
tulipán, mely a nőiesség megtestesítő eleme. Szirmai hasonlítanak a női test
formájához, jelképezi a termékenységet, a befogadást. A szerelem, szeretet
kifejező eszközei is.
A tulipán különböző ábrázolási formái kifejezik a női lét minden szakaszát,
kislány kortól, a serdülő, a Nővé érett, a várandós, az érett korú, az öreg
asszonyig. Mind a tulipánszirmok száma, mind formája és színe jelentéssel
bír! A NŐI lét legkifejezőbb megnyilvánulása.
Az egyik legcsodálatosabb időszaka a női létnek a várandósság, amikor a
NŐ legközelebb kerül Istenhez, hiszen egy vagy több angyalát küldi el
hozzánk. Szokták mondani, „Földöntúli ragyogás járja át a kismamát”.
Ez az időszak a várakozás időszaka is. Kicsit hasonlít az Adventi időszakra,
amely most jön el, várjuk a Karácsonyt, a Fény megszületését, amikor is
Szűz Mária életet ad Jézusnak. Mi is így várjuk a 10 Holdhónap alatt, hogy
találkozhassunk azzal a kis csodálatos emberkével, aki szerelmünk
gyümölcse!
Ebben az időszakban megkezdődik a táplálás, mely egy új életet teremt,
mely csak ad és szeret!
Magamat (...) akkor tudom igazán szeretni, ha nem
önmagamért élek, hanem azt mondom, hogy az én
életemnek a leggyönyörűségesebb része az, amikor
adok. “
Müller Péter
A könyvtolvaj
Filmajánló
Pagonyi Gabriella
Azt hiszem nem is lehetne időszerűbb ez a film, mint most. Minden, ami
most napi szinten szerepel az életünkben az illúzió terében, az ebben a
filmben is jelen van.
Gondolok itt a könyv zúzásra, a félelemkeltésre, a derű mindennél fontosabb
jelenlétére. Az egymás becsülésének, szeretésének fontosságára. Azt, hogy
látjuk a szomszédban, a polgármesterben, a párunkban, egy menekültben is
az Embert és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra.
Befogadás a hideg időkben. Kibékülés és az álarcok letétele, létfontosságú.
“Az emlékezet a lélek írnoka.”
Arisztotelész
“ÍRJ!
Minden élőlény, minden levél és minden madár csakis azért élhet, mert
benne van az Élet titkos szava. Ez az egyetlen különbség köztünk és egy
sárcsomó között.
Egy szó.
Ez a szó az ÉLET!”
(részlet)
A L A T H A T A T L A N K A P U J A
A
Misztérium
A CÍM - NÁDOR JUDIT SZAVAI SZERINT.
ÍRTA- PAGONYI GABRIELLA
Tavaly Szülő-Boldogasszonyról írtam ekkor. Miért is?
Mert ekkor megszületik valami új, rejtélyes, valami titok. A magyarság
lelkében mélyen gyökerezik a Boldogasszony kultusz. Az Ős-Teremtő.
Világokat alkotó Nagyasszony, Ősmama. A Mélység, Sötétség maga. A
nyugvó űr, a káosz, a Semmi. Melyből teremtődik a Minden!
Minden mély, megmaradt, ősi kultúrában ott van.
Minden, amit látunk magunk körül, amiből valaha választhatunk életünk
folyamán, az már ott van. Egy magas intelligencia ez, mely Sophia
bölcsességében szemléli gyermeki életünk minden mozzanatát.
Drága, mélyen tisztelt Nádor Judit adott nekem egy kör-diagrammot a
minap, melyben lerajzolta az évkörben szerinte megjelenő Boldogasszony
ciklusokat. Decemberben 20-21-re tette ezt a napot, amelyről most itt
próbálok írni.
...és igen.
Mert a születés ekkor VAN. De nem a naptárhoz kötött. Már egy ideje úgy
érzékeltem, hogy a nyári és téli napfordulókor egy állás van. Három, négy
napos. Mint december 21-24-ig. Egy folyamat zajlik itt. Egy vajúdási.
Ki vajúdik?
Én, Boldogasszony gyermeke.
Az egész Hold- Nap ciklus összegzése zajlik itt. Ha elég mélyre tudtam
menni, ha kitisztultam ez idáig, akkor számomra egy új minőség születik.
Ami titok, ismeretlen számomra. A legnagyobb sötétség ideje van.
Istentanya méhében vagyunk. Mindent feladva. De ott bizsereg, ott nyom az
az újat indító kényszer, mely az összehúzódást is előidézi egy vajúdó anya
méhében. Az ismeretlen titka, és mégis MAGunkban hordozott ismerete
bújik elő. Kibújik a fényre, mely innentől elkezd erősödni. A
természet/Teremtészet pulzálásával válik eggyé.
Ilyenkor egyben állnak csakráink és az életerő szabad utat kap. Olyanok
lehetünk, mint egy fénylő fáklya, mely hirdeti a magasabb világok üzenetét,
az állandó változás és visszatérés lehetőségét.
Visszatérést a szeretet honába, mely nincs térhez kötve, mindenhol ott van.
Megszerezhető számunkra és tartható is. Erre az állapotra lehet aztán
építeni az Újat.
A mindent elengedés állapota ez. A Semmié és Mindené. Ilyenkor látod,
hogy nem vagy elválasztva semmitől sem. Mindenkivel azonosulni tudsz.
A Szarvasünő termékenyül meg ilyenkor a Turultól, mely a Sötétség/
Ősmama szülése a Gondolat/Gyermek világossága által.
Kívánok megvilágosodást és Új Életre születést!ge
farsang
busójárás
alakoskodás
P O Ó R A N N A - A H O G Y É N L A T T A M
A magyar hagyománycsokor jellegzetes farsangi, alakoskodó
eseményén, vagyis abusójáráson eddig háromszor volt szerencsém részt
venni. A 2009-ben az UNESCO által avilágörökség részévé nyilvánított
népszokás valóban sajátos és egyedi élményt nyújt, még amai kortárs
viszonyok között is. Alábbi írásomban elsősorban a személyes
élményeimretámaszkodva kívánom közölni a busójáráshoz fűződő
tapasztalataimat, kihagyva a bevezetőtörténeti - történelmi értelmezést és
kontextust.
A különböző téltemető, tavaszváró rítusok szinte kivétel nélkül minden
kultúrábanmegtalálhatók (nyilván az éghajlat függvényében). Az
évkörnek ezen átmeneti állapotajelentős, akár pszichológiai értelemben
is párhuzamba állítható az emberi természet, lelkületaktuális folyamataival.
A korai sötétség és hideg, a napfény hiánya visszahúzódásra,
belsőelmélyülésre késztet, miközben várakozunk az élet újbóli beindulására.
A téli hónapok alattfelgyülemlő feszültség szorongássá alakul, melynek
tökéletes „levezetője” a farsang mágikusidőszaka. Ilyenkor a hétköznapi
értelemben vett tér és idő megszűnik, teljesen új dimenziókbaléphetünk át,
ahol a normalitás fogalma is más színezetet kap. Emlékszem,
márgyerekkoromban imádtam az iskolai farsangi bálokat, mindig izgatottan
vártam, hogy végrejelmezt viselhessek és valaki vagy valami mássá váljak
arra a pár órára…
Annak ellenére, hogy külső résztvevőként vettem csak részt
busójáráson, mégisabszolút magával tudott ragadni a felfokozott
hangulat. Estére, a felvonulás végénmindenkiben tetőzött a
felszabadultság érzése (ehhez bizonyára a hidegben elkortyolgatottpálinka,
vagy forralt bor is hozzátesz, valamint a hatalmas máglya körüli
körtánc sodrólendülete).
Különösen érdekes élmény volt a tavalyi alkalom, amikor ugyanis
a PécsiGyermekotthonban élő gyerekeket vittem oda. A
legkisebbek először kissé féltek, azágyúdörgéstől rendesen meg is
ijedtek, de végül feloldódtak és bátran teret engedtekmagukban e
különleges eseménynek. A kiskamasz lányok kifejezetten élvezték a
busókkal ésjankelékkel való incselkedést, fotózkodást, a szép busóktól
pedig rengeteg cukorkát, apróédességet kaptak. Ez az élmény feltöltődést
jelentett számukra is, amikor a hatalmas tömeggelegyütt hömpölyögve
végre ők is kiszakadhattak az otthon és az iskola diktálta
merevszabályok és keretek közül.
Az átmeneti rítusok rendszere épp a rendszertelenségükben rejlik,
legalábbis ha ahétköznapok aspektusából nézzük. Mégis így válnak
teljessé, így nyerik el értelmüket és legitimitásukat, mikro-és
makrokozmosz szerves kapcsolódásaként
FEHÉR FAGYÖNGY
Fagyöngy, mert egy ékszere annak. Bár élősködőnek mondják, de megfigyeléseim alapján
azt vettem észre, hogy a fák szinte felajánlják magukat erre a célra. Hogy
megtelepedhessen rajtuk. Valószínűleg ezzel a fa nemcsak segít a növénynek hogy
nőjön, hanem egyfajta szolgálatot is ellát, felénk - emberek felé. Úgy érzem, ezért is
tisztelték a druidák annyira ezt a növényt, hogy aranysarlóval metszették le, és nem
érhette a talajt, hanem vásznakat feszítettek ki a gyűjtésére.
Mai világunk messze került az effajta Szent dolgoktól. Mára kevesen értik meg a növények
nyelvét, pedig már gyermekkorban kellene tanítani... na ennyi a kitérő.
A Fagyöngy tulajdonképpen hat minden nemes, fő, belső szervünkre. Arany erejével
teljesen átmossa, felfrissíti, újraképezi az ereket. Szív-, ideg-, tüdő-, érbetegségre, görcsre
( a havi virágzás során is), epilepsziára is jó hatású.
Bolygója a Nap, hím jellegű és levegő elemű.
Fája vastag részéből gyűrűt is készítettek és a beteg hordta a kezén.
Talán nem véletlen, hogy a szerelmesek is eléggé becsben tartották ahhoz, hogy alatta
történt csókváltásukat bearanyozza.
Nagyon tisztelnünk kellene Őt.
Magát a szárítmányt nem forrázom, hanem áztatom. Este beáztatom, reggel leszűröm és
iszom.
Mindenképpen hozzáértő segítsége szükséges a használatánál.
JÓ EGÉSZSÉGET
Varázsfüves
A M I
Karácsonyi
varázslatunk
Nálunk már nincsen semmi kőbe vésve
karácsonykor, így az ételek sem.
Egyszer Borbás Marcsiról olvastam egy cikket
(ez már kb. 10 éve volt), amiben leírta az Erdélyi
halleves és a gőzgombóc receptjét. Ha
gőzgombócot nem is, de a hallevest azóta is
szinte mindig megfőzöm. Személy szerint én
nem szoktam túlenni magam az ünnepek alatt,
ebben is az tetszik, hogy kevésbé nehéz étel,
mint a mi halászlénk, főleg, ami az esti evést
illeti. Kicsit a húslevesre hasonlít, csak hallal, és
nagyon finom! Láttam sokféle módon elkészítve,
lehet variálni, de én az egyszerű változatát
szeretem.
Pagonyi Timi
menüje
A másik, amit készíteni szoktam,
a bobajka, azaz a mákosguba,
ami szintén erdélyi étel. Ehhez
előre meg kell sütni a gubákat,
jó, ha szikkad egy kicsit, és
meglepő módon nem forró tejjel,
hanem forró vízzel kell nyakon
önteni, és utána is egy kicsit
másképp készítendő, mint amit
mi megszoktunk, de ez is
nagyon fimon!
Nehezen, mondhatnám, ’nyögvenyelősen’ fogtam
hozzá, hogy meséljek Neked, kedves Olvasó,
családunk karácsonyi menüjéről.
Mert semmi különleges, vagy érdekes nincs
benne. De tényleg!
Szentestére halászlét főzünk, halat sütünk, téli
salátát kínálunk hozzá (ki-ki a saját otthonában).
Mindenből annyit, hogy a többieknek is jusson, ha
kedvük úgy hozza. Gyerekkoromban Anyu
készített még mákos, és túrós gubát is, ami az
évek múlásával kikopott a karácsonyi ételek közül.
Első és második napján az ünnepnek aztán bő
kínálata van a (mifelénk) hagyományos ételeknek.
Hiszen sokfelől hoztuk az otthon ízeit,
asszonyaink (és némely férfiemberünk is!)
szeretnek főzni. Változatossá tudjuk tenni a
kínálatot, nem ismétlődnek évről évre ugyanazok
az ételek. (Kivéve a töltött káposzta! Az
egyszerűen KELL minden karácsonyra!)
A többiből pedig kedvünkre válogatunk:
tyúkhúsleves, vagy húsgombóc leves. Mexikói
hús, rántott húsok/zöldségek, egyben sütött, töltött
pulyka, egyéb sült húsok, körettel, töltött
csirkecombok. Vagy-vagy persze! Sokféle saláta.
Süteményeink is igazán
Várhelyi Panni
menüje
hagyományosak: bejgli (többféle
ízben), zserbó, mézes krémes. Ma
már ezt is beosztjuk, nem süt
mindenki, mindent, mert jóból is
megárt a sok! És különben is! Ott a
szaloncukor is az édességek
sorában, ami szintén saját készítésű,
muszáj megkóstolni!
Szóval nem szoktunk éhezni.
Jó, hát szeretünk enni. Együtt enni
még inkább!
Pedig hidd el, kedves Olvasó, igazán
nem is az a fontos, mi kerül az
asztalra! Az együttlét öröme, amiért
érdemes molyolni az étellel.
Ugye, hogy nincs ebben semmi
különös?!
Már régen volt, mikor karácsonyra az ínség kopogtatott
az ajtón. Nehéz időket éltem meg akkor, de ott volt
bennem, hogy a szeretet ünnepének (akkor még így
hívtam) ezt bizony megsínylenie nem szabad. Azon
nem gondolkozhattam, hogy a szokásos karácsonyi
ételeket - halászlét és mákos gubát - tegyem az
asztalra. De maradék kis pénzemből vettem pár
citromot és vaníliás cukrot. Tojásom szerencsére volt a
tyúkocskáimtól. Kinéztem a neten egy egyszerű
citromlevest. Igazán nagyon olcsó, olyan lisztes, tejes,
citromos valami lett. De ízletes. Aztán morfondíroztam,
hogy mi legyen tovább? Mint mindig, ha szükség,
megjött a segítség. Anyus vett nekünk szeletelt halat.
Így már csak egy kis krumpli, hagyma, tejföl kellett,
amire lett közben. Teljes volt a karácsonyi ünnepi
asztal. Sosem felejtjük el! Két fiamnak azóta is
kedvence a citromleves.
Pagonyi Gabi
menüje
Mi már évek óta végezzük a
karácsonyi asztali varázslást. Ez
talán fontosabb lett az ételnél.
Almát, diót, fokhagymát, mézet
teszek egy tálra. Az almát annyi
felé vágom, ahányan jelen
vagyunk a családból. Mindenki
kap mindenből egyet, és mézbe
mártva fogyasztja el. Az alma az
összetartozás, a dió a
bölcsesség, a fokhagyma az
egészség, a méz a bőség jele.
Áldott
KARACSUNt!
Mézben
fermentált
K A M R A P O L C R A
Nagyon egyszerű és nagyon ízletes ínyencség készülhet két hét alatt.
Három jó nagy fej lilahagymát félkarikára vágtam és egy tálba
hagyma
tettem.
Vágtam a kertben egy csokor kakukkfüvet és apróra vágva a hagymához
adtam. Hozzáöntöttem fél kg mézet és jól összekevertem. Üvegbe téve,
hűvös, sötét helyre (kamra) tettem. Naponta többször felráztam és utána
mindig nyitva kinyitottam egy kicsit a tetőt, hogy a gázok távozhassanak.
Elkezdtek megjelenni a kis buborékok a folyadékban és sötétre színeződött a
méz.
Nagyon jóízű lett. Elsőre maradék babfőzelékkel próbáltam ki. Nagyszerűen
folyt össze a bab sós és a hagyma édes íze. Ajánlom még penészes és
gombás sajtokhoz, akár dióval is. Igazi ínyencség! Az ünnepi asztal része is
lehet.
A maradék méz nagyszerű köhögés csillapítására és megszüntetésére.
Jó étvágyat!
Pagonyi Gabriella kamrájábol
Hozzávalók:
3-4 ponty,keszeg, kárász (ha van),legalább
5-6 fej vöröshagyma,
pár gerezd fokhagyma,
paprika,
paradicsom,
halászlé kocka (aki szereti),
Várhelyi Panni
ízlés szerint fűszerpaprika,
só.
A halászlé is olyan étek, amit sokan, sokféleképpen készítünk. Igazán csak
a gyakorlat mutatja meg, hogyan szereti a család. Nálunk például alap lé is
készül, magyarán: passzírozok.
A halat emberem pucolja, és darabolja föl.
Külön porciózza a pontyokból az alap lébe valót: fejet, farok részt, néhány
kisebb halszeletet, a ’leeső’ részeket, és pár darabot keszegből, kárászból.
A nagyobb halszeleteket, és a belsőséget félretesszük, ez az átpasszírozott
lébe kerül majd. A halat lesózom, pihentetem (belsőséget nem kell sózni).
Ezután a kockára vágott vöröshagymával, a halászlé kockával együtt
fölteszem főni. Vízből ekkor még csak annyit, hogy a fazékba tett anyagokat
ellepje. Amikor fölforrt, beleteszem a fűszerpaprikát, paradicsomot,
tévépaprikát, és alaposan összefőzöm, majd passzírozom.
Az átpasszírozott léhez öntök még vizet, beleteszem a halszeleteket, pár
gerezd fokhagymát. Néhány perc forralás után mehetnek bele a belsőségek
(és, ha kell még, só, pirospaprika), és készre főzöm.
Mielőtt a gázt elzárom, kerül bele 1-2 karika citromszelet (amit azonnal
kiveszek, amint elkészült a halászlé!).
Miután nálunk gyerekek is esznek belőle (és nem minden felnőtt igényli), az
erős paprikát külön, kevés lével átforralom, aki szereti, rak a tányérjába.
Lehet kínálni hozzá kifőzött gyufatésztát, vagy széles metéltet.
HALÁSZLÉ
Pontyból, keszegből, kárászból… de
karácsonykor leginkább pontyból.Ezt
sem szoktam cifrázni. A
kukoricalisztet összekeverem őrölt
borssal, beleforgatom a lesózott
halszeleteket/kárászt/keszeget, és bő
zsiradékban, a halat sűrűn forgatva,
pár perc alatt megsütöm.
SÜLTHAL
Várhelyi Panni
Hozzávalók:
3 fej közepes cékla (vagy
ennek megfelelő
mennyiségű céklasaláta),
2 marék savanyú káposzta,
apróra vágva,
1 fej vöröshagyma,
3 darab uborka (kovászos/
csemege),
3 darab főtt krumpli.
TÉLI SALÁTA
Várhelyi Panni
A fenti hozzávalókat tálba darabolom, majd
ízlés szerint kerül bele: só, őrölt bors, tejföl,
mustár, majonéz, szezámmag, főtt tojás,
szerecsendió, és az egészet átkeverem.
Jót tesz neki egy éjszakányi pihenő, hideg
helyen.
K Á N Y Á D I S Á N D O R
Csikorgó a
Fagykirály
Csikorgó, a fagykirály nagyon szigorú uralkodó lehetett a maga idejében.
Átkozták is eleget az alattvalói. Egy darabig még örültek is neki, kivált a
szűcsök s a csizmadiák, mert úgy ellátta őket munkával, hogy ki sem
látszottak belőle. Örültek a gyerekek is persze, mert kedvükre szánkázhattak,
korcsolyázhattak a ropogós havon s a fényes jégen. De hát nem csak
szűcsökből, vargákból áll a világ, nem csak szánkázásból, csúszkálásból az
élet. Elkezdtek gondolkodni az alattvalók, hogy Csikorgó uralmának miképpen
vethetnének véget.Fújták a körmüket erősen s toporogtak. De hiába. Fűtöttek,
pipáltak. De csak nem akart vége lenni fagykirály rettentő uralmának.
– Üzenni kéne a fecskéknek – vélte egy bölcs öreg, aki még emlékezetében
tartotta a fecskéket. – A fecskék jóban vannak a nappal, ha megjöhetnének, a
napot is elhoznák magukkal.
Hogy s hogy nem, sikerült is üzenni a fecskéknek. El is jött nemsokára egy
villás farkú, fecsegő madárka. Cikázott erre-arra a befagyott folyók, tavak
felett. De majdnem rossz vége lett a kirándulásnak. Alighogy rálibbent a
zúzmarás telefondrótra, dermedten földre koppant. Még szerencse, hogy
valaki kézbe kapta s a markában életre melengette.
– Egy fecske nem csinál tavaszt – csikorogta Fagykirály kárörvendve. S olyan
fagyot lehelt a környékre, hogy még a farkasok is üvöltöttek kínjukban. (Innen
származik az a mondás a farkasordító hidegről.)
– Nem bizony, egy fecske nem csinál tavaszt – szomorodtak el a vacogó,
topogó, körmüket fújó alattvalók.
– Nem is csinálhat, mert túl alacsonyan száll – mondta egy másik öreg. –
Olyan követ kellene, aki nemcsak fecseg-ficseg, rovarászgat, de ereje,
hatalma van a dalának. S van bátorsága átfúrni magát a jeges felhőkön, föl a
naphoz.
– Azt mondom én – folytatta a bölcs –, szerezzünk egy pacsirtát.
– Ugyan már, az még a fecskénél is kisebb! – vetette ellen az az öreg, aki
fecskéért üzent volt.
– Többet ér az egy sereg fecskénél. Majd meglátjátok.
Mit volt mit tenni, beleegyeztek.
– Jöjjön a pacsirta.
Meg is érkezett nemsokára. S azon nyomban föl is parittyázta magát a
magasba. Visszhangzott énekétől a jeges égbolt. És meg is repedt egy
tenyérnyi helyen. A résen meg besütött a napsugár.
Megszeppent erre Csikorgó, a fagykirály. Próbálta betömni a rést, de hiába.
Visszacsurgott a tömés a nyakába. S a lába alatt meg elkezdett kásásodni a
hó, ripegett-ropogott a tavak, patakok, folyók hátán a jég. Csermelyek
cincogtak, jégcsapok, csatornák csordultak. Csikorgó meg szedte az irháját,
s inalt a dombok-hegyek, a havasok irányába.
Ott ül a magas bérceken örökös számkivetésben, s csak akkor látogat el régi
birodalmába, amikor a pacsirta szabadságra megy. Olyankor aztán
hetvenkedik, legénykedik, gorombáskodik, kitombolja magát, de már közel
sem olyan kegyetlen, mint annak előtte. Rá sem hederít senki. Még örülnek
is neki. Kivált a szűcsök s a csizmadiák, no meg a gyerekek is. Mosolyogva
fújják a körmüket, mert tudják, hogy a pacsirta jövetelének már a hírére is
Csikorgó szedi a sátorfáját, mert irtózik a magas kék égtől, de kiváltképp a
pacsirta gyönyörű énekétől.
Forrás: https://www.3szek.ro/load/cikk/120076/kanyadi-sandor:-csikorgo-afagykiraly
V A R G A K A T A L I N
Téli
lakoma
Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és
fáztak.
Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vett elő. A tököt felvágta,
magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A
tökmagot megpörkölte.Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött
és a fejét bekötötte a kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára
rakta és kiült az odúja elé.
– Itt a finom, forró, mézízű eledel! – rikkantotta.
A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok: a róka, a farkas, a vadkan
és a két fia, az őz, a borz és a nyúl. A hangos sürgés-forgásra felébredt
barlangjában Medve Pál.
– Brumma, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.
Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Amikor vége lett a
lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.
A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.
Pipázgattak, dominóztak és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.
http://mesemorzsa.blogspot.com/
Áldott
ünneplést,
szép
jövőt!
V Á R H E L Y I P A N N I
P A G O N Y I T Í M E A
P A G O N Y I G A B R I E L L A