Honvédségi Szemle 2020/5. szám
A Honvédségi Szemle a Magyar Honvédség szakmai, tudományos folyóirata. Lapunkat a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága „A" kategóriás mértékadó tudományos lapként elismeri el, s évente hat számmal jelenünk meg.
A legfrissebb szám Fókuszban rovatában a kiberbiztonságnak és a kiberműveleteknek hazánk biztonsági stratégiájában való megjelenéséről olvashatnak.
A Honvédségi Szemle a Magyar Honvédség szakmai, tudományos folyóirata. Lapunkat a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága „A" kategóriás mértékadó tudományos lapként elismeri el, s évente hat számmal jelenünk meg.
A legfrissebb szám Fókuszban rovatában a kiberbiztonságnak és a kiberműveleteknek hazánk biztonsági stratégiájában való megjelenéséről olvashatnak.
48 Haderőszervezés, -fejlesztésHSz 2020/5.A változó környezethez történő alkalmazkodást a polgári védelem úgy tudja megoldani,ha megtalálja az egyensúlyi helyzetét, vagyis elengedhetetlen a katasztrófavédelmi feladatokmellett a biztonsági környezet változásából eredő kihívásoknak megfelelő, fegyveresösszeütközések időszaki képességek újbóli kiépítése és folyamatos fenntartása is.A POLGÁRI VÉDELEM A LÉGOLTALOM UTÁNI IDŐSZAKBANMagyarország polgári védelmének fejlődésében mindig nagy szerepe volt hazánk szövetségiorientációjának, igy meghatározó jelentőséggel bírt a második világháborús német szövetség,majd erős hatása volt a szovjet elkötelezésnek, valamint a Varsói Szerződésben elfoglalthelyünknek, de ugyanúgy a rendszerváltás után az euroatlanti integrációs folyamatnak,majd az EU-tagságunknak. 1A szervezet, valamint a feladat- és intézkedési rendszere a légoltalomból kiindulva– amelyet jelen írásnak nem célja bemutatni – hosszú utat futott be, és a hatvanas évekremár nevében is felvette a polgári védelem megnevezést.A polgári védelem feladatai idehaza elsőként a Magyar Forradalmi Munkás-ParasztKormány 2002/1966. (I. 23.) számú kormányhatározatában jelentek meg. A határozat alapjánalapvető polgári védelmi feladatnak minősült „az ország lakosságának – a támadófegyverekhatásai ellen – egyéni és kollektív védekezésre való felkészítése, életvédelmi létesítményeklétrehozása, a lakosság ellátása védőeszközökkel, a kitelepítés megszervezése és a légitámadásokhatásai elleni védelem”.A bipoláris világrendben mindkét oldal a termonukleáris háború megvívására készült,a honi tervek is erre a feladatrendszerre épültek fel, döntően a távolságvédelemre, vagyis alakosság kitelepítésére irányultak, de ugyanerre a feladatra készült a szemben álló tömbpolgári védelme is. 2A hazai jogrendbe ezeket a feladatokat a háború áldozatainak védelmére vonatkozóanGenfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvénekkihirdetéséről szóló 1989. évi 20. törvényerejű rendelet vezette be. A kiegészítő Jegyzőkönyveketugyancsak Genfben, 1977-ben fogadták el a szerződő felek, így a hazai jogrendbetörténő átültetése csaknem 12 évig tartott.Ennek megfelelően a polgári védelem első, a magyar jogban megjelenített feladatrendszerea fegyveres összeütközések időszakára vonatkozott („civil defence”), illetve vonatkozik,hisz a jogszabály jelenleg is hatályban van. Természetesen a polgári védelem feladatai közöttegyre hangsúlyosabban jelentek meg a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatkörökidehaza és külföldön egyaránt. 3A kétpólusú világrend felbomlásával a polgári védelem feladatrendszerében a hangsúlyegyre inkább áttevődött a természeti és a civilizációs katasztrófák elleni védekezésre,valamint a „civil defence” elnevezés mellett megjelent a „civil protection” elnevezés is a1Muhoray Árpád: A polgári védelem fejlesztési szakaszai. Védelem Tudomány, 2018/1., 99. http://www.vedelemtudomany.hu/articles/08-muhoray.pdf (Letöltés időpontja: 2020. 04. 21.)2David Alexander: From civil defence to civil protection and back again. Disaster Prevention and Management,XI/3, Emerald Group Publishing Limited, 01. 08. 2002., 209–213.3William A. Anderson: Local civil defense in natural disaster: From office to organization. Ohio State University,12. 1969. http://udspace.udel.edu/bitstream/handle/19716/1255/RS7.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltésidőpontja: 2020. 02. 14.)
HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fejlesztés49szakirodalomban azokra a polgári védelmi tevékenységekre történő utalásoknál, amelyeka polgári lakosságot védik katasztrófák ellen. 4A „civil protection” feladatrendszer erősödése véleményem szerint az alábbi háromtényező egy időben történő megjelenésére vezethető vissza:1. a „civil defence”-re történő felkészülés során kialakított képességek a ténylegesfegyveres konfliktus hiánya miatt kihasználatlanok voltak;2. megjelent bizonyos képességhiány a katasztrófák elleni védekezésben, amikor anormál működési rend szerinti beavatkozó erők (tűzoltók, mentők, rendőrök, vízügyiszakemberek stb.) az adott helyzetet már egy bizonyos szint felett nem tudták kezelni;3. a szervezet önfenntartó funkciói is ezt szorgalmazták, gondolok itt arra, hogy a „civildefence”-re felkészített adminisztratív személyzet is a szervezetrendszer fenntartásaérdekében további feladatköröket keresett magának.Mauro hivatkozott cikkével egy évben jelent meg Magyarországon a polgári védelemrőlszóló 1996. évi XXXVII. törvény, amely nagy súllyal tartalmazta a polgári védelemkatasztrófák elleni feladatait, többek között az akkori Alkotmány szerinti veszélyhelyzetmint különleges jogrend (minősített időszak) részletszabályozását is a természeti és az iparikatasztrófák következményeinek felszámolása érdekében.Látható tehát, hogy a polgári védelmen belüli hangsúlyeltolódás nem új keletű, az 1962-eskubai rakétaválság után pár évvel az amerikai szakirodalom már a katasztrófavédelmi feladatokerősödését prognosztizálta. 5 Bár a jelenlegi biztonsági környezet változása a súlyosságtekintetében nem közelíti meg a hidegháborút, a polgári védelem területén egyfajta fegyveresösszeütközések időszaki képességvizsgálat és újragondolás mindenképpen szükséges.NAPJAINK POLGÁRI VÉDELMEA polgári védelmi törvény 2012. évi hatálytalanításával az abban leírt feladatrendszerkettévált: a polgári védelem katasztrófavédelmi feladatait a katasztrófavédelemről és ahozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben,míg a fegyveres összeütközések időszakában végrehajtandó polgári védelmi feladatokat ahonvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethetőintézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvényben szabályozták.A hazánkban 2012-ben életbe lépett szabályozások a természeti és a civilizációs katasztrófákvilágszerte növekvő tendenciáját figyelembe véve a 21. század szakmai színvonalának megfelelő,valós kockázatok felmérésén alapuló tervezési rendszert vezettek be. A kockázatbecslésalapján hazánk valamennyi települését úgynevezett katasztrófavédelmi osztályokba soroltákegy hármas skála alapján. Ez annyit jelent, hogy az I. katasztrófavédelmi osztályba sorolttelepüléseken a legmagasabb, míg a III. kategóriában a legalacsonyabb a lakosságot érintőtermészeti és civilizációs veszélyek kockázata. Az osztályba sorolás határozza meg az elégségesvédelmi szintet, a lakosság riasztásának, felkészítésének, a lakosságvédelmi módszer tervezésének,a védekezéssel kapcsolatos tervezésnek, valamint az induló katasztrófavédelmi készletminimumszintjének a meghatározásával. Napjainkban a polgári védelem a katasztrófavédelemintegráns része. Ugyanakkor megemlítendő, hogy számos országban a haderő kötelékébenlátják el a polgári védelem katasztrófavédelmi feladatait, hiszen a haderőknek szerte a világon,4A. Mauro: We all are civil protection! Stop Disasters, Vol. 29, 3–4.5Anderson: i. m. 1–16.
- Page 1 and 2: HonvédségiHSz 2020/5. Szemle1Szem
- Page 3 and 4: HonvédségiSzemle148. ÉVFOLYAM,20
- Page 5 and 6: HSz 2020/5., 3-18.Fókuszban3Kovác
- Page 7 and 8: HSz 2020/5. Fókuszban5talmazzák a
- Page 9 and 10: HSz 2020/5. Fókuszban7kibertér m
- Page 11 and 12: HSz 2020/5. Fókuszban9nagyon mark
- Page 13 and 14: HSz 2020/5. Fókuszban11módon épp
- Page 15 and 16: HSz 2020/5. Fókuszban13esetleges m
- Page 17 and 18: HSz 2020/5. Fókuszban15szervezetne
- Page 19 and 20: HSz 2020/5. Fókuszban17ÖSSZEGZÉS
- Page 21 and 22: HSz 2020/5., 19-34.Haderőszervezé
- Page 23 and 24: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 25 and 26: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 27 and 28: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 29 and 30: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 31 and 32: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 33 and 34: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 35 and 36: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 37 and 38: HSz 2020/5., 35-46.Molnár Gábor:H
- Page 39 and 40: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 41 and 42: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 43 and 44: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 45 and 46: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 47 and 48: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 49: HSz 2020/5., 47-57.Haderőszervezé
- Page 53 and 54: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 55 and 56: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 57 and 58: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 59 and 60: HSz 2020/5. Haderőszervezés, -fej
- Page 61 and 62: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 63 and 64: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 65 and 66: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 67 and 68: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 69 and 70: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 71 and 72: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 73 and 74: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 75 and 76: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 77 and 78: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 79 and 80: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 81 and 82: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 83 and 84: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 85 and 86: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 87 and 88: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 89 and 90: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 91 and 92: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 93 and 94: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 95 and 96: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 97 and 98: HSz 2020/5. Vezetés, felkészíté
- Page 99 and 100: HSz 2020/5. Logisztika97AZ ÜZEMELT
48 Haderőszervezés, -fejlesztés
HSz 2020/5.
A változó környezethez történő alkalmazkodást a polgári védelem úgy tudja megoldani,
ha megtalálja az egyensúlyi helyzetét, vagyis elengedhetetlen a katasztrófavédelmi feladatok
mellett a biztonsági környezet változásából eredő kihívásoknak megfelelő, fegyveres
összeütközések időszaki képességek újbóli kiépítése és folyamatos fenntartása is.
A POLGÁRI VÉDELEM A LÉGOLTALOM UTÁNI IDŐSZAKBAN
Magyarország polgári védelmének fejlődésében mindig nagy szerepe volt hazánk szövetségi
orientációjának, igy meghatározó jelentőséggel bírt a második világháborús német szövetség,
majd erős hatása volt a szovjet elkötelezésnek, valamint a Varsói Szerződésben elfoglalt
helyünknek, de ugyanúgy a rendszerváltás után az euroatlanti integrációs folyamatnak,
majd az EU-tagságunknak. 1
A szervezet, valamint a feladat- és intézkedési rendszere a légoltalomból kiindulva
– amelyet jelen írásnak nem célja bemutatni – hosszú utat futott be, és a hatvanas évekre
már nevében is felvette a polgári védelem megnevezést.
A polgári védelem feladatai idehaza elsőként a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt
Kormány 2002/1966. (I. 23.) számú kormányhatározatában jelentek meg. A határozat alapján
alapvető polgári védelmi feladatnak minősült „az ország lakosságának – a támadófegyverek
hatásai ellen – egyéni és kollektív védekezésre való felkészítése, életvédelmi létesítmények
létrehozása, a lakosság ellátása védőeszközökkel, a kitelepítés megszervezése és a légitámadások
hatásai elleni védelem”.
A bipoláris világrendben mindkét oldal a termonukleáris háború megvívására készült,
a honi tervek is erre a feladatrendszerre épültek fel, döntően a távolságvédelemre, vagyis a
lakosság kitelepítésére irányultak, de ugyanerre a feladatra készült a szemben álló tömb
polgári védelme is. 2
A hazai jogrendbe ezeket a feladatokat a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan
Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének
kihirdetéséről szóló 1989. évi 20. törvényerejű rendelet vezette be. A kiegészítő Jegyzőkönyveket
ugyancsak Genfben, 1977-ben fogadták el a szerződő felek, így a hazai jogrendbe
történő átültetése csaknem 12 évig tartott.
Ennek megfelelően a polgári védelem első, a magyar jogban megjelenített feladatrendszere
a fegyveres összeütközések időszakára vonatkozott („civil defence”), illetve vonatkozik,
hisz a jogszabály jelenleg is hatályban van. Természetesen a polgári védelem feladatai között
egyre hangsúlyosabban jelentek meg a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatkörök
idehaza és külföldön egyaránt. 3
A kétpólusú világrend felbomlásával a polgári védelem feladatrendszerében a hangsúly
egyre inkább áttevődött a természeti és a civilizációs katasztrófák elleni védekezésre,
valamint a „civil defence” elnevezés mellett megjelent a „civil protection” elnevezés is a
1
Muhoray Árpád: A polgári védelem fejlesztési szakaszai. Védelem Tudomány, 2018/1., 99. http://www.
vedelemtudomany.hu/articles/08-muhoray.pdf (Letöltés időpontja: 2020. 04. 21.)
2
David Alexander: From civil defence to civil protection and back again. Disaster Prevention and Management,
XI/3, Emerald Group Publishing Limited, 01. 08. 2002., 209–213.
3
William A. Anderson: Local civil defense in natural disaster: From office to organization. Ohio State University,
12. 1969. http://udspace.udel.edu/bitstream/handle/19716/1255/RS7.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltés
időpontja: 2020. 02. 14.)