You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
utazás
Kívül az Aranyháromszögön
BESZÉLGETÉS A VILÁGUTAZÓ TÓTH ISTVÁNNAL
Aki turistaként járt már Indiában, szinte elkerülhetetlenül megragadt a
klasszikus „Aranyháromszögben”, vagyis alapvetően arra az útra fizetett
be, amelynek keretében a három „alapvárost”, Delhit, Dzsaipurt és Agrát
tekinthette meg.
E
gy ekkora országban azonban bőséggel van más nézniés
felfedeznivaló, csak el kell térni a hagyományos úti
programtól. Ahogyan azt tette a magazinunkban már nem
egyszer szóhoz jutó és rendre pazar fotókkal is jelentkező
világutazó, dr. Tóth István.
„Nem javítottam csúcsot, vagyis változatlanul 147 országnál
tartok, ahová életem folyamán eddig eljutottam, de tudatosan
tekintettem el a rekordjavítástól – bocsátotta előre
beszélgetőtársunk, aki feleségével együtt kelt útra az év elején,
hogy a korábbi „bakancslistán” már kipipált térségeket
keressen fel.
„Újra akartuk látni a három országot, de nem ugyanazokba
a városokba, vidékekre vágytunk ezúttal, amikhez
korábban már volt szerencsénk – mesélte. – Régebben
külön-külön jártam már Indiában, Srí Lankán és a
Maldív-szigeteken is, ám ezúttal olyan lehetőség adódott,
hogy a háromba most egyetlen túra keretében juthattam
el ismét. Mi tagadás, belelkesedtünk, s nem sokat töprengtünk,
amikor kedvenc pécsi utazási irodánk ajánlatáról
értesültünk. Amely úgy szólt, hogy 2020. január-februárra
szerveznek közös utat Nyugat-Indiába, Srí Lankára és a
Maldív-szigetekre.”
A háromdiplomás villamosmérnök
hozzáfűzte, várakozásaikat jócskán
felülmúlva sok-sok újat nyújtott nekik
az egzotikus ázsiai körút, amelynek
lényegét jómaga így foglalta össze:
„Indiában már kétszer is jártam, de
mindig csak az Aranyháromszögben,
illetve egyszer Dardzsilingben is voltam,
ahogy mentünk Nepál felé, de korábban
nem láttuk a nyugati részt. Hát ez
teljesen más, mint amit mi tapasztaltunk
Delhiben, Dzsaipurban, Agrában,
vagy akár Dardzsilingben is. Aztán:
van legalább ezer darab Maldív-sziget
az Indiai-óceánban, India délnyugati
36