Családi Kör, 2019. augusztus 22.

More documents

Recommendations

Info

KÖZÉLET Huszonkét éve hiányzik (nekem biztosan) Szükséges az elmúlt két héten megjelent írásaimhoz megjegyzéseket mellékelni. A történelem egyszer tragédiaként, másszor komédiaként ismétlődik cikkel kapcsolatban arra vártam, hogy valaki felismeri az idézeteket. Mivel senki nem küldött e-mailt, arra gondoltam, mindez ismeretlen, habár még az is meglehet, akadt olyan, aki nem merte leírni a hírhedt alkotó nevét és a személyétől még hírhedtebb mű címét. Így most én írom le, a mű címe Harcom, de ha az alkotó nevét és az eredeti címet is feljegyzem (Adolf Hitler: Mein Kampf), mindenki tudhatja, miről is szerettem volna írni. A múlt heti írásból (Névtelen „hőseink” nevesítése) szándékosan kihagytam egy fényképet, mert Keszég Károly szintén elhunyt, mégpedig 1997. május 26-án. Úgy hiszem, ő sokkal többet megérdemel egy fényképnél, hiszen írásai mind a mai napig etalonként szolgálhatnak mind a valamikori társai, mind pedig a felnövekvő új újságíró-nemzedék számára. Szándékomban áll, hogy „egyes harcostársait” szembesítsem Karcsi néhány örök érvényű gondolatával, különösen azokat, akik, ki tudja, milyen indíttatásból ma már egészen más értékeket (vagy ezeket még értéknek sem nevezhetem?) képviselnek, miközben fennhangon „osztják az észt” az egyesek szerint egy és megváltoztathatatlannak hitt, esetleg csak hirdetett „ige” alapján! „Nem írok többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés. Most nem a Naplóról beszélek, hanem az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést. Ez a közeg nem tűri el a szuverén egyéniséget, nem látja, hogy itt maga körül nemcsak azok az értékek termelődnek, amelyeket maga fedez fel, hanem olyanok is, amelyek többek annál, hogy egyszerűen csak felmutathatók legyenek. Mert minden közösséghez való tartozás mégsem a múltat, hanem a jelent jelenti, azt az érzékenységet, amely a dolgok mélyére hatol – s nem áll meg a felület simaságánál. A politikus megvan önmagával, hiszen elérte, amit akart, vagy ismét morgolódik, átkozódik. Az értelmiség megvan önmagának, köszöni szépen, jól van. Legföljebb az anyaország felé kacsingat jó pénzekért, noha azt a kifejezést, hogy „anyaország”, inkább csak behelyettesítette, gyakran az »internacionalizmus« helyébe. Akik elmentek, azok is vagy hősök, vagy áldozatok, s akik valamire jutottak, érdekes mód jórészt olyan helyen prosperálnak, amelyeket azelőtt mélyen megvetettek nemzeti mivoltuk miatt. Vala egykor a szó becsülete, s leve annak elveszettsége.” (Keszég Károly: Döffenés. Napló – utolsó szám –, 1997. 05. 09.) KESZÉG KÁROLY Ha mást nem, az utolsó előtti két mondatot nem lenne szabad senkinek sem elfelejteni. Ezek a megállapítások akkoriban csak (jó)néhány személyre voltak érvényesek, ma pedig egy „népmozgalom” tagjai is magukra ismerhetnek. Karcsi gondolatai jóslatként jelentek meg mindennapjainkban, ami miatt sokan, nagyon sokan képtelenek szembenézni ezekkel a gondolatokkal, de akár azt is leírhatom, valamikori önmagukkal. Én nem ítélem el, egyedül sajnálom őket! Karcsi halála óta nálunk sok minden megváltozott. Nem akarok pálcát törni senki felett, így nem minősítem a változásokat, hiszen egyesek szerint ezek pozitív, mások szerint pedig igencsak negatív irányba hatottak mind a társadalmi környezetre, mind pedig az itt élő emberek életére. Úgy tűnik, az anyaországban, de Szerbiában is a jelenleg „működő” hatalmi berendezkedést a következő fogalom segítségével lehet legtalálóbban meghatározni: Proletárdiktatúra – az államhatalom alapjaként a proletariátust megjelölő, valójában azonban a kommunista párt egyeduralmát megvalósító diktatúra. Az olvasónak nem kell mást tennie, csak a proletár és a kommunista szavakat helyettesíteni egyetlennel, a nemzeti kifejezéssel. Én nem is csodálkozom, hiszen azok a személyek, akik megtestesítik (akár úgy is fogalmazhatok: magukhoz ragadták) a hatalmat, a régi, szocialista vagy kommunista államban (Szerbiában többek is a kumroveci Josip Broz Tito Politikai Iskolában) „szocializálódtak”, arról pedig most nem kívánok írni, mi is volt rájuk a legnagyobb hatással, az akkori diktátor(ok) személyes példája, az oktatás és nevelés, vagy esetleg a családi környezet. Nem tudom, emlékeznek-e még, Karcsit leginkább a menni, vagy maradni kérdés foglalkoztatta, írásaiban mindez vissza-viszszatérő gondolatként volt jelen. Olvassuk el e gondolatok egyikét: „…»A magyarság állapot« – ha jól emlékszem, így fogalmazott Örkény István. Erről az állapotról csak annyit, hogy a Napló megjelenése óta eltelt három esztendőben maga a magyarság is kicserélődött. Itt menekülésre vagy maradásra kárhoztatott. Elég baj, s nyilván az elmúlt évtizedek megtorlási, majd elaltatási taktikájának nagyban köszönhető, hogy először az értelmiség egy jelentős hányada távozott. Mások itt is a hallgatást és beletörődést választották, majd pakoltak, és mentek. Összes vitáink közepette ma úgy látom, nagyobb tömörülésre van szükség, mint bármikor. És itt elsősorban azokra gondolok, akiknek helyzetükből adódóan mindig is többet kell vállalniuk, mint másoknak; a most megosztott és több hazában egyszerre otthon levő és hazátlan értelmiségre...” (Keszég Károly: Indián keretregény egy sápadtarcú vallomásához. Napló, 1993. 05. 12.) Igaz, a Napló megjelenése óta 29 esztendő telt el, az előidéző ok ma már nem a háború előli, hanem a nincstelenségtől való menekülés, mégis érdemes elgondolkodni minderről! BALLA Lajos 14 2019. augusztus 22.
A halál hídja KÜLFÖLD Két ember meghalt egy orosz rakétakísérlet közben – olvashattuk a hírt augusztus 8-án. A nem túl terjedelmes információ el is sikkadt a nagy nyári melegben, Oroszország messze van, a rakétakísérletekről úgysem sokat lehet (pontosan) tudni, hogy emberek halnak meg balesetben, hát az pedig ugyan tragikus, de azért mégsem szokatlan. Annyi derült ki csupán, hogy egy bizonyos Arhangelszk nevű város közelében, egy katonai létesítményben történt baleset egy rakétakísérlet közben, két ember meghalt, kettő pedig megsebesült. Emellett egy, a helyszíntől harminc-negyven kilométerre lévő városban a polgármesteri hivatal közölte: a településen a háttérsugárzás szintje egy fél órára a normális kétszázszorosára (!!!) nőtt, de később visszaállt a normális szintre. Az orosz hadügyminisztérium viszont mindenkit megnyugtatott, tudatta, hogy nincs semmilyen sugárveszély. Több környékbeli településen viszont felvásárolta a lakosság a jódkészleteket… Két nappal később azt olvashattuk, hogy öt halottja van a balesetnek. Meg azt is, hogy tesztelés közben robbant fel egy rakéta sugárhajtóműve egy katonai lőtéren. Ezt már a Roszatom, az orosz állami atomenergetikai vállalat közölte, ahogyan azt is, hogy a sérülteket „különleges egészségügyi intézetbe szállították, ahol megfelelő egészségügyi ellátásban részesítik őket”. Valami olyasmit is kiizzadt magából az orosz állami óriás, miszerint a „folyékony üzemanyagú rakétamotor izotópos erőforrása” robbant fel. Atomfizikusnak kell lenni, hogy ezt valaki megértse, de már a ténytől is, hogy szükség lenne egy atomfizikusra, az ember indul a gyógyszertárba jódtablettáért… Az orosz hatóságok a Fehér-tengeren lezártak egy öblöt is a civil forgalom elől egy hónapra: ez elég ok volt arra, hogy az emberek találgatni kezdjenek, hogy vajon a víz szennyeződött, vagy netán valamilyen keresőakció van folyamatban… Ekkor már terelődött némi figyelem a történésekre. Az érdeklődőbbek utánakerestek, így kiderült, hogy a baleset Oroszország északi-tengeri partvidékén, a Nenoksza rakétakísérleti telep előtti vízszakaszon történt. Kicsit irritáló volt az is, hogy az említett város honlapjáról nyom nélkül tűnt el a sugárzási szint megemelkedésére vonatkozó adat. De a találgatások inkább a felrobbant fegyver milyenségére irányultak. Aztán a baleset után kilenc nappal egy orosz ellenzéki lap, a Moscow Times arról számolt be: a baleset sérültjeit úgy vitték a városi kórházba, hogy az orvosoknak és a nővéreknek „elfelejtettek” szólni a páciensek esetleges sugárfertőzöttségéről, így aztán az egészségügyi személyzet sem használt az ellátásuk közben semmilyen védőfelszerelést. A KGB utódszervezete, az FSZB a kórházi dolgozókkal aláíratott egy titoktartási szerződést, így a lapnak nyilatkozók nem vállalták a nevüket, de azt elmondták: az orosz hatóságok vállalták, hogy Moszkvában elvégzik a kórház munkatársainak egészségügyi kivizsgálását, de már az első csoport tesztjei után inkább a laboratóriumot szállították át Arhangelszkbe. Ugyanis az elsőként megvizsgált orvosok egyikének szervezetében radioaktív anyagot mutattak ki, noha nem tudni, hogy fertőzöttsége milyen mértékű. Mindez persze simán csak elsikkadt volna a strandszezonban, amikor az emberek nem igazán fogékonyak a komolyabb öszszefüggések kutatására – ha nincs a HBO. A csatorna ugyanis májusban kezdte vetíteni ötrészes minisorozatát, a Csernobilt. Amely ugyan nem dokumentumfilm, nem is akként kell nézni (noha megdöbbentő az a minden részletre kiterjedő alaposság, amellyel a készítők igyekeztek megmutatni 1986 Szovjetunióját, illetve a tragédia okait és következményeit), mégis elképesztő pontossággal mutatja be, hova vezet az, ha a hatalomban lévők egyfelől hazudnak a népnek, majd már a saját hazugságaikat is elhiszik, és úgy hozzák az újabb, rosszabbnál rosszabb döntéseket. A Csernobil elképesztő pontossággal mutat rá arra, hogy mekkora tragédiát okozhat, ha olyanok kerülnek döntéshozói pozícióba, akik egyszerűen nem értenek a dolgukhoz. Akkor fordul elő olyasmi, hogy egy atomfizikus hiába próbálja észérvekkel meggyőzni a cipészt arról, hogy mit kellene tenni a még nagyobb bajok elkerülése érdekében. A Csernobil, amellett, hogy filmes szempontból minden szegmensében kiváló munka, azért is tudott akkorát ütni, mert a harmincas korosztálytól felfelé mindenkinek van emléke arról, hogy éppen hol tartózkodott, mit csinált 1986. április 26-án, másfelől pedig azóta tudjuk azt is, hogy milyen mértékű tartós károkat okozott. Csernobil az emberi hülyeség szinonimájává vált; az ember által okozott pusztításnak, a hozzá nem értésnek, az értelmetlen parancsok, utasítások szolgalelkű, gondolkodás nélküli végrehajtásának, a nemtörődömségnek, az egyén (és a rendszer) önnön tévedhetetlenségbe vetett hitének szinonimájává. A sorozat egy pillanatában Pripjaty lakói egy vasúti hídról nézik az égő atomerőművet, s a fiatal pár mosolygó arccal gyönyörködik a látványban, miközben gyermekek játszanak az egyre magasabbra rakódó hamut rugdosva: utóbb ezt a helyet „a halál hídjának” nevezték el, hiszen az éjszakai „látványosságban” gyönyörködők egyike sem élte túl a katasztrófát – amelyről még csak nem is tudták, hogy katasztrófa. Ez történik akkor, amikor az egyén valóságérzékelését elnyomja a „fentről jövő” hazugságáradat, amikor még az is elhiszi a hazugságot, aki mondja. Ugyanis aki nem képes szembenézni az igazsággal, az nem tudja sem a bajt megelőzni, sem a károkat enyhíteni. Mert nem tud róluk. És nem feltétlenül kell most atomerőmű-katasztrófára gondolni. Aki például nem vesz tudomást arról, hogy folyamatosan vándorolnak el a vajdasági magyarok, hogy folyamatosan ürülnek ki a városok és falvak, az küzdeni sem tud a jelenség ellen, s teljesen hiábavalónak nevezi, „riogatásnak” mondja, hogy mások erre rámutatnak, de attól még a tények még tények maradnak. „…az igazság még ott van, akár látjuk, akár nem, akár akarjuk látni, akár nem. Az igazságot nem érdekli, mire van szükségünk, vagy mit akarunk. Nem érdekli sem a kormányunk, sem az ideológiánk, sem a vallásunk. Ott várakozik örök időkön át” – mondotta volt Legaszov professzor 1986-ban. Az oroszországi nukleáris baleset után a jódkészleteket felvásárló emberek ezt már tudják. Hiába mondja nekik esténként a tévébemondó, hogy nincs sugárveszély. Ideje lenne róluk példát venni. Nem a bemondókról, hanem a jódvásárlókról. KOCSÁNYOS Pálma 2019. augusztus 22. 15
Page 1: Független vajdasági hetilap, 2019
Page 4 and 5: tartalom A tudatosabb életmódért
Page 6 and 7: egypercesek „Szent István örök
Page 8 and 9: Környezetvédelem A tudatosabb él
Page 10 and 11: oktatás Az iskola nem a pokol, de
Page 12 and 13: Riport A parasztolimpia sok elszár
Page 16 and 17: Igaz történet Tumor, miért vagy
Page 18 and 19: Riport Egy rendezvény, sok-sok él
Page 20 and 21: sorsok Ha nincs pénzed, akkor már
Page 22 and 23: gyerekszoba Szász Imre A csavargó
Page 24 and 25: vendégségben Malmozni jó Malom v
Page 26 and 27: ÖTLETSAROK Grillparti a kert köze
Page 28 and 29: gurulunk Jogosítvány igénylése
Page 30 and 31: KÖZÉLET - OKTATÁS Vajdasági mag
Page 32 and 33: fejtörő Sakkrovat 33. feladvány
Page 34 and 35: Óriásrejtvény Nyereményeinket a
Page 36 and 37: Műveltségi teszt 1. Milyen munká
Page 38 and 39: KÉPHISTÓRIÁK Fél szemét mindig
Page 40 and 41: nem a gólya hozza Egy év alatt h
Page 42 and 43: SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK A B
Page 44 and 45: CSALÁDI HIRDETŐ INGATLAN Újvidé
Page 46 and 47: konyha Őszibarackos édességek Ő
Page 48 and 49: humor BORULÁS BUSZ ÚJ OTTHON Egy
Page 50 and 51: Széljegyzetek mindennapjainkról (
Page 52 and 53: péntek, augusztus 23. rtv A TV-MŰ
Page 54 and 55: szombat, augusztus 24. A TV-MŰSOR
Page 56 and 57: vasárnap, augusztus 25. rtv A TV-M
Page 58 and 59: hétfő, augusztus 26. A TV-MŰSOR
Page 60 and 61: kedd, augusztus 27. A TV-MŰSOR TÁ
Page 62 and 63: szerda, augusztus 28. A TV-MŰSOR T
Page 64 and 65:
csütörtök, augusztus 29. rtv A T
Page 66:
Támogasson bennünket! Fizessen el
show all

Családi Kör, 2019. augusztus 22.

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?