You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
KÉPHISTÓRIÁK<br />
Az istenek (újjá)születése<br />
„Zeusz italáldozatán van-e dallal zengeni méltóbb<br />
más, mint ő maga, ő az örökké úr, a nagy isten,<br />
Gígászok leverője, itélő égilakók közt?<br />
Szóljon a dal Diktaioszról, vagy zengje Lükaioszt?<br />
Mert kétes születési helyed, kétségben a lelkem.<br />
Zeusz, mondják, hogy az Ída hegyén jöttél a világra,<br />
s mondják: Arkadiában; atyánk, melyikük hazudik hát?<br />
»Krétaiak mindig hazugok«, hisz sírt is emeltek<br />
néked, urunk; de te nem haltál meg, mert vagy örökké,<br />
Parrhasziában szült téged Rhea, hol legerősebb<br />
cserjés nő a hegyen körben: szent most is e tájék,<br />
és oda nem mehet Eileithűiát hívni sem asszony,<br />
sem pedig állat, mert ama tájat Rheia-bereknek,<br />
ősi szülő-berkének hívja ma Ápia népe.<br />
Édesanyád miután megszült felséges öléből,<br />
nyomban forrásért kutatott, hogy benne szülése<br />
szennyét megmoshassa, s a tested akarta lemosni.<br />
Csakhogy a nagy Ládón még nem s nem folyt Erümanthosz,<br />
legragyogóbb a folyók közt; nem folyt víz az egész nagy<br />
Arkadiában: bár úgy volt, hogy bővizü lesz még<br />
a neve; ám akkor, hogy Rheia megoldotta övét, csak<br />
tölgyfákat termett hátán a folyó, az Iáón,<br />
még nem volt ott víz, a Melasz meg sok szekeret vitt<br />
és ama Kárión útján, mely most tele vízzel,<br />
fészket ütöttek a csúszómászók és a gyalogló<br />
átkelt Kráthiszon és a kavicsboritotta Metópén<br />
s szomjuhozott, bár talpa alatt volt rejtve a sok víz.<br />
Ott tehetetlen kínok közt szólt Rheia, az úrnő:<br />
»Szülj te is, édes Gaia, hiszen fájdalmaid enyhék.«”<br />
Az ókori Kallimakhosz írt így a Zeuszhoz fohászkodó himnuszában,<br />
no és persze Devecseri Gábor (1917–1971) remek magyar tolmácsolásában…<br />
Hiszen a magyar költő nemcsak kiváló író és klaszszika-filológus<br />
volt, hanem minden idők egyik legjobb műfordítója<br />
is, neki köszönhetjük az antik görög és római irodalom sok-sok remekművének<br />
magyar változatát, és sorait olvasva élvezhetjük azt a<br />
kifinomult nyelvezetét, amelyet Devecseri nemcsak a saját műveiben<br />
csillogtatott meg rendszeresen, de igényesen kölcsönözte azt<br />
az évszázadokkal korábban élt szerzőknek – s így már egy egészen<br />
sajátságos módon: a szerzőtársainak – is. Van az úgy, kérem tisztelettel,<br />
hogy olykor embereket a fizikai valójukban kilométerek vagy<br />
esztendők ezrei választanak el egymástól, mégis kiválóan tudnak<br />
egymásra reflektálni vagy közösen remekműveket alkotni.<br />
Devecseri pedig úgy mozgott az antik szerzők sorai és művei között,<br />
mintha valóban a sors- és kortársuk lett volna…<br />
Még ha ez a fizikai valójában nem is adatott meg neki. Szellemében<br />
és szellemiségében mégis ott élt közöttük, (ki)leste és ismerte<br />
minden gondolatukat, éles szemmel felügyelte a cserépszavazásokat,<br />
alkudozott velük a rabszolgapiacon, és hát igen, szigorú<br />
pillantással megmérte verslábaik pontosságát, hexametereik valós<br />
súlyát. A fordító ugyanis egyfajta felügyelő is egyben. A szerzők<br />
bárkit átverhetnek, olvasót, szerkesztőt, kiadót, ha megvan bennük<br />
a kellő szélhámosság, a szemfényvesztésre való hajlam. Egy valakit<br />
nem verhetnek át… A fordítójukat! A fordító ugyanis nemcsak értelmezi<br />
és egy másik nyelven újrameséli soraikat, de ahhoz, hogy<br />
Devecserihez foghatóan méltó munkát végezzen, újra is kell élnie<br />
minden gondolatukat, minden írásjelük és sejtetésük összes mögöttes<br />
tartalmával együtt.<br />
A fordítónak tehát hinnie kellett Zeusz nagyságában is legalább<br />
annyira, mint Kallimakhosznak a maga korában. De talán nem feltétlenül<br />
elég hinnie benne… Ennél egy kicsivel több kell. Alázatra<br />
van szüksége… Márpedig akármelyik kötetet is kapjuk le hirtelen a<br />
polcról, szinte valamennyi Devecseri-fordításból megdöbbentő – s<br />
egyszerre lenyűgöző – módon perzsel az alázat.<br />
Tisztelni az antik világ számunkra, a mi hitvilágunk számára idegen<br />
isteneit. „A titokzatos erőkkel csínján kell bánni”, mert bizony<br />
„rosszkor derül ki néha, hogy vannak” – ahogy Müller Péter Sziámi<br />
is megénekelte már az egyik költeményében. Így szüli meg hát,<br />
ilyen csínján bánva a felvállalt témájával – vagyis az antik szerzők<br />
eredeti műveivel – a saját alázatából a fordító az antik mitológia<br />
minden egyes mozzanatát, s az antik istenek családjának átláthatatlan<br />
sokaságát. Évszázadokkal ezelőtt letűnt istenek<br />
születnek újjá a fejében, a gondolataiban,<br />
a tolla hegyén… Az ő személyes valóságában és<br />
személyes terében, amit ily módon bőkezűen<br />
megoszt velünk.<br />
Mintegy jelenné – a mi hétköznapi jelenünkké<br />
– emelve a múltat, amelyben épp neki köszönhetően<br />
itt élhetünk ma is, a 21. században is, mi<br />
is tovább…<br />
Újabb évtizedeken átszáguldva pedig most<br />
egy laza mozdulattal ismét a kolozsvári egyetemisták<br />
2005-ös IGEN-villámcsődületének fotódokumentációjából<br />
választottunk egy felvételt<br />
erre a hétre, nemcsak azért, hogy beosonjunk<br />
témánkkal akár még egy újabb évezredbe is, hanem<br />
elsősorban a titokzatos erők okán… IGEN,<br />
már csak azért is, hogy kifürkésszük, vajon milyen<br />
titokzatos erők működnek ezen a cédélemezen,<br />
amelyre ez a fiatalember vastag, alkoholos filctollal<br />
felírta ezt a négy betűt: IGEN. S igen, hogy<br />
kifüleljük, „Zeusz italáldozatán” vajh mily dallal illenék<br />
zengeni őt méltón?...<br />
(szpray)<br />
38 <strong>201<strong>9.</strong></strong> <strong>május</strong> <strong>9.</strong>
Change language