07.05.2019 Views

Családi Kör, 2019. május 9.

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Válóok?<br />

horogra akadva<br />

Egy ismert, határon túli, horgászcikkeket gyártó és forgalmazó<br />

nagykereskedő a blogjában egy igen érdekes jelenséggel<br />

foglalkozik. Az egyik, jómódúnak látszó vevője arra kérte,<br />

hogy címkézze felül a valós árat az ott vásárolt, nem éppen<br />

olcsó orsó dobozán, azaz hagyjon el egy nullát a szám végéről.<br />

A kereskedő eleget tett a kérésnek, de szerinte az ilyen<br />

hozzáállás a házasélet romlásához is vezethet, mivel a teljes<br />

bizalomvesztés mindig apró hazugságokkal kezdődik.<br />

Nem szeretnék vitatkozni a fenti állítással, csak úgy gondoltam,<br />

hogy ez egy olyan téma, amely megérdemli,<br />

hogy egy kicsit foglalkozzunk vele. Van egy pecás mese,<br />

amely arról szól, hogy a feleség eladja a férje újonnan<br />

vásárolt horgászbotját, mégpedig a duplájáért a bevallott árnak. A<br />

nyélbeütött jó üzletet boldogan újságolja el férjének, miközben azt<br />

az ájulás kerülgeti, mivel előzően csak a tizedét vallotta be a valós<br />

értéknek. Létezik egy horgászátok is az ilyen „csaló” viselkedésmód<br />

kapcsán, amely úgy hangzik, hogy: Adja el a feleséged a horgászcuccodat<br />

azon az áron, amelyet bevallottál neki!<br />

Mondhatnánk azt, hogy ez is csak egy rosszmájú sztereotípia,<br />

amilyenből nagyon sok kering a köztudatban, pedig őszintén bevallva,<br />

van némi alapja az ilyen meséknek. Nem is az a kérdés, hogy<br />

létezik-e hasonló hozzáállás, inkább az, hogy milyen mértékű a füllentés.<br />

Mint minden bűnnek, az ilyen félrevezetéseknek is vannak<br />

megbocsátható és „halálos” változatai. Magamból kiindulva egész<br />

tanulmányt írhatnék erről a témáról, amelynek szinte minden fázisát<br />

megéltem, vagy legalábbis találkoztam vele a több mint félszáz<br />

éves horgászmúltam alatt.<br />

Gyerekkoromban még nem kellett sokat költeni felszerelésre,<br />

jóformán a ház körül előforduló dolgokból fabrikáltuk a halfogó<br />

eszközöket. Elég volt a bütyköléshez egy egyenesebb mogyoróvessző,<br />

néhány méter „duncspárga”, libatoll és gombostű. Az ilyen<br />

cserkészszerelékkel fogott halakat eladtam a szomszédoknak, a<br />

kereseten pedig már igazi műanyag zsinórt és alumínium horgokat<br />

vehettem. Később, a családalapítás után sem volt még gond a<br />

pecás cikkek beszerzésével, hiszen mindig a legolcsóbb dolgokat<br />

vittem haza.<br />

Életem delén, amikor már rendezett polgári életet éltem, keresetemből<br />

lelkiismeret-furdalás nélkül megvásárolhattam a drágább<br />

darabokat is. A bajok ott kezdődtek, amikor a sors összehozott a<br />

versenyzéssel. Az ehhez szükséges felszerelésnek köze nincsen a<br />

„közpecához”, szinte mindent újra kellett beszereznem, mégpedig<br />

nem éppen publikus áron. Mint a legtöbb rendes horgász, én is<br />

hazaadtam az egész fizetésemet, pecára pedig a napidíjakból meg<br />

a túlórákból csippentettem le a szükséges összeget. Így is állandó<br />

lelkiismeret-furdalás gyötört, amely arra ösztönzött, hogy még többet<br />

dolgozzak. Az intézeti feladatok mellett elvállaltam az egyetemi<br />

gyakorlatokat is, azonfelül még a szabadnapokon „maszekmunkát”<br />

is végeztem.<br />

Életem párja nem csinált kérdést a horgászcikkek gyarapodásából,<br />

egészen addig, míg el nem követtem egy szarvashibát. A<br />

carbon botok megjelenésekor a fekete szín volt a meghatározó,<br />

így első ránézésre nem lehetett megkülönböztetni őket. Néhány<br />

versenyt sorozatban a Palicsi-tavon hatméteres bottal nyertek<br />

a horgásztársak. Mivel nekem nem volt ilyenem, vettem egyet,<br />

mégpedig egy rikítósárga Maver Winnert. Miután megkaptam,<br />

az udvaron készítettem hozzá a megfelelő hosszúságú szereléket,<br />

amikor nejem meglátta az olasz csodát. „Ez új!” – bökött rá a<br />

földön fekvő pálcára. Határozatlanul szabadkoztam, mire ő arra<br />

hivatkozott, hogy sárga botom még sohasem volt. Azután feltett<br />

egy számomra igen kellemetlen kérdést, mármint azt, hogy menynyibe<br />

került az új szerzemény. Akkoriban még szinte aranyáron<br />

mérték a carbon botokat (majdnem 100 márkába került métere,<br />

Markovićék 1:7-hez adták a devizát). Én elsőre őszintén bevallottam,<br />

hogy 500! Feleségem tágra nyílt szemmel kérdezett vissza:<br />

„500 dinárt adtál egy botért?” Erre bizonytalanul rábólintottam,<br />

mire ő azzal zárta le a diskurzust, hogy nem baj. Ez a kijelentés<br />

kissé gondba ejtett, mint később kiderült, nem alaptalanul. Másnap<br />

megjelentek nálunk a szobafestők, és egész héten mázolták a<br />

házunk belsejét, a nappali falát pedig nemesvakolattal burkolták<br />

be. A munkálatok értéke bőven meghaladta a sárga botom valós<br />

árát, úgyhogy összeadva a két tétel jóval felülmúlta még a 14,5<br />

méteres rakós botom értékét is.<br />

Mindenesetre el kell gondolkodni azon, hogy milyen felszereléssel<br />

horgászik az ember, mert a túlzott takarékosság akár életünk<br />

halának az elvesztéséhez is vezethet. Így járt valamikori öreg horgászcimborám,<br />

amikor a Topolyai-tavon megakasztott egy hatalmas,<br />

addig sohasem látott méretű csukát, és az elnyűtt, több évig<br />

használt zsinege elpattant. Szótlanul ácsorgott egy darabig a parton,<br />

majd sírósan kifakadt: „Ej, Józsikám, ha hazamegyünk, de megverem<br />

az asszonyt!” Kérdően néztem rá, mire ő elmagyarázta, hogy<br />

minden pecacucc vásárlása után a neje nagy patáliát csap, ezért ő<br />

inkább hanyagolja a horgászboltba járást.<br />

HUZSVÁR József<br />

<strong>201<strong>9.</strong></strong> <strong>május</strong> <strong>9.</strong> 37

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!