Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Válóok?<br />
horogra akadva<br />
Egy ismert, határon túli, horgászcikkeket gyártó és forgalmazó<br />
nagykereskedő a blogjában egy igen érdekes jelenséggel<br />
foglalkozik. Az egyik, jómódúnak látszó vevője arra kérte,<br />
hogy címkézze felül a valós árat az ott vásárolt, nem éppen<br />
olcsó orsó dobozán, azaz hagyjon el egy nullát a szám végéről.<br />
A kereskedő eleget tett a kérésnek, de szerinte az ilyen<br />
hozzáállás a házasélet romlásához is vezethet, mivel a teljes<br />
bizalomvesztés mindig apró hazugságokkal kezdődik.<br />
Nem szeretnék vitatkozni a fenti állítással, csak úgy gondoltam,<br />
hogy ez egy olyan téma, amely megérdemli,<br />
hogy egy kicsit foglalkozzunk vele. Van egy pecás mese,<br />
amely arról szól, hogy a feleség eladja a férje újonnan<br />
vásárolt horgászbotját, mégpedig a duplájáért a bevallott árnak. A<br />
nyélbeütött jó üzletet boldogan újságolja el férjének, miközben azt<br />
az ájulás kerülgeti, mivel előzően csak a tizedét vallotta be a valós<br />
értéknek. Létezik egy horgászátok is az ilyen „csaló” viselkedésmód<br />
kapcsán, amely úgy hangzik, hogy: Adja el a feleséged a horgászcuccodat<br />
azon az áron, amelyet bevallottál neki!<br />
Mondhatnánk azt, hogy ez is csak egy rosszmájú sztereotípia,<br />
amilyenből nagyon sok kering a köztudatban, pedig őszintén bevallva,<br />
van némi alapja az ilyen meséknek. Nem is az a kérdés, hogy<br />
létezik-e hasonló hozzáállás, inkább az, hogy milyen mértékű a füllentés.<br />
Mint minden bűnnek, az ilyen félrevezetéseknek is vannak<br />
megbocsátható és „halálos” változatai. Magamból kiindulva egész<br />
tanulmányt írhatnék erről a témáról, amelynek szinte minden fázisát<br />
megéltem, vagy legalábbis találkoztam vele a több mint félszáz<br />
éves horgászmúltam alatt.<br />
Gyerekkoromban még nem kellett sokat költeni felszerelésre,<br />
jóformán a ház körül előforduló dolgokból fabrikáltuk a halfogó<br />
eszközöket. Elég volt a bütyköléshez egy egyenesebb mogyoróvessző,<br />
néhány méter „duncspárga”, libatoll és gombostű. Az ilyen<br />
cserkészszerelékkel fogott halakat eladtam a szomszédoknak, a<br />
kereseten pedig már igazi műanyag zsinórt és alumínium horgokat<br />
vehettem. Később, a családalapítás után sem volt még gond a<br />
pecás cikkek beszerzésével, hiszen mindig a legolcsóbb dolgokat<br />
vittem haza.<br />
Életem delén, amikor már rendezett polgári életet éltem, keresetemből<br />
lelkiismeret-furdalás nélkül megvásárolhattam a drágább<br />
darabokat is. A bajok ott kezdődtek, amikor a sors összehozott a<br />
versenyzéssel. Az ehhez szükséges felszerelésnek köze nincsen a<br />
„közpecához”, szinte mindent újra kellett beszereznem, mégpedig<br />
nem éppen publikus áron. Mint a legtöbb rendes horgász, én is<br />
hazaadtam az egész fizetésemet, pecára pedig a napidíjakból meg<br />
a túlórákból csippentettem le a szükséges összeget. Így is állandó<br />
lelkiismeret-furdalás gyötört, amely arra ösztönzött, hogy még többet<br />
dolgozzak. Az intézeti feladatok mellett elvállaltam az egyetemi<br />
gyakorlatokat is, azonfelül még a szabadnapokon „maszekmunkát”<br />
is végeztem.<br />
Életem párja nem csinált kérdést a horgászcikkek gyarapodásából,<br />
egészen addig, míg el nem követtem egy szarvashibát. A<br />
carbon botok megjelenésekor a fekete szín volt a meghatározó,<br />
így első ránézésre nem lehetett megkülönböztetni őket. Néhány<br />
versenyt sorozatban a Palicsi-tavon hatméteres bottal nyertek<br />
a horgásztársak. Mivel nekem nem volt ilyenem, vettem egyet,<br />
mégpedig egy rikítósárga Maver Winnert. Miután megkaptam,<br />
az udvaron készítettem hozzá a megfelelő hosszúságú szereléket,<br />
amikor nejem meglátta az olasz csodát. „Ez új!” – bökött rá a<br />
földön fekvő pálcára. Határozatlanul szabadkoztam, mire ő arra<br />
hivatkozott, hogy sárga botom még sohasem volt. Azután feltett<br />
egy számomra igen kellemetlen kérdést, mármint azt, hogy menynyibe<br />
került az új szerzemény. Akkoriban még szinte aranyáron<br />
mérték a carbon botokat (majdnem 100 márkába került métere,<br />
Markovićék 1:7-hez adták a devizát). Én elsőre őszintén bevallottam,<br />
hogy 500! Feleségem tágra nyílt szemmel kérdezett vissza:<br />
„500 dinárt adtál egy botért?” Erre bizonytalanul rábólintottam,<br />
mire ő azzal zárta le a diskurzust, hogy nem baj. Ez a kijelentés<br />
kissé gondba ejtett, mint később kiderült, nem alaptalanul. Másnap<br />
megjelentek nálunk a szobafestők, és egész héten mázolták a<br />
házunk belsejét, a nappali falát pedig nemesvakolattal burkolták<br />
be. A munkálatok értéke bőven meghaladta a sárga botom valós<br />
árát, úgyhogy összeadva a két tétel jóval felülmúlta még a 14,5<br />
méteres rakós botom értékét is.<br />
Mindenesetre el kell gondolkodni azon, hogy milyen felszereléssel<br />
horgászik az ember, mert a túlzott takarékosság akár életünk<br />
halának az elvesztéséhez is vezethet. Így járt valamikori öreg horgászcimborám,<br />
amikor a Topolyai-tavon megakasztott egy hatalmas,<br />
addig sohasem látott méretű csukát, és az elnyűtt, több évig<br />
használt zsinege elpattant. Szótlanul ácsorgott egy darabig a parton,<br />
majd sírósan kifakadt: „Ej, Józsikám, ha hazamegyünk, de megverem<br />
az asszonyt!” Kérdően néztem rá, mire ő elmagyarázta, hogy<br />
minden pecacucc vásárlása után a neje nagy patáliát csap, ezért ő<br />
inkább hanyagolja a horgászboltba járást.<br />
HUZSVÁR József<br />
<strong>201<strong>9.</strong></strong> <strong>május</strong> <strong>9.</strong> 37
Change language