Családi Kör, 2019. május 9.

A kórházi ágyon
Megkeresésemre válaszolva Csapody Tamás elmondta, hogy habár
2014 óta – tehát a kötet megjelenése után is – folyamatosan gyűjti az
egykor Borban raboskodottak adatait, Szerb László nevével még nem
találkozott. „A családi irattárat nézve újra meg újra felötlik, hogy menynyi
mindent nem őrzött meg a történelem. És aztán itt van az is, hogy
hányszor tűnnek el nyomtalanul családi (és nem csak családi) irattárak.
A bori lista sem lehet teljes” – fogalmazott Várady Tibor akadémikus,
jogász és író, Jugoszlávia volt igazságügyi minisztere, a CEU tanára, Várady
József ügyvéd – Szerb László fent idézett levele címzettjének – fia,
akitől a kézzel írt küldeményt megkaptam.
Szerb László tehát vélhetően aközé a mintegy kétszáz beteg
munkaszolgálatos közé tartozhatott, akit 1944 szeptemberében
egyik lépcsőben sem indítottak útnak a fogvatartóik, hiszen akkor
már halálos betegen feküdt a kórházban, és a magyar keret tagjai
meg persze a német táborfelügyelők is úgy gondolhatták, hogy
úgyis meghal, felesleges is lenne vesződniük vele… Ezért élhette
túl! „A Heidenau altáborból való visszavonulás után a Borban lévő
Brünn táborba került Radnóti, de onnan hamarosan átkerült a
Brünn táborral látótávolságban lévő központi Berlin táborba, ahonnan
azután elindították hazafelé” – írta ugyancsak megkeresésemre
válaszolva Csapody Tamás. Hozzátette még: Szerb Lászlóval tehát
a „legvalószínűbb, hogy a Heidenau altáborban voltak együtt.
A bori Brünn és Berlin tábor már kevésbé volt alkalmas helyszín a
szavalásokra, rövidebb ideig is tartott az ottlét.”
Akkor azonban, amikor Szerb László a Várady Józsefnek címzett levelét
megírta, korábbi rabtársa, Radnóti Miklós – aki pedig korábban
még szerencsésnek érezhette magát, hogy az első lépcsőben útnak
indították Magyarország felé – már nem élt. Nyugodjék békében!
„Ilyesmin is múlnak életek”
MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN
BELGRÁD, ZELENI VENAC 10. – ÍGY NÉZ KI MA AZ ÉPÜLET,
AMELYBEN SZERB LÁSZLÓ A BORBÓL VALÓ SZABADULÁSA
UTÁN LAKOTT (FORRÁS: GOOGLE STREET VIEW)
Szerb László a Horvátországhoz tartozó Csáktornyán (Čakovec) született,
majd a királyi Jugoszlávia idején a zágrábi egyetem jogi karán
szerzett oklevelet. Egyetemi éveire datálható a Várady József becskereki
jogásszal kialakult szoros barátsága is. Miután diplomát szerzett, Várady
visszatért Béga menti szülővárosába – amit hivatalosan akkoriban
épp Petrovgradnak neveztek –, ahol a család ügyvédi irodáját vezette
tovább, amit az ő édesapja, Várady Imre 1893-ban nyitott meg a városban.
Várady Józsefet itt érte a második világháború vége, és Szerb
László is ide címezte neki a levelét, miután Borból megmenekülve viszszatért
Belgrádba, ahol a Külügyminisztériumban kezdett dolgozni.
Barátja postacímét pedig jól ismerte még a háború előtti időkből…
Szerb László bori megmenekülésének körülményeiről azonban a
fentieken túl nagyon keveset – vagy még annyit sem – tudunk, s mint
ismerősei mondják, zárkózott emberként nem szívesen beszélt ezekről
a dolgokról, ezekről az élményeiről. Várady Tibor a Libatoll és történelem1
(Történetek az irattárból II. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék,
2017) című kötetében meséli el az eseménysor egyik lehetséges változatát,
amelyet a túlélő lányától, Olgától hallott: „Egy korábbi szövegemben
írtam Szerb Lászlóról, aki évfolyamtársa volt apámnak a zágrábi
egyetemen. Együtt végeztek, barátok maradtak. A világháború után
Szerb László a Jugoszláv Külügyminisztérium fő jogi tanácsosa lett.
Míg Belgrádban voltam egyetemista, rendszeresen jártam hozzájuk.
Belgrád előtt Szerb László a bori zsidó táborban volt. Ott megismerkedett
Radnóti Miklóssal is, fejből tudta több versét. Többször kértem,
hogy meséljen erről az Új Symposionnak (vagy akár más lapnak is), de
nem volt hajlandó. Életének erre a szakaszára nem akart emlékezni.
Az utóbbi időkben a lányával (Olga) beszélgetve kirajzolódott néhány
részlet. Néhány hónapja mesélte Olga, hogy amikor a németek elvonulásra
kényszerültek, apját ágyban hagyták súlyos betegen. Apja hallotta,
hogy két francia orvos beszél róla franciául, és azt mondják, hogy
nem érdemes vele foglalkozni, mert menthetetlen. Erre Szerb László
franciául szólította meg őket, és kérte, hogy mégis próbáljanak valamit
tenni. Úgy látszik, felértékelődhetett a francia orvosok szemében azzal,
hogy franciául beszélt. Megmentették. Ilyesmin is múlnak életek”
– írta Várady Tibor.
Mindez nagyrészt egybevág azzal, amit Csapody Tamás kutatásaiból
tudhatunk, azzal az egyetlen megkötéssel, hogy megkeresésemre
válaszolva ő arról tájékoztatott, hogy nincs arra vonatkozó információja,
miszerint a bori táborban francia orvosok dolgoztak volna.
Akármilyen nemzetiségűek vagy vallásúak is lehettek azonban, a
két állítás legkisebb közös többszöröseként elfogadhatjuk, hogy az
Olga által elmesélt történetben a doktorok valóban franciául beszélgethettek
Szerb László betegágya mellett, és ezért szólíthatta meg
őket ezen a nyelven az édesapja.
SZABÓ PALÓCZ Attila
1 „A Libatoll és történelem Várady Tibor második könyve abból a nagy hagyatékból, amely Várady Imre (a nagyapa) és Várady József (az apa) jogász
tevékenységéből megmaradt a nagybecskereki családi házban. Az előző, a Zoknik a csilláron, életek hajszálon című kötet folytatása ez több írói kommentárral,
a pőre történetek továbbgondolásával.
Időben és mennyiségben hatalmas anyagot mozgat, a történelem sodorja szereplőit, akik a magyar, a szerb vagy a német hatalomváltás és háborúk káoszában
jobbára kicsi alakjai az eseményeknek, és nem is értik mindig, hogy mi is történik velük. Érdekes kiemelés a szerző részéről, hogy ennek az eseménykavalkádnak
érzékelteti a nyelvi megjelenését, buktatóit, szereplői vergődését a megértés és a meg nem értés kínjában.
A kötet jelentős részét képezi a polgári világ egyik jellemző mozzanatának, a párbajnak a témaköre, amely a becskereki értelmiségi, ipari és kereskedelmi
életben a 20. században is dívott. E történetek jelzik, hogy hatalomváltás ide vagy oda, olyan erős volt a becsületvédelemnek ezen formája, hogy azt nemzetiségi
hovatartozás nélkül gyakorolták. A sajtótörténet és sajtópörök is teret nyernek a könyvben, valamint azok a gazdasági bűnesetek, események, amelyek az
erősen átmeneti időben gyakoriak voltak. A gazdasági esetek, a titói világ első évei már a néptulajdon ellen elkövetett vétségekről is szólnak, a tervgazdálkodás
elleni »bűnesetekről«, amelyek éppúgy ösztönös tiltakozások voltak a kollektív gazdálkodás ellen, mint más országokban – Magyarországon is.
Várady Tibor új könyve tehát dokumentumok alapján, írói kommentárokkal dúsítva egy letűnt világot idéz meg. Az időben régi történetnek sajátos jelenkori
párhuzamait olvashatjuk, a szerző a történeteket kiemeli a kuriozitásból, és aktuálissá teszi a mai olvasó számára. Egyszerre vannak jelen az egyetemes és
nemzetiségi történelem mozzanatai, művelődéstörténeti adatok, szociológiai tanulságok, valamint egy táj, Bánát több korszakon át megfigyelhető eseményei.”
(Ilia Mihály ajánlójából)
2019. május 9. 17