You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
KÖZÉLET

Évfordulók

Ha már a Családi Kör megjelenésének napja a jelenlegi emberi

civilizáció olyan jeles dátumaihoz kötődik, amelyekről

illik megemlékezni, engedjék meg, hogy most ezekről írjak

egy pár sort. 2019. május 9-ét írunk, aki nagyon kíváncsi, az

internetről megtudhatja, mely események évfordulója is van ma1., de

ebben az adatbázisban bármely adott nappal kapcsolatban sok minden

más is fellelhető.

Maradjunk a mai napnál. Azt mondják, ez Európa napja. A valóság

nem teljesen ez, hiszen 1950. május 9-én az akkori francia külügyminiszter

javasolta a II. világháború egyes győztes és vesztes európai

országainak, hogy vonják közös irányítás alá a szén kitermelését és

az acélgyártást. Majd egy évvel később létrejött az (Európai) Szén- és

Acélközösség. Erre mondták, hogy ez a gondolat (javaslat) indította

el a kontinens egyesülésének folyamatát, ezért 1985-ben kinevezték

a dátumot jeles nappá. Csakhogy valami nagyon sántít. Számomra

az említett külügyminiszteri javaslat semmi más, mint az állami protekcionizmus

magasabb (kontinensi) szintre emelése, ami köszönőviszonyban

sincs a piacgazdasággal (pedig a kinevezéskor a keleti tömb

államain kívül mindenki arra esküdött).

A másik problémámat nem a múltból, inkább a jövőből eredeztetem.

Két jövőkép fog az idén az európai választásokon megütközni

egymással. Az egyiket Európai Egyesült Államoknak is lehetne nevezni,

pedig nagyon sok ismeretlen van az elképzeléssel kapcsolatban. Ezek

közül néhányat felsorolok: Milyen államformát lehetne mindenki számára

elfogadhatóvá tenni? Az USA-hoz hasonló korlátozott önrendelkezéssel

bíró államok laza szövetsége? Az eddigi államok tagköztársasági

szövetsége? Az európai államok konföderációja? Bármely esetben

újabb kérdések vetődnek fel: Milyen lesz az új állam szerveinek felépítése,

választásának módja, na meg a hatásköreinek megoszlása? A másik

elképzelés még ennyire sem letisztázott, csak azt lehet leírni, hogy

– talán – a nemzetállamok konföderációjára vagy államszövetségére

gondolnak. Akármelyik elképzelés lesz a befutó, újabb veszélyek leselkednek

rájuk. Az első esetben bekövetkezhet az államok és nemzetek

feletti globális pénztőke által irányított bürokraták diktatúrája. A második

esetben a nemzetállamok „demokratikus” módon megválasztott

diktátorocskái által megalkotott valamiféle paktummal létrejövő diktatúraszövevény

uralma fenyeget bennünket. Akármelyik veszély bekövetkezése

csak azt eredményezheti, az EU, mint bármely birodalom

a történelem során, darabjaira hullik szét. Ennek pedig legfőképpen (a

középbirodalmi álmokat szövögető) Szerbia fog örülni, hiszen végre

„kiskakas” lehet a balkáni szemétdombon!

Így lehetne összegezni, számomra miért nincs jelentősége ennek a

világnapnak. Igaz azonban, május 9-én van sok más jeles nap is, ezek

közül számomra a legszimpatikusabb: az elveszett zoknikra való megemlékezés

világnapja (Lost Socks Memorial Day2.). A kérdés: miért? A

válasz nagyon egyszerű: amennyiben megleli valaki az elveszett zoknija

párját, nem fog a világ összedőlni, van még nagyon sok fél zokni

a mosógépek fémdobjában, a szennyesláda fenekén meg ki tudja milyen

rejtekhelyen, így a megtalálás öröme mellett bárki minden lelkiismeret-furdalás

nélkül, kellő alázattal megemlékezhet azokról.

De ne maradjunk csak a mai nap történéseinél! Ha csak egy napot

lépünk előre az időben, ott is találunk jeles eseményeket. Mazsolázgathatunk,

de én csak néhányat említek meg: madarak és fák világnapja,

anyák napja (a világ sok országában, de például Magyarországon május

első vasárnapja, Szerbiában pedig – kétlem, hogy ezt sokan tudják,

még én is most találkoztam ezzel először – karácsony előtt két héttel).

Magyarországon rátaláltam még valamire, ugyanis május 10-én emlékeznek

a hadkötelezettség ellenzőire, mivel 1990-ben akkor alakult

meg az Alba Kör. Úgy tűnik, dr. Farkas Henrik atomfizikus, Jancsó

Miklós filmrendező, Bródy János zeneszerző, énekes (elnézést kérek a

többi igencsak jelentős közszereplőtől, helyhiány miatt nem sorolom

fel őket) valahogyan ráéreztek arra, hogy két évvel később pont erre

a napra (akkor vasárnap volt) fogják összehívni falunk hölgyei a békenagygyűlést,

ami a Zitzer Clubról vált nemzetközileg is ismertté. Nem

siránkozni kívánok, én elfogadom a régi közmondások igazságát (A

vas is elvásik idővel., Az idő (foga) mindent megrág., Idővel a csoroszlya

is elkopik.). Mindez azonban nem menti fel azokat, akik akkoriban

más (eszme, vezér stb.) mögé sorakoztak fel, esetleg saját hírnevükön,

népszerűségükön ejtett csorbaként tekintenek erre az eseményre, ami

miatt a feledés és elfeledtetés az egyetlen céljuk. Nem haragszom rájuk,

lelkük rajta. De legalább azt ne feledjék, hogy tetteikért vagy azok

hiányáért előbb-utóbb el kell számolniuk. Ezzel a pár sorral kívánok

megemlékezni az oromhegyesi nőkről, mert – szerintem – minden elismerést

megérdemelnek. Bizonyítja a tény, hogy Oromhegyes Helyi

Közösség napja a felsoroltak miatt május 10.

BALLA Lajos

1.https://hu.wikipedia.org/wiki/Történelmi_évfordulók_listája#Az_év_

egyes_napjainak_történelmi_évfordulói

2. https://www.daysoftheyear.com/days/lost-sock-memorial-day/

Bajsa

Őseink

hagyományának

továbbéltetése

A hagyományos magyar szarus íjat készítő

bajsaiaknak régen dédelgetett álma vált valóra.

Pályázat útján a magyar kormány támogatásával

a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n

keresztül agyagi eszközökhöz jutottak. A fatelepen

és a barkácsüzletben beszerzett anyagokat önerővel, saját

szerszámaikkal munkálták meg a célnak megfelelően. Először a jurta

tetőszerkezetének, a tündöknek az anyagát méretezték, csiszolták,

majd fapáccal vízállóvá tették. A hajlított tetőrudak megmunkálását

fűrészeléssel, gyalulással, csiszolással és pácolással végezték. A jurta

kör alakú rácsos részét, a kergét szabott lécekből készítették, nyers

lóbőrrel állították össze. Az építmény külső falborításához és az ajtóhoz

szükséges méhviasszal átitatott, vízhatlan vásznat

Szegeden szerezték be.

A jurta, a favázra épített körsátor a vándorló nomád

népek, így a honfoglaló magyarok lakóépületéül

szolgált. Jelentősége abban állt, hogy a vándorlás

során könnyen felállítható vagy szétszerelhető volt.

A jurta belső berendezését a lakhatóság igényeinek

megfelelően alakították ki. A bejárat bal oldala a férfiaké

volt, ahol a fegyverek, a nyergek és a szerszámok

kaptak helyet. A jobb oldalon a nők és a gyerekek

A BAJSAI JURTAKÉSZÍTŐK: tartózkodtak, valamint itt tárolták a főzéshez szükséges

kellékeket. A jurta közepén állt a szabad tűzhely,

KÓKITY ATTILA, MAMUZSITY

MIHÁLY ÉS SZUKOLA ISTVÁN

a tündök tetején lévő nyíláson keresztül távoztak a

szabadba az égési gázok, ami egyben a helyiség szellőzésére is szolgált.

A jurtát az alkotók alkalmi rendezvényeken mutatják be a Kalemegdánon,

Magyarkanizsán, Aracson, Topolyán valamint az Ősök

Napján augusztusban Bugacon, a Kurultájon, a Magyar Törzsi Gyűlés

elnevezésű rendezvényen, amely a Kárpát-medencei magyarságot

egyesítő összejövetel, és egyben őseinknek és történelmünk jeles

alakjainak állít emléket. (BORÚS Margit)

14 2019. május 9.