Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka

Bevezetés
Hazánk XX. századi, több tragikus sorsfordulót megélt történetének
egyik legérzékenyebb fejezete a szovjet hadsereg 1944-1947 közötti
magyarországi tevékenysége. A témakör, az 1956. évi forradalom
eseményeihez hasonlóan 1989 előtt tabutémát jelentett nemcsak a
történész szakma, hanem a társadalom egésze számára, hiszen fel
sem merülhetett a Vörös Hadsereg korabeli szerepének objektív
elemzése.
A rendszerváltás után publikálhatóvá váltak azok a források,
amelyek tényszerűen bizonyították, hogy a szovjet csapatok II.
világháború alatti, majd a harcok befejeződését követő magyarországi
jelenléte jóval problematikusabb volt, mint arról a történeti munkák
korábban beszámoltak. A szovjet csapatok kiűzték ugyan hazánkból a
megszálló német csapatokat és véget vetettek a nyilas terror
időszakának, azonban jelenlétük együtt járt az ország gazdasági
kifosztása mellett a lakossággal szembeni sorozatos atrocitásokkal.
Gyötrelmes, és gyakran tragikus sors jutott a hadifogságba esett
katonáknak, illetve azon polgári személyek tízezreinek, akiket
rendszerint „egy kis munka”, azaz malenkij robot felszólítás után a
Szovjetunióban létrehozott hadifogolytáborokba hurcoltak.
A megszálló szovjet katonai hatóságok igyekeztek beavatkozni a
magyar belpolitikai életbe. A Magyar Kommunista Pártot (MKP) minél
előnyösebb helyzetbe hozó, kezdetben finomhangolt módszerekkel
történt nyomásgyakorlás a Független Kisgazdapárt 1945. novemberi
választási győzelme után erőszakos formát öltött, és koncepciós
eljárások sorozatában távolították el az MKP militáns politikájával
szembehelyezkedő országos és helyi politikai szereplőket. A
letartóztatott személyeket több esetben átadták a szovjet katonai
hatóságoknak, amelyek sokszor több éves, szovjet
kényszermunkatáborokban letöltendő szabadságvesztésre ítélték a
letartóztatottakat.
3