Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka

Polgári személyek hadifogolyként történt
elhurcolása
A lakosság igénybevétele az ismertetett helyi közmunkára, amely
során biztosították a munkások létbiztonságát és ellátását, az adott
háborús körülmények közepette elfogadható elvárás volt a szovjet
megszálló csapatok részéről. Számos civil lakost azonban
munkavégzés ürügyén hadifogolyként a Magyarországon létrehozott
táborokba hurcolták. A Vörös Hadsereg ez irányú gyakorlata Hatvant
sem kerülte el.
Bár a hazai történetírás kénytelen volt évtizedekig tabuként kezelni
e témakört, azonban a korabeli helyi és megyei közigazgatási szervek
megoldást igénylő adminisztrációs feladatként rendszeresen
foglalkoztak a szovjet megszállás lakosságra nehezedő terheivel, így a
malenkij robot címén történt elhurcolások ügyével is. A problémakör
korai jelenlétére több forrás egyértelműen utal, így Heves vármegye
közigazgatásának vezetője, Bartha István alispán már 1945. január 15-
én kelt körrendeletében kérte a települések elöljáróságait, hogy a
Vörös Hadsereg által elhurcolt személyek adatait tartalmazó
kimutatást mielőbb terjesszék be. A hatvani községi elöljáróság 1945.
március 8-án és 17-én küldött két kimutatást, amelyek 46 hatvani férfi
nevét tartalmazták (3).
A családtagok nem csak az alsóbb szintű közigazgatási szerveknek,
hanem az illetékesnek vélt minisztériumoknak is számos kérelmet
küldtek. Köztük volt Bartsch Gyula hatvani órásmester is, aki 1945.
március 7-én kelt levelében az ekkor még Debrecenben székelő
ideiglenes magyar kormány honvédelmi miniszteréhez fordult fia,
Bartsch Jenő érdekében. A levél szövege jelzi, hogy a hozzátartozók
legfeljebb utólag jutottak információhoz, hiszen a levél keltezésekor
Bartsch Jenő már nem Jászberényben, hanem Romániában, a foksányi
tranzittáborban tartózkodott, vagy útban volt a kijelölt szovjet
hadifogolytábor felé.
12