You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
H A N N E L O R E C K<br />
1) Vö. Lewis Carroll: Through the Looking<br />
Glass (1872). London 1994, 21. o.<br />
Tükörgondolatok<br />
Reflexióim középpontjában azok a tükörfelületeken megjelenő tekintetminták állnak,<br />
amelyek civilizációtörténetileg épít<strong>és</strong>zeti <strong>és</strong> belsőépít<strong>és</strong>zeti elemekként lelnek használatra,<br />
az installációműv<strong>és</strong>zben pedig az 1960-as évek óta játszanak lényeges szerepet.<br />
Igaz, a tükörnek legalább két története van, egyszer mint anyagi tárgynak (a csiszolt<br />
fémlaptól a bevonatos síküvegig), egyszer pedig mint metaforának, itt elsősorban mégis<br />
a tükörmetafora eszmetörténeti <strong>és</strong> esztétikai hatékonyságáról illenék eltűnődnünk,<br />
hiszen tűnőd<strong>és</strong>eink már maguk is a szemlélőd<strong>és</strong>ből eredeztetik magukat. A tükörrel<br />
a látás mint történeti-kulturális gyakorlat kerül terítékre. Ez a gyakorlat az <strong>és</strong>zlel<strong>és</strong>,<br />
az optikai berendez<strong>és</strong>ek <strong>és</strong> a szubjektivitás között teremt kapcsolatot.<br />
A fest<strong>és</strong>zetben számtalan leleményesen megkomponált tükörrel találkozunk. A festő,<br />
amikor tükröt festett, a tükörképben meggyőződhetett mesterségbeli tudásáról, s közben<br />
a nézőnek is megmutathatott valamit, ami a képen feltételezett perspektívából rejtve<br />
maradt a szeme előtt, de amit nagyon is szeretne látni. A néző csak azáltal tud erről<br />
a festmény mögötti világról, hogy egy kis r<strong>és</strong>zletét megmutatják neki. Példaszerűen<br />
demonstrálják ezt a Vénuszt tükörrel megjelenítő klasszikus ábrázolások (Diego<br />
Velázquez: Vénusz tükörrel, 1644–1648 k.), s különösen egyik modern változatuk,<br />
Balthus Szép napok című képe (1944–46). A néző tekintete szinte fizikailag súrolja<br />
a női alak hátát, Velázquez azonban Vénusz tekintetével is szembesíti. Optikailag rafinált<br />
megoldás ez, hiszen Vénusz egyszerre bizonyosodik meg szépségéről a másik<br />
tekintete számára <strong>és</strong> a másik tekintetében. Balthus viszont egy fiatal leánykát állít elénk,<br />
aki bábszerű gesztussal fekszik egy rekamién, vagy inkább végigdől rajta. Kezében<br />
tükröt tart magasra, de nem tudjuk, hogy látja-e magát benne, vagy más módon merült el<br />
saját magában. A festő ugyanis úgy állította be a tükröt, e legősibb pillanatgépet, hogy<br />
bár képet nem mutat nekünk, a tükröződ<strong>és</strong>t mint olyat viszont láttatja velünk. A lányarc<br />
tükörképét ugyan nem látjuk, mégis, ez a tükör, amely alig több nyélnél meg keskeny<br />
peremnél, oldalról látott ovális keretnél, minden figyelmet magára von. Még a háttérben<br />
lévő fiatalemberről is eltereli érdeklőd<strong>és</strong>ünket. Emez térdre ereszkedve, hátulról<br />
megörökítve szítja a kandallóban a parazsat – <strong>és</strong> a látás örömében rejlő fallikus mozzanatot testesíti meg. Balthus<br />
festménye egy diffúz-preszexuális erotika kedvéért két szférára osztja kandalló <strong>és</strong> tükör<br />
megszokott, (nagy)polgári enteriőrökben 1850 táján divatba jött összekapcsolását, s e<br />
két szférát a két nem is már-már sztereotíp módon lakja be.<br />
Évtizedekkel Balthus előtt, 1872-ben Lewis Carroll a kandallópárkányról juttatta<br />
az irodalom legjelentősebb tükörleányát, Alice-t a tükör mögé. 1 Az imaginárius ugyanis<br />
éppúgy polgári kellék, mint a kandalló <strong>és</strong> a tükör. A kandalló persze ezt a másik, tükör<br />
mögötti szobát is melegíti, amint azt Alice elégedetten megállapítja, miután átbújt rajta.<br />
Elvégre a kandalló ugyanannak a szubjektumnak a képzelőd<strong>és</strong>eit fűti. Azelőtt kívülről<br />
látta magát Alice, most belülről éli át magát. Itt benn a „legnagyobb különbözőség”<br />
71
Change language