Pillanatgépek és tekintetporlasztók - C3

E VA S C H M I D T
1.) Jean-Louis Comolli: Machines of the
Visible, The Cinematic Apparatus. Szerk.
Teresa de Lauretis, Stephen Heath. London,
1980.
2.) Az Enantiomorphic Chambers kimerítő
leírása megtalálható: Tim Martin: Enantiomorphic
Chambers. In: Robert Smithson.
Retrospective – Works 1955–1973. Kiáll.
kat. The National Museum of Contemporary
Art. Oslo, 1999. 60. o.-tól.
A műalkotás mint apparátus?
A posztkonceptuális művészet érdeklődése a korai vizuális médiumok iránt
Tagadhatatlan, hogy a posztkonceptuális és posztminimalista művészet a 20. század
hatvanas, de még inkább kilencvenes évei óta, illetve a 21. század elején szemet vetett
az egyszerű látvány- és képkonstrukciókra. A művészek a 19. század „szkopikus
eszközeire” 1 hivatkoznak – azokra az apparátusokra, amelyek technikai, ideológiai
és kereskedelmi értelemben tudvalevőleg a mozi feltalálásához vezettek. Számos aspektusból
áll össze ez a lelkesedés: a kultúrtörténet mellékösvényeinek vonatkozásaiból,
ezzel egyidejűleg pedig a technikatörténet-írás kibővítésére irányuló érdeklődésből.
Mindenekelőtt azonban kapcsolódási pontokat keresnek olyan alapvető kérdésekhez,
mint hogy mi a műalkotás, mi a kép, és mely elemek azok, amelyek a kép keletkezésének,
projekciójának, valamint prezentációjának „diszpozitívját” – és ezzel az intézményes
apparátust – meghatározzák.
Példák és párosítások
Ha Robert Smithson (1939–1973), Dennis Adams (1948–), Rodney Graham (1949–)
és Sebastián Díaz Morales (1975–), akik sok más művész képviseletében vannak itt
jelen, olyan apparátusokkal foglalkoznak, amelyek az érzékelésre és a képek produkciójára
vonatkoztathatóak, akkor azt is lehetne mondani, hogy ezek a művészek médiatörténetet,
médiafilozófiát alkotnak. Mindenekelőtt azonban a képzőművészet műfelfogását
kívánják próbára tenni és megújítani, amennyiben a művészet médiumaira
különös módon kérdeznek rá. A különböző diskurzustöredékek összesűrítésében, az
esztétikai gondolkodás és cselekvés pragmatizmusában és hatékonyságában azonban
különböznek bármilyen médiatörténettől vagy médiafilozófiától. Következzen itt az
apparátus néhány példaszerű stratégiai felhasználása – felhasználások, amelyek egyidejűleg
dekonstrukciók is.
Robert Smithson elvakítja Charles Wheatstone sztereoszkópját
Magunk elé kell idéznünk, milyen kontextusban volt először látható Smithson Enatiomorphic
Chambers-e (1964/65, kép 58. o.): Donald Judd, Sol LeWitt és Carl Andre szobrainak
társaságában, a Primary Structures című kiállításon, 1966-ban, a New York-i
Jewish Museumban. Minimalista objektek szomszédságában álltak ott, amelyek egyszerű
tér- és geometriai elképzeléseket használtak fel, annak érdekében, hogy ne kelljen
semmit sem „jelenteniük”, és lehetővé tegyék egyszerű alakok pillanatnyi megragadhatóságát.
Smithson e szomszédság mellett egy prózai tesztberendezés segítségével
hozott létre egy olyan szituációt, amelyben a látás nemhogy egyszerűbbé, de bonyolultabbá
válik. A látást megfosztják vágyának tárgyától. 2 Smithson mindezt egy
olyan kísérleti építmény segítségével teszi, amely Charles Wheatstone (1802–1875)
59