You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
együtt ábrázolja őket, például egy fadarabot szú vájta lyukakkal vagy egy almahéjat<br />
barnás foltokkal. A 18. században különösen kedveltnek számított egy<br />
másik trompe-l’oeil-típus: kis méretű, többnyire névtelen festmények, amelyeken<br />
rézmetszeteket ábrázoltak (többnyire portrékat vagy gáláns jeleneteket)<br />
úgy, mintha törött üveglap mögött lennének. A trükkhatás az üvegcserepek szélein<br />
létrejövő fényreflexió <strong>és</strong> árnyékképződ<strong>és</strong> pontos megfigyel<strong>és</strong>én alapult – a felület<br />
<strong>és</strong> a papír közötti távolság érzékeltet<strong>és</strong>e céljából gyakran legyet vagy piszokfoltot<br />
festettek az imitált üvegfelületre.<br />
T ü k ö r<br />
(lat. speculum = tükör[kép])<br />
Olyan eszköz, amely a fényvisszaverőd<strong>és</strong>i törvénynek megfelelően veri vissza<br />
a rá eső fényt, <strong>és</strong> ezért fontos szerepet játszik számos optikai szerkezetben. Hatása<br />
egy vékony, többnyire ezüst- vagy alumíniumrétegen alapul, amelyet egy sima,<br />
általában csiszolt felület elülső vagy hátsó oldalára visznek fel. Megkülönböztetünk<br />
sík- <strong>és</strong> görbe tükröt. Amennyiben ez utóbbi a homorú oldalán veri vissza<br />
a fényt, gyújtó-, gyűjtő-, homorú vagy konkávtükörnek nevezzük. A kifelé görbülő<br />
tükröket szóró-, domború vagy konvextükörnek nevezzük. A felület görbületének<br />
formája szerint megkülönböztetünk szférikus <strong>és</strong> aszférikus tükröt. A tükör<br />
legrégibb formái a csiszolt bronzlapok. Csiszolt üvegből k<strong>és</strong>zült tükör valószínűleg<br />
már az i. e. 1. századi Egyiptomban létezett. Idősebb Gaius Plinius<br />
(i. sz. 23–79) Term<strong>és</strong>zetrajzában említ olyan üvegből k<strong>és</strong>zült tükröket, amelyek<br />
cinkből, ezüstből vagy aranyból nyerik visszaverő képességüket. Évszázadokon<br />
keresztül k<strong>és</strong>zítettek tükröket fújt <strong>és</strong> vágott üveggömbökból, amelyeket csiszolás<br />
után cinkamalgámmal vontak be. Csak a 17. század óta tudnak sík üveget önteni.<br />
A folyékony üveget vaslapra öntötték, egy fém hengerrel kiegyengették, <strong>és</strong> 3-5<br />
napig hűtötték. Az önt<strong>és</strong>i eljárás mellett a 20. század eleje óta használják a táblaüveg<br />
húzását is, amely lényegesen olcsóbbá tette az üveg előállítását.<br />
T ü k ö r p r o j e k c i ó<br />
Az árnyjáték egyik változata, amelyet napfénynél vagy mesterséges fénynél<br />
adnak elő. Annak érdekében, hogy a napfényt pontosan a vetítővászonra irányítsák,<br />
tükröt alkalmaztak. A képeket k<strong>és</strong>őbb közvetlenül a konvex vagy sík<br />
tükörre festették, <strong>és</strong> árnyképként a falra vetítették. Más esetben mesterséges<br />
fényforrást vagy festett betűkkel vagy képekkel ellátott víztartó edényeket használtak.<br />
Athanasius Kircher (1602–1680) mindkét módszert továbbfejlesztette,<br />
amikor bikonvex lencsét alkalmazott, amely objektívként működött, <strong>és</strong> élesebb<br />
projekciót tett lehetővé. Nemcsak lencsével, hanem konkáv tükörrel is lehetett<br />
betűket vagy képeket sík felületre vetíteni. Míg a síktükör párhuzamosan veri<br />
vissza a sugarakat, <strong>és</strong> nagyjából azonos méretű képet hoz létre, mint amilyen<br />
a festett, a konvex tükör nagyított képet ad. A bikonvex lencse <strong>és</strong> a mesterséges<br />
fényforrás ezzel szemben kicsinyített képet vetít ki. Igen valószínű, hogy a tükörprojekciót<br />
portré- <strong>és</strong> csendéletfestők is használták segédeszközként. Ha például<br />
egy lesötétített szobában az ablaknyílás mellé egy papírlapot helyezünk a falra,<br />
egy homorú tükör a falra vetíti a napfényben álló tárgy megfordított képét.<br />
Utóképhatás<br />
Perzisztenciának is neveziték. Illékony jelenség, amely vizuális <strong>és</strong>zlel<strong>és</strong> közben<br />
lép fel, ha a stabil optikai inger hirtelen megszakad. Az utóképhatás magyarázatakor<br />
a 18. század végétől a 20. század elejéig az égő parázs példáját szokták<br />
felhozni, amelyet egy kötél végére erősítve körbe forgatnak a sötétben:<br />
nyugalmi állapotban világító pontnak látjuk, körbe forgatva vonalnak. A körív<br />
annál hosszabb, minél gyorsabban forgatják a parazsat. Ezt a kísérletet D’Arcy<br />
már 1750-ben elvégezte, <strong>és</strong> megmutatta, hogy az utóképhatás ugyanolyan<br />
sokáig tart, mint amennyi időre a parázsnak szüksége van arra, hogy körbeérjen.<br />
Az utóképhatás felfedez<strong>és</strong>e, az a megfigyel<strong>és</strong>, hogy a vizuális benyomás a másod-<br />
perc egy tört r<strong>és</strong>zéig megmarad az agyban, miután az ingert kiváltó kép vagy<br />
tárgy eltűnt a látómezőből, a mozgás ábrázolásának <strong>és</strong> <strong>és</strong>zlel<strong>és</strong>ének jelentékeny<br />
fejlőd<strong>és</strong>ét vonta maga után. Jó példa erre egy 1825-ben feltalált játék, a taumatróp<br />
vagy „bűvös korong”.*<br />
Z o o t r ó p<br />
(gr. zoe = élet; tropo = fordulni)<br />
Zoetrópnak, daedalumnak, csodadobnak is nevezték. A k<strong>és</strong>zülék egy üres hengerből<br />
állt, amelyet el lehetett forgatni a tengelye körül, <strong>és</strong> amelyet a tengellyel<br />
párhuzamosan r<strong>és</strong>ekkel láttak el. Joseph Plateau (1801–1883) phenakisztiszkópjától<br />
inspiráltan az angol William George Horner (1786–1837) 1834-ben megjelentetett<br />
egy értekez<strong>és</strong>t On the Properties of the Daedaleum, a new Instrument<br />
of Optical Illusion címmel, amelyben nem csak a k<strong>és</strong>zülék leírását adja, de a névadást<br />
is megmagyarázza. Horner Daidaloszra utalt, a görög mitológia építőmesterére<br />
<strong>és</strong> szobrászára, aki állítólag először ábrázolt embereket <strong>és</strong> állatokat<br />
mozgó pozícióban. A „Daedalum” vagy zootróp esetében a henger felső r<strong>és</strong>zén<br />
körben elhelyezett r<strong>és</strong>ek alá, a henger belső oldalára helyezhető szalagra képeket<br />
rajzoltak, ami feleslegessé tette a tükör alkalmazását – ahogy már Simon Stampfer<br />
(1792–1864) is javasolta a stroboszkópikus korongok bemutatására vonatkozóan.<br />
A zootróp szemlélője a r<strong>és</strong>eken keresztül a tengelye körül forgó henger szemközti<br />
belső falán megjelenő rajzokat nézte, amelyek a forgásnak köszönhetően mozgóképként<br />
jelentek meg. Többnyire 11-13 képet tartalmazó, cserélhető szalagokat<br />
használtak.Azootróp egyik előnye az volt, hogy egyszerre többen is nézhették. (KZ)<br />
* A mai tudományos álláspont szerint a mozgás, illetve a látszólagos mozgás<br />
(pl. a film) érzékel<strong>és</strong>ének egyáltalán semmi köze nincs az utóképhatáshoz.Az utókép<br />
olyankor keletkezik, ha hosszabb ideig, legalább 30 másodpercig megpróbálunk<br />
egy adott képet nézni, miközben tekintünk nyugodt, s a rögzített, nem<br />
mozgó szem révén stabilzáljuk a retinaképet. Filmnéz<strong>és</strong>kor erre nincs idő, hiszen<br />
másodpercenként 24 állóképet látunk. Az utókép negatív, vagyis pozitív utóképet<br />
akkor kapunk, ha fekete-fehér negatív képet nézünk, színes képre nézve az<br />
utókép komplementer színt ad. Goethe leírása az utóképről: „Mikor estefelé<br />
bementem egy vendégfogadóba, s egy jó alakú, hófehér arcú <strong>és</strong> skarlátvörös<br />
pruszlikba öltözött lány lépett a szobámba, éles pillantást vetettem rá a félhomályban,<br />
ő pedig némi távolságra állt tőlem. Amikor aztán elmozdult arról a helyről,<br />
a velem szemben lévő fehér falon egy világos fénnyel övezett fekete arcot<br />
láttam, a teljesen kivehető alak ruhája pedig tengerzöld színben jelent meg.”<br />
Johann Wolfgang Goethe: Színtan. Corvina, Budapest, 1983. 34. o. Rajnai Lászó<br />
fordítása. Vö. még jelen katalógus 102-103. lap ill. 15. jegyzet u.o. (A szerk.)<br />
203
Change language