You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
fejlesztette ki. Egy fogantyúra szerelt forgatható korongból áll, melynek peremére<br />
bizonyos számú (például 16), sugárirányban elrendezett r<strong>és</strong>t vágtak. Míg<br />
a korong néző felőli oldala fekete, a hátsó oldalon egy rajzolt képsorozat képei<br />
váltakoznak a r<strong>és</strong>ekkel. A néző egy tükör előtt forgatta meg a korongot, majd<br />
a r<strong>és</strong>eken keresztül a tükörben mozgóképként pillantotta meg az egymásra<br />
következő képeket. Plateau 1832-ben találta fel ezt az optikai k<strong>és</strong>züléket. Simon<br />
Stampfer (1792–1864), a gyakorlati geometria bécsi professzora vele egy időben<br />
szintén k<strong>és</strong>zített fenakisztiszkóp-korongokat. Stampfer stroboszkópikus korongnak<br />
nevezte a szerkezetet. Az eredeti életkerék egy k<strong>és</strong>őbbi válfaja szükségtelenné<br />
tette a tükör használatát: a r<strong>és</strong>eket <strong>és</strong> a fázisképeket itt két külön, közös<br />
tengellyel összekötött korongra helyezték. Az egyik korong r<strong>és</strong>ein át lehetett<br />
megpillantani a másik korongra rajzolt fázisképeket. Az életkereket már 1833-ban<br />
árusítani kezdték, Londonban Ackermann „fantascope”, Bécsben Trentsensky<br />
„stoboszkópikus varázskorong” néven. Az életkereket nagy népszerűség övezte,<br />
más hasonló „filozófiai játékokkal” (philosophical toys) együtt – így nevezték<br />
azokat a játékokat, amelyek valamilyen tudományos ismeretet szemléltettek.<br />
I n t e r f e r e n c i a<br />
(lat. interferare = egymást átfedni, felerősíteni vagy gyengíteni)<br />
A fényhullámok megtör<strong>és</strong>én (interferenciáján) alapuló, kémiai feldolgozás nélküli,<br />
direkt színes eljárás a fotográfiában. A párizsi fizikus, a k<strong>és</strong>őbbi Nobel-díjas<br />
Gabriel Jonas Lippmann (1845–1921) vezette be. Az interferencia jelensége<br />
magyarázza a szappanbuborék vagy a vízfelületen képződő vékony olajréteg<br />
színeit. A fehér fényben különböző hosszúságú fényhullámok vannak. Amikor<br />
a szappanbuborék belső falán fényhullámok tükröződnek, e hullámok interferálnak<br />
a külső felületet érő fényhullámokkal. Mivel mindegyik hullámhossz<br />
megfelel egy bizonyos színárnyalatnak, az interferencia következtében egyes<br />
színárnyalatok felerősödnek, mások gyengülnek vagy kioltódnak. Thomas Young<br />
(1773–1829) londoni orvos már 1803-ban beszámolt az interferenciára vonatkozó<br />
kutatásairól. Megfigyel<strong>és</strong>ei azokon a hatásokon alapultak, amelyeket két,<br />
egyidejűleg előidézett vízhullám vált ki: ha a két hullám szomszédos pontokból<br />
indul ki, azt lehet látni, hogy egymás hatását néhol kioltják, máshol megkettőzik.<br />
Young érdeme abban van, hogy szemléltette a fény- <strong>és</strong> a vízhullámok interferenciájának<br />
hasonlóságát. Lippmann Isaac Newton (1642–1727) <strong>és</strong> Young kutatásaira<br />
alapozva fejlesztette ki a róla elnevezett színes fénykép<strong>és</strong>zeti eljárást.<br />
Lippmann rendkívül finom szemcséjű emulzióval <strong>és</strong> higannyal vonta be lemezeit.<br />
Megvilágításkor a réteget érő tükröződ<strong>és</strong> révén álló hullámok jöttek létre, amelyek<br />
r<strong>és</strong>zben átfedték egymást. Az átfed<strong>és</strong>ek csomópontjain a kép alapját alkotó<br />
ezüstcsírák képződtek. Előhívás után ezek a r<strong>és</strong>zek reflektált fehér fényben<br />
szemlélve újra eredeti színükben jelentek meg. Ez a „direkt”, de körülményes<br />
színes eljárás nem épült be a fénykép<strong>és</strong>zeti gyakorlatba, a látható fény interferenciáját<br />
csak a holográfia használja.<br />
J o u e t s s é d i t i e u x<br />
[fr.: jouets = játék; séditieux = felkavaró]<br />
Fából faragott figurák, többnyire sztélék, pecsétek vagy sétapálcák fogantyúi, amelyek,<br />
ha árnyékukat fényforrás segítségével a falra vetítették, valamilyen profilt,<br />
általában politikusok profilját rajzolták ki. Egyedülálló egy 1810 körül Franciaországban<br />
k<strong>és</strong>zített sakktábla, amelyben a fehér <strong>és</strong> a fekete parasztok <strong>és</strong> futók (amelyeket<br />
a franciában fou-nak, bolondnak neveznek) Napóleon arcélét mutatták.<br />
Arejtett politikai állásfoglalást csak akkor vált láthatóvá, ha árnyékuk a falra vetült.<br />
K a l e i d o s z k ó p<br />
(gr.: kalos = szép; skopeô = látni, szemlélni)<br />
Németül „szépképnézőnek” (Schönbildseher) is nevezik. Távcsőhöz hasonló játék,<br />
melyet ha megforgatunk, a benne szabálytalanul elhelyezett színes üvegdarabok<br />
vagy más átlátszó anyagok egy saroktükörben történő tükröződ<strong>és</strong> révén<br />
szabályos mintába látszanak rendeződni. A kaleidoszkopikus képeket az ezoterikus<br />
Ars combinatoria csúcspontjának is tekintik. A végtelen átalakulások<br />
rendszere azonban „értelmes”, hiszen egy „egyetemes filozófiai intrumentum”<br />
hozta létre. Ezt az instrumentumot 1817-ben építette a skót tudós, Sir David<br />
Brewster (1781–1868). Az optika területén elért jelentős eredményei (vizsgálódások<br />
a fény polarizációja kapcsán, 1813; a lencse-sztereoszkóp feltalálása, 1844)<br />
előtt gyógyszer<strong>és</strong>zként <strong>és</strong> ügy<strong>és</strong>zként is működött. A népszerű nyelvezeten<br />
megírt Értekez<strong>és</strong> a kaleidoszkópról (1819) hozzájárult e tudós játékszer robbanásszerű<br />
elterjed<strong>és</strong>éhez. A skót tudós azonban nem mulasztotta el óvva inteni<br />
a játékban szórakozást kereső olvasókat, akik könnyen „csalódhatnak” az eszközben,<br />
hiszen az öröm nem tarthat sokáig: abban a pillanatban kihuny, amint<br />
a színkombinációk elvesztik újdonságukat a szemlélő számára. Feltételezhető,<br />
hogy a kaleidoszkóp alapjául szolgáló elvet már a régi Kínában ismerték, ahol is<br />
a „wan-boa-tang”, azaz „Ezer Virág Csöve” költői névre keresztelték.<br />
K é p r e j t v é n y ( Ve x i e r b i l d )<br />
(lat. vexare = kínlódik)<br />
Többértelmű képek, amelyeken a r<strong>és</strong>zben elrejtett információt csak hosszas,<br />
intenzív szemlél<strong>és</strong> során lehet felismerni. Ide tartoznak a kétértelmű kétnézetű<br />
képek (Kippbilder), kereső-rejtvényképek (Suchbilder). A képrejtvényeken elrejtett<br />
alakot nem ismerni fel rögtön, mert a körvonalak <strong>és</strong> a belső vonalak egybeesnek<br />
a képen egyértelműen látható ábrázolással. A képrejtvények lényege tehát<br />
a két- vagy többértelműségben áll. Végső soron azonban nem nehéz felfedezni<br />
rajtuk az egyik <strong>és</strong> a másik alakot, de szinte lehetetlen mindegyiket egyidejűleg<br />
<strong>és</strong>zlelni. A szemlélő csak akkor ébred tudatára annak, hogy különböző alakokat<br />
lehet a képbe látni, amikor az egyik jelent<strong>és</strong>ről „átkapcsol” a másikra. A legrégebbi<br />
képrejtvények között tartjuk számon Albrecht Dürer (1471–1528) sziklaarcait<br />
<strong>és</strong> Giuseppe Arcimboldo (1527–1593) virág-, zöldség- <strong>és</strong> gyümölcsképeit.<br />
Fennmaradtak a Dürer-tanítvány <strong>és</strong> nürnbergi grafikus Erhard Schön<br />
fametszetei is, amelyek első ránéz<strong>és</strong>re bizarr formákat ábrázolnak, tájképek<br />
r<strong>és</strong>zleteivel váltakozva. Ha azonban balról <strong>és</strong> jobbról is szemügyre vesszük<br />
őket, portrék <strong>és</strong> jelenetek tűnnek fel, amelyeket Schön a hosszanti anamorfózis<br />
szabályai szerint szerkesztett meg.<br />
„ K í n a i t ű z i j á t é k ”<br />
(fr. feux pyriques, ang. artificial fireworks)<br />
A kínai tűz k<strong>és</strong>zít<strong>és</strong>ekor először egy perforált táblát helyeznek egy kukucskálódobozba.<br />
A perforációk mérete, formája <strong>és</strong> elhelyez<strong>és</strong>e nagy mértékben befolyásolja<br />
a kívánt hatást. A perforált tábla mögött egy óraszerkezet segítségével<br />
transzparens, gyertyákkal átvilágított papírlapot forgatnak, amelyre színes spirálokat<br />
festettek. A papírlap színjátéka a perforációk fénytör<strong>és</strong>ében megeleveníti<br />
a tábla képét, s így tűzijátékhoz hasonló hatás áll elő.<br />
K i n e m a t o g r á f<br />
(gr. chrono = összetételekben előforduló szó, jelent<strong>és</strong>e idő, gráphein = írni, rajzolni)<br />
Felvevőgép, másológép <strong>és</strong> projektor egyben. Paul Liesegang 1909-ben a következőképpen<br />
írta le a működ<strong>és</strong>i elvét: „Egy szukcesszív felvételekből álló filmszalagot<br />
végigvezetünk egy nyílás előtt, amelynek mérete megegyezik az egyes<br />
képek méretével. Egy pillanatig minden egyes képet a nyílás előtt tartunk, majd<br />
a következő kép lép a helyére. Egy projekciós mechanizmus erősen felnagyítva<br />
a falra vetíti a képet. A képek váltakozása közben egy zárszerkezet minden<br />
alkalommal elsötétíti a falat. A képek gyors egymásutánja a mozgó kép érzetét<br />
kelti a nézőben.” A Louis Jean (1864–1948) <strong>és</strong> Auguste Marie Louis Nicolas<br />
(1862–1954) Lumiere testvérpár által tervezett k<strong>és</strong>zülék szisztematikus kutatásokon<br />
alapult, amelyek során Ottomar Anschütz (1846–1907), Emile Reynaud<br />
(1844–1918) <strong>és</strong> Thomas Alva Edison (1847–1931) eredményeiből indultak ki.<br />
A Lumiere-testvérek szakemberek voltak, akik apjuk lyoni filmgyárában gyűjtöt-<br />
197
Change language