You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
sematizmus „centrumpontra” kifutó mélységvonalai, valamint a horizontvonal <strong>és</strong> a függőlegesek világra vonatkoztatottságunk<br />
mércéjeként jelennek meg. Ezzel a néhány vonallal a szolgák helyét is meghatározza a képi formátumban,<br />
anélkül, hogy újabb képi r<strong>és</strong>zletekre lenne szükség. Ily módon „kétdimenziós képiség” <strong>és</strong> „háromdimenziós<br />
ténylegesség” válnak egymás konkurenciájává. NB<br />
Immacolata Concezione (senza titolo / senza autore), 2008<br />
Litográfia, 49x61 cm. Ed. 100 + XXX, itt 79/100.<br />
A 2008-ban k<strong>és</strong>zült Szeplőtelen fogantatás (cím nélkül / szerző nélkül) című műben Paolini Ernst Machra (1838–1916)<br />
<strong>és</strong> Maurice Merleau-Pontyra (1908–1961) hivatkozik. Elgondolásaik <strong>és</strong> kutatásaik szerint, ha a világra tekintünk,<br />
testünket mindig a világgal együtt látjuk, ezáltal mindig önmagunkat helyezzük a középpontba. Ha például csak<br />
egy szemmel nézzük környezetünket, akkor a szem íve, az orr <strong>és</strong> az arccsont által alkotott kereten át nézünk. Paolini<br />
a tekintetünket ezen a kereten át éppen középre, a Mach bizonyítási eljárását kísérő, egy szemmel nézett látómező<br />
rajzára irányítja, úgy, mintha azt a rajzoló, megfigyel<strong>és</strong>ét rögzítve épp most fejezte volna be. Mindehhez a nagy<br />
látómezőbe csak kisméretű, különböző szintekre helyezett rajzlapokat illeszt, amelyek a keretezett tekinteten túl<br />
átnyúlnak a grafika síkjára. Ezt a grafikát pedig két, fotografikusan megjelenített kéz tartja, mintegy beleágyazva<br />
a sötét keretező mezőbe. Litográfiáján Paolini a fotó, a rajz <strong>és</strong> a kollázs rendszereit kombinálja. Mindemellett<br />
a szubjektív, egyszemű pillantást kieg<strong>és</strong>zíti egy négyzet sematikus rajzával ellátott rajzlapokkal, amelyek, ha a valós<br />
térben próbálnánk megtalálni a helyüket, különböző szinteken helyezkednének el. Végül pedig ott van az a rajzlap,<br />
amelyen mindez megjelenik, <strong>és</strong> amely most demonstratív módon „benyúlik” a kép műv<strong>és</strong>z által meghatározott<br />
formátumába. Ezekből a korlátozásokból nyilvánvalóvá válik, hogy a képek mindig konstrukciók, hogy a képsíkon<br />
megjelenő rend nem szükségszerűen homogén, <strong>és</strong> nem tartható konvencióknak dőlünk be, ha azt gondoljuk,<br />
hogy a kép „belsejébe” vetett pillantást szükségszerűen a valósággal paralell módon szerveződik. A képek saját<br />
valóságukat határozzák meg. NB<br />
169
Change language