Pillanatgépek és tekintetporlasztók - C3

G i u l i o P a o l i n i
1940-ben született, Torinóban él.
Irodalom: Maddalena Disch: Giulio Paolini. Catalogo ragionato 1960–1999. 2 kötet, Milánó, 2008.
Trompe l’oeil, 1977
Litográfia, 24,8x34,8 cm. Ed. 100, itt A.P.
Trionfo della rappresentazione, 1984
Litográfia és kollázs, 91,5x72 cm. Ed. XV, itt VI/XV.
Eclat, 1986
Litográfia, 70x50 cm. Ed. 100, itt A.P.
Dal „Trionfo della rappresentazione” (cerimoniale: l’artista e assente), 1986
Litográfia, ceruza, papír, kollázs, 3 lap, egyenként 70x50 cm. Ed. 90+XV, itt VII/XV.
Valamennyi mű a művész tulajdona, fotók: Michael Wagener
Giulio Paolini installációi és grafikái a látás szabályaival
foglalkoznak, illetve azzal a kérdéssel, hogy mindezen
szabályok hogyan határozzák meg a művészeti produkciót
és a befogadást. Paolini a szubjektív pillantást a szerző
és a néző helyzetének függvényében tematizálja: tapasztalatukból
és elvárásaikból, valamint az emlékezetük révén
kialakult megkülönböztető képességükből kiindulva.
A reneszánsz óta a nyugati művészet érzékelés-fogalmát
a centrális perspektíva sematizmusa határozza meg. Látásunk
azóta szinte rászokott, hogy a képben a valós világunkat
kiegészítő képvilágra nyíló ablakot lásson. Paolini megmutatja, hogyan befolyásolja ez a konvenció máig
a művészet befogadását.
A Reprezentáció diadala című sorozat művei ebből a szempontból programadók. Akár egy aukciósházban,
szolgák prezentálják a művészetet. A szolgák, személytelen képviselőként, a távollévő művész munkájának részeit
mutatják. Az 1984-es grafika esetében ketten közülük egy négyszögletes képmező talajának vonalán állnak,
kezükben egy centrális perspektíva nyomán szervezett térdobozt tartanak, amelyben két, kisebb méretben
ábrázolt szolga támasztja egy naplemente fotótöredékét. A tájfelvétel további kivágásai a kép fölött elszórva
láthatók, úgy, hogy nem követik a perspektivikus rendet. Egy közelebbről nem meghatározott szobor gipsztöredékeinek
további rétege már belekerült a fotótöredékekbe, és világossá teszi, hogy a hagyományos művészeti
koncepciók lerombolódtak. Az 1986-os képsorozatban a szolgák olyan, kisebb térdobozokat tartanak, amelyekbe
kollázsok illeszkednek, és amelyeket ezen felül a harmadik képen üres, fehér rajzlapok borítanak. Három további,
különböző méretű és ezáltal perspektivikus rövidülésben megjelenő lap egy központ körül forog, amelyet egy
diavetítő tölt be. Bár a belőle vetített képek közül egyet sem látunk, de a szerkezet fókuszba állítása világossá teszi,
hogy a művész helyett a semleges „képvető” követeli magának a centrum szerepét. A grafikák alapsíkján koordinátákként
kerültek fel a képátlók, a harmadik lapra pedig a függőlegesek és a vízszintesek. Ezzel a perspektivikus
K I Á L L Í T Ó M Ű V É S Z E K 168