You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
HEINZ-WERNER LAWO<br />
1) Paul Auster: Die Erfindung der Einsamkeit.<br />
Ford. Werner Schmitz. Reinbek bei<br />
Hamburg 1995, 46-47. o.<br />
Az önmagát megfigyelő<br />
megfigyelő önmagával beszélget – megfigyelve<br />
1995-ben A magány felfedez<strong>és</strong>e címmel jelent meg Paul Auster két elbeszél<strong>és</strong>e, témájuk<br />
a halál, az emlékezet <strong>és</strong> a magányosság. Az első novella, az Egy láthatatlan ember<br />
portréja önéletrajzi beszámoló apja haláláról. Hirtelen, magányosan <strong>és</strong> egyedül hal<br />
meg, fiának pedig, aki már alig érintkezett vele, fel kell számolnia az apa háztartását.<br />
A hátrahagyott dokumentumokba bepillantva a fiú egy olyan életet rekonstruál, amelyet<br />
nem érzékelt <strong>és</strong> számára idegen. Az elbeszél<strong>és</strong> egyben gyászmunka is, egy soha le<br />
nem folytatott beszélget<strong>és</strong> az apával. A meghalt apa magányossága az író írás közben<br />
érzett magányosságában folytatódik. Auster, apja hagyatékának áttekint<strong>és</strong>ekor egy<br />
fotóra bukkan, „róla”, az apáról, akit nem nevez néven:<br />
„Egy rendszerezetlen képekkel teli papírzacskóból előkerült egy trükkfotográfia:<br />
valamikor a negyvenes években k<strong>és</strong>zítették egy műteremben Atlantic City-ben. A képen<br />
apám egyszerre többször ül körbe egy asztalt, minden esetben más-más szögből fényképezve,<br />
úgy, hogy először azt hihetjük, hogy csoportképpel van dolgunk, melyen több<br />
különböző férfi szerepel. Mivel az alakok teljesen mozdulatlanul ülnek a homályban,<br />
azt az érz<strong>és</strong>t keltik, mintha valamilyen szeánszra jöttek volna. Csak ha pontosabban<br />
szemügyre vesszük a képet, ismerjük fel a férfiakban mindig ugyanazt a férfit. A szeánszból<br />
valódi szeánsz lesz: mintha csak azért ülne ott, hogy megidézze saját magát,<br />
hogy visszahozza magát a holtak közül, mintha megsokszorozódása révén téved<strong>és</strong>ből<br />
saját magát tüntette volna el. Megötszöröződve ül ott, de a trükkfotográfia lényege,<br />
hogy saját képmásai egymással nem vehetnek fel szemkontaktust. Mindegyik arra van<br />
ítéltetve, hogy, mintha teherként szegeződne rá mások tekintete, az ürességbe meredjen,<br />
mégis anélkül, hogy valamit is látna, hogy valaha valamit is látna. A halál képe ez,<br />
egy láthatatlan ember portréja.” 1<br />
Samuel Auster.<br />
Ismeretlen fénykép<strong>és</strong>z,<br />
Atlantic City, 1940-es évek<br />
117
Change language