Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
P E T E R N Á K M I K L Ó S<br />
A nagy illúzió hőskora<br />
Azt a tapasztalatunkat, hogy a külvilágot általában két szemmel nézzük, tekintetünk<br />
folyamatosan pásztáz, közben gyakorta pislogunk, fejünket mozgatjuk, ám a világélményt<br />
mégis egyetlen, stabil, térbeli, folytonos <strong>és</strong> mozgó képként állítja elő az agyunk,<br />
a mai látáskutatók gyakorta mint a „nagy illúziót” nevezik meg.<br />
A fotografikus képrögzít<strong>és</strong> feltalálásának kezdetei valamint a romantika szület<strong>és</strong>e<br />
(Stendhal) nagyjából párhuzamos azokkal a mai szemmel nézve talán sokkal mer<strong>és</strong>zebb,<br />
forradalmian új szempontokat jelentő kísérletekkel, melyek valódi jelentősége<br />
majd csak a húszadik században tárul fel, s melyek képek egymáshoz viszonyításának<br />
segítségével a tér <strong>és</strong> idő illúzionisztikus ábrázolását valósították meg első ízben.<br />
Miközben – az akadémizmus nagyobb dicsőségére – egyre alaposabb, újabb <strong>és</strong><br />
vaskosabb kötetek jelentek meg a helyes perspektívikus ábrázolás <strong>és</strong> árnyékolás szabályainak<br />
mind kifinomultabb r<strong>és</strong>zleteiről, s az egy szemmel történő képszerkeszt<strong>és</strong><br />
monopóliuma kiterjedni látszott a „camera obscura” típusú szem „külsővé tételével”,<br />
elidegenít<strong>és</strong>ével (hogy itt a korfest<strong>és</strong> érdekében marxi kategóriákat használjunk), mely<br />
megkezdi korábban példa nélküli világkarrierjét, mint fotografikus kép, eközben, szinte<br />
<strong>és</strong>zrevétlenül megformálódik a valódi kérd<strong>és</strong>: látásunk általában nem egy, hanem két<br />
szem működ<strong>és</strong>e révén, sőt szakaszosan történik, s mégis egyetlen, tér- <strong>és</strong> időbeli, megszakítatlan<br />
<strong>és</strong> állandó tapasztalati érzetét kapjuk a külvilágnak. A monokuláris kép<br />
egyeduralmát éppen nagy technikai expanziója idején dönti meg a szemek, a látás<br />
működ<strong>és</strong>ére irányuló kutatás nyomán néhány olyan találmány, filozófiai játék, mint<br />
a sztereoszkóp vagy a fenakisztiszkóp.<br />
A vizsgálatok kezdetben mint hibák, optikai csalódások, illúziók analízisei tételeződnek:<br />
miért látszanak a forgó kerék küllői állónak adott pillanatban, miért lehet, hogy<br />
két, különböző perspektívából szerkesztett rajzot megfelelőképpen szemeink elé tárva<br />
térbeli tárgyat érzékelünk, miért látjuk a lerajzolt mozgásfázisokból álló ábrasorozatot<br />
folyamatosan mozgó képnek, miközben „tudjuk”, hogy állóképekről van szó. A felfedez<strong>és</strong>ek,<br />
vagy azok nyomán az elk<strong>és</strong>zült eszközök párhuzamosan jelennek meg tudományos<br />
kontextusban (akadémiai felolvasások <strong>és</strong> publikációk), piaci környezetben (szabadalmak<br />
<strong>és</strong> vásárolható kereskedelmi termékek) <strong>és</strong> mint játékok („philosophical toys”),<br />
a kuriozitásra fogékony felnőtt <strong>és</strong> a gyerekszoba világát együttesen célozva meg.<br />
A kísérletek több szálon zajlanak, s legföljebb a prezentáció <strong>és</strong>/vagy publikáció<br />
közegében (mint a Royal Society) érnek össze, s ebben a formában, ahogy alább feltesszük,<br />
a kérd<strong>és</strong> talán anakronisztikusnak tűnik: Miért van az, hogy ha két, egymástól<br />
kicsit (<strong>és</strong> megfelelőképpen) eltérő képet egyszerre nézünk, de mindkét szemünkkel<br />
külön-külön, megfelelő ideig, akkor három dimenziós testekként látjuk az ábrázoltat,<br />
tehát térillúziót kapunk, ám ha egymás után látjuk ezeket a képeket, eléggé gyorsan,<br />
akkor mozgást tapasztalunk? Konkrétabban tehát két sztereoszkópikus kép egymáshoz<br />
101
Change language