gokat utána megbeszéljük. Pl. megnézünk együttegy tv-filmet. Amikor véget ér, kikapcsoljuk. Vagyisnem várjuk meg, hogy mi jön ezután, hanem kikapcsoljuk.Egyszer´úen kikapcsoljuk. Nem a gondolkodásunkat,hanem a tv-készüléket. És aztán beszélgetünkarról, amit láttunk. És egy ilyenalkalommal sokat megtudunk a társunkról. Megtudjuk,hogy mi érdekli ´ót. Ezért az a legjobb, ha úgykezdjük a beszélgetést, hogy mi tetszett neki, mivolt érdekes. Azt is megmondjuk, ami nem tetszett,amit butaságnak tartunk. Így tanuljuk meg egymástmegismerni. Vigyázat: Itt igazán nem arról van szó,hogy kinek van igaza. Az ilyen beszélgetések arravalók, hogy figyeljünk, hogy a társunkat megismerjük,jobban megismerjük, még jobban megismerjük.Egy másik példa: Vendégek voltak nálunk, valakimeglátogatott minket. És utána beszélünk err´ól.Kicseréljük a benyomásainkat. Vagy ha együtt elmegyünksétálni, egyszer´úen arról beszélünk, hogymit látunk, mit figyelünk meg, mi t´únik fel, mi zavaró.És itt is fontos, hogy nem kezdünk el vitatkozni,hanem odafigyelünk, hogy a társunkat megismerjük.Mindig szép, ha a társunk érthetetlenné válik aszámunkra. Ezt a mondatot meg kell ismételni,mert olyan értékes. Tehát mégegyszer: Mindigszép, ha a társunk érthetetlenné válik a számunkra.Akkor valami újat tanulunk róla. És akkor valamiegészen sajátságos jön létre, valami csodaszép. Hanyitottak vagyunk a házastársunk másságára, sajá-66
tosságára, a rossz szokására is; ha helyet adunk nekia szívünkben, akkor a természete egyre nagyobbhelyet nyer bennünk, hasonlóvá válunk egymáshoz.Mondják, hogy a házaspárok, akik évtizedeken átszeretetben együtt éltek, egymáshoz hasonlóvá válnaka küls´ó viselkedésben, s´ót még kinézésre is.Ilyesmi lehetséges. A szeretet egyesít´ó hatalom, dehasonlóvá tev´ó hatalom is, mondja Kentenich atya.Akkor lassanként szakasztott másai leszünk egymásnak,éppen azáltal, hogy a társunk eredetiségételfogadjuk és állandóan magunkba fogadjuk.Hasonlóképp áll mindez a gyerekekkel valókapcsolatunkra is. Korunk tudósai sokféle jó módszertdolgoztak ki arra, hogy hogyan lehet együtthatékonyan alakítani az emberek közti kapcsolatokat.Pl. a pozitív gondolkodás kialakítása, aminélarról van szó, hogy a másikban mindig a nagyot ésa jót lássuk és támogassuk. Ez jó. Aztán a kommunikációkülönféle módozatai: fontos, hogy kimondjuka dolgokat és ne rejtsük el magunkban... stb.Aztán a tudatos, aktív megértés módszere: „Ez érdekes!Jól értelek? Ezt és ezt akartad mondani?”...Mindezek a módszerek, melyek a kölcsönös kapcsolatoter´ósítik és segítik, helyesek és jók.Valami azonban még fontosabb. Még fontosabba másikat az ´ó eredetiségében bens´óleg elfogadni.Megengedni egyszer végre, hogy olyan lehessen,amilyen. Nyíltan elismerni, hogy ´ó más, sajátságos,s´ót talán idegen. Az emberi együttélés és kommunikációvalamennyi említett módjánál fontosabb,hogy Kentenich atyával együtt másokról így gon-767
- Page 1:
A családok atyjaKilenc hétKenteni
- Page 4 and 5:
A könyv eredeti német címe:Vater
- Page 6 and 7:
Önök is meghívást kaptak, hogy
- Page 8 and 9:
avatását kérjük, akkor arra ké
- Page 10 and 11:
köszönik az önmaguk és más emb
- Page 12 and 13:
Kentenich atya életéb´ól1912-t
- Page 14 and 15:
sal be kellett érnie. Csak néhán
- Page 16 and 17:
Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy
- Page 18 and 19: és a tudatlanságomat, de mindenek
- Page 20 and 21: Kentenich atya életéb´ól:Abban
- Page 22 and 23: három közösséggel jövünk, akk
- Page 24 and 25: e? stb.), akkor jó, ha nem úgy be
- Page 26 and 27: Gyakorlati útmutatásokId´ót sza
- Page 28 and 29: gyerek még néhányszor megpróbá
- Page 30 and 31: HARMADIK HÉT„Engedd, hogy megint
- Page 32 and 33: mondta magában. Mindenki, aki Fisc
- Page 34 and 35: Foglalkozhatna az ember azzal is, h
- Page 36 and 37: galmasabban, nagylelk´úbben; a be
- Page 38 and 39: Fischer atyával. Ez volt az az id
- Page 40 and 41: het´óvé teszed nekünk, hogy hor
- Page 42 and 43: Kentenich atya abban a tudatban él
- Page 44 and 45: — er´ósebb az összes lehetség
- Page 47: Schönstatt Háromszor Csodálatos
- Page 50 and 51: an a Sz´úzanyának szentelte, és
- Page 52 and 53: nek a szeretetben, hogy helyet adja
- Page 54 and 55: kozzák a Sz´úzanyának az áldoz
- Page 56 and 57: gát bennünk és velünk, ahogy a
- Page 58 and 59: Kentenich atya életéb´ólKenteni
- Page 60 and 61: ébred fel bennem. Pl.: Egy költ´
- Page 62 and 63: gosan a tudtunkra, hogy a nagy, sze
- Page 64 and 65: mégis mindent megkaptak t´ólünk
- Page 66 and 67: oka részben bennünk, részben az
- Page 70 and 71: dolkozzunk és beszéljünk: ´Ó m
- Page 72 and 73: Esti imaKedves Kentenich atya, egyr
- Page 74 and 75: NYOLCADIK HÉTA családi asztalRegg
- Page 76 and 77: egy étkezést. Ott ültek a papok
- Page 78 and 79: niuk, akkor hinnék az Istenükben.
- Page 80 and 81: Kentenich atya, a családi asztalt
- Page 82 and 83: Kentenich atya életéb´ólEgymás
- Page 84 and 85: Így az egész világon az istenire
- Page 86 and 87: tünk lakik. És megtart bennünket
- Page 89: Kentenich József atya sírjaa Szen