az európai unió által nyújtott források és a nemzeti fejlesztési terv
az európai unió által nyújtott források és a nemzeti fejlesztési terv az európai unió által nyújtott források és a nemzeti fejlesztési terv
A Prioritások és Intézkedések részletezése a Program Kiegészít¡ Dokumentumfeladata, amely immár a tényleges és majdani kiírásokat tartalmazó dokumentum.Maga a forrásalap így nem is jelenik meg a pályázó felé, a pályázatot úgy kellkezelni mintha belföldi indíttatású lenne.Az egyes intézkedések (projektek, pályázatok) részletes leírását a ProgramKiegészít¡ dokumentumok tartalmazzák, amelyek szintén hozzáférhet¡k a NemzetiFejlesztési Terv Hivatala (NFH) honlapjáról.Az SA irányításának és ellen¡rzésének intézményi kereteit az EU rendeleti szintenszabályozta, és a következ¡ intézmények jogait és kötelezettségeit fektette le vonatkozó,1260/1999/EK rendeletében:• Közösségi Támogatási Keret (KTK) és Operatív Program Monitoring Bizottságok.• KTK és OP Irányító Hatóságok.• Kifizet¡ HatóságAz Irányító Hatóság felel¡s a hatékony és szabályszer¢ projektmenedzsmentért,lényegében az OP-ok, illetve a Program Kiegészít¡ Dokumentumok végrehajtásáért. Azfeladatuk többek között az ellen¡rzéshez szükséges adatok összegy¢jtésére, tárolásáraalkalmas rendszer felállítása, az éves megvalósítási jelentés elkészítése, a felhasználásszabályszer¢ségének biztosítása.Operatív ProgramAgrár és vidékfejlesztési operatívprogramGazdasági versenyképesség operatívprogramHumáner¡forrás-fejlesztésiprogramoperatívIrányító HatóságFöldm¢velésügyi és VidékfejlesztésiMinisztériumwww.fvm.huGazdasági és Közlekedési Minisztériumwww.gkm.huFoglalkoztatáspolitikai és MunkaügyiMinisztériumwww.fmm.gov.huKörnyezetvédelmiésGazdasági és Közlekedési Minisztériuminfrastruktúrafejlesztési operatívwww.gkm.huprogramNemzeti Területfejlesztési HivatalRegionálisKifizet¡fejlesztési operatív programwww.nth.huPénzügy MinisztériumHatóságwww.pm.gov.hu4.1. ábra A KTK és következ¡ OP Irányító Hatóságainak a minisztériumok kerültek kijelölésre(2004.)Kifizet¡ A Hatóság felel¡s a kifizetések iránti kérelmek összeállításáért, ésel¡terjesztéséért, valamint a Bizottság által teljesített kifizetések átvételéért. Kifizet¡ AHatóság a Pénzügyminisztérium.A pályázókkal kapcsolatot tartanak még a Közrem¢köd¡ Szervezetek, akik aKifizet¡, vagy az Irányító Hatóság felügyelete alatt állnak. Ezeket az egyes OP-okhozrendelten a múlt év végén jelölte ki a kormányzat. Feladatuk a pályázat kezelése, nemegyszer az Irányító Hatóság jóváhagyásához kötötten maga a pályázat kiírása, az NFHOP-ok Prioritások és Intézkedések a információgy¢jtés, a felettes Hatóság tájékoztatása,44
a megszerzett tapasztalatok alapján jelentések készítése a feladatok elvégzésér¡l, azalkalmazott módszerekr¡l, a tapasztalt szabálytalanságokról.4.1.2. A Kohéziós Alap és a forrás hazai felhasználásaA Kohéziós Alap az Unió legszegényebb tagországainak reálszféráit igyekszik támogatnia monetáris unióra való felkészülés id¡szakában. Magyarországon a két kiválasztottcélterület a környezetvédelem és az infrastruktúra fejlesztés támogatása.A támogatás mértéke az állami és hasonló kiadások 80-85%-a, a minimálisprojektméret 10 millió €. Az igénybe vev¡ tagországnak el kell készítenie a Kohéziósalap Stratégiát, amelynek összhangban kell lennie a Nemzeti Fejlesztési Tervvel.Legfontosabb Intézményei a Kohéziós Alap Irányító Hatóság (KA IH, amelyfelel az intézményrendszer központi eleme,és felel¡sséggel tartozik a pénzeszközökfelhasználásának koordinációjáért), a Kohéziós Alap Közrem köd Szervezetek (avégrehajtáshoz kapcsolódó operatív feladatok); valamint a Kohéziós Alap VégsKedvezményezettek, illetve Lebonyolító Testületek (A közlekedési projektektekintetében ez a vasúti és közúti (autópálya) társaságokat jelenti pl. a MÁV, NemzetiAutópálya Rt. A hosszú futamid¡ miatt a szakminisztérium több évre szóló megállapodástköt velük, innen nevük is: Lebonyolító Testületnek. A környezetvédelmi projektekesetében kedvezményezettként általában önkormányzatok, illetve önkormányzatitársulások szerepelnek).4.2. ábra: A 2004-2006 közötti, a Kohéziós Alap végrehajtásában részt vev¡ intézményrendszer 15Emellett támogatási lehet¡séget biztosítanak még a Közösségi Kezdeményezésekés Közösségi Programok, amelyek az Alapok nyújtotta támogatásokat egészítik ki. EzenKezdeményezések, illetve Programok sajátossága, hogy habár szintén az Unió pénzügyieszközeiként m¢ködnek, ennek ezen támogatások életciklusa nem a költségvetésiperiódusokhoz köt¡dik, azokon átível¡n m¢ködnek.15 forrás: www.gkm.hu45
- Page 1: AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALNYÚJTOTT F
- Page 4 and 5: 3.2.4. A Közösség legújabb fogy
- Page 6: 7. A MEGVALÓSÍTÁS LEHETSÉGES KO
- Page 9 and 10: I. RÉSZPályázatok elmélete9
- Page 11 and 12: írt el¡, amelyben a tagországok
- Page 13 and 14: gazdaságilag fejletlenebb, iparila
- Page 15 and 16: vázolt fel a pénzügyi unió megv
- Page 17 and 18: maximalizálták az Európai Parlam
- Page 19 and 20: 2. AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYREN
- Page 21 and 22: eszortminiszterei alkotnak (a Taná
- Page 23 and 24: hogy 2 megbízottat javasolhatnak,
- Page 25 and 26: Párt - Party of European Socialist
- Page 27 and 28: Információk az interneten: http:/
- Page 29 and 30: 3. INFORMÁCIÓK A KÖZÖSSÉGI AGR
- Page 31 and 32: A KAP legjelent¡sebb átalakítás
- Page 33 and 34: kvótán felüli termék el¡állí
- Page 35 and 36: • a fogyasztók gazdasági érdek
- Page 37 and 38: A közérdek keresetindítás jogaT
- Page 39 and 40: alakítanak ki. Gazdasági okok is
- Page 41 and 42: 3.4.4. A regionális politika célk
- Page 43: 4. MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA NYITVA
- Page 47 and 48: tagállamok közötti együttm¢kö
- Page 49 and 50: • az er¡szakra vonatkozó indik
- Page 51 and 52: 3. információs és kommunikáció
- Page 53 and 54: országának szakképzési rendszer
- Page 55 and 56: 4.1.6.1. A támogatások típusai:2
- Page 57 and 58: a lehet, kivéve azon projektek ese
- Page 59 and 60: Mindezeknek megfelel¡en az ERDF az
- Page 61 and 62: 4.2.2. Az NFT II. szerkezete a jegy
- Page 63 and 64: II. RÉSZA pályázatírás technik
- Page 65 and 66: 2. A PROJEKTEK EL KÉSZÍTÉSE2.1.
- Page 67 and 68: a módszer hatékonyabb eredményt
- Page 69 and 70: 2.1.3.1. Elemzési szakaszMivel a p
- Page 71 and 72: tartoznak. A minél pontosabb becsl
- Page 73 and 74: Fontos szabály, hogy a lebonyolít
- Page 75 and 76: A pályázati formanyomtatvány mel
- Page 77 and 78: 3. A PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA 44A
- Page 79 and 80: A leggyakoribb biztosítékok:• f
- Page 81 and 82: dokumentáció min ségének ellen
- Page 83 and 84: 5. A támogatást nyújtó szerveze
- Page 85 and 86: el¢rehaladási jelentéseket kell
- Page 87 and 88: 3.4.2.1. M£szaki el¢rehaladási j
- Page 89 and 90: • Megfelelt-e az el¢rehaladás a
- Page 91 and 92: ) Magyar ÁllamkincstárA HEFOP pé
- Page 93 and 94: 5. A MONITORING TEVÉKENYSÉGESZKÖ