Folyosóról-folyosóra - Az Interdiszciplináris Doktori Iskola ...

tévesztés, a felejtés passzív, míg az alkotáskor képződő változtatás aktív folyamatból fakad. Akutatás számára azonban még izgalmasabb lehet az élő valóság tanulmányozása. Máramennyiben az napjainkban lehetséges. Alapkérdés, hogy legyen kellő mennyiségű, minélkevesebb ’áttételen keresztül’ hozzáférhető, hiteles anyag a vizsgálathoz. Bizonyos fokúáttételnek számít ugyan már a gyűjtéskor készített hangfelvétel és a helyszíni vagy utólagoslejegyzés is, de a hanganyag és lejegyzés együtt tanulmányozhatósága mégiscsak megfelelőalapot nyújt. Más a helyzet a publikációkkal, amelyek a sajtó alá rendező és válogatókoncepcióját, képzettségét, hozzáállását mindig magukon viselik. A hangfelvétel és lejegyzésvitathatatlanul közelebb visz az eredeti elhangzáshoz, az ’előadáshoz’, mint csupán anyomtatott anyag. A leghitelesebb matéria azonban természetesen az élő előadás, melynekvizsgálatát Ortutay Gyula igencsak szorgalmazta. 1965-ös írásában 69 hangsúlyozza, hogyaddig, míg lehetséges, „az eleven szájhagyományozás tanulmányozására” koncentráljunk,mert a „népköltészeti alkotást, továbbhagyományozást, az alkotó vagy rontó ismétlésfolyamatait a szájhagyományozás eleven gyakorlata határozza meg.” Az „alkotó folyamatokjelei után” nyomozva, „a szóhagyomány minél gazdagabb variánsainak összehasonlításánkeresztül” ismerhetők meg „a népköltészet teremtő aktusai.” 70*Lássuk hát, hogy szóra bírható-e, és ha igen, milyen módon egy olyan archiválisfolklóranyag, amely nagyrészt hangfelvételen is rendelkezésre áll, a dallamai és szövegeilejegyzésével, és a zenei tulajdonságoknál fogva egy tömbbe, egy dallamtípusba csoportosítvaaz egész tanulmányozható? A népzenei kritikai összkiadás közzéteszi, és ezzel lehetőségetteremt a további kutatásokra is.A fő kérdés az, hogy mit szeretnénk megtudni róla? A zenei koncepció, adallamtípusok rendszere megszabta alapvetés nem akadályozza, hogy elsősorban a szövegekfelől közelítsünk felé. Sőt, ha elszakadhatunk a zenei kritériumok adta sorrendtől, voltaképpena dallamtípuson belüli elrendezéshez se leszünk kötve, és így tetszés szerint osztályozva a69 Ortutay 1965: 4., 3., 7.70Voigt 1972. III.5. fejezet-része (’A variálódás’) Ortutay 1959-es székfoglalójának variáns-elméletétboncolgatja. Így fűzi tovább gondolatmenetét a változatok kialakulásának esztétikai törvényszerűségéről:„ Minden egyedi műalkotás megszületésekor ’kiválasztódik’ a lehetőségek közül, és azok egyetlen ’érvényesváltozataként’ teremtődik meg. (...) A folklór művészet egy legfontosabb ismérve – szemben a hivatásosművészettel – éppen a variánsoknak az egyetlen alakkal szemben élvezett döntő (...) szerepük.” (200–201.)Számunkra jelentős megállapítása: „több folklór műfajban tulajdonképpen a típus fogalma rejti a továbbélőegyedi műalkotások [és az utánuk következő derivátumok] – változatok láncolatát.” (205.) (kiemelések tőlem)16