Mondolat, Dicshalom, 1813

Aüdíjevza ^si^y^xe &sá ÁeuxwXevog "HprjH o m e rii s.68 a' szamár a' stondolat ibójához.Zeng: vétkes fészekben, zeng Éje Édesnek.Mekegnek mekegnek de engemet nyesnek.Mekegve mekegve de el nem rekedveÉn énekelhetek gyepre heveredve,Felkeresnek engem szépek heveredve.'S fekete fejemre repkényeket szedve.||(^9)Kepkénnyel fejemen, kehellyel kezembenSzent ének nyelvemen szép kedv énekemben,Be tsendes a' berek be szédelg fejemben,Édes szendergéssel fekszem rejtekemben.A SZAMÁR>aMondolat írójához.A' mese Apjának, kit egész Európa tsudánakTart vala, kit kesereg, köz, nemes úri Sereg,A' nagy Esopusnak szolgáltam 's bár mi okosnakLátszani fáradozók 's tsak nevetést okozék.Meghala ; sok száznak szolgáltam már tsupa váznakTettek, 's nem nyerc bért szívem ezernyi sebért.Már Athénának, nem elég volt Roma magánakVitt vala, hát ezerek, kik nevetésre szerek. ||(70) Régi nemek hulltak, 's északról újra vonultakNadrágot visel más Nemek eggyszer el.Árva fejem véltem, hogy már jobb századot éltem'S a' tsufság nyomorult rajtad örökre szorultMár az Olasz népnek nyelvén kik közre kilépnekRégi betsüietemet, tsúfra teszik Nevemet.