Mondolat, Dicshalom, 1813

!A BÚSONGÓ ImOR. 4-5róza bÚ8|| dalijait mint kettzi! Mint trillázza a' pásztori (28)Síp' nyeszergö hangját ez a' papagáj Echó !Mond. mint gyuladok téged ölelni, és enyimelniimagasságos, miként lohadjak át e lotsmoj pezsegmond omormolásán?közt,—Satyr. Övig süjjedezve járjátok a' lotsmoj' hínárjaaz én termetem, az én deliségem suvallják tenékeda bátorságot.Szám. (a' vizben) Mintha a'bontzoló lába martzangolna,úgy hempelygünk mint fennúszó darabok, ha! mintlátnám a' setét élet' fogjait, és hallanám a' huhogató halálszárnyas állatit, és elmerülök mint a' párás övedzettéj leány — o jaj—Satyr. (távolról) — ha ! ha ! haMond. Ha ! Te a' titkot önndöbbe-||dez keblek' jaj- (29)ját bajzod — Ez a' rontsolt kép a' te veszett ötleménved'tiporványa a' magába ftt méreg' játék példája. — Én^ agyok a' veszt tseppek elivott tikkadója, a' gyön^'örüséi^eitdühöd kétségbe esés' lelke, én,én vagyok a' te rabod,a' titok teremtés elveszettje, az éj elragadott fattya.Satyr. Ha ! ha! ha!Szám. Nyugéjjeimet a' Magánosságnak, öröm mosollyaimata' szomorúságnak, gondjaimat a' fekete gyásznakáldoztam —! már az élholtaknak Skeletonjai zörögnekfülemben, "s tsak a' rothadás' seppedez pezsgéséthallom a' tsendességben zsizsegni.Mond. Én a' ferdloisban a' széltoljásain döngök, ah,liül a sajka, mellyen borongva hágjam az ingadozó hegyekot,hol elmerít, hol elhány a' höngörts hullám.||Szám. jaj ! (30)Mond. Édes úti társom, te a' ki olly édesen füleltedlotsogásomat, érzem — érzed fajdalmomat — azok a' sóhajtások,melyeket ajakaid szülnek, nem bünösítnek kár-