1994. xlviii. évfolyam 1. szám - Sopron

specialisták, háziiparosok, céhes kézmővesek1. terem:Házimunka, specialisták, háziiparosok, céhes kézmővesekEzzel a tagolással szeretnénk a munkamegosztás fokozatait bemutatni. A házimunka keretében, aparasztság díszítet tárgyainak körében, elsısorban a kelengyeszámba menı párnák és lepedık akiemelkedıek. A XVIII. század végérıl származó szırhímzések, majd a gyapjú- és pamuthímzések a XIX.század 10elsı felében, virágcsokraikkal XVII. századi fıúri, városi hagyományokat ıriznek. E hímzetttextilek jelentıs befolyással voltak a XIX. század közepén kiteljesedett festett bútorok díszítésére is. Ahímzett párnák házimunkában készültek, a lepedıket díszítı ún. lepedıszélek többségükben tömegárukéntérkeztek a XVIII. század végétıl a XIX. század közepéig, az ország északi megyéinek háziiparosaitól,vándorkereskedık közvetítésével. Sopron város polgárainak, gazdapolgárainak hagyatéki leltáraibannagyon sok hímzett párnáról maradtak feljegyzések, ami arra vall, hogy nem csak maguk apolgárasszonyok és leányaik hímeztek, hanem a háztartásukhoz tartozó egyéb személyek is foglalkoztakezzel a munkával, hasonlóképpen a földesúri udvarok szokásaihoz. Így hát a hímzéseknek ez a gyakorlatafolyamatosnak mondható, amely a megye magyar lakosságának kezén élt tovább, vált jellegzetessé, amit„rábaközi hímzés”-ként nevez a néprajztudomány és ismer az ország népmővészetet kedvelı rétege. Ez amintakincs, népmővészeti kiadványok révén, általánosan közkinccsé vált, de tovább él a megye leányainak,asszonyainak hímzıszakköreiben is. A kedvelt kazettás elrendezéső csokrok párnákon, futókon, falvédıköna városi lakások díszei. A német és horvát nemzetiségőek saját hímzéseikkel díszítették a halottas szobát,ravatalt. Ilyen emlékeink sajnos csak századunk elejérıl ismertek Ágfalváról, ahol egész készletet hímeztekerre a célra: lepedı, melltakaró, arckendı, tükörtakaró stb. mind szabad rajzú laposhímzéssel ellátva. Ekészletet már a házasság elıtt el kellett készíteni, amit azután az esküvıtıl a halálig kis ládában ıriztekegyes selyem fejkendıkkel együtt a szekrény tetején.A fatárgyak ékesítése mint a házimunka terméke kis számban lelhetı fel a paraszti háztartásban. E ritkadarabok is többnyire a fiatalok közötti érzelmi kapcsolatok emlékei, ilyenek a rozettás mángorló, azékrovású sulykoló, a díszes guzsalyszár a fonáshoz. Ajándékozásuk a XVIII. század óta folyamatos volt avidék mindhárom nemzetiségő népességénél a XIX. század végéig.A faragó specialisták jellegzetes rétegét képezték a földesúri birtokok „faragóbéresei”, akik a gazdaságieszközök készítését, javítását végezték, irányították. Szerszámaik jórészt a bognárokéval voltak azonosak.A falvak fúrófaragó „ezermesterei” fıleg saját szükségletre készítettek jármot, széket, szerszámnyelet. Amunkához használt eszközeiknek többsége az iparosok szerszámkészletébıl származott. A díszítımővészetsajátos stílusát alakították ki az állatokat ırzı pásztorok. Ékrovású, karcolt és spanyolozott tárgyaikrészben a falvak díszítı hagyományait követték, másrészt a megélt, vagy dicsıített betyárok tetteitörökítették meg. A dunántúli pásztormővészet legkiemelkedıbb és egyben stílust teremtı egyénisége KirályZsiga volt. Megyénk területén tevékenykedett mint pásztor és betyárok segítıje, tettestársa. Díszesmángorlóinak több darabja a soproni fegyházban készült. Bravúros technikáját mángorló és főszertartószemlélteti. Hozzá hasonló a Nagycenkrıl származó mángorló, beretvatartó és a főszertartó 1854-bıl. Aszázadfordulótól a 11domborúfaragás vált általánossá. A két háború között (1928) a kapuvári tiszttartóbiztatására faragta szoborcsoportját a gémespusztai Varga György.A földnélküli, vagy csak kevés földdel rendelkezı zsellérek, szegényparasztok egy része kiegészítıkeresethez jutott olyan speciális termékek tömeges elıállításával, amelyeket a módosabb parasztok, másfalvak, mezıvárosok, városok népe igényelt. Az ilyen háziipari termékek két nagyobb területét említhetjük9