84Az 1932-es 33-as év fordulóján rövid ideig Szakonyban volt adminisztrátor, ezt követıen Gyıröttkórházi lelkész 1934 ıszéig, illetve a Tanítóképzı Intézet Internátusának prefektusa 1935 végéig. Közbenez év nyarán három hetes afrikai társasutazáson vett részt.1935 végén Dr. Bürchner László prelátus mellé került karkáplánnak a soproni Dóm templomba. (Bürchnertsokra becsülte, példaképének tartotta, élete utolsó publikációját is a prelátus emlékének szentelte a SoproniFüzetek 1993. évi kötetében.)Németh Alajos 1935 decemberében szigorlatozott római jogból Szegeden, 1936 februárjában pedigegyházjogból. Ugyanakkor kánonjogi doktorrá avatták. Ez év nyarán egy újabb és nagyobb társasutazásonvett részt, amelynek fıbb állomásai Beiruth, Damaszkusz, Rhodosz, Patmosz voltak.1940-ben plébánosi vizsgát tett, majd 1941. november 25-én sikerrel megszerezte hittanári oklevelét.Embersége, lelki nagysága az 1940-es évek kataklizmáiban teljesedett ki. Amikor a világháború vihara aszeretett városon is átsöpört, bombák hulltak, s a romos Sopronban kórházakká váltak az iskolák, ı – egymaroknyi lelkes csapat élén – lankadatlanul a küldetésének érzett munkát végezte: sebesülteket vigasztalt,romot takarított, talicskán szállított élelmet a rászorultaknak, és naponta temette a hantolatlan holtakat.Közben minden fontos mozzanatát feljegyezte ezeknek a fekete idıknek, s elkészítette a soproni háborúshalottak névjegyzékét, a felebaráti szeretet és a történeti objektivitás e páratlan mementóját.Önzetlenségét, példaadó helytállását 1945-ben Fábján Lajos polgármester köszönte meg, a SoproniNemzeti Bizottság pedig jegyzıkönyvbe iktatta múlhatatlan érdemelt.A jobb jövı azonban balra fordult Magyarországon. A magyar értelmiség és fıként a katolikus egyházellen támadást indító pártállam nem volt tekintettel a keresztény és emberbaráti érdemekre. 1948 nyarán, aziskolák államosítása ellen tüntetı tanulóifjúság demonstrációját követıen (noha annak inkább csakegyüttértı szemlélıje, semmint szervezıje volt), az ÁVH Dr. Németh Alajos hittanárt is letartóztatta.Huszonegy hónapot töltött internáló táborokban. Hitét és az igazság gyızelmébe vetett reményét azonbanegy pillanatra sem veszítette el. Titokban szorgalmasan írta naplóját a Pokolban, amely vádirat volt azembertelen Hatalom ellen. („Akkor írtam mindezt WC-papír darabokra és egyéb papírfoszlányokra – jegyzikésıbb mottóul könyve elejére –, amikor túl veszélyes volt kimondani az igazságot, mert verés, internálásvagy börtön járt érte.”)Szabadulása után még sokáig rendıri felügyelet alatt tartották, s egy ideig hittanári állásától ismegfosztották. Az indoklás egyik mondata így marasztalja el Dr. Németh Alajost, örök idıkre megdicsérveıt a maradék elıtt: „Élesesző, meg nem alkuvó papvezetı, a mai rendszer halálos ellensége.”Rendıri felügyeletének meghosszabbításakor nem élt fellebbezési jogával: „Az internálást kibírtam, ezt is kifogom bírni.”Kibírta. Megtartotta hite és veleszületett tisztessége. Még négy évtizeden át szolgálta Istenét, felekezetét ésa közjó ügyét. 1962-ig ismét karkáplán Sopronban, 1962-tıl két évig Tápszentmiklóson, 1964-tıl tíz évenát Bágyogszováton lelkész. 1974-ben vonult nyugállományba, de nyugdíjasként is ellátta a soproniorsolyita templom igazgatását 1983-tól 1991-ig.85Az egyházi szolgálat mellett szünet nélkül írta és rendezgette emlékiratait. Olykor egy-egy részletet közzéis tett belılük, elsısorban a Soproni Szemle, a Soproni Füzetek és a Történelmi Szemle hasábjain. Amikor80
elérkezett a „puha diktatúra” ideje, második világháborús feljegyzéseinek nagyobb része – igaz, hogy csakkellı politikai hangfogóval – a Soproni Szemle különkiadványaként is megjelenhetett, (Dr. HillerIstván–Dr. Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája 1979.)Az élet és a történelem igazságszolgáltatása, hogy Dr. Németh Alajos megérhette az oly régóta vártrendszerváltást, s hogy még életében megindult könyveinek csonkítatlan kiadása is.Elıször a negyven éven át rejtegetett internáló-tábori napló jelent meg Papok a rács mögött címen1991-ben. Ezt követte a világégés borzalmainak helyi krónikája, a Sopron könnyes-véres dátumai1993-ban.Hamarosan elhagyja a nyomdát harmadik könyve is, a Sóhajok palotája. A mő, amely a kıhidai fegyháztörténetét mutatja be – úgy, hogy a háttérben ott villóznak a század történelmének eseményei is – méltánnyerte el 1993-ban a Lakitelek Alapítvány 4. helyezését.Szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott. Váratlan halála sokunk szívét megszomorította.1993. szeptember 24-én, pénteken 10 órakor temettük. A Szent Mihály templomban Pápai Lajos megyéspüspök huszonnégy lelkipásztor győrőjében mutatott be érte szentmisét. Ravatalánál a gyászszertartás utánVörös Istvánné, Komlós Klára búcsúzott tıle szép gondolatokkal. A család és a rokonság nyomában hívei,barátai és tisztelıi végeláthatatlan sora kísérte utolsó útjára.Jegyezzük fel nyughelyét a jövınek, ahogy ı is százak és százak sírját jelölte meg pontosan a hozzátartozókvigaszára, az utókor okulására: Az Újtemetıben, a Kálváriakereszttıl visszafelé, jobb oldalt a hetedikgömbakác alatt alussza örök álmát.Emlékezete híven megırizte Sopron könnyes-véres dátumait. İrizze meg híven a város is az ı emlékezetét!1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLCSOPRONI KÖNYVESPOLC1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Mastalirné Zádor Márta: HillerIstván irodalmi munkásságaMastalirné Zádor Márta: Hiller István irodalmi munkásságaBolgár vendégek a soproni Erdımérnöki Fıiskolán. Fıiskolánk, 1960, 7. szám. 3–4.Gondolatok a felszabadulási kulturális szemle soproni egyetemi bemutatóiról. Fıiskolánk, 1960, 5–6.szám. 13.A Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségei Sopronban 1959. SSz. 1960, 143–148.81
- Page 1 and 2:
1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM119
- Page 3 and 4:
3„Rábaközi földnép”, a Reg
- Page 5 and 6:
díszítettek, ünnepélyes szokás
- Page 7 and 8:
a város földesúrrá vált.A XV-X
- Page 9 and 10:
specialisták, háziiparosok, céhe
- Page 11 and 12:
12Háziipari termékek, hímzés, h
- Page 13 and 14:
jegyzıkönyv, szálllásjelzı tá
- Page 15 and 16:
15Gyorsvetélıs szövıszék, Szak
- Page 17 and 18:
1748 gombkötı1756 mészárosA jel
- Page 19 and 20:
céhes kötelékekbıl kiszabadult
- Page 21 and 22:
takács:kékfestı:falvak száma me
- Page 23 and 24:
vették használatba, hanem csak k
- Page 25 and 26:
Boór Sámuel kékfestımester mint
- Page 27 and 28:
kiemelkedı a csornai mőhely ötö
- Page 29 and 30: hitükhöz hő iparoscsaládokat,
- Page 31 and 32: 30Krausz Károly posztógyáros, 18
- Page 33 and 34: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM /
- Page 35 and 36: 35Gregorancz Pál gyıri püspök l
- Page 37 and 38: fordíthassák, ami nemcsak ezen he
- Page 39 and 40: Címe: „GENERAL Mandat, (Wegen Au
- Page 41 and 42: Magyar fordítása:Tekintetes gróf
- Page 43 and 44: 45Pfendel; I. János (-1379-1423) f
- Page 45 and 46: ejegyzései. Ezeket a bejegyzéseke
- Page 47 and 48: íróság ugyan úgy döntött, hog
- Page 49 and 50: 52kisebbik házat a Pfendel II. Já
- Page 51 and 52: 54A Rejpál-ház (Várkerület 7. s
- Page 53 and 54: Ezenkívül a Boldogasszony-kápoln
- Page 55 and 56: 35. Jacob stichnbinchl mit seiner h
- Page 57 and 58: efizetéseiket, az általunk adott
- Page 59 and 60: Dr. Grüll Tiborszül.: Sopron, 196
- Page 61 and 62: átadására kötelezte. Ennek köv
- Page 63 and 64: megjutalmazzák. A vitéz Zalay Ká
- Page 65 and 66: Jan. 30.: Dr. Sz. Póczy Klára: Sc
- Page 67 and 68: magyar küldött felszólalása nyo
- Page 69 and 70: 73Scarbantia fórumának déli oszl
- Page 71 and 72: múltjának szimbólumát lássa.19
- Page 73 and 74: Az emléktábla (Lobenwein Tamás f
- Page 75 and 76: mondunk. Külön köszönjük a Sop
- Page 77 and 78: (1934-1993)„Dr. Hiller István k
- Page 79: Áldozatos, nehéz, de szép és p
- Page 83 and 84: Az elsı erdı- és faipari mérnö
- Page 85 and 86: 1968, 2. sz. 3-4. p.Vándor Sándor
- Page 87 and 88: Kubinszky Mihályné, Landl Róbert
- Page 89 and 90: Hazánk elsı szakkönyvtárának k
- Page 91 and 92: Többcélú nagyértékő fakiterme
- Page 93 and 94: 1983, 233. sz. 6.Egyetemtörténeti
- Page 95 and 96: 1984. 139-142.Augusztinovicz Elemé
- Page 97 and 98: Egy Latinka-mondat a soproni egyete
- Page 99 and 100: Magyar könyvtáros küldöttség l
- Page 101 and 102: Aktuelle Fragen der Ödenburger Ges
- Page 103 and 104: 11 (Megjegyzés - Popup)Lackner Kri
- Page 105: 25 (Megjegyzés - Popup)Királyi he