megszakad. És voltak sötét pillanatok, amikor szinte attól kellett félni, hogy ez a merénylet sikerülni fog.Nem sikerült. És hogy ma már tudjuk, hogy nem sikerült, nem sikerülhetett és soha nem fog sikerülni.Bármilyen megpróbáltatások jönnek is. És hogy azért nem sikerült, mert sokan voltak olyanok, olyanemberek, akik a maguk helyén, a maguk eszközeivel, a maguk szerény lehetıségei között rendületlenülhívek maradtak a valódi értékrendhez, a morális értékrendhez, a szakmai színvonal igényéhez, szóvalazokhoz a hagyományokhoz, amelyeket az Akadémia legjobb hagyományainak tekint. Ilyen ember voltHázi Jenı is. Nemcsak akkor, amikor szembeszállt a nyilasokkal és a hitleristákkal, nemcsak akkor, amikortiltakozott a német anyanyelvőek barbár kitelepítése ellen, amelyet szégyenszemre parancsolt meg a magyarkormánynak akkor a szövetséges hatalmak együttese. Hanem akkor is, amikor 1950-ben, 58 éves korában,fiatalon, fegyelmi úton nyugdíjba küldték. Sok embert összetörtek ezek a változások, sok ember elvesztettemunkakedvét, alkotó tehetségét. Nem ı. És én nagyon sokra becsülöm, utólag is, azt az emberi tartást,találékonyságot, amelynek segítségével ı elérte, hogy szakmai felkészültségét kamatoztatni tudja, kutatásaitfolytassa, mégpedig úgy, hogy semmi formák között, elvi kompromisszumokat meggyızıdésébıl ne kelljentennie. Ez a magyar-zsidó oklevéltár nyolc kötete, amelyet ı hozott napvilágra, maradandóan ırzi ezeknekaz esztendıknek az emlékét, nem szólva olyan további munkáiról, mint a soproni polgárcsaládok története,vagy amennyiben – úgy tudom –, hogy még a vasvár-szombathelyi káptalanról, meg Pozsony megyérıl vanneki olyan kézirata, amelynek a sorsa még a közeljövıben kell, hogy eldıljön.72
Az emléktábla (Lobenwein Tamás felvétele)Ez a teljesítmény, ez a morális és szakmai tartás az, amely ıt besorolja abba a gárdába, amelynek a magyarkultúra kontinuitását sikerült ezekben a nehéz évtizedekben biztosítania. Éppen ezért a MagyarTudományos Akadémia nevében tisztelettel köszöntöm és hajlok meg az emléke elıtt, abból az alkalomból,hogy <strong>Sopron</strong> városa egykori fılevéltárosáról utcát nevezett el. (Taps.)Ezután Turbuly Éva, a soproni levéltár igazgatója, olvasta fel alábbi megemlékezését (nem a felolvasás,hanem a kézirat következik):Házi Jenı 1892. április 16-án, a csallóközi Vásárúton született. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, azegyetemet Budapesten, történelem-földrajz szakon végezte. Életébe beleszólt a háború; a harctéren két73
- Page 1 and 2:
1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM119
- Page 3 and 4:
3„Rábaközi földnép”, a Reg
- Page 5 and 6:
díszítettek, ünnepélyes szokás
- Page 7 and 8:
a város földesúrrá vált.A XV-X
- Page 9 and 10:
specialisták, háziiparosok, céhe
- Page 11 and 12:
12Háziipari termékek, hímzés, h
- Page 13 and 14:
jegyzıkönyv, szálllásjelzı tá
- Page 15 and 16:
15Gyorsvetélıs szövıszék, Szak
- Page 17 and 18:
1748 gombkötı1756 mészárosA jel
- Page 19 and 20:
céhes kötelékekbıl kiszabadult
- Page 21 and 22: takács:kékfestı:falvak száma me
- Page 23 and 24: vették használatba, hanem csak k
- Page 25 and 26: Boór Sámuel kékfestımester mint
- Page 27 and 28: kiemelkedı a csornai mőhely ötö
- Page 29 and 30: hitükhöz hő iparoscsaládokat,
- Page 31 and 32: 30Krausz Károly posztógyáros, 18
- Page 33 and 34: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM /
- Page 35 and 36: 35Gregorancz Pál gyıri püspök l
- Page 37 and 38: fordíthassák, ami nemcsak ezen he
- Page 39 and 40: Címe: „GENERAL Mandat, (Wegen Au
- Page 41 and 42: Magyar fordítása:Tekintetes gróf
- Page 43 and 44: 45Pfendel; I. János (-1379-1423) f
- Page 45 and 46: ejegyzései. Ezeket a bejegyzéseke
- Page 47 and 48: íróság ugyan úgy döntött, hog
- Page 49 and 50: 52kisebbik házat a Pfendel II. Já
- Page 51 and 52: 54A Rejpál-ház (Várkerület 7. s
- Page 53 and 54: Ezenkívül a Boldogasszony-kápoln
- Page 55 and 56: 35. Jacob stichnbinchl mit seiner h
- Page 57 and 58: efizetéseiket, az általunk adott
- Page 59 and 60: Dr. Grüll Tiborszül.: Sopron, 196
- Page 61 and 62: átadására kötelezte. Ennek köv
- Page 63 and 64: megjutalmazzák. A vitéz Zalay Ká
- Page 65 and 66: Jan. 30.: Dr. Sz. Póczy Klára: Sc
- Page 67 and 68: magyar küldött felszólalása nyo
- Page 69 and 70: 73Scarbantia fórumának déli oszl
- Page 71: múltjának szimbólumát lássa.19
- Page 75 and 76: mondunk. Külön köszönjük a Sop
- Page 77 and 78: (1934-1993)„Dr. Hiller István k
- Page 79 and 80: Áldozatos, nehéz, de szép és p
- Page 81 and 82: elérkezett a „puha diktatúra”
- Page 83 and 84: Az elsı erdı- és faipari mérnö
- Page 85 and 86: 1968, 2. sz. 3-4. p.Vándor Sándor
- Page 87 and 88: Kubinszky Mihályné, Landl Róbert
- Page 89 and 90: Hazánk elsı szakkönyvtárának k
- Page 91 and 92: Többcélú nagyértékő fakiterme
- Page 93 and 94: 1983, 233. sz. 6.Egyetemtörténeti
- Page 95 and 96: 1984. 139-142.Augusztinovicz Elemé
- Page 97 and 98: Egy Latinka-mondat a soproni egyete
- Page 99 and 100: Magyar könyvtáros küldöttség l
- Page 101 and 102: Aktuelle Fragen der Ödenburger Ges
- Page 103 and 104: 11 (Megjegyzés - Popup)Lackner Kri
- Page 105: 25 (Megjegyzés - Popup)Királyi he