10. A Pfendel-család történetének „melléktermékeként” a várostörténeti és mőemlékvédelmi szempontbólegyaránt nevezetes Fı tér 8. sz. (Storno-) házra is fény derült. 1379-ben a háztelek még nincsen beépítve,az 1417. évi bordézsmajegyzék szerint már áll és Baier János kereskedıé. Ez 1424-ben feleségül vesziPfendel I. János özvegyét: mindkettıjük halála (1428) után az özvegy fiáé, Pfendel Györgyé. Ennek halála(1445) után az özvegy, ill. második férje, Eibinger Zsigmond adózik benne. A ház tulajdonképpen Györgyfiáé, Pfendel II. Jánosé, aki 1457–1462-ig bírja. Halála után apjának unokatestvére, Pfendel Margit, ill.ennek férje, Haberleiter Miklós kapja meg. Az utóbbinak halála (1485) után unokáiké, Haberleiter II. Jánosés Haberleiter Margité lesz. 7(21) Korai haláluk (1495) után 1502-ben Erdélyi (Siebenbürger) Jakabé,1522-ben fiáé, Erdélyi (Siebenbürger) Ferencé, akinek veje, Ákosházi Sárkány Antal révén 1544-ben enemesi családé lesz, amely lényegében mai alakjára építteti át. 8(22)1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / KISEBB KÖZLEMÉNYEK60KISEBB KÖZLEMÉNYEK1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / KISEBB KÖZLEMÉNYEK / Hárs József: Soproni SzemleAlapítványHárs József: Soproni Szemle AlapítványFolyóiratunk életében a Soproni Városszépítı Egyesület 1993. január 16-i elnökségi ülése alapvetıváltozást készített elı. Ekkor fogadták el azt a határozatot, hogy a „Soproni és Sopron környékihelytörténeti kutatások, valamint a Soproni Szemle szerkesztésének, kiadásának és más helytörténetikiadványoknak” támogatására létrehozza az egyesület a Soproni Szemle Alapítványt, székhelyéül a saját –városházi – helyiségét jelölve ki.Az induláshoz 100000 Ft befizetését határozták el, ami február 22-én meg is történt, s döntöttek akuratórium személyi kérdéseirıl. Elnök dr. Ádám Antal akadémikus, a Geodéziai és GeofizikaiKutatóintézet igazgatóhelyettese, alelnök dr. Kovács Zsoltné Bircher Erzsébet, titkár Hárs József, tagok dr.Turbuly Éva és dr. Grüll Tibor. Az elnököt kivéve valamennyien a szerkesztıbizottság tagjai is.Az alapítvány iratait március 12-én, PK A 50463 ügyiratszámon, benyújtottuk a megyei cégbírósághoz, sezzel ideiglenes mőködésünket megkezdhettük. A kuratórium elsı ülésén, március 19-én, részt vettfıszerkesztınk is. Addigra már kezünkben volt az Országos Kereskedelmi és HitelbankRészvénytársasággal kötött bankszámlaszerzıdés az elszámolási számla megnyitásáról (405-10307ideiglenes szla), a Mővelıdési és Közoktatási Minisztérium okirata a SSz. nyilvántartásba vételérıl(B/KUL/81/GY/1993.), az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal megyei igazgatóságának bejelentkezésilapja adószámunkkal (18525508-1-08).Kértük a polgármesteri hivataltól az önkormányzat által megszavazott támogatás átutalását a bankhoz (amiáprilis 20-án történt meg), s megkaptuk az APEH-tól az engedélyt, hogy az alapítványunkat támogatók56
efizetéseiket, az általunk adott igazolás alapján, levonhassák adóalapjukból (április 16., ügyiratszám:7830283603.).A folyóirat elsı számának számítógépes szedését és tördelését – Grüll Tibor ajánlata alapján – Vass Balázskönyvtári munkatársra bíztuk, aki a feladatnak igyekezett megfelelı minıségben megfelelni. Mentségérelegyen mondva, ha nem vállalkozik rá, nem tudjuk biztosítani lapunk megjelenésében a folytonosságot.61Magánosított nyomdánkkal (tulajdonos Hillebrand Imre) végre megköthettük a vállalkozási szerzıdést(március 30.). Az elsı szám szállításának határnapja április 30-a volt, amire el is készült. A HELÍR azelıfizetéses terjesztést 1993-ra április 6-án vállalta el, a soproni postaigazgatóság a területén valólapterjesztést pedig április 20-án. Világosság derült arra a furcsának látszó jelenségre, hogy az elıfizetıkegy része miért 160 Ft-ot kellett, hogy fizessen, holott a borítón évi 300 Ft elıfizetési díj olvasható. Elızıkiadónk ugyanis elmulasztotta közölni a HELÍR-rel az áremelkedést, s ezért ık csak 40 Ft-os árralszámoltak példányonként. A szerzıdésekben most már érvényesíthetık a lapon is olvasható díjak.Amíg a cégbíróság határozatát meg nem kaptuk, addig tulajdonképpen a Soproni Városszépítı Egyesületvolt a kiadó. 1993. augusztus 26-i kelettel azonban a Gyır-Moson-Sopron Megyei Bíróság – miután amegfelelı javításokat elvégeztük – nyilvántartásba vette alapítványunkat (az ügyirat száma: Pk. A.50.463). Folyószámlaszámunk, adószámunk stb. ezzel véglegessé vált.Alább közöljük alapító okiratunk teljes szövegét. Készítıje dr. Krasnyánszky János jogtanácsos volt:ALAPÍTÓ OKIRATamellyel a SOPRONI VÁROSSZÉPÍTİ Egyesület (Sopron, Fı tér 1. sz., a Gyır-Moson-Sopron MegyeiBíróság által vezetett jegyzéken a 60320. sorsz. nyilvántartva), mint alapító a Polgári Törvénykönyvrılszóló 1959. évi I. törvény 74/A. szakasza alapján jogi személyiséggel rendelkezıhoz létre az alábbiak szerint:1. Az alapítvány neve: Soproni Szemle Alapítvány2. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér 1. sz.3. Az alapítvány célja:alapítványtSoproni és Sopron környéki helytörténet kutatások, valamint a „Soproni Szemle” szerkesztésének,kiadásának, és más helytörténeti kiadványok támogatása.3.1. Az Alapítvány mőködése során, céljai megvalósítása érdekében:– gazdálkodik vagyonával, szolgáltatásokat nyújt;– együttmőködik mindazon szervezetekkel, személyekkel, akik az Alapítvány céljainak megvalósításábanrészt kívánnak venni;– kapcsolatot tart hasonló célra létrehozott bel- és külföldi alapítványokkal, intézményekkel;4. Az alapítvány induló vagyona:az alapító az alapítvány létrehozásáról szóló döntését követı 15 napon belül 100.000,– Ft, azaz, százezer57
- Page 1 and 2:
1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM119
- Page 3 and 4:
3„Rábaközi földnép”, a Reg
- Page 5 and 6: díszítettek, ünnepélyes szokás
- Page 7 and 8: a város földesúrrá vált.A XV-X
- Page 9 and 10: specialisták, háziiparosok, céhe
- Page 11 and 12: 12Háziipari termékek, hímzés, h
- Page 13 and 14: jegyzıkönyv, szálllásjelzı tá
- Page 15 and 16: 15Gyorsvetélıs szövıszék, Szak
- Page 17 and 18: 1748 gombkötı1756 mészárosA jel
- Page 19 and 20: céhes kötelékekbıl kiszabadult
- Page 21 and 22: takács:kékfestı:falvak száma me
- Page 23 and 24: vették használatba, hanem csak k
- Page 25 and 26: Boór Sámuel kékfestımester mint
- Page 27 and 28: kiemelkedı a csornai mőhely ötö
- Page 29 and 30: hitükhöz hő iparoscsaládokat,
- Page 31 and 32: 30Krausz Károly posztógyáros, 18
- Page 33 and 34: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM /
- Page 35 and 36: 35Gregorancz Pál gyıri püspök l
- Page 37 and 38: fordíthassák, ami nemcsak ezen he
- Page 39 and 40: Címe: „GENERAL Mandat, (Wegen Au
- Page 41 and 42: Magyar fordítása:Tekintetes gróf
- Page 43 and 44: 45Pfendel; I. János (-1379-1423) f
- Page 45 and 46: ejegyzései. Ezeket a bejegyzéseke
- Page 47 and 48: íróság ugyan úgy döntött, hog
- Page 49 and 50: 52kisebbik házat a Pfendel II. Já
- Page 51 and 52: 54A Rejpál-ház (Várkerület 7. s
- Page 53 and 54: Ezenkívül a Boldogasszony-kápoln
- Page 55: 35. Jacob stichnbinchl mit seiner h
- Page 59 and 60: Dr. Grüll Tiborszül.: Sopron, 196
- Page 61 and 62: átadására kötelezte. Ennek köv
- Page 63 and 64: megjutalmazzák. A vitéz Zalay Ká
- Page 65 and 66: Jan. 30.: Dr. Sz. Póczy Klára: Sc
- Page 67 and 68: magyar küldött felszólalása nyo
- Page 69 and 70: 73Scarbantia fórumának déli oszl
- Page 71 and 72: múltjának szimbólumát lássa.19
- Page 73 and 74: Az emléktábla (Lobenwein Tamás f
- Page 75 and 76: mondunk. Külön köszönjük a Sop
- Page 77 and 78: (1934-1993)„Dr. Hiller István k
- Page 79 and 80: Áldozatos, nehéz, de szép és p
- Page 81 and 82: elérkezett a „puha diktatúra”
- Page 83 and 84: Az elsı erdı- és faipari mérnö
- Page 85 and 86: 1968, 2. sz. 3-4. p.Vándor Sándor
- Page 87 and 88: Kubinszky Mihályné, Landl Róbert
- Page 89 and 90: Hazánk elsı szakkönyvtárának k
- Page 91 and 92: Többcélú nagyértékő fakiterme
- Page 93 and 94: 1983, 233. sz. 6.Egyetemtörténeti
- Page 95 and 96: 1984. 139-142.Augusztinovicz Elemé
- Page 97 and 98: Egy Latinka-mondat a soproni egyete
- Page 99 and 100: Magyar könyvtáros küldöttség l
- Page 101 and 102: Aktuelle Fragen der Ödenburger Ges
- Page 103 and 104: 11 (Megjegyzés - Popup)Lackner Kri
- Page 105: 25 (Megjegyzés - Popup)Királyi he