51A Rejpál-ház (Várkerület 7. sz.) Németh Ferenc felvétele6. Pfendel I. János tímár 1379-ben még a külvárosi ötödik „kötél”-ben lakik 1/2 „kötél” nagyságú házában(VI: 186), 1410-ben azonban már a Kovácsok utcai Stichenwinkel-házban találjuk, ahol szolgát is tart(II/2: 302). İ a plébánia-templom Szentkereszt-oltárának kegyura (lehentrager vnd lehenherr II/1 84),nyilván még a plébániatemplom Szt. Rupert-oltáráé is, amelyet feleségével, Ágnessel, fiával, Györggyel, éstestvérével, Péterrel együtt alapított (I/3: 9, 94). Pfendel I. Jánosnak az 1420-as évek elsı felébenbekövetkezett halála után fia, György adózik a házban (II/2: 322, 351, 404, 421; II/1: 48; GerB. 39; II/3:30, 37, 50, 67, 92, 207, 342, 347), 1430-tól a belvárosban, a várostorony melletti házban (ma: Fı tér 8.sz.; vö. II/2: 425; II/3: 24, 34, 40, 47, 54, 79, 216, 357), amely Baier János kereskedıtıl maradt rá, akihezkirchschlagi (Alsó-Ausztria) származású édesanyja Pfendel I. János halála után ment feleségül, de1428-ban már egyikük sem él (I/2: 371; I/3: 9). Így reá szállt az említett két oltárjavadalom kegyurasága is.Apjától, aki a Stichenwinkel-vagyon egyik örököse volt, származhatott az a majorja a Fapiacon (JorigPhändel mairhoff II/2: 415, 417, 419; II/3: 27, 74, 90, 115, 212, 352), amely az 1462. évi döntésértelmében a Stichelwinkelék alapította Szentkereszt-oltárjavadalomé lett, mert a Kovácsok utcai48
52kisebbik házat a Pfendel II. János alapította Krisztus teste-oltárjavadalom káplánja foglalta el. György amajorban gabonáját, 2 lovát és 4 ökrét tartotta, itt lakott majorosa is (II/3: 118, 128, 130, 146, 219, 226,228, 229). Borát a fıtéri házban is, a Kovácsok utcaiban is tartotta. Volt Rotepeter-, Dudles- és 1/4Steiner-szılıje stb. (GerB. 23, 40, 42, 45, 47, 49, 51, 53, 54, 56, 58. 60, 65, 68, 69, 72, 75, 77; 1/3: 273),valamint számos szántója is. Vagyonának nagyságáról bor- és gabonadézsmája, valamint adójatanúskodnak. Bordézsmája 20 akó (1426), 1 kúf és 17 akó (1429), 12 akó (1431), 12 akó (1432, 1433), 33akó (1435), 22 akó (1436), 8 akó (1438) és 7 akó (1442). Gabonadézsmája 14 kepe (1430), 6 kepe (1431),12 kepe (1433), 25 kepe (1438) és 18 kepe (1439). Adója 18 dénárfont (1424), 16 arany (1429), 18 forint(1437), 90 forint (1440) és 18 forint (1442). Ennek alapján pl. 1440-ben a város harmadik leggazdagabbpolgárának mondható. 1425-ben 6 forintot, 1436-ban 10 forintot ad a városi kölcsönbe (vö. még I/2: 342;II/3: 367). 1426-ban 27 forintért 1 kúf bort ad el a városnak (II/2: 345–346, 337; II/3: 305), 1440-benpedig 12 mérı zabot 2 aranyforintért (II/3: 155).Kimutathatóan hétszer (1426., 1427., 1429., 1434., 1435., 1439., 1440) választják be a belsı tanácsba,1434/135-ben még zsidóbíró is (II/1: 164; GerB. 5; II/3: 82, 152, 157, 246; I/2: 391, 392; I/3: 94; vö. mégGerB. 18, 20, 21). Utolsó adatunk 1442-bıl való; 1445-ben halhatott meg.Özvegye, Erzsébet asszony 1446-ban Eibinger Zsigmondhoz ment feleségül, azonban még kiskorú fiának,II. Jánosnak gyámjával, Pfendel Márkkal (Pfendel Péter fiával) 5(19) Pfendel György hagyatéka miatt perbekeveredett (GerB. 53, 55, 64). Eibinger Zsigmond a városi bíróság ítéletét 1447-ben a budai országostörvényszékhez megfellebbezte, ami ellen IV. Frigyes német király, akinek <strong>Sopron</strong> 1441 óta el voltzálogosítva, 1447. ápr. 3-án tiltakozott (I/3: 266–267). A pernek végül is 1449. jan. 13-án a városi tanácsmint választott bíróság vetett véget (I/3: 272–274). A városi tanács a vagyont lényegében megfelezte, de akiskorú II. János még kapott 24 akó óbort és 2 kúf újbort is.7. II. János nagybátyjának, Pfendel Márknak gyámsága alá kerül Márknak a Szt. György-kápolnávalszemben álló házában (II/4: 17, 52; 20), gyámjának 1457. évi halála után pedig a városi tanács veszioltalmába (II/1: 85). Édesanyja sem, Eibinger Zsigmond sem él már, így atyjának egész hagyatéka reászáll,az említett egyik kegyúri jog is. Övé tehát a Kovácsok utcai ház (II/4: 4, 33, 42, 64, 116, 132), a Fapiaconálló major (II/4: 11, 48, 70, 140; I/4: 155), a Fı téri ház (II/4: 52, 57, 75, 126, 147), 3/8 Rotepeter-, 3/16Dudles-, 1/4 Kolnberg-, 3/8 Steiner-szılı, 1/2 szılı egy ismeretlen dőlıben, 42 hold Lebergrund- ésNiemandsfeld-, és más szántó, több rét (I/5: 35–39). Ezt az ingatlan vagyont az 1459. évi vagyonösszeírás810 dénárfontra becsüli, ezzel II. János <strong>Sopron</strong> ötödik leggazdagabb polgára.49
- Page 1 and 2: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM119
- Page 3 and 4: 3„Rábaközi földnép”, a Reg
- Page 5 and 6: díszítettek, ünnepélyes szokás
- Page 7 and 8: a város földesúrrá vált.A XV-X
- Page 9 and 10: specialisták, háziiparosok, céhe
- Page 11 and 12: 12Háziipari termékek, hímzés, h
- Page 13 and 14: jegyzıkönyv, szálllásjelzı tá
- Page 15 and 16: 15Gyorsvetélıs szövıszék, Szak
- Page 17 and 18: 1748 gombkötı1756 mészárosA jel
- Page 19 and 20: céhes kötelékekbıl kiszabadult
- Page 21 and 22: takács:kékfestı:falvak száma me
- Page 23 and 24: vették használatba, hanem csak k
- Page 25 and 26: Boór Sámuel kékfestımester mint
- Page 27 and 28: kiemelkedı a csornai mőhely ötö
- Page 29 and 30: hitükhöz hő iparoscsaládokat,
- Page 31 and 32: 30Krausz Károly posztógyáros, 18
- Page 33 and 34: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM /
- Page 35 and 36: 35Gregorancz Pál gyıri püspök l
- Page 37 and 38: fordíthassák, ami nemcsak ezen he
- Page 39 and 40: Címe: „GENERAL Mandat, (Wegen Au
- Page 41 and 42: Magyar fordítása:Tekintetes gróf
- Page 43 and 44: 45Pfendel; I. János (-1379-1423) f
- Page 45 and 46: ejegyzései. Ezeket a bejegyzéseke
- Page 47: íróság ugyan úgy döntött, hog
- Page 51 and 52: 54A Rejpál-ház (Várkerület 7. s
- Page 53 and 54: Ezenkívül a Boldogasszony-kápoln
- Page 55 and 56: 35. Jacob stichnbinchl mit seiner h
- Page 57 and 58: efizetéseiket, az általunk adott
- Page 59 and 60: Dr. Grüll Tiborszül.: Sopron, 196
- Page 61 and 62: átadására kötelezte. Ennek köv
- Page 63 and 64: megjutalmazzák. A vitéz Zalay Ká
- Page 65 and 66: Jan. 30.: Dr. Sz. Póczy Klára: Sc
- Page 67 and 68: magyar küldött felszólalása nyo
- Page 69 and 70: 73Scarbantia fórumának déli oszl
- Page 71 and 72: múltjának szimbólumát lássa.19
- Page 73 and 74: Az emléktábla (Lobenwein Tamás f
- Page 75 and 76: mondunk. Külön köszönjük a Sop
- Page 77 and 78: (1934-1993)„Dr. Hiller István k
- Page 79 and 80: Áldozatos, nehéz, de szép és p
- Page 81 and 82: elérkezett a „puha diktatúra”
- Page 83 and 84: Az elsı erdı- és faipari mérnö
- Page 85 and 86: 1968, 2. sz. 3-4. p.Vándor Sándor
- Page 87 and 88: Kubinszky Mihályné, Landl Róbert
- Page 89 and 90: Hazánk elsı szakkönyvtárának k
- Page 91 and 92: Többcélú nagyértékő fakiterme
- Page 93 and 94: 1983, 233. sz. 6.Egyetemtörténeti
- Page 95 and 96: 1984. 139-142.Augusztinovicz Elemé
- Page 97 and 98: Egy Latinka-mondat a soproni egyete
- Page 99 and 100:
Magyar könyvtáros küldöttség l
- Page 101 and 102:
Aktuelle Fragen der Ödenburger Ges
- Page 103 and 104:
11 (Megjegyzés - Popup)Lackner Kri
- Page 105:
25 (Megjegyzés - Popup)Királyi he