Boor Sámuel felesége 1850 körülOrszágos fıcéh Pozsonyban alakult 1765-ben, amely hatáskörét kiterjesztette az egész Dunántúlra és aDuna–Tisza közének jelentıs részére is. A soproni mesterek csak 1839-ben szakadtak el a pozsonyi céhtıla városi magisztrátus 25nyomására, majd ık is fıcéhként 15 helység mestereit vették fel körzetükbıl. Ezekközül a csornai Fraszt-család történetét jól ismerjük, irataik, céhes feljegyzések alapján. A festıcsalád ısét,mint lorettói mestert 1777-ben vették fel a pozsonyi céhbe. Leszármazottai Kıszegen, Csepregen, Csornán,Kaposvárott alapítottak mőhelyeket a XIX. században, a XX. század elejéig. Csornán megszőnt mőhelyretelepedett Fraszt Sebestyén 1829-ben. A mőhely korabeli receptkönyvei, mintakönyvei, számadásai jórésztmegmaradtak, mintakincsük 26nagy választékról tanúskodik. Az évtizedek során a Rábaköz legjelentısebbmőhelyévé nıtte ki magát, csatlakozott a Védegylet-mozgalomhoz, a honi termékek felkarolását célzónemzeti felbuzduláshoz. Az 1890-es években már kisebb gızgéppel mőködtette a mángorlót, a felszereltPerrotine-gépet. Az üzem század eleji bıvítése kisgyár szintjére emelte a termelést. Megroppanását amásodik világháború utáni anyaghiány, majd pedig a mester (negyedik generáció) 1954-ben bekövetkezetthalála okozta, ezt követıen a kisipar állami leépítése szorította vissza a mőhely munkáját. Az 1960-asévekben a városi igényeket is kielégítı indantrén festéső kékfestı országosan is megújította a nagymultúmesterséget. Az iparmővész Bódy Irén méterárui, asztali készletei, függönyei, nagyobb mérető falitextiljei,ezek fıvárosi és vidéki kiállításai hatással voltak a még mőködı kékfestıüzemekre is. Ezek közül26
kiemelkedı a csornai mőhely ötödik generációjának munkássága, ahol e megújulás megyeszerte, deNemzetközi Ipari Vásárokon is sikert aratott készítményeivel, a régi minták újszerő alkalmazásalakástextileken stb.A megye mőhelyei évszázadok óta elsısorban a falusi lakosság, nemzetiségek igényelt figyelembe véve,magyar, német és horvát ízlését szolgálták ki. A nıi viseletben a szoknya, blúz, fej- és vállkendı,kötényanyagok voltak használatban.A férfiak, mesteremberek ingnek és köténynek hordták a kékfestıt. A pásztorok és a gyermekek körében anyári gatyaviselet készült sima kékfestıbıl. A Rábaközben ágynemőhuzatnak is használták a kék-fehértarka vásznakat. Városon és falun egyaránt kedvelt volt az ún. reggelizı abrosz, házivászonra mintázva.A kékfestésnek szánt kisebb szoba jobb oldalában a technológiai fázisok kerültek bemutatásra eredetitextileken és nagyobb mérető fotókon. Ott látható a csornai üzem alaprajza, egy festıkád a „beakasztott”ráffal, valamint kifestett végáru három méteres darabjai. A szoba baloldalában, az elsı vitrinben amesterség történetének dokumentumai, az ismert krónikás Kistler Jakab és felesége, unokája és feleségearcképei, vándorútjaikról készült térképek, a soproni céh pecsétje (1840), darabos indigó, változatosmintafák, <strong>Sopron</strong>, Csorna, Csepreg mőhelyeibıl, textilek kaptak helyet. Kiemelkedı darab a középrehelyezett lenvászon abrosz, amelyet Boór Sámuel mester készített leánya kelengyéjébe 1839-ben. Aszemközti vitrinben a csornai mőhely termékei között a paraszti viselet, a sárga, zöld virágú mintadarabok,az indantrénnel festett, az 1960-as évek divatját dokumentáló kis asztalterítı, valamint egy városi divatúbordőrös szoknya került bemutatásra. A családi fotók a vitrin aljában, ill. a felsı homloklapon láthatók.Meg kell említeni, hogy az ötödik generációból Fraszt Pálné Barna Márta a Népmővészet Ifjú Mesterecímet nyerte el 1970-ben kiváló munkájáért. A mőhely csökkent termelését fiuk folytatja napjainkban is,apja irányításával.27
- Page 1 and 2: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM119
- Page 3 and 4: 3„Rábaközi földnép”, a Reg
- Page 5 and 6: díszítettek, ünnepélyes szokás
- Page 7 and 8: a város földesúrrá vált.A XV-X
- Page 9 and 10: specialisták, háziiparosok, céhe
- Page 11 and 12: 12Háziipari termékek, hímzés, h
- Page 13 and 14: jegyzıkönyv, szálllásjelzı tá
- Page 15 and 16: 15Gyorsvetélıs szövıszék, Szak
- Page 17 and 18: 1748 gombkötı1756 mészárosA jel
- Page 19 and 20: céhes kötelékekbıl kiszabadult
- Page 21 and 22: takács:kékfestı:falvak száma me
- Page 23 and 24: vették használatba, hanem csak k
- Page 25: Boór Sámuel kékfestımester mint
- Page 29 and 30: hitükhöz hő iparoscsaládokat,
- Page 31 and 32: 30Krausz Károly posztógyáros, 18
- Page 33 and 34: 1994. XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM /
- Page 35 and 36: 35Gregorancz Pál gyıri püspök l
- Page 37 and 38: fordíthassák, ami nemcsak ezen he
- Page 39 and 40: Címe: „GENERAL Mandat, (Wegen Au
- Page 41 and 42: Magyar fordítása:Tekintetes gróf
- Page 43 and 44: 45Pfendel; I. János (-1379-1423) f
- Page 45 and 46: ejegyzései. Ezeket a bejegyzéseke
- Page 47 and 48: íróság ugyan úgy döntött, hog
- Page 49 and 50: 52kisebbik házat a Pfendel II. Já
- Page 51 and 52: 54A Rejpál-ház (Várkerület 7. s
- Page 53 and 54: Ezenkívül a Boldogasszony-kápoln
- Page 55 and 56: 35. Jacob stichnbinchl mit seiner h
- Page 57 and 58: efizetéseiket, az általunk adott
- Page 59 and 60: Dr. Grüll Tiborszül.: Sopron, 196
- Page 61 and 62: átadására kötelezte. Ennek köv
- Page 63 and 64: megjutalmazzák. A vitéz Zalay Ká
- Page 65 and 66: Jan. 30.: Dr. Sz. Póczy Klára: Sc
- Page 67 and 68: magyar küldött felszólalása nyo
- Page 69 and 70: 73Scarbantia fórumának déli oszl
- Page 71 and 72: múltjának szimbólumát lássa.19
- Page 73 and 74: Az emléktábla (Lobenwein Tamás f
- Page 75 and 76: mondunk. Külön köszönjük a Sop
- Page 77 and 78:
(1934-1993)„Dr. Hiller István k
- Page 79 and 80:
Áldozatos, nehéz, de szép és p
- Page 81 and 82:
elérkezett a „puha diktatúra”
- Page 83 and 84:
Az elsı erdı- és faipari mérnö
- Page 85 and 86:
1968, 2. sz. 3-4. p.Vándor Sándor
- Page 87 and 88:
Kubinszky Mihályné, Landl Róbert
- Page 89 and 90:
Hazánk elsı szakkönyvtárának k
- Page 91 and 92:
Többcélú nagyértékő fakiterme
- Page 93 and 94:
1983, 233. sz. 6.Egyetemtörténeti
- Page 95 and 96:
1984. 139-142.Augusztinovicz Elemé
- Page 97 and 98:
Egy Latinka-mondat a soproni egyete
- Page 99 and 100:
Magyar könyvtáros küldöttség l
- Page 101 and 102:
Aktuelle Fragen der Ödenburger Ges
- Page 103 and 104:
11 (Megjegyzés - Popup)Lackner Kri
- Page 105:
25 (Megjegyzés - Popup)Királyi he