Megérint a sötétség

ismert szédülés is, bár minden porcikámmal küzdöttem ellene.Keményebben próbálkoztam, mint eddig valaha, szerettemvolna visszafojtani, bárhonnan is tört elő belőlem. Imádkoztammagamban, hogy elcsituljon. Bármit is akart mutatni nekem alátomás, halálosan biztos voltam abban, hogy nem fog tetszeni.De, mint mindig, most is erősebb volt nálam. Beletörődtem azelkerülhetetlenbe, és szinte azonnal hűvös fuvallat érintette azarcomat. A szobában egyáltalán nem volt hideg, de lényem egyrésze már egészen máshol járt. Vettem egy mély lélegzetet, éskinyitottam a szememet.A szellő egy félig nyitva álló ablakon át érkezett a kintiéjszakából. A levegő végigsimított meztelen testemen, tetőtőltalpig libabőrös lettem. Az ablak mintha festett üvegből készültvolna, de nem volt kiszínezve, és a mintákat is csupán aprógyémántformák alkották, melyek oldallapjaikkal kapcsolódtakegymáshoz. Az ablak vas–lag volt, ez a típus gyakoriPhiladelphia történelmi városrészében. A fényt csupánkorlátozva engedte át, ám ennyi is elég volt ahhoz, hogykörülnézve gyorsabban szedjem a levegőt.Pánikba esve pislogtam, és a szemem megakadt a szoba túlsófala mellett álló tükrön. Csak homályosan láttam a bennekirajzolódó képet, ám inkább a fáklyák nyújtotta kevéske fény,mint a tükör lapjának kidolgozatlansága miatt. Éppellenkezőleg, igazi mestermunka volt, hatalmas méretű.Aranyozott keret vette körül, ugyanolyan pazar kivitelű volt,mint a többi testes, keményfából faragott bútordarab a szobában.Az egész helyiség a luxus benyomását keltette: acseresznyefából készült nagy, baldachinos ágy, a márványkandalló,az ablakok előtt elhúzott súlyos brokátfüggönyök. Afalakai téglából emelték, de mindenütt falikárpitok borították.Mintájuk olyan élénk színekben pompázott, mintha csak aznapkészültek volna el. A közeli asztalkán csokornyi sötétvörös