Megérint a sötétség

ilyen közelről, de ösztönösen felismertem. Nemcsak a méreteárulkodott: a tekintetéből olyan intelligencia áradt, amilyetegyetlen állatban sem találhatunk meg. Halványlila gőzöm semvolt, mit kereshet itt egy közülük.A mendemonda, hogy vámpírok és vérfarkasok ki nemállhatják egymást, igencsak enyhe kifejezés. Talán abbóladódhat, hogy mindketten ragadozók. De abban is lehet valami,amit Tony mondogatott, hogy a vérfarkasok irigylik a vámpírokhalhatatlanságát. Bármi is az ok, olyanok, mint a tűz és a víz. Hakeresztezik egymás útját, ott biztos, hogy folyik a vér, éscsomókban repked a szőr. Most is valami hasonló szélsőségesreakcióra számítottam, de a kísérőimnek szeme sem rebbent,egyedül Rafe szorította egy picit erősebben a karomat. Louis-César oda is biccentett, mintha rendszeres látvány lenne azóriási farkas a lépcsőházban.– Sebastian, nagyon örvendek – köszönt Louis-César . Avérfarkas érthető módon nem válaszolt, hiszen épp állati alakbanvolt. Mindenesetre minden fenyegető pózt mellőzve haladt elmellettünk. Teljességgel elképzelhetetlen helyzet volt. Egybenarról is árulkodott, hogy ez már nem Kansas, de még csak nemis Atlanta.Ahogy a lépcsősoron a felszínre emelkedtünk, végrekipillanthattam az egyik ablakon, és megállapítottam, bárhol isvagyok, az biztosan nem Észak-Georgia. A látvány azt iselárulta, miért aggódott a konzul az idő miatt. Több idő eshetettki, mint amit eddig hittem, miután Tomas megdelejezett. Hosszúutat tettünk meg, és nem csupán az államot szeltük át. Azablakon túl olyan fények csillámlottak, melyeket Georgiábansehol nem lehetett volna látni. A zöldes-szürkés homályt azéjszaka sötét ege és lilás-bíboros felhők váltották fel. Fekete,csillagokkal telepettyezett vászon terült szét a fejünk felett, de a