13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

4. fejezetA végső döntés értelmében Louis-César, Rafe és Mirceatartott velem a szobámba, hogy felvilágosítsanak. Pritkin nemvolt boldog, de nem mert volna szembeszállni a konzulakaratával. Emiatt akár párbajra is sor kerülhetett volna, ígyőszintén örültem, hogy végül visszavonult. Ennél több harcotmár nem tudtam volna elviselni, ráadásul fogalmam sem volt,mi történne, ha az Ezüst Kör egy hadmágusa megütközne egykétezer éves vámpírral. Mindenesetre ezt a rangadót nem isakartam végignézni.Hálás voltam, hogy három kísérőm közül kettő barát, vagylegalábbis barátilag semleges. Ugyanakkor aggasztott is. ASzenátus gyanúsan jól bánt velem: megvédtek a merénylőktámadásakor, nem adtak át se Tonynak, se a Körnek, figyelembevették az állapotomat, és gondoskodtak, hogy ismerősöklegyenek körülöttem. Most már nagyon kíváncsi lettem, hogymit akarnak tőlem, és milyen „kérésüket" kell majd teljesítenem.Majdnem mindegy, semmi kedvem sincs hozzá.Alig egy perccel később már azon gondolkodtam, milyenrossz ötlet volt hátrahagynom a testőrömet. Félúton jártunk alépcsőkön, amikor felfelé menet összetalálkoztunk egyvérfarkassal. Óriási, szürke és fekete példány volt, a jellegzeteselőreugró pofacsonttal és borotvaéles fogsorral. Mustársárgaszemei egy pillanatra találkoztak az enyémmel, ésmozdulatlanná dermedtem, lábam két lépcsőfok között akadtmeg. Mindaddig csak egy vérfarkast láttam, persze akkor nem

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!