Megérint a sötétség

már a hadmágusokat, vagyis közismert nevükön a lovagokatszolgálják.Pritkin rám mutatott, és a gólem felém fordítottakifejezéstelen tekintetét.– Védd meg! – utasította. A gólem elfoglalta a helyétmellettem, üres szemével engem figyelt, miközben mesterebelevetette magát a harcba. A kőlénytől jobban kirázott a hideg,mint az orgyilkos vámpíroktól. Amikor levettem róla atekintetem, épp azt láttam, hogy Jack az egyik megmaradt őrrelviaskodik. A férfi mély morgást hallatott, mint egy állat, Jackpedig úgy állt, mint egy gyerek szentestén, az ajándékokat látva.A szeme csillogott, ajka remegett az izgalomtól. Egy ingerültmozdulattal elhessegette Pritkint, mintha azt mondaná neki: ő azenyém.A másik őr már nem jelentett veszélyt. A mellkasátkarmolászta, ahonnan vér bugyogott elő. A hosszú kard teljesenátdöfte a testét, mintha a vastag láncing nem is lett volna rajta. Apenge hegye csaknem harminc centiméterre kilógott a hátából.A fáklyák fénye vörösesen csillant meg az acélon. Mindig azthittem, az ilyen vékony szablyák túl finomkodó, dísznek valófegyverek, hát most alaposan rám cáfoltak. Igaz, ennekdelejezett pengéje volt, úgy viselkedett, mintha egy sima tőrhirtelen több centi szélesre és egy méter hosszúságúranövekedne. Még mindig levegő után kapkodva láttam, hogyLouis-César kihúzza a kardot a vámpír mellkasából, és ugyanazzala lendülettel le is fejezi a támadót. Az egész mozdulatsorolyan gyors volt, hogy egy pillanatra azt hittem, elhibázta. Aztána fej elvált a testtől, és a padlóra bucskázott.A vámpír pislogott, szemfogai élesen meredtek előre, amikora feje alig fél méterre tőlem megállapodott. Bámulatos módon asisakja még mindig rajta volt. Esküszöm, hogy a szája mozgott,engem átkozott, és megpróbált elkapni, még akkor is, amikor