Megérint a sötétség

összeállt a kép. Már tudtam, hogy kicsoda, illetve micsoda is ő.Az Ezüst Körnek volt néhány mágusa, akiket különböző harcitechnikákra képeztek ki, emberi és mágikus harcmódokategyaránt elsajátítottak. A Tonynál megforduló mágusokrettegtek tőlük, mert jogukban állt végezni minden renitensmágiahasználóval, aki az útjukba akadt. Azok a mágusok, akikmagukra haragították a Kört, soha többé nem élhettekkülönleges képességeikkel. Ha mégis így tettek, és rajtakaptákőket, a büntetésük halál volt. De vajon miért küldött az EzüstKör egy ilyen hadmágust utánam? A legtöbben még a mágiavilágában is svindliseknek tartják a jövőbelátókat, nagyjából egyszinten kezelik őket a vásári boszorkányokkal. Leginkább ügyetsem vetnek a magamfajtára. De abból, hogy valóban sok aszélhámos köztünk, még nem következik, hogy maga a képességnem is létezik. Csak arra tudtam gondolni, hogy a Kör is erre akövetkeztetésre jutott, és most leszámolnak a hatalmukatfenyegető riválisokkal, velem kezdve. Hát, ilyen az énszerencsém.Ha a mágus akkor támad rám, amikor a Szenátus védelmétélvezem, minden kétséget kizáróan végeznének vele, és simánmegúsznak a dolgot. Még az Ezüst Kör sem reklamálhatna azegyik tagjuk halála miatt, ha az magának kereste a bajt. Ígyaztán elég jó esélyem volt arra, hogy nem fog megölni, de azértmegsemmisítő pillantást vetettem Tomasra. Visszaadhatta volnaa fegyveremet, amint megérkeztünk ide. Még ha olyanőrültségre is vetemedtem volna, hogy használom, úgysemtehettem volna kárt a Szenátus tagjaiban, nekem viszontmegnyugtatást jelentett volna. Főleg, ha tudta, hogy álligfelfegyverzett hadmágusokkal kell majd szembenéznem.– Eddig is a legerősebb védelmezőt viselte. Mindannyiunktólszerzett erőt az elmúlt este. Nemcsak a vámpírjuk volt az, akimegmentette.